Somogyi Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-11 / 60. szám

2017. MÁRCIUS 11., SZOMBAT______________________________________________________________________________________________________________SPORT .15 Hazai pályán javíthat a BFC Siófok és a Rákóczi FC Három pont a célja a somogyi kluboknak A sárga mezes siófokiak az újonc Nyíregyházát fogadják a Balaton partján Fotóillusztráció: Lang Róbert Szegényebb lett Artner csapata a Tatabánya FC kizárásával Az újonchoz látogat vasárnap a Kaposvár KOSÁRLABDA-NB l./A CSOPORT, FÉRFIAK A maga számára tet­te nehezebbé a folytatást a Ka­posvári KK együttese az élvo­nalbeli férfikosárlabda-bajnok- ságban. A szerdán hazai pá­lyán elbukó somogyiak lépés- hátrányba kerültek a győztes Zalakerámia ZTE KK együtte­sével szemben. A vereség mel­lett ráadásul több ponttal kap­tak ki, mint amennyivel nyer­tek tavaly a zalai megyeszék­helyen, így amennyiben ennek jelentőssége lesz, akkor a za­laiak lesznek majd kedvezőbb helyzetben. Ennek esetleges el­kerülése miatt is nyerni kell a következő találkozókat. Első­ként a Vasas Budapest ellenit, melyet vasárnap 16 órától ren­deznek a fővárosban. Aki a bajnoki tabellára pil­lantva ítéli meg a találkozó esé­lyeit, biztosan súlyosat téved. Ha csak a számokat nézzük, akkor a Vasas valóban az utol­só előtti, tizenharmadik helyen áll. Eddig mindössze négy győ­zelmet aratva a tizenhét veresé­gük mellett. Újra a megszokott csapatjátékot kell nyújtani a sikerhez. A hazai pályán vívott meccse­iken - a legutóbbi Álba Fehér­vár ellenit kivéve - rendre csak kis különbségekkel, nagy csata után szenvedtek vereséget. Ahogy közeledik az alapsza­kasz vége ráadásul, úgy fogy a lehetőség a fővárosiak előtt, hogy legalább hazai környezet­ben javíthassanak mérlegükön. Ezeken a találkozókon mindent egy lapra téve játszik az angyal­földi gárda. Erre kell felkészül­nie Fekete Ádám vezetőedző csapatának is. A kaposváriak a hatodik hely­ről várhatják a folytatást és a két elvesztett összecsapás után (Álba, ZTE) jó lenne ismét győ­zelemmel folytatni a bajnoki küzdelmeket. A középmezőny­ben óriási a tülekedés a felső- és középházi rájátszást jelentő helyekért. Még sok variációs le­hetőség van, így nincs különö­sebb értelme a számolgatásnak. A legjobb öt közé azonban csak újabb győzelmekkel juthat be a somogyi alakulat. Kun Z. Szeptember után végre újra hazai sikernek örülnének a siófokiak a labdarúgó NB II.-ben, míg az NB III. Nyuga­ti csoportjában a múlt heti vereségét feledtetné a Ka­posvári Rákóczi együttese. Keszthelyi Z., Klein P. sonline@sonline.hu LABDARÚGÓ-NB II. ÉS NB III. Az újonc, bajnoki tabellán tizedik Nyíregyháza ellen köszörülné ki a kozármislenyi vereség okozta csorbát a BFC Siófok, a találkozót vasárnap 12.30 óra­kor rendezik, melyet az M4 te­levízió is közvetít. Disztl László edző első hazai sikere még várat magára, sőt az utóbbi öt bajnokijukon kép­telenek voltak nyerni a somo­gyiak saját közönségük előtt, akik ezeken ráadásul egyet­len gólt szereztek. Ideje len­ne tehát végre egy sikernek, melyre utoljára tavaly szep­temberben volt legutóbb pél­da a Budaörs ellen. A sikerhez vezető út lehetne a jó védeke­zés, ami eddig nem erőssége a siófokiaknak, hisz az eddigi 23 bajnokiból mindössze ötön nem kaptak gólt, a legutóbbi hét meccs mindegyikén meg- zörrent Tajti hálója. így azon­ban nagyon nehéz, hisz ezzel maguk alatt vágják a fát, miu­tán nem - mindig - képes gó­lokra az együttes ahhoz, hogy nyerni tudjon... A Nyíregyháza nem lesz könnyű ellenfél, egyrészt mert idegenben eddig több pontot gyűjtött, mint hazai pá­lyán. Ráadásul három nyeret­len meccs után az elmúlt hé­ten újra nyertek az óváriak el­len, igaz - az ellenfél trénere szerint - egy jogtalan bünte­tővel. Ez pedig nagyon fontos volt számukra, Szanyó Károly edző ki is hangsúlyozta, hogy ezzel átszakadt egy lélektani gát a játékosainál. A siófoki­ak ezzel szemben egy nyerhe­tő meccset buktak Pécsen egy gyengébb csapattal szemben. A lélektani előny tehát a ven­IVIint arról már korábban beszá­moltunk, a Magyar Labdarú­gó Szövetség (MLSZ) Verseny- bizottságának döntése értel­mében kizárták a Tatabánya FC együttesét az NB III. Nyugati csoportjából. A döntés értelmé­dégeknél van, akik keretében csupa volt első osztályú játé­kos szerepel. A Tarr Andráshida SC együttesét fogadja szombaton 14.30 órakor a Kaposvári Rá­kóczi FC a Nyugati csoport 22. fordulójában. A bajnoki talál­kozónak ezúttal is a Bene Fe­renc Labdarúgó Akadémia centerpályája ad otthont. A március 8-án tartott nemzet­közi nőnap alkalmából a klub azzal szeretne kedveskedni minden hölgy szurkolójának, hogy díjmentesen tekinthetik meg a mérkőzést. A somogyi zöld-fehérek az előző körben kikaptak Csor­nán, s ezt a csorbát minden­ben az egykori bányászcsapat eredményeit törölték, így újra az Érd vezeti a tabellát a felju­tásra éhes győriek előtt. A Ka­posvári Rákóczi FC együttese megőrizte harmadik pozícióját, azonban három ponttal és hét képp szeretnék kiköszörül­ni Artner Tamás tanítványai. Az andráshidaiak jelenleg a bajnokság tizedik helyén áll­nak, idegenben viszont nem szerepelnek túl fényesen, hi­szen eddig csupán öt jutott ne­kik az ellenfelek otthonából. Az előző körben hazai pályán szereztek egy pontot a Csepel ellen, s ha abból indulunk ki, hogy Ludánszki Bencéék si­mán verték idegenben a cse­pelieket, nem lehet gond a Za­la megyeiek legyőzése sem.- A játékosokkal kiértékel­tük a csornai vereséget, arra jutottunk, hogy a játék alapján azon a mérkőzésen sem szaba­dott volna kikapnunk, de nem góllal szegényebb lett az Art­ner Tamás vezette zöld-fehér együttes, s ez még sokat érhet a feljutásért vívott harcban. A nagy múltú tatabányai klub azonban fellebbez az MLSZ első fokú határozata ellen. tettünk meg mindent a győ­zelemért - fogalmazott Art­ner Tamás, a Kaposvári Rákó­czi FC vezetőedzője. - A szom­bati, hazai mérkőzésen min­dent meg kell tennünk azért, hogy győzzünk és kiszolgál­juk a közönséget. A héten a megszokott mederben készül­tünk, mindenki egészséges, a legjobb kerettel tudunk dol­gozni és maximálisan elvé­geztük az eltervezett munkát. Az őszi mérkőzésen a ka­posváriak, akiknél sárga la­pos eltiltás miatt Nagy Krisz­tián nem léphet pályára, Jo- vánczai Zoltán és Hujber Ta­más találataival 2-1-re győz­tek Andráshidán. Kollár Lajos a vitorlázók egyetlen elnökjelöltje VITORLÁZÁS A jelenlegi veze­tő, Kollár Lajos az egyetlen je­lölt a Magyar Vitorlás Szövet­ség (MVSZ) elnöki posztjára. Az MVSZ tisztújító közgyűlé­sét március 30-án rendezik. A civilben érsebész professzor 2013 óta vezeti a szövetséget. A nyilvánosságra hozott je­löltlista szerint az elnöki po­zícióra csak Kollár Lajost je­lölték, az elnökségi tagságra tizenhármán pályáznak. Kol­lár Lajos a Pécsi Tudomány- egyetem Érsebészeti Kliniká­jának társprofesszora, a Pé­csi Tudományegyetem Egész­ségtudományi Kara Komplex Sport Teljesítménydiagnosz­tikai és Fizioterápiás Kutató- központjának vezetője. Az MVSZ elnöke, akit 2016- ban a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjével tüntettek ki, fiatal kora óta vitorlázik, versenyez, a Tabu nevű klasz- szikus 40-es cirkáló tulajdo­nosa és kormányosa. •k k k Külföldi edzőtáborokkal ké­szülnek az idei versenyekre a Balatonföldvári Spartacus Vitorlás Egylet sportolói. A laseres csapat első program­ja Izolán zajlott. A szlovéniai tréningeken a komoly fizikai edzés mellett természetesen a tengeren is több órát töltöttek a vitorlázók. A szintén ott tar­tózkodó osztrák csapattal még közös futamokat is rendeztek a balatonföldváriak. A harma­dik napon sebességi teszteket is végezhettek a vitorlázók. A szezon a koperi viadallal kez­dődik. Kun Z. 1 Március végén új elnökséget választanak a vitorlázók A végeredmény szempontjából nagyon fontos tizennyolc nap következik Bravúrra készülnek Erdősi lldikóék Hatodik helyen áll a Marcali KÉZILABDA-NB I., NŐK A Fejér megyei hadjárat első felvo­nása következik; a Siófok KC ugyanis az Álba Fehérvár ott­honában lép pályára szomba­ton, 18 órakor. Ezt egy dunaújvárosi ven­dégjáték követi és ezek a rang­adók meghatározóak a vég­ső helyezések szempontjából. Ha ezeket netán sikerrel tud­nák venni Triscsukék, az óriá­si lendületet adhatna a Vác el­leni hazai bajnokira. Nem túlzás ez? 18 nap alatt játszott három bajnoki megha­tározó a végső helyezés szem­pontjából. A fehérváriak két minimális különbséggel el­bukott rangadó után fogadják a balatoniakat.- A tét minket nyom, itt­hon kell tartanunk a két pon­tot, de ezt el kell tudnunk vi­selni - nyilatkozta Deli Rita, aki szerint fel kell tudniuk állni, még ha a földbe is dön­gölték őket, még ha fájó, egy- gólos vereséget is szenvedtek kétszer is. Egy biztos, óriási a nyomás rajtuk, hisz nagy blama len­ne, ha egymás után három rangadót is elbuknának. Remélhetőleg ezt a helyze­tet ki tudják használni Tris­csukék, akik okos játékkal, remek védekezéssel és ka­Pontokért utaznak a siófokiak Fotó: Németh András pusteljesítménnyel - ami nél­kül nem lehet nyerni - tovább szaporítják a rivális gondjait. Erre minden esély meg is van, miután egyre jobb formát mu­tatnak Horváth Roland tanít­ványai. Illene most már meg­mutatni, hogy idegenben is képesek olyan teljesítmény­re, mint hazai pályán. Ven­dégként ugyanis hat meccs­ből csak egyet nyertek. Remélhetőleg 2015 máju­sa után - a legutóbbi szezon­ban elszenvedett két székesfe­hérvári győzelmet követően - végre újra siófoki siker szület­het majd a KÖFÉM-csarnok- ban. Keszthelyi Z. KOSÁRLABDA-NB II., NYUGA­TI CSOPORT, FÉRFIAK Mint ar­ról lapunkban beszámoltunk, újabb meccset nyert a Marca­li VSzSE. A somogyiak ezzel a hatodik helyen állnak. A férfikosárlabda-NB II., Nyugati csoport állása: 1. Ri- csilla Sport - Hévízi SK (0.96), 2. Zalaegerszegi KK (0.92), 3. PTE-PEAC (0.88), 4. Soproni Tigrisek KE (0.86), 5. Dombóvá­ri KSE (0.81), 6. Marcali VSzSE (0.77), 7. Kozármisleny-Petőfi SE (0.73), 8. Oroszlányi SE Li­ons II. (0.65), 9. Szombathelyi Egyetemi SE (0.59), 10. Siófoki Kosársuli (0.54), 11. Dunaúj­város (0.50). Kun Z.

Next

/
Thumbnails
Contents