Somogyi Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-18 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 11. szám

2017. MÁRCIUS 18., SZOMBAT i tefíáiM A legtöbb divattervezőnek csak álom, hogy egyszer a leghíresebb divatmagazin­ban, a Vouge-ban jelenjenek meg a munkái. Cserkúthy Hanna még csak 25 éves, de az elmúlt három hónap­ban ez már másodszor sike­rül neki. Névjegy: Cserkúthy Hanna 1992- ben született Pécsen. A gimnázium elvégzése után germanisztika szak­ra jelentkezett Budapest­re az ELTE-re, de hamar rájött, hogy az nem neki való. Ezután a Forrai Ma­gániskolába járt divat- és stílustervező szakra. Ez idő alatt sok helyen gya- komokoskodott, de külö­nösen büszke a budapes­ti Daalarnánál töltött idő­re. Miután elvégezte az iskolát, visszaköltözött Pécsre, és másfél évvel ezelőtt megalapította sa­ját márkáját öccse, Cser­kúthy András segítségé­vel. Fő profilja a nőies stílus, az elegáns utcai, illetve a csinos alkalmi ruhák. DIVAT Cserkúthy Hanna már hatévesen egy varrógép előtt ült, hogy ugyanolyan ruhát varrjon magának és a barát­nőjének. Gyerekkori álmát váltotta tehát valóra, amikor úgy döntött, a germaniszti­katanulmányok helyett in­kább ruhákat tervez. Épület- gépész öccse segített abban, hogy felfedezzék a munkáit - szerinte ez a családi csapat­munka a siker titka. „Kevesen vannak olyan sze­rencsések, hogy már fiatalon tudják, mi az, amivel egész életükben szívesen foglal­koznának, és arra célirányo­san készülnek is - mondta Cserkúthy Hanna. - Én is úgy voltam vele, hogy már gyerek­koromban is érdekelt a divat. Szerettem a nagymamáim szekrényében kutatni a ré­gi ruhák után, kislányként szívesen játszottam divatbe­mutatót, és anyukám elég j hamar megtanított varrni. " Hatévesen már az volt a leg­nagyobb buli, hogy egyfor­ma ruhát varrtunk nekem és a barátnőmnek, és én is oda­ülhettem a varrógép elé. Az­tán ez az erős indíttatás soká­ig kimerült abban, hogy a sa­ját megjelenésemet igyekez­tem egyedivé tenni. Be is irat­koztam germanisztika szak­ra, amikor egyszer csak vi­lágos lett, hogy én ruhákkal szeretnék foglalkozni, és ab­ban tudnék olyat al­kotni, amitől boldog I lehet az életem. A | család persze nem | rajongott az ötle­tért,' az öcsém vi­szont, aki épületgé- pész, tehát elég messziről indult a divat világába, rögtön mellém állt, és azóta is ugyan­olyan lelkesen menedzseli a munkám. Ő építette fel a már­ka internetes megjelenéseit is, aminek köszönhető, hogy a magazin rátalált arra, amit csinálok.” Hanna másfél éve alapítot­ta a saját céget, októberben pedig már fel is fedezték az Instagramon. A Vouge januá­ri számában mutatták be az őszi-téli kollekcióját. A Bri­tish Vogue márciusi számá­ban pedig újabb ruhája sze­repel, az előző alkalomhoz hasonlóan a Designer Profile rovatban, ami i még be nem futott, te­hetséges fiatal terve­zők alkotásait mu­tatja be.' „Egyik este ér- kezett tőlük egy e-mail, hogy ~ ■ van egy olyan rovatuk, ahol kevésbé ismert tér- * vezőkef mutatnak be a világ minden részéről, és engem is szívesen be­raknának az őszi-téli ka­rácsonyi divatkampányba. Először azt hittem, ez vala­mi tréfa, de kiderült, hogy nem, inkább egy tündérme- ' se. Néhány hét alatt kellett mindent megoldani. A még csak papíron létező őszi-té­li kollekciót gyorsan el kel­lett készítenem, és le kellett fotózni. Szerencsére si- í került minden.” a Az anyagból kiderül, § hogy a fiatal lány fő pro- j fiija a nőies vonalú ele- Jf gancia, úgy az utcai, mint I az alkalmi ruhák terén, f Szívesen használ könnyű I tül löket, selymeket, csipkét és lágy bőrt. Kézzel festett anyagok és kézi díszítés jel­lemzi a ruhákat. Nagyon sok tehetséges ter­vező van itthon, ezért nagy kihívás valami egyedit és be­azonosítható! alkotni, olyat, amit még senki nem talált ki, amit még senki nem hasz­nált. Meg persze az is komoly feladvány, hogy ezzel elta­láljunk egy olyan ízlésvilá­got és vevőkört, ami létezik a piacon. Én nagyon élvezem, hogy a divatszakma ennyire megélénkült az elmúlt évek­ben, és egyre több olyan fi­atal magyar tervező és csa­pat van, akikre nem csak itt­hon figyelnek fel. Ez a meg­jelenés azért is fontos, mert egy újabb bizonyítéka annak, hogy figyelemre méltó a ma­gyar divattervezés.” A Vogue-megjelenéseknek köszönhetően Hanna ápri­lis elején Rómában mutat­hatja be kollekcióját, mivel meghívták a Róma Fashion Weekre. Ennek nagyon örül, mert mint mondja, az olasz divat mindig is komolyan ins­pirálta. Április végén pedig a magyar közönségnek mutat­ja be elsőként az Elle Fashion Show keretében a jövő évi őszi-téli kollekcióját. Arra is nagyon büszke, hogy Tatár Csilla az általa tervezett ru­hát viselte A Dal című tehet­ségkutató műsor döntőjében. :,NGWN® „r,«list flanna ; desvg^A Hat'1'4 bsÖSíSS. actco''Sc°«su*''*c? ct\cotv'P4SSC -Wection of as we\\^ 4 \ dressy stuntnOp clhos is t cXP f vjiccíí 4V^ .-.af usc0 f*b tics'vtoB ipnng íshion Deciají j: íternatí Ez lesz a divat idén tavasszal és nyáron Az idei tavasz és nyár nem trendeket. Nőiesebb vonalak, csillogó megjelenésig. A min­a túlzások ideje lesz, a fino- magasabb derék, bővebb szá- ták között a csíkos visz min­mabb, lágyabb stílus kerül rú nadrágok, nőiesebb blúzok dent, főleg fekete, piros és sö­előtérbe. Az extrém kiegészí- következnek. tétkék kivitelben, tők és a feltűnő színek eltűn- A színek közül a sárga és a Újra divat lesz a fotók és test­nek, a tervezők inkább a min- kék kombinációja hódít, de a mények megjelenése a ruhá­tákra fókuszálnak. A 70-es rózsaszín összes árnyalata di- kon, és minden trendi, ami évek hangulata ihleti majd a vatos lesz, egészen a fémes, horgolt. ASON

Next

/
Thumbnails
Contents