Somogyi Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-30 / 75. szám
--------------wi.vo.uML.AT! JgD EGY PERCBEN A Kossuth-díjas alkotóról nevezték el a találkozót Sokan eljöttek vért adni KAPOSVÁR Lapunk szerdán újabb véradást szervezett a megyeszékhelyen, a jelentkezőket a Kapos Hotelban fogadták a Magyar Vöröskereszt munkatársai. Sok segíteni vágyó somogyi kereste fel a Somogyi Hírlap-véradását, Sámóczi Ernőné, a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatóságának munkatársa elégedetten nyugtázta az érdeklődést. Fejenként négy és fél deci vért vettek le mindenkitől, s úgy tűnik, a felhívás sokakhoz eljutott, ugyanis a késő délutáni órákban is további véradók érkeztek. • ► 2 Tojásból lesz elég húsvétra MAGYARORSZÁG A madárinfluen- za-járvány ellenére sem kell attól tartani, hogy hiánycikk lesz a tojás, bár valószínűleg kicsit drágulni fog, ahogyan várhatóan a sonka is. ► 7 Előzetesben KAPOSVÁR A gyerekek választatták névadóul Fésűs Éva nénit, mert a mesemondó versenyeken a népmesék mellett az ő műveit mesélték a legtöbbet. Többek között ez is elhangzott azon a hagyományosan a kaposvári óvodásoknak tartott mesemondó találkozón, amely mostantól már a Kossuth-díjas írónő nevét viseli. Szakmai hetet tartott a kaposvári óvodák vezetői munkaközössége. A Nemzetőrsori Központi Óvodában Játékvarázs címmel rajzkiállítást is rendeztek. ► 3 Mesét mondtak Fésűs módra a lúgos orvos BUDAPEST Elfogadta a Kúria az ügyészség indítványát és március 28-án 30 napra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a budai orvosnak, aki a vád szerint 2013- ban maró lúggal öntötte le volt szeretője nemi szervét. ► 9 Az elnökjelölt nejét vádolják PÁRIZS Vádat emeltek a francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, Francois Fiiion felesége, Penelope Fiiion ellen is. ► 9 Jó reggelt! öbb mint egymillió dollárt, vagyis 300 millió forintot fizetett egyetlen ritka fáért és annak kivágási jogáért egy üzletember egy vietnami aukción, írta az MTI. A vietnami rózsafa vörös listás faj, vagyis rendkívül veszélyeztetettnek számít. A kereskedelmi értékesítése tiltott az országban, ugyanakkor magánaukciókon még mindig engedélyezett. A vietnami rózsafából készült bútorokat nagy becsben tartják Kínában, a belőle készült bútorokra újgazdagok vadásznak. A rózsafák nehéz, tömött szerkezetűek, bíbor-vöröses-barnás színűek, márványszerű csíkozással, gyakran kellemes az illatuk. Vajon mennyi pénzt kérnek majd az utolsó fa kivágásáért a Földön? K. G. Álcázott zsaruk az utakon BUDAPEST A rendőrség 2020- ra szeretné felére csökkenti a közúti balesetek számát, országos szupertraffipax-rend- szerrel és álcázott civil autók segítségével próbálnak javítani a helyezeten. Bár emelkedett tavaly a közúton történt személyi sérüléses balesetek száma, de csak minimálisan mérséklődött a halálos áldozatok száma. Két, felderítő kamerával is felszerelt speciális Audi A3-at is bevetnek. ► 9 Tudatosságot vár a megyei kórházvezető KAPOSVÁR Az egészségtudatos gondolkodás megalapozza hátralévő éveink életminőségét. Hazánkban is szükséges lenne minél szélesebb körben meghonosítani ennek valódi szemléletét, amely az egészségügyi ellátás súlypontjait is áthelyezné - hangúlyozta Moizs Mariann, a megyei kórház főigazgatója. ► 4 Dél-'balatoní vasút: folytatódik a felújítás Beindultak a hatalmas vasútépítő gépek a Balatonnál Fotó: Krausz Andrea BALATONSZEMES Folytatódik a dél-balatoni vasút Szán- tód-Kőröshegy és Balaton- szentgyörgy-Fonyód-Kapos- vár szakaszainak felújítása - a szerdai balatonszemesi sajtótájékoztatón jelentették be a folytatást. Elhangzott az is, hogy négyszáz méter hosz- szú géplánc szedi fel a régi betonaljakat, egyengeti el az ágyazatot, fekteti le az új aljakat, és cseréli le a régi síneket. Egy másik géplánc pedig Balatonboglár és Fonyód között kezdett el dolgozni. 2017 nyaráig Balatonfenyve- sig készül el a fővonal, a Ba- latonfenyves-Balatonszent- györgy közötti szakasz marad őszre. Somodi László, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vasútfejlesztési igazgatója elmondta, hogy nyílt európai uniós közbeszerzési eljárás keretében 72 milliárd forint jut a kivitelezése, éz összesen 106 kilométer vasútvonal átépítését tartalmazza. ► 3 Békésből is várnak dolgozókat FONYÓD-BALATONSZÁRSZÓ Egyre égetőbb gond a munkaerőhiány a vendéglátásban és a kereskedelemben, akadnak olyan vállalkozók, akik Békés valamint Borsod-Abaúj-Zemp- lén megyében is keresnek a nyári szezonra felszolgálót, konyhalányt vagy épp szakácsot. Somogybán mintegy 2500 vendéglő és közel 4600 üzlet, kisebb-nagyobb bolt működik - hangzott el a Ki- sosz közgyűlésén. ► 3 Fényesebb ledek jelzik a veszélyt BALATON Felkészülten várják a viharjelzési szezont a rendszer működtetői. A viharjelzé- si szezon április 1-jén, szombaton indul újra a hazai tavakon, így a Balatonon is, ahol egyre több helyen alkalmazzák a korszerű LED technológiát. Ennek köszönhetően a vihar közeledtét jelző villanófényeket jobban láthatják a fürdó'zők és hajózok. ► 2 770865 912046 1 7 0 7 5 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: sonline@sonline.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 MA HOLNAP v, 19 20 Gomolyfelhők jelennek meg az égen, melyekből néhol előfordulhat zápor. Délutánra mérséklődik az erős légmozgás. 18-19 fok várható. ► 12 Boldog névnapot kívánunk Zalán nevű olvasóinknak! Gyorsabb vonat járhat Fonyódtól Kaposvárig