Somogyi Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-20 / 66. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2017. MÁRCIUS 20., HÉTFŐ Új fészkekkel várja a gólyákat Somogy Apák napja és klubja: elanyátlanodtak a kaposvári édesapák Óvodába mentek a nagypapák Deseda-kerülés, ifjúságvédelem BÖHÖNYE-NAGYBAJOM Daru emelkedett a napokban a magasba az Arany János utcában Böhönyén. Nyolc méter magas villanyoszlopról szedték le a régi gólyafészkeket az áramszolgáltató munkatársai. A két-há- rom mázsás otthonok helyére egy tartó került. Erre építették fel az új fészkeket. Varga Ivett, az E.On Hungária Zrt. sajtószóvivője elmondta: az elmúlt hetekben több száz fészket ellenőriztek, mert félő, hogy a nagyra nőtt lakhelyek egy erős viharban lesodródnak az oszlopról, és nemcsak a gólyákat nem tudják fogadni, hanem akár az utódok is kieshetnek. Elmondta: az áramszolgáltatás és a költés zavartalansága érdekében kiépítenek a madár által kiválasztott oszlopon rögzített tartókat. Nagybajom neve évek óta összeforrt a gólyákkal. A helyiek már nagyon várják madaraik érkezését, az iskolások pedig a Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi őreivel közösen készítettek fészkeket. A gyerekek nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a munkába. Az ágakból készült lakhelyeket ki is próbálták: beleülve ellenőrizték, hogy stabil lett-e az építmény. Szegvári Zoltán tájegységvezető elmondta: tévhit, hogy a gólya az új fészekbe nem költözik be. Hozzátette: két héttel korábban jön a hím, rendbe teszi a fészket, így várja a tojót. Szegvári Zoltán szerint az utóbbi években stabilnak tűnik a gólyaállomány, de komoly gond, hogy a külterjes állattartás visszaszorult, és egyre csökken a madarak táplálkozóhelye. Ehhez hozzájött az esetenként extrém időjárás, mely károsan befolyásolhatja a madarak vonulását, költését. A szakemberek szerint 150- 170 gólyapár költ Somogybán, zömében Nagybajom, Barcs és Berzence térségében. Kipróbálták a gyerekek is Új fészkeket kaptak Fotó: L. R. Akadt úgyanakkor olyan gólya is, amelyik egyáltalán nem kelt útra az elmúlt években. Lajcsit például 2015-ben a kemény hidegekben is a somogy- sámsoniak etették, így vészelte át a telet. Góz Lilla KAPOSVÁR Szent József napján köszöntötték az édesapákat és nagypapákat a Szent Margit Katolikus Óvodában. Játékos apa-gyermek programokkal, ünnepi műsorral és zsíros kenyérrel várták a családokat. Kevesen tudják, hogy Szent József az édesapák védőszentje, ebből az alkalomból tartották a családi rendezvényt. Tomanek Ferenc, a kaposvári Szent Imre-templom plébánosa megáldotta a jelen lévő édesapákat és nagyEredményesen lehet megszabadulni a felesleges kilóktól Tavaszi akció az egészségért KAPOSVÁR Tavaszi akcióözönt indít egészségünkért a Természet Patikája. A tét óriási: nagy kedvezmények felhasználásával sokat tehetünk szeretteink remek közérzetéért. Hallgasson a szívére, s gondoljon a pénztárcájára: érdemes most is ellátogatni a méltán közkedvelt üzletbe.- Mindenkinek megvan a lehetősége, hogy változtasson az életén - mondta Győré Katalin, üzletvezető. - Tavasszal mindig fokozottabban érezzük az ízületi problémákat: az első kirándulás, kerékpártúra vagy kerti munka után könnyen fájdalom jelentkezhet. A csontElanyátlanodtak az apák - fogalmazta meg tréfásan Csongor József, aki az Apák Klubja működését fogja össze Kaposváron. Havonta egyszer gyűlnek össze, hogy közös foglalkozásokon erősítsék meg az összetartozást a gyermekeikkel. Legutóbb egy Deseda-kerülő túrán vettek részt, legközelebb ifjúság- védelmi előadás lesz. - Az apák szerepét erősíteni kell a társadaMinőségi terméket kínálnak erősítő, izom- és porcerősítő étrend-kiegészítő segíthet a tavaszi regenerálódásban. Ezt most szerintem verhetetlen áron kínáljuk: egy doboz 4466 forint helyett 2680 forintba kerül az akciónk idején. lomban - mondta Csongár József. - Eltolódtak a szerepek, ezért sok férfi felelősségteljes családfenntartóként nem állja meg a helyét. Az elvált családoknál óriási probléma, hogy egészen kicsi korban nem tapasztalhatják meg az apák segítségét a gyermekek. Az apák klubja fele- kezettől független, de a fő támogatója a kaposvári Reménység Kapuja Baptista Gyülekezet. Jó hatással lehet sokak számára a csipkebogyós retard C-vitamin + D-vitamin, melyből egy csomag a korábbi 2115 forint helyett mindössze 1680 forint. S akik túljutottak a mé- regtelenítési kúrán, azok jó eséllyel eredményesen szabadulhatnak meg a felesleges kilóktól a zöldkávé segítségével, mely nemcsak energetizál, hanem étvágyat is csökkent. Most - a 60 darabos - bevezető áron 2995 forintba kerül. Apropó, enyhülés, s újra energiával teli mindennapok. Ugye, van kedve egy tavaszi akcióhoz? Reméljük, igen, mindkét üzletünkben a Bioness matricás papákat. A katolikus óvoda kiemelt feladatának tekinti, hogy egy-egy ünnepkört egyházi megközelítésben mutasson be a gyermekeknek. Emellett kiemelt hangsúlyt fektetnek a szentek életének megismertetésére, hiszen életük példa lehet a kicsik és családjaik előtt. A program emellett arra is lehetőséget adott, hogy a szülők és gyermekek közös élményeket szerezzenek, ezzel is erősítve a családi összetartozást. K. G. HIRDETÉS TELETAXI 06-82/ FIX TARIFA ÉJJEL-NAPPAL áru megvásárlásánál kedvezményt adunk. Az első terméknél 5 százalékot, a másodiknál 10, míg a harmadik terméknél 15 százalék engedményt biztosítunk. Időben szólunk: a cukormentes és a paleo, csokinyuszikat, csokitojásokat kedvező áron megvásárolhatják. Természet Patikája: Kaposvár, Anna u. 12. Tel.: 82/222-577. Nyitvatartás: h-cs: 8.30-17.30, p: 8-17.30, szó: 8-12. Egészségpláza: Kaposvár, Teleki u. 7. Tel.: 82/494-951. Nyitvatartás: h-p: 9-17.30, szó: 9-13. HIRDETÉS KICSIT SCHIEDEL LENNI,., SR egyszerűsített hőszigetelésű kémény minden járatos méretben A/\^~ TELEPI KÉSZLETRŐL, Hé azonnal már 18 892 Ft/fm-től* ; ___ *az ár nem tartalmazza ».raklapot, és a P ROMÓCIÓ HIRDETÉS ENA REJTVÉNYEKET SZERETEMV JÓL JÓN a TV-MŰSOR! NEKEM A HELYI HÍREK A FONTOSAK! TÖBBET ADUNK! MOSTANTOL MINDENNAP 16 OLDALON SZÁMOLUNK BE A MEGYÉT ÉS A KÖZVETLEN LAKÓHELYÜNKET ÉRINTŐ LEGFONTOSABB TÖRTÉNÉSEKRŐL CSÜTÖRTÖKÖNKÉNT 20 OLDALAS REJTVÉNY, PÉNTEKENKÉNT PEDIG 24 OLDALAS TV-MŰSOR MELLÉKLETTEL BŐVÜLÜNK! rejtvény: NVEREMENV: MEG TÖBB HELYI TARTALOM! CSÜTÖRTÖK REJTVÉNY PENTEK r:: TV-MŰSOR M WWW. SONLINE .HU