Somogyi Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-27 / 72. szám
MEGYEI KÖRKÉP g 2017. MÁRCIUS 27., HÉTFŐ Kaposújlaki madáremberek KAPOSUJLAK Mintegy ötven ejtőernyős vett részt a szezonnyitó Kiugráson Kaposújlakon. Mivel az idő kedvező volt már szombaton, így ernyőt bontottak és a mélybe vetették magukat a sportolók. De volt, amit a földön gyakoroltak az ejtőernyősök. Ilyenkor egyébként az adminisztratív előkészületeket is megteszik a szezonra, ellenőrzik a szükséges dokumentumok meglétét. Fotó: Lang Róbert Óramustra Márkus Kata kata.markus@mediaworks.hu C sak álltam az óra előtt, és hallgattam, ahogy ketyeg. Aztán egyszer csak megfogalmazódott bennem, minden tik és tak egy-egy másodperccel rövidíti az életemet. Nagyjából ez volt ifjú korom első filozofikus felismerése. Jó pár évnek, talán évtizednek kellett azonban eltelnie ahhoz, hogy képes legyek valamilyen módon ehhez a felismeréshez igazítani az életemet. Tudják: „Minden napot úgy kell megélni, mintha az lenne az utolsó!” (Hősök: Lepörög a film) Az elmúlt hétvége az órák körül forgott. Óraátállítás, a Föld órája. Mindkettővel kapcsolatosan vannak fenntartásaim. Előbbi okán lehet, hogy csak azért, mert győzöm kiheverni az időeltolódást minden tavasszal és ősszel. Utóbbival meg az a bajom, hpgy miért van rá szükség? Miért nem jut eszünkbe a Föld órája nélkül is: takarékoskodni kell az energiával. Miért így kell felhívni a figyelmet a túlfogyasztásra, s következményeire? Az idei 60 percnyi sötétség vállalásával komoly elköteleződésre próbáltak „rávenni” a szervezők. Vessenek a mókusok elé, de én nem hiszek ezekben az akciókban. Sokkal inkább hiszek abban, ha mondjuk a boltba szatyorral megyünk és nem kérünk mindig reklámtáskát. Vagy abban, hogy nem kifogásokat kell keresni, hanem szelektíven gyűjteni a hulladékot. Csak remélni tudom, hogy a Föld órájának ketyegésével az idén többek jártak úgy, mint én egykor. De leginkább abban bízom, nekik nem tart olyan sokáig e felismeréshez igazítani az életüket. Minden napot úgy kell.... Minden tik és tak egy-egy másodperccel rövidíti az életünket Kevesebbet keresnek, és az idős kori juttatásuk is kevesebb a nőknek Egyre több a nyugdíjas hölgy Jelentős az eltérés a megyei és az országos átlag között A korkedvezményes nyugdíj bevezetésével, valamint a várható élettartam növekedésével megugrott az aktív pályafutásukat lezáró asszonyok száma Somogybán is. Koszorús Rita rita.koszorus@mediaworks.hu SOMOGY A hölgyek többsége alig várja, hogy elérje a 40 évnyi munkaviszonyt. így volt ezzel Katalin is. Aki aktív éveiben dolgozott alkalmazottként minimálbérért, néha többért is, valamint 20 évig vállalkozóként építette saját üzletét. - Az elbírálás megtörtént, hajszál pontosan sikerült igazolnom az éveimet, ám ekkor jött a feketeleves - mondta. - Ötvenhét évesen közel 80 ezer forintos nyugdíjat kaptam. A pihenőre vonuíást nem bánom, mert egészségi állapotom miatt amúgy se tudtam volna tovább dolgozni, a nyugdíj összegét azonban igen kevésnek tartom. Négy év alatt ezerrel nőtt a nyugalmazott hölgyek száma A Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztályának tájékoztatása szerint, míg tavaly az átlag somogyi nyugdíjas 101 ezer 560 forintot kapott havonta, addig egy nő 92 ezer 43 forintot. Egy 40+-szal távozó nyugdíjas nő pedig valamivel többet, 106 ezer 458 forint nyugdíjat kap. A számok jól mutatják, hogy a női nyugellátás mértéke elmarad a nagy átlagtól. Ennek okai között valószínűsíthető az aktív korban is alacsonyabb fizetés, amely az öregségi nyugdíjak közötti különbséget magyarázhatja. Jelentős azonban az eltérés az országos átlag és a megyénkben élő nyugdíjas nők ellátásának mértéke között is. A Somogy Megyei Kormányhivatal adatai szerint ugyanis tavaly 100 ezer 343 forint volt egy átlag magyar nő nyugdíja, amely több, mint nyolcezer forintos eltérés pluszban a somogyi átlaghoz képest. A korengedménnyel nyugállományba vonuló nők juttatása is elmarad az országos átlagtól Somogybán, 2016-ban több mint 10 ezer forinttal több, vagyis 117 ezer 726 forint volt az átlag magyar nyugdíj mértéke. Somogybán, 2016-ban összesen 65 ezer 419 nyugdíjas volt, közülük 41 ezer 620 nő. A kor- kedvezménnyel távozó nők száma 1200-zal nőtt, 4751-re 2013 óta a megyében. Négy év alatt kis mértékben, de emelkedett a munkával töltött évek száma, a hölgyek többsége a korhatár elérésekor 37,3 évet tudhatott maga mögött. A korengedménnyel nyugdíjba vonulók esetében pár hónappal nőtt a szolgálati idő hossza, az átlag valamivel több, mint 41 év után teszi le a munkát. HIRDETÉS ÉN A REJTVÉNYEKET SZERETEM!" JÓL JÓN 'a TV-MŰSOR! NEKEM A HELYI HÍREK A FONTOSAK " TÖBBET ADUNK! MOSTANTOL MINDENNAP 16 OLDALON SZÁMOLUNK BE A MEGYÉT ÉS A KÖZVETLEN LAKÓHELYÜNKET ÉRINTŐ LEGFONTOSABB TÖRTÉNÉSEKRŐL CSÜTÖRTÖKÖNKÉNT 20 OLDALAS REJTVÉNY, PÉNTEKENKÉNT PEDIG 24 OLDALAS TV-MŰSOR MELLÉKLETTEL BŐVÜLÜNK! Somogyi Hírlap WWW. SONLINE .HU TÖBB HELYI TARTALOM! CSÜTÖRTÖK REJTVÉNY PENTEK TV-MŰSOR m&m yyi ■■■ **^T’^**'*' A P! J» .,- / MYÍ«MtNV! 1 M I JMi VWg f 1 j w MÉG Till 1