Somogyi Hírlap, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-29 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 17. szám

2017. ÁPRILIS 29., SZOMBAT MŰVÉSZBEJÁRÓ y Mi ezt szeretjük, ezért lettünk színészek, de ez valóban ellentmondás. Néha estéről estére megölnek, elhagynak, elárulnak bennünket, vagy mi mutatjuk meg az ember legsötétebb énjét A siker és a kudarc is elmúlik Névjegy: „Mostanában nem forgatok annyit, de öt darabban játszom, amihez jövőre három új bemutató társul” Létay Dóra 1982-ben, a Ma­gyar Rádió Gyermekstúdiójá­ban kezdte színészi pályafutá­sát, két évet töltött el ott. Ez­után két évig a Pinceszínház tagja volt. A Színház- és Film- művészeti Főiskolán Iglódi István tanítványaként végzett színész szakon. Több vidéki színházban is játszott, Szege­den, Miskolcon és Zalaeger­szegen, később budapesti te­átrumok tagja lett. Öt éven át alakította Réka doktornő sze­repét a Jóban Rosszban című sorozatban. Jelenleg a József Attila Színház tagja. Szere­pei: Molnár Ferenc: Üvegcipő - Adél, Katona-Szabó: Bánk az esküdtszék előtt - Gertru­dis, Szophoklész-Térey: Oidi- pusz-nyomozás - Teiresziász és lokaszté, Békés Pál: A Ti­sza felső folyása - Nő, Kessel­ring: Arzén és levendula - Ela­ine, a Holnap tali! című ifjúsá­gi tv-sorozatban - Andorné, földrajztanárnő. Fotók: Kállai-Tóth Anett / József Attila Színház Csábító díva, áldozat, Réka doktornő és Audrey Hepburn magyar hangja. Létay Dóra sok-sok szerepben mozog otthonosan. Egy törékeny nő, aki nem riad meg a kudarctól, de nem része­gíti meg a siker sem. Takács Eszter- Egy régebbi vallomásában ol­vastam, hogy a legjobb moti­váció a példamutatás, és na­gyon hálás a szüleinek, amiért többek között megszerettették önnel az olvasást, a színházat.- Ez így van. Több ré­gi mesekönyvemet eltették, és harminc év után a kislá­nyomnak olvasok belőlük es­ténként. Ő ugyan még nem tud olvasni, de ha otthon va­gyok, elalvás előtt mindig me­sélek neki, .ő pedig az ujjá- val követi a sorokat. Még eny- nyi év után is fel tudom idézni a már elveszett Grimm-mese- könyvem festményszerű borí­tóját, Oscar Wilde Boldog her­cegét vagy Milne Micimackó­jának a tüneményes rajzait. Szerintem az egyik legjobb dolog, ami egy gyerekkel tör­ténhet, ha könyvek között nő föl. Ugyanennyire meghatáro­zó gyerekkori élmény a szín­házba járás is.- Ezeknek a gyerekkori élmé­nyeknek köszönhetően döntöt­te el, hogy színésznő lesz?- Még ennél is korábban eldöntöttem. Alig négyéves voltam, amikor kijelentet­tem, és később sem tántorí­tott el semmi.- És színésznő is lett.- Igen. (Nevet.) Ez valami nagyon különleges tudás, ami csak a gyerekekben van meg. Persze a mostani hivatásom­hoz az is kellett, hogy szeret­tem szerepelni, verset monda­ni, és nagyon könnyen megje­gyeztem szövegeket. Ha anyu­kám felolvasott egy verset, azt szinte rögtön tudtam is. Imád­tam az óvodában szórakoztat­ni a csoporttársaimat, egész re­pertoárom volt, amit előadtam nekik, és meg is rendeztem ve­lük a meséket. És, mint min­den kislány, szerettem felvenni anyukám hálóingeit, gyöngy­sorát, szép tűsarkú cipőit. így visszagondolva evidens módon haladtam a pálya felé.- A szülei mit szóltak ehhez az álomhoz?- Mindenben támogattak, nem tudták nem észrevenni a képességet bennem, és tízéve­sen beírattak a Magyar Rá­dió Gyermekstúdiójába, ahol Montágh Imre könyvéből ta­nultunk, és elsajátítottuk a mikrofon előtti létezést. Ki­sebb szerepeket is kaptunk hangjátékokban. Varsányi Anikó rendező és Papp János színművész tanítottak meg a színészmesterség alapjaira.- Említette, hogy jó példával lehet csak igazán motiválni. Manapság a színházzal lehet tanítani? Mennyire fogékonyak a mai gyerekek erre?- Én biztos vagyok ben­ne, hogy sok mindent át lehet adni a fiataloknak a színhá­zon keresztül. Ezért is örülök a Partvonal Műhely kezdemé­nyezésének, annak a beavató színházi sorozatnak, amelyet a József Attila Színház befo­gadott. Jelenleg három klasz- szikust, a Rómeó és Júliát, az Oidipusz-nyomozást és a Bánk az esküdtszék előtt című elő­adást játsszuk. Ezek egyikét sem biztos, hogy elolvassa egy mai tizenéves, vagy hogy megérti elsőre. A mi előadása­ink rövidített változatok: ke­vesebb szereplővel és körül­belül egy óra alatt játsszuk el a történetet. Ráadásul van egy moderátor Quintus Konrád személyében, aki megszólítja a fiatalokat, így már előadás közben elgondolkodnak a sze­replők motivációin, azonosul­nak velük vagy elutasítják őket, de mindenképp talál­koznak azzal, hogy az igaz­ság bonyolult, nem mindig fekete-fehér. A megértést se­gíti a szövegek mai átirata is, a Bánk esetében Szabó Borbá­láé, az Oidipusz-nyomozásban Térey Jánosé.- Több területen is dolgozik, szinkronizál, de látható színpa­don, tévéfilmben és régebben egy napi sorozatban is, a Jóban Rosszban címűben is öt éven keresztül szerepelt. Melyik áll legközelebb önhöz?- Ezt nem könnyű megmon­dani, inkább periódusok van­nak. Amikor a napi sorozatban játszottam, kevés előadás fért bele, mostanában nem forga­tok annyit, de öt darabban ját­szom, amihez jövőre három új bemutató társul. Örülök a szinkronfelkéréseknek is. Óri­ási élmény jó filmben, jó szí­nésznek kölcsönadni a hango­mat. A Szex és New Yorkban Samanthát, korábban Audrey Hepburnt, újabban, több film­ben is, Naomi Wattsot szink­ronizáltam. Sosem voltak mű­faji előítéleteim. A napi soro­zat, a szinkron, a vígjáték vagy a klasszikus dráma ugyan­olyan színészi feladat, nem a műfaj határozza meg a minő­séget. Sokkal inkább a hozzá­értés és a befektetett munka.- Mennyit kell foglalkoznia egy színésznőnek a külsejével?- Mivel munkaeszközünk a testünk, a hajunk, a han­gunk, ezért természetesen kell, .de talán fontosabb a jó kondíció, hiszen többórás elő­adásokat játszunk végig, ro­hanunk, kiabálunk, verek­szünk, táncolunk, énekelünk. Ez rengeteg energia. Edzés­képpen jógázni szoktam, a bikram jógát szeretem a leg­jobban. A napi sorozat idején pedig még szigorú elváráso­kat is támasztottak, hiszen mindennap ugyanúgy kellett kinézni, ahogyan a karaktert eredetileg kitalálták, vagyis nem lehetett látványosan híz- ni-fogyni, lebarnulni, frizurát váltani, és bizony én öt évig voltam Réka doktornő.- Réka doktornő szerepe ko­moly ismertséget is hozott ön­nek. Mennyire volt tudatos a karrierje építésében?- Talán annyiban, hogy a főiskola - ma már egyetem- elvégzése után öt évet töl­töttem vidéki színházakban. Sokan akkor is azt mond­ták: rossz döntés a karrie­rem szempontjából. Számom­ra azonban maga volt a para­dicsom. A legszebb szerepe­ket játszhattam el a legválto­zatosabb műfajokban, ráadá­sul védett burokban: egy tár­sulat alkotói közege és egy város szeretete vett körül. Itt tanultam meg azokat a szí­nészi, emberi, szakmai ala­pokat, amelyekből a mai na­pig élek. Itt tanultam meg idősebb, csodás kollégáim­tól az alázatot. Legyen bár­mekkora sikered vagy bu­kásod, egyet ne felejts el: elmúlik! Ezért nem esett nehezemre később, amikor szabadúszóként feljöttem Pestre, az alkalmazkodás, il­letve annak a népszerűség­nek a normális kezelése sem, amit a Jóban'Rosszban adott számomra.- Korábban eltáncolta Salome szerepét, de játszott a Vagina monológokban is. Mennyire ne­héz egy fiatal színésznőnek eh­hez a fajta intimitáshoz viszo­nyulni?- A Vagina monológok na­gyon visszafogott látvány- világú előadás volt, pont azért, mert a szöveg kitá­rulkozó, sokszor szélsősé­ges drámai eszközökkel élt. De azt az előadást végigélni talán sokkal nehezebb volt, mint megválni egy-egy ruha­darabomtól. Korábban volt olyan időszak a színészi éle­temben, amikor egymást ér­ték azok a női szerepek, ame­lyekben elkerülhetetlen volt a meztelenség. Ezek azon­ban mindig megalapozott, in­dokolt esetek voltak, és nem a szerep lényegét alkották, természetes hatáselemei vol­tak az előadásnak. Például Bulgakov Margaritájaként nevetséges lett volna test­trikóval jelezni a szerző által megírt meztelenséget. Erről azt gondolom, hogy nekünk, színészeknek médiummá kell válnunk egy-egy szerep­ben. El kell felejteni a civil za­vart, szégyenlősséget, hiszen az egész testünket, lelkün­ket, idegrendszerünket egy szerep, egy darab szolgálatá­ba állítjuk. Ugyanakkor fon­tos, hogy a szélsőséges hely­zetekben a színész biztonság­ban legyen a kollégái és a ren­dező által.- Egy-egy nehéz szerep nem vi­seli meg az embert?- Mi ezt szeretjük, ezért let­tünk színészek, de ez valóban ellentmondás. Néha estéről es­tére megölnek, elhagynak, el­árulnak bennünket, vagy mi mutatjuk meg az ember leg­sötétebb énjét. Ezt a kívülál­lók persze rettenetesnek érez­hetik. Édesapám egy idő után nem is bírta megnézni azt az előadást, amelyben meghalok.- Van szerepálma?- Nincs. Soha nem is volt. Színészi babona: ne kapd meg soha a vágyott szerepet, mert nem sül el jól. Civil vágyam vi­szont van. És nem félek attól, hogy „megkapom”. Ez pedig nem más, mint a tenger. Hét éve láttam utoljára. Talán itt van újra az ideje.

Next

/
Thumbnails
Contents