Somogyi Hírlap, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-29 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 17. szám
2017. ÁPRILIS 29., SZOMBAT MŰVÉSZBEJÁRÓ y Mi ezt szeretjük, ezért lettünk színészek, de ez valóban ellentmondás. Néha estéről estére megölnek, elhagynak, elárulnak bennünket, vagy mi mutatjuk meg az ember legsötétebb énjét A siker és a kudarc is elmúlik Névjegy: „Mostanában nem forgatok annyit, de öt darabban játszom, amihez jövőre három új bemutató társul” Létay Dóra 1982-ben, a Magyar Rádió Gyermekstúdiójában kezdte színészi pályafutását, két évet töltött el ott. Ezután két évig a Pinceszínház tagja volt. A Színház- és Film- művészeti Főiskolán Iglódi István tanítványaként végzett színész szakon. Több vidéki színházban is játszott, Szegeden, Miskolcon és Zalaegerszegen, később budapesti teátrumok tagja lett. Öt éven át alakította Réka doktornő szerepét a Jóban Rosszban című sorozatban. Jelenleg a József Attila Színház tagja. Szerepei: Molnár Ferenc: Üvegcipő - Adél, Katona-Szabó: Bánk az esküdtszék előtt - Gertrudis, Szophoklész-Térey: Oidi- pusz-nyomozás - Teiresziász és lokaszté, Békés Pál: A Tisza felső folyása - Nő, Kesselring: Arzén és levendula - Elaine, a Holnap tali! című ifjúsági tv-sorozatban - Andorné, földrajztanárnő. Fotók: Kállai-Tóth Anett / József Attila Színház Csábító díva, áldozat, Réka doktornő és Audrey Hepburn magyar hangja. Létay Dóra sok-sok szerepben mozog otthonosan. Egy törékeny nő, aki nem riad meg a kudarctól, de nem részegíti meg a siker sem. Takács Eszter- Egy régebbi vallomásában olvastam, hogy a legjobb motiváció a példamutatás, és nagyon hálás a szüleinek, amiért többek között megszerettették önnel az olvasást, a színházat.- Ez így van. Több régi mesekönyvemet eltették, és harminc év után a kislányomnak olvasok belőlük esténként. Ő ugyan még nem tud olvasni, de ha otthon vagyok, elalvás előtt mindig mesélek neki, .ő pedig az ujjá- val követi a sorokat. Még eny- nyi év után is fel tudom idézni a már elveszett Grimm-mese- könyvem festményszerű borítóját, Oscar Wilde Boldog hercegét vagy Milne Micimackójának a tüneményes rajzait. Szerintem az egyik legjobb dolog, ami egy gyerekkel történhet, ha könyvek között nő föl. Ugyanennyire meghatározó gyerekkori élmény a színházba járás is.- Ezeknek a gyerekkori élményeknek köszönhetően döntötte el, hogy színésznő lesz?- Még ennél is korábban eldöntöttem. Alig négyéves voltam, amikor kijelentettem, és később sem tántorított el semmi.- És színésznő is lett.- Igen. (Nevet.) Ez valami nagyon különleges tudás, ami csak a gyerekekben van meg. Persze a mostani hivatásomhoz az is kellett, hogy szerettem szerepelni, verset mondani, és nagyon könnyen megjegyeztem szövegeket. Ha anyukám felolvasott egy verset, azt szinte rögtön tudtam is. Imádtam az óvodában szórakoztatni a csoporttársaimat, egész repertoárom volt, amit előadtam nekik, és meg is rendeztem velük a meséket. És, mint minden kislány, szerettem felvenni anyukám hálóingeit, gyöngysorát, szép tűsarkú cipőit. így visszagondolva evidens módon haladtam a pálya felé.- A szülei mit szóltak ehhez az álomhoz?- Mindenben támogattak, nem tudták nem észrevenni a képességet bennem, és tízévesen beírattak a Magyar Rádió Gyermekstúdiójába, ahol Montágh Imre könyvéből tanultunk, és elsajátítottuk a mikrofon előtti létezést. Kisebb szerepeket is kaptunk hangjátékokban. Varsányi Anikó rendező és Papp János színművész tanítottak meg a színészmesterség alapjaira.- Említette, hogy jó példával lehet csak igazán motiválni. Manapság a színházzal lehet tanítani? Mennyire fogékonyak a mai gyerekek erre?- Én biztos vagyok benne, hogy sok mindent át lehet adni a fiataloknak a színházon keresztül. Ezért is örülök a Partvonal Műhely kezdeményezésének, annak a beavató színházi sorozatnak, amelyet a József Attila Színház befogadott. Jelenleg három klasz- szikust, a Rómeó és Júliát, az Oidipusz-nyomozást és a Bánk az esküdtszék előtt című előadást játsszuk. Ezek egyikét sem biztos, hogy elolvassa egy mai tizenéves, vagy hogy megérti elsőre. A mi előadásaink rövidített változatok: kevesebb szereplővel és körülbelül egy óra alatt játsszuk el a történetet. Ráadásul van egy moderátor Quintus Konrád személyében, aki megszólítja a fiatalokat, így már előadás közben elgondolkodnak a szereplők motivációin, azonosulnak velük vagy elutasítják őket, de mindenképp találkoznak azzal, hogy az igazság bonyolult, nem mindig fekete-fehér. A megértést segíti a szövegek mai átirata is, a Bánk esetében Szabó Borbáláé, az Oidipusz-nyomozásban Térey Jánosé.- Több területen is dolgozik, szinkronizál, de látható színpadon, tévéfilmben és régebben egy napi sorozatban is, a Jóban Rosszban címűben is öt éven keresztül szerepelt. Melyik áll legközelebb önhöz?- Ezt nem könnyű megmondani, inkább periódusok vannak. Amikor a napi sorozatban játszottam, kevés előadás fért bele, mostanában nem forgatok annyit, de öt darabban játszom, amihez jövőre három új bemutató társul. Örülök a szinkronfelkéréseknek is. Óriási élmény jó filmben, jó színésznek kölcsönadni a hangomat. A Szex és New Yorkban Samanthát, korábban Audrey Hepburnt, újabban, több filmben is, Naomi Wattsot szinkronizáltam. Sosem voltak műfaji előítéleteim. A napi sorozat, a szinkron, a vígjáték vagy a klasszikus dráma ugyanolyan színészi feladat, nem a műfaj határozza meg a minőséget. Sokkal inkább a hozzáértés és a befektetett munka.- Mennyit kell foglalkoznia egy színésznőnek a külsejével?- Mivel munkaeszközünk a testünk, a hajunk, a hangunk, ezért természetesen kell, .de talán fontosabb a jó kondíció, hiszen többórás előadásokat játszunk végig, rohanunk, kiabálunk, verekszünk, táncolunk, énekelünk. Ez rengeteg energia. Edzésképpen jógázni szoktam, a bikram jógát szeretem a legjobban. A napi sorozat idején pedig még szigorú elvárásokat is támasztottak, hiszen mindennap ugyanúgy kellett kinézni, ahogyan a karaktert eredetileg kitalálták, vagyis nem lehetett látványosan híz- ni-fogyni, lebarnulni, frizurát váltani, és bizony én öt évig voltam Réka doktornő.- Réka doktornő szerepe komoly ismertséget is hozott önnek. Mennyire volt tudatos a karrierje építésében?- Talán annyiban, hogy a főiskola - ma már egyetem- elvégzése után öt évet töltöttem vidéki színházakban. Sokan akkor is azt mondták: rossz döntés a karrierem szempontjából. Számomra azonban maga volt a paradicsom. A legszebb szerepeket játszhattam el a legváltozatosabb műfajokban, ráadásul védett burokban: egy társulat alkotói közege és egy város szeretete vett körül. Itt tanultam meg azokat a színészi, emberi, szakmai alapokat, amelyekből a mai napig élek. Itt tanultam meg idősebb, csodás kollégáimtól az alázatot. Legyen bármekkora sikered vagy bukásod, egyet ne felejts el: elmúlik! Ezért nem esett nehezemre később, amikor szabadúszóként feljöttem Pestre, az alkalmazkodás, illetve annak a népszerűségnek a normális kezelése sem, amit a Jóban'Rosszban adott számomra.- Korábban eltáncolta Salome szerepét, de játszott a Vagina monológokban is. Mennyire nehéz egy fiatal színésznőnek ehhez a fajta intimitáshoz viszonyulni?- A Vagina monológok nagyon visszafogott látvány- világú előadás volt, pont azért, mert a szöveg kitárulkozó, sokszor szélsőséges drámai eszközökkel élt. De azt az előadást végigélni talán sokkal nehezebb volt, mint megválni egy-egy ruhadarabomtól. Korábban volt olyan időszak a színészi életemben, amikor egymást érték azok a női szerepek, amelyekben elkerülhetetlen volt a meztelenség. Ezek azonban mindig megalapozott, indokolt esetek voltak, és nem a szerep lényegét alkották, természetes hatáselemei voltak az előadásnak. Például Bulgakov Margaritájaként nevetséges lett volna testtrikóval jelezni a szerző által megírt meztelenséget. Erről azt gondolom, hogy nekünk, színészeknek médiummá kell válnunk egy-egy szerepben. El kell felejteni a civil zavart, szégyenlősséget, hiszen az egész testünket, lelkünket, idegrendszerünket egy szerep, egy darab szolgálatába állítjuk. Ugyanakkor fontos, hogy a szélsőséges helyzetekben a színész biztonságban legyen a kollégái és a rendező által.- Egy-egy nehéz szerep nem viseli meg az embert?- Mi ezt szeretjük, ezért lettünk színészek, de ez valóban ellentmondás. Néha estéről estére megölnek, elhagynak, elárulnak bennünket, vagy mi mutatjuk meg az ember legsötétebb énjét. Ezt a kívülállók persze rettenetesnek érezhetik. Édesapám egy idő után nem is bírta megnézni azt az előadást, amelyben meghalok.- Van szerepálma?- Nincs. Soha nem is volt. Színészi babona: ne kapd meg soha a vágyott szerepet, mert nem sül el jól. Civil vágyam viszont van. És nem félek attól, hogy „megkapom”. Ez pedig nem más, mint a tenger. Hét éve láttam utoljára. Talán itt van újra az ideje.
