Somogyi Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-07 / 56. szám

2017. MÁRCIUS 7., KEDD MEGYEI KÖRKÉP g Három baleset egy délután alatt Somogybán KAPOSFŐ Elsodort egy nyer­ges vontató egy kerékpárost Kaposfőn, a Kossuth és a Dó­zsa utca kereszteződésében. Az idős asszony - az elsődle­ges orvosi vélemény alapján - nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. Három anyagi kárral járó bal­eset történt egy délután lefor­gása alatt Somogy útjain. - Az M7-es autópályán, Balaton- lelle térségében közlekedett egy autó, mely megcsúszott a vizes úton és a szalagkorlát­nak ütközött - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-fő­kapitányság sajtószolgálata. - Kaposváron egy sofőr tola­tás közben nem biztosított el­Az esős időben megnövekedhet a balesetek száma sőbbséget egy, az úttesten köz­lekedő járműnek, így összeüt­köztek. Pusztaszemes külte­rületén egy tehergépkocsi elő­zés közben letért az útról és a vízelvezető árokba csúszott. A balesetekben senki sem sé­rült meg.- Az esős, csapadékos idő­szakban hirtelen megnö­vekedhet a balesetek szá­ma - hívta fel a figyelmet az SMRFK. - Ez a megváltozott látási és útviszonyokra, a gya­logosok korlátozottabb észlel- hetőségére, a féktávolság meg­növekedésére, s a megválto­zott körülményekhez nem igazodó közlekedői magatar­tásra vezethető vissza. A bal­esetek megelőzése érdekében az úton lévőknek nagyobb fi­gyelmet, fokozott óvatossá­got kell tanúsítaniuk, lassab­ban kell haladniuk, és nem utolsósorban nagyobb köve­tési távolságot kell tartaniuk. Molnár G. Sorra pusztultak el a méh­családok a megyében, je­lenleg is azon dolgoznak a szaktanácsadók Somogy­bán, hogy felmérjék a ká­rok mértékét - mondta Mé­száros János, a Zselici Mé­hész Egyesület elnöke. Aki nem téliesítetté a kaptára- kat megfelelően, ott várha­tó volt az elhullás. De legin­kább a betegségek gyengí­tették le a somogyi méhál- lományt. Koszorús Rita rita.koszorus@mediaworks.hu SOMOGY A somogyi méhésze­tekben mintegy 30-40 száza­lékra tehető az elhullás mér­téke, pontos adatot azonban csak a szaktanácsadók felmé­rései után fognak tudni a szak­emberek. Pálfy Dániel gyékényesi mé­hésznél „csak” 5 százalék pusztult el, ami a szakember szerint normális, a méh­családok gyengék, de egészségesek tudtak maradni. Szerencsés János tahi őstermelőnél 30 százalékos volt az elhullás mérté­ke, amely szerin­te a betegségek mi­att van. Azt mondja: „mivel nincs haté­kony gyógyszer sok betegség ellen, s vannak olyan kártevők, amelyek reziszten- sek, nem csoda, ha hullanak a méhek.” Mészáros János úgy látja: a jó takarás mit sem ér, ha nem megfelelő kondícióval tértek té­li pihenőre a rovarok. „Ez így volt idén is, aki az atkafertőzést nem irtotta le megfele­lően, annál a fenék­deszkára hullot­tak a méhek”- fo­galmazott a Zselici Méhész Egyesület elnöke. A Magyar Mézút Egyesület elnöke, Kovács Ot­tó szerint a legna­gyobb károk ott ke­letkeztek, ahol a méhészek nem vol­tak elég felkészültek, vagy nem jártak el kellő gondossággal a betegségek kiirtásakor. - A kép teljesen vegyes - tette hozzá a kaposvári szakember. - Van­nak olyan méhészetek, ahol nem volt elhullás, de olyanok is akadnak, amelyekben egyetlen család sem maradt. A méhészek többsége azon­ban úgy látja: évek óta folya­matosan gyengül a méhek im­munrendszere. A növényvé­dő szerek ugyanis szinte min­den virágporban jelen vannak, amelyek nem tesznek jót a ro­varoknak. A már legyengült méheket könnyebben támad­ják a betegségek, mint az atka vagy a noséma. Az ezek elleni védekezés, illetve a betegségek kezelése sokszor sikertelen, mivel a gyógyszerek drágák és sokszor nem hatékonyak. így mondhatni, „utolsó koporsó­szeg” volt a méhek számára a hosszú, kemény tél. Kiégett egy autó is a marcali pajtatűzben SOMOGY Összesen 31 alkalom­mal riasztották a tűzoltókat az elmúlt három nap során: a 23 tűzön kívül öt műszaki men­téshez is vonultak az egysé­gek a hétvégén. Három eset­ben téves jelzés alapján kér­ték a segítségüket,. Beleg és Ötvöskónyi között a vasúti töltés mellett csaptak fel a lángok, ahol a gazos, ná­das terület égett közel három hektáron. A tüzet a nagyatá­di hivatásos egység oltotta el. Marcaliban, a Virág utcában egy pajtában keletkezett tűz. Az épületben, ahol szénát tá­roltak, kiégett egy személy­autó is: a tetőszerkezet össze- roskadt a tűz következtében. Háromszor téves jelzésre vonultak az egységek A marcali és a keszthelyi hi­vatásos tűzoltókat riasztot­ták a helyszínre, az egységek megakadályozták a lángok to­vábbterjedését.- Még szombaton három­szor is riasztották a tűzoltó­kat Igalba, ahol a Táncsics te­lepen, majd az Ady Endre ut­cában, az esti órákban pedig a Posta utcában csaptak fel a lángok - tudtuk meg. - Vala­mennyi esethez a kaposvá­ri hivatásos, illetve az igali önkéntes tűzoltók vonultak, az utóbbi két helyszínen a hi­vatásos egységek kiérkezé­se előtt az önkéntes tűzoltók megfékezték a lángokat. Pusztaszemes és a somogy- meggyesi elágazás között árokba hajtott, s oldalára bo­rult egy kisteherautó. A jár­műben négyen utaztak, egyi­kük sem sérült meg. A tabi önkormányzati tűzoltók vé­gezték a műszaki mentést. Harsányi M. Nem csoda, hogy hulla­nak a mé­hek, hiszen nincs haté­kony gyógy­szer sok be­tegségre TRAFFIPAX PROGRAMSOROK) MÁRCIUS 7. SMS TÁBLA Az útjelzőtábla figyel­meztet: a Közút munkája helyett ez a lényeg? A fele­lősség meg az autósé, még a szakadó esőben is, amikor vízzel telik meg az árok, és persze láthatatlan. BEVÁNDORLÁS Láthatjuk, ha az Európa megszállásához szükséges emberanyag szá- molatlan és végeláthatatlan módon özönlik be földré­szünkre, egyre pimaszabbul követelnek maguknak teljes ellátást, lakást, kocsit, jó jö­vedelmet. A kapcsolatok természete más, mint amit a moziban látunk, más, mint amire felkészítenek minket. A nagy romantikus fil­mek valami esszenciálisát ra­gadnak meg abból az érzet­ből, amit szerelemnek hívunk, de azt kevéssé mutatják be, mennyire nehéz megoldani egy együttélést, hogy ennek milyen stációi vannak, milyen baná­lis tud lenni, miként lehet élet­ben tartani, hogy lehet egyálta­lán elviselni a másikat vagy ma­gunkat. Vagy végigküszködjük az életet, vagy különböző utakat keresünk. Pelsőczy Réka : | 06.30-08.00 Bőszénfa, Szigetvári u. 7. sz. előtt 08.15-09.15 Kaposvár külterület, Töröcskei út - Boróka u. kér. Liliom u. 3. sz. előtt 09.30-10.30 Somogyaszaló külterület 67. sz. főút 48+200 km Deseda-hídnál 10.45-1145 Somogyaszaló belterület Kossuth L u. 15. sz. előtt 13.00-14.30 15. Somogyaszaló belterület Kossuth L. u. 14.45-16.15 Memye belterület Fő u. 54. sz. előtt 16.30-17.15 Memyeszentmiklós belterület Kossuth L u. 17. sz. előtt mhhm SwfatóRk, 08.30-10.30 Siófok, 7. sz. főút Wesselényi utca 79. 11.00-13.00 Balatonszabadi, 6401. sz. út Vak Bottyán utca 2/A 14.00-16.00 Siófok, Bajcsy Zsilinszky utca 200. 16.15-18.15 Siófok, 65. sz. főút Vak Bottyán utca autókölcsönző 18.30-19.30 Siófok, 7. sz. főút, Kandó u. 12. i JOGSEGÉLY Ingyen segítenek Az alábbi szervezetek szakemberei ingyen segítenek Jogi ügyekben a rá­szorulóknak ORSZÁGOS BETEGJOGI, ELLÁTOTTJOGI, GYERMEKJOGI ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT, BETEGJOGI KÉPVISELŐ: 20/489-9558 ELLÁTOTTJOGI KÉPVISELŐ: 20/489-9611 * GYERMEKJOGI KÉPVISELŐ: 20/489-9633 EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG: 30/727-0239 ÁLDOZATSEGÍTŐ VONAL: 80/225-225 10.00-12.00 13.10-15.10 15.15- 17.15 17.15- 18.15 WMKMM FbnyódlRk. 7. főút Fenyőd, Ady Endre utca. 7. főút Fenyőd;Vitorlás utca, Fonyód, Turul utca, 7. főút Fonyód, Ady Endre utca, Nagyatád fik. 07.25-09.25 Görgeteg, Fő utca 26. 09.40-1140 Lábod, HosszufaM utca 89. 12.45-14.45 Nagyatád, Szabadság utca 24. 15.00-17.00 68-as sz. főút 35 km+200 m. 17.10-18.30 Nagyatád, Dózsa György utca 29. 01.00-05.00 M7 autópálya jobb pályatest 95 km szelvény FortfdiAulöpäya ■ 00.00-02.00 M7 autópálya B156+600 kmsz Táskái Pihenőhelyről 08.00-12.30 M7 autópálya 132+450 kmsz mindkét irányba 13.45-18.00 M7 autópálya 132+450 kmsz mindkét irányba 22.00-24.00. M7 autópálya J 145fos felhajtóról ORVOSI ÜGYELET HÁZI ORVOSI ÜGYELET Cím: 7400 Kaposvár, Ezredév u. 13. Tel.: 82/ 311-005. Munkanapokon: 16.00-7.00, hétvégén és ünnepna­pokon: egész nap. ÜGYELETES PATIKA Szigethy Gyula Gyógyszertár Cím: 7400 Kaposvár, Tallián Gy. u. 20-32. Tel.: 82/ 511-345 Nyitva tartás: hétfő-péntek: 7.00- 20.00, szombat: 8.00-16.00, va­sárnap itt csak ügyeleti rendben vannak nyitva. FOGORVOSI ÜGYELET Kaposvár 7400, Ezredév utca 13. Tel: (82) 427-480 Takáts Gyula Emlékház (Kapos­vár, Kovács-Sebestyén Gy. u. 9.) 14.00 Irodalmi teadélután,jeles évfordulók sorozatának kereté­ben, Tompa Mihály születésének 200. évfordulója alkalmából. Cinema City- Lego Batman 3D am. 13.00 T2 Trainspotting angol dráma, 18) 13.30, 17.30, 20.30 Logan- Farkas am. akcióf. (16) 14.00; 16.45,19.30, Az egészség ellen­szere am.-német fantaszt. thril­ler, (16) 14.30, Egy kutya négy élete am. családi film, (12) 15.10, Pofoncsata am. vígj., (16) 16.00, A sötét ötven árnyalata am. rom. dráma, (18) 17.15, John Wick: 2. am. thriller, (18) 18,00, Testről és Lélekről magyar játékf., (16) 19.45, Holdfény (16) 20.00. Szivárvány Kultúrpalota- Oroszlán au-angol-am (12) 17.00,19.00. Megyeháza- 18 óra: Gránitz Antal Kőfaragás magyarul olvasva - Évezredes pa­lackposta, a középkori pécsi szé­kesegyház építőitől korunk ma­gyarjainak. MÁRCIUS 8. Rippl Rónai Múzeum - 16.30 Nőkről, nem csak nőknek- Nőnapon. Dr. Belovári Anita elő­adásának címe: Egy írónő ürügyén- túlélési stratégiák polgárasszo­nyoknak a múlt századfordulón. Csiky Gergely Színház 14.00 Négyszögletű Kerek Erdő K bérlet, 19.00 Prah Stúdióelő­adás. Cinema City- Lego Batman 3D am. 13.00 T2 Trainspotting angol dráma, (18) 13.30, 17.30, 20.30 Logan- Farkas am. akcióf. (16) 14.00, 16.45,19.30, Az egészség ellen­szere am.-német fantaszt. thril­ler, (16) 14.30, Egy kutya négy élete am. családi film, (12) 15.10, Pofoncsata am. vígj., (16) 16.00, A sötét ötven árnyalata am. rom. dráma, (18) 17.15, John Wick: 2. am. thriller, (18) 18.00, Testről és Lélekről magyar játékf., (16) 19.45, Holdfény (16) 20.00. Szivárvány Kultúrpalota- Nincs kettő négy nélkül olasz vígj. (12) 17.00, Vakfolt magyar vígjáték (16) 19.00. Latinovits Zoltán Művelődési Ház Balatonszemes- A Szemesi képzőművész kör ki­állítása a Szemesi képzőművész kör tagjainak munkáiból. Látogat­ható: 2017. mácius 31-ig. Kiállítók: M. Tóth Zsuzsanna, Asamcsekné Witler Erzsébet, Murányi Eszter, Dr. Milcsák Ágnes, Dombi Sólyom, Heiningemé Sipka Éti. Teadálután a Takáts Emlékházban Fotóillusztráció: Muzslay Péter A legnagyobb károk azokban a méhészetekben keletkeztek, ahol a méhészek nem jártak el kellő gondossággal Fotóillusztráció:MW A kemény tél volt az utolsó koporsószeg

Next

/
Thumbnails
Contents