Somogyi Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-04 / 54. szám
2017. MÁRCIUS 4., SZOMBAT A digitális mintaiskolában minden a tudást támogatja Beköszönt a jövő a megyeszékhelyre Mobil tanterem a megyeszékhelyen Fotó: Lang Róbert Somogyi diákok és pedagógusok ismerkedhettek meg a héten a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban az ország digitális oktatási stratégiájának bevezetését támogató, modern számítástechnikai eszközökkel felszerelt mobil tanteremmel, melyet nagy érdeklődés övezetett. Gyeszát Zsolt zsolt.gyeszat@mediaworks.hu KAPOSVÁR Matolcsy Miklós, a Pontvelem Nonprofit Kft. ügyvezető' igazgatója, a Modidik (Mobil Digitális Iskola) program vezetője kérdésünkre elmondta: az elmúlt esztendőben elfogadta a kormány a digitális oktatási stratégiát. Ebben öt-hétéves fejlesztési terv van meghatározva, ami azt tűzte ki célul, hogy az időszak végére az iskolák jelentős része a Mobidikben is megtapasztalható infrastruktúrával, tudással, eszközrendszerrel lesz felszerelve. Tapasztalataik, s kutatásuk szerint a gyerekeknek ugyan van képességük az eszközök irányítására, de nem jól, s nem a megfelelő célra használják azokat. Hisz a gyerekek leggyakrabban játszanak az eszközökön vagy filmet néznek rajtuk az interneten. - A Mobidikben olyan tanórákat tartunk, amelyek tartalmasak a gyerekek számára - jegyezte meg. így a fenntarthatóságról, a pénzügyi tudatosságról szólnak tanórák, de matekóra, történelemóra, s programozás is volt az országot járó mintaiskolában. Hangsúlyozta: a tanár kezében olyan eszköz van, melynek segítségével rálát minden diákjánál lévő tablet képernyőjére is. Vagyis, ha valaki másra használja az eszközt, arra azonnal reagálni tud. Molnár Anna, az iskola igazgatója szerint igazán jó tapasztalatok születtek a Mobidik kapcsán, motiváló hatású az egész program. - Ha elterjed a rendszer használata, annak óriási jövője van a tanár-diák kapcsolat alakításában a tanórán - mondta lapunknak. Hozzátette: szeretnék, ha minél hamarabb a pedagógusok rendelkezésére állna az eszköztár. Minderre a pedagógusoknak is fel kell készülni. Pozitívan vélekedett az iskola ötödikes tanulója, Somogyi Anna is, akinek nagyon tetszettek a programozási feladatok. El tudná képzelni a jövőben, hogy tabletek segítségével tanuljanak, hiszen az feldobná a tanórákat is. Gelencsér Attila országgyűlési képviselő köszöntőjében elmondta: most dől el fiataljaink jövője, s ha képesek vagyunk megszerezni a digitális tudást, versenyelőnyre tehetünk szert. Gázspray-vel zavarták el a rablót a kaposvári dohányboltból Rabolni készült, de lefújták KAPOSVÁR Gázspray-vel zavarta el a dohánybolti eladó a rablót, aki azt állítja, hogy ő csak kölcsönkérni ment - a meglepő fordulatokat tartogató bűnügyben ítéletet hozott a Kaposvári Járásbíróság. A vádlott - egy böhönyei, de Kaposváron dolgozó fiatalember - tavaly szeptemberben ittasan betért a Szondi utcai nemzeti dohányboltba. A sapkáját a szemébe húzta, a kabátja gallárját feltűrte. Egy de- cis üveget marokra fogott, és fenyegetően követelőzni kezdett a „Pénzt most!” szavakat használva. Az eladónő megrémült, mert azt hitte, hogy lőfegyvert fognak rá. Előkapott egy gázspray-t, és lefújta a férfit, aki menekülőre fogta. A sértett „ Ne szórakozz!” kiáltással üldözte egy darabon, és tovább használta az önvédelmi eszközét. A bíróság előtt kihallgatták a vádlott egyik barátnőjét, aki azt vallotta: a férfi másnap bevallotta neki, hogy hülyeséget csinált, és bujkál a rendőrök elől. A tárgyaláson azonban a vádlott azt állította: szó sem volt rablásról, ő csak pénzt akart kölcsönbe, de eldurvult a helyzet, de nem emlékszik rá, hogyan. Ügyvédje szerint a bűn- cselekmény szándékának nem a sértett, hanem a vádlott tudatában kell megfogalmazódnia a bűnösséghez. A bíróság a biztonsági kamera felvételei alapján nem fogadta el a védekezést. A képeken látottak alapján arra jutott a bíró, hogy nem kölcsönkérés volt a szándéka. A büntetlen előéletű férfit rablás kísérletéért négy év börtönre ítélték. Az ítélet nem jogerős. K. G. MEGYEI KORKÉP Mobidik üzent Lengyel János janos.lengyel@mediaworks.hu Kockázat nélkül nincs győzelem E ljött hozzánk Mobidik, s itt volt egy egész hétig! Sajnos el kell mennie, de jó szokásához híven maradandó nyomot hagyott! Minden digitális földi jóval felszerelt, 21. századi tanterem képében érkezett. Miközben konténerbe zárt formáját kurtán-furcsán nézegettük, pontosan tudtuk, hogy a látszat mindig csal, csak a csaló nem mindig látszik! A jól értesültek persze azonnal tudni vélték: ő maga a jövő! Ugyan azt írták rá, hogy Mobil Digitális Iskola, s úgy emlegették, hogy Mobidik, mi éreztük, nem akárkivel van dolgunk. Nem! Nem! Az utazó digitális iskola nem pusztán az informatikaoktatás legújabb- kori vívmányainak szószólója. Ő maga az új iskola, amely a digitális szemléletváltás nagyköveteként arról igyekszik meggyőzni bennünket, hogy miként is oktathatók a különböző tantárgyak, miként szerezhető meg az új tudás, miként tehető izgalmasabbá, komplexebbé, befogadhatóbbá az információ a 21. század eszközrendszereivel. A „nagykövet” arra is felhívta a figyelmet, hogy kockázat nélkül nincs győzelem! S arra is, hogy ne féljünk! Mert ha bővül az emberek tudása és cselekvőképessége, akkor a több tudás ugyan több bizonytalanságot és kockázatot is szül, de a digitális világ az az új technika, amely az új tudás tartalma mellett új formákat is jelent, s megtanít arra, hogyan változtassuk meg a régi cselekvési sémákat. A mai modern tudástársadalmak törékenyebbek a modern ipari társadalomnál, mert . az info-kommunikáció gyorsító és erősítő hatása „felszaporítja” a tudást, s az eddigi tudásbéli erőviszonyok radikálisan megváltoznak. Akié a lehető legnaprakészebb információ, azé az az új tüdás is, amely lehetővé teszi, hogy a gyorsan és ellentmondásosan változó világ nem a kockázat-kerülést, nem az egyneműséget, a sematikus rendet és ismétlődést, hanem a kreativitást, a rugalmasságot, a függetlenséget és a teljesítményt díjazza. Ezért jött hát Mobidik! Ezerszínű agyag KAPOSVÁR Bodrogi Éva kerámiadomborműveiből és kisplasztikáiból nyílt kiállítás a Szín-Folt Galériában. A vendégeket Szabó Károly Attila galériavezető és Leitner Sándor festőművész köszöntötte. A Zamárdiban élő Bodrogi Éva 15 éve készít kerámiaszobrokat és-domborműveket. Művei agyagból formázott, majd kiégetett kerámiadarabokból állnak, melyeket fatáblára ragaszt fel. Képünkön Szabó Károly Attila (balról), Bodrogi Éva és Leitner Sándor. L. R. > > VASÁRNAP • • // ^ > y AJANLO A REGGEL KŐVETKEZŐ SZÁMÁBÓL „Egyre inkább a szívemből látok” Az politizál jól, aki az emberek javára politizál - mondja Eperjes Károly. Szerinte az öntörvényű létezés éppúg>r bűn, mint nem politizálni. Kimondja, amit gondol, pedig tudja, az emberek elszoktak tőle és félnek az igazságtól. MÜVlSZRUÁRÓ „A testem már nem bírja azt, amit régen” A statisztikák szerint a házasságok fele válással végződik. Dé- tár Enikő művésznő most újraélheti a múltat, legújabb szerepében ugyanis elvált nőt alakít majd. Ennek kapcsán mesélt lapunknak soha eddig fel nem tárt érzéseiről. SZTÁRVILÁ® „Arra eszméltem, szorítom a torkát” Rékasi Károly a szerepei által már többször találkozott a testi-lelki erőszakkal, aminek a megjelenítéséhez olykor a saját élménytárát hívja segítségül. Ugyanis vele is megesett már, hogy nem tudta féken tartani az indulatait. tZTÁRVHÁ« Palágyi Eszter, a Costes séfje A héten osztották ki a legjobb hazai éttermeknek járó elismeréseket. Az Év Étterme ismét a budapesti Costes lett. A konyhát vezető Palágyi Eszter sokat dolgozott azért, hogy nőként is komolyan vegyék az elhivatottságát. INTERJÚ Újabb népbetegség a láthatáron Európában Magyarországon a legmagasabb a szájüregi betegségek előfordulása és az ebből fakadó halálozás is, pedig ha időben orvoshoz kerül a beteg, gyógyítható lenne. Szegedi tudósok új szűrési módszert kutatnak. SZTORI Megszépült tornaterem a diákoknak NAGYATÁD Megújult a szakképzőiskola tornaterme: közel 10 millió forintot fordítottak a korszerűsítésére. - Örömmel vették birtokba a tornatermet a fiatalok - mondta lapunknak pénteken Csiba Ágota, a Kaposvári Szakképzési Centrum (KSZC) főigazgatója. - Régóta esedékes volt a munka, s a diákok elégedetten vették tudomásul: megújult környezetben tartják a tornaórákat, illetve szabadidejükben sportolhatnak. Modernizálták a világítást, új burkolatot kapott a padlózat, s az épület festéséről is gondoskodott a kivitelező. Fontos fejlesztésen vagyunk túl. H. M.