Somogyi Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-20 / 66. szám

4, MEGYEI KÖRKÉP 2017. MÁRCIUS 20., HÉTFŐ Német fiatalokat ítéltek el rablásért KAPOSVÁR-SIÓFOK Három, hosszabb ideje Magyarorszá­gon tanuló német fiatalt ítél­tek el jogerősen a Kaposvá­ri Törvényszéken, mert kira­boltak egy ittas magyar fér­fit Siófokon tavaly júniusban. A külföldi fiatalok szórakozás közben egy éjszakai órán is­merkedtek össze az ittas sér­tettel a Jókai parkban. A ka­patos férfi megmutatta a na­gyobb összeget rejtő pénztár­cáját azzal, hogy később közö­sen elköltik. Azonban egy kis idő múlva inkább elköszönt, de mielőtt távozhatott volna, alkalmi ismerősei az ígért pénzt követelték tőle. Mivel a részeg nem volt hajlandó átad­ni, a vádlottak előbb fenyege­tően körbeállták, majd egyi­kük vállon lökte. A menekül­ni próbáló sértettet utolérték, megütötték, a lábát kirúgták, amitől a földre esett. Ezután tovább bántalmazták. A nad­rágjából kivették a pénztárcá­ját a benne lévő több mint 50 ezer forinttal, személyes ok­mányaival és bankkártyájá­val együtt. A sértett bejelenté­se alapján a vádlottakat rövid időn belül a bűncselekmény elkövetésének helyszíne kö­zelében elfogták a rendőrök. A Kaposvári Törvényszék jog­erősen helybenhagyta a Sió­foki Járásbíróság korábbi, el­sőfokú határozatát. Az első­rendű vádlottat kétévi, és az ugyancsak fiatalkorú másod­rendű vádlottat két év hat hó­napi javítóintézeti nevelésre, míg a harmadrendű vádlottat két év tíz hónap börtönbünte­tésre ítélte. K. G. Nemzeti vacsorával ünnepeltek S0M0GYSZ0B Kossuth-vacso- rát szerveztek Somogyszobon a forradalom és szabadságharc tiszteletére: Szászfalvi László országgyűlési képviselő is kö­szöntötte a megjelenteket. Bí­ró Norbert, a megyei közgyű­lés elnöke méltatta az 1848-as eseményeket. Kitért arra, hogy a mi feladatunk „lefordítani” a fiatal nemzedék számára. Gy. J. Falnak rohanó autók voltak a cukorgyárak KAPOSVÁR - Azok a cukorgyá­rak, amelyek áldozatul estek a privatizáció vadkeleti válto­zatának, mementóként hirde­tik: a gazdaság azon sötét ol­dalai, amelyek piacokat vásá­rolnak fel, képesek arra, hogy egy jól prosperáló agrárverti­kumot bármikor tönkretegye­nek - mondta Bertalan Péter. A könyv bevezetője azt ábrá­zolja, hogy a közép-kelet-euró- pai gazdaság világpolitikai há­lózatok játszótere volt a rend­szerváltástól a 90-es évek köze­péig. A burkolt piacvásárlási kí­sérletek mögött olyan tőketöm­bök is álltak, amelyek működé­sében 20-25 év távlatából visz- szatekintve sok a megkérdője­lezhető momentum. Nem min­den eleme volt rossz az említett időszakban beáramló tőkének, de voltak olyan részei, amelyek nem a klasszikus piaci szabá­lyok szerint játszottak. - Nem Kaposvárra igaz, de itt is meg­történhetett volna, hogy a tő­ke bizonyos képviselői a ma­gyar menedzsmentnek piacbő­vítési javaslatot adtak. Ez nem sikerült, ezután a cukorgyá­rak tönkrementek, mint azok az autók, amelyek teljes sebes­séggel a falnak rohantak - mu­tatta be Bertalan Péter. - Azok a szakemberek, akik‘akkor a magyar gazdaság hátterében szürke eminenciások voltak, A vagyonvesztés mértékét nehéz megmondani meghatározott modellek sze­rint dolgoztak. Adtak olyan ta­nácsokat, amelyek adott hely­zetben jónak tűntek, de később végzetesnek bizonyultak. A vagyonvesztés mértékét nehéz megmondani, mert en­nek egy része titkos adat. Ese­tenként 30-50 százalékos volt, de efölé is ment, a nehézipar­ban 70-80 százalékos is lehe­tett. A privatizáció 1991-től nagy lendülettel folyt 1994- ig, majd az utolsó hulláma 1995-97-ig tartott. A történész kaposváriként büszke arra, hogy helyben meg tudták őriz­ni a cukorgyárat. A kaposvári üzem sorsa a többihez képest sikertörténet.- Megmenekült a megszű­néstől, pedig a felvásárlási kí­sérlettel itt is megpróbálkoztak a tőketömbök ugyanúgy, mint a később bezáró többi cukor­gyárban. Két ugyanolyan pri­vatizáció azonban nincs. Talán a helyi társadalom immunitása, valamint a vezető réteg és a po­litikai elit, furcsán hangzik, de önfeláldozó magatartása men­tette meg. A kaposvári cukor­gyár megmaradása nemzedé­kek munkája. Ebben vannak pozitív jelek - mondta Bertalan Péter. Kovács Gábor Cukorrépa futószalagon. Magyarországon ma már csak egyedül a kaposvári cukorgyár működik, a többi megszűnt Fotó: Lang Róbert Bertalan Péter korabeli iratokból dolgozott Fotó: Lang Róbert Keserédes magyar történet Bertalan Péter a korabeli párt­iratok, parlamenti jegyzőköny­vek, privatizációs modellek alapján írta meg művét, az Egy „keserédes” történetet. Igye­kezett a nemzeti oldal műkö­dő privatizációs modelljeit és a ma már történelminek te­kinthető szociáiliberális oldal privatizációs modelljét bemu­tatni, de nem ütköztetni, mert nem az egy történész feladata. Két éve kezdődött, bajbajutottakat segítenek a gyűjtéssel Jótékony célt szolgál a kupak KAPOSVÁR Pontosan két évvel ezelőtt a Fino-Kaposvár-Kecs- kemét-férfiröplabdarangadó- hoz kapcsolódóan indult útjá­ra a Toldi Lakótelepi Tagisko­la műanyag kupakgyűjtő ak­ciója, amely jótékony célt szol­gál, s mind a mai napig tart. Az egyik bajba jutott család toldis gyermekének - aki tör­ténetesen a Kaposvári Röplab­da Akadémia Utánpótlás Mű­hely tagja - az iskolai költsé­geit próbálják (ezáltal is) mini­málisra faragni. A napokban újabb, közel 100 kilós szállítmány indult útnak. A népes toldis család­nak a Kodály-iskola technikai Nyolcszáz kiló kupak gyűlt össze Fotó: Fenyő Balázs dolgozói és diákjai is besegí­tettek, mint ahogy többzsák­nyi kupakot gyűjtöttek össze a Hit Gyülekezete kaposvá­ri csoportjának a tagjai, s az egykori nyomda épületében található múzeum dolgozói is több (tíz)ezer kupakot „termel­tek” az elmúlt években, ame­lyeket az ottani büfé lelkes vezetője, Gyuricsán Lászlóné gyűjtött össze. Az eddig összegyűjtött kupa­kok súlya 800 kiló körüljárhat, ami félmilliónál is több darabot jelent. A műanyag kupakokat a Somogy Metál Kft. veszi át ma­gas áron, így támogatva a jóté­kony célú akciót. Fenyő G. Diákrajzok kerülnek az iskolabuszra CSURGÓ A 225. születésnap­ját ünneplő intézmény a 18 hó­napig tartó projektet a kapron- cai (horvátországi) Fran Galo- vic Gimnáziummal és a nagy­bajomi Pálóczi Horváth Ádám Református Alapfokú Művé­szeti Iskolával együttműköd­ve valósítja meg: sikeres pá­lyázat révén közel 100 ezer eu­ró (csaknem 30 millió forint) vissza nem térítendő támoga­tást nyert a Csokonai Vitéz Mi­hály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium programok szervezésére, esz­közök beszerzésére. Kovács Jó­zsef csurgói igazgató elmond­ta: nemzetközi művészeti és sportrendezvények, tehetség- kutató- és tanulmányi verse­nyek segítik a tudás átadását, egymás oktatásának, illetve kultúrájának megismerését. Arról is tájékoztatott, hogy megújult az iskola játszótere a Matolcsy család és az intéz­mény Szülői Szervezete támo­gatásával, közel egymillió fo­rintba kerültek az új eszkö­zök. A csúszdás, hintás, mászó­falas „mesevárat” már birtok­ba vették a diákok. Az alsósok­nak meghirdetett „A mi iskola­buszunk” rajzpályázatra 49 pá­lyamunka érkezett. Hét alkotás díszíti majd azt a járművet, me­lyet az iskola vásárolt. G. A.

Next

/
Thumbnails
Contents