Somogyi Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-02 / 52. szám
4, MEGYEI KÖRKÉP - NYUGDÍJASOK 2017. MÁRCIUS 2., CSÜTÖRTÖK HÍREK Versmondók: jelentkezőket várnak a szervezők SOMOGY A közeljövőben két nyugdíjasokat érintő esemény lesz megyénkben: 2017. március 11-én 10 órakor a somodori faluházban kistérségi versmondó találkozóra kerül sor, míg 13-án a Nyugdíjasok Kaposvári Egyesülete Petőfi Sándor szavalóversenyt rendez Kaposváron a Szent Imre utca 14- ben, a félemeleti teremben. Ez utóbbira március 10-ig lehet nevezni Kiss Jánosné elnöknél. Mindkét eseményre szeretettel várják az érdeklődőket. Felkerült a honlapra a 2017. évi program : MOGYA Nyugdíjasok Szövetsége Somogy Megyei elnökségének 2017. évi programját keddtől láthatják a megye nyugdíjasai a www.somogyiszepkoruak.hu weboldalon. A kínálat rendkívül gazdag, és remélhetőleg a részvevők száma is tovább növekszik - ez utóbbit már Stikel János, a szövetség elnöke mondta. Kiemelte, hogy mindenkor nagy hangsúlyt fektettek a rendezvények színvonalának növelésére, és ez így lesz 2017-ben is. Szeretnék tovább növelni a támogatói kört, mivel a lebonyolítást döntő többségében a megyei szövetség finanszírozza. Mivel a munkatervükben az idei év kiemelten a szervezetépítésről és a taglétszám növeléséről szól, .a programjukban helyet kapott azon települések polgármestereivel való találkozó is, ahol még nincsenek nyugdíjasklubok. Ennek várható időpontja még egyeztetés alatt van. Amúgy a rendezvényeik nyitottak, amelyekre mindenkit szeretettel várnak. A biogazda számára mindennél előbbre való lett az egészség Akik kóstolták már biogyü- mölcsleveit és különleges gyümölcssajtjait, azok ismerősként találkozhatnak lapunk hasábjain Fokvári Katalin Júdittal, aki az „Év bioterméke” címmel is büszkélkedhet. csők se legyenek mérgezettek. Az is fontos szempont, hogy megpróbáljuk a lehető legkevesebb energiát felhasználni a tevékenységhez, s amihez csak lehet, környezetbarát anyagokat használjunk. Varga László sonline@sonline.hu Fokvári Katalin: csak természetesen! Fotó: Muzslay Péter *ss V---- ■ "x, A biotermelés nagyobb odafigyelést igényel, de megéri KAPOSVÁR A kaposvári kötődésű kertészmérnök Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemet végzett, majd a gödöllői egyetemen mérnök-tanári képesítést is szerzett. - Évekkel ezelőtt nagy tudású, tapsztalt szakembereknek köszönhetően amatőr környezetvédőként lettem elkötelezett egészségvédő - mondta lapunknak Fokvári Katalin Judit. - A tanult szakmámat csak másfél évtizedes kitérő után kezdtem el gyakorolni, amikor 2003- ban Szenna mellett, egy hathektáros területen családommal létrehoztuk a gyümölcsösből és gyümölcsfeldolgozó kisüzemből álló biogazdaságunkat. A méreg nélkül termesztett gyümölcs egy részét maguk dolgozzák fel, amelynek eredményeként mindenféle idegen anyag hozzáadása nélkül, kizárólag gyümölcsből készült termékek születnek. Gyümölcsléket, gyümölcssajtokat, lekvárokat, befőtteket készítenek. Munkájukat és eredményei- i két látva egyre több hobbi- 1 kertész fordul hozzá taná- 1 csért. - Igyekszem tudatosítani mindenkiben, hogy a biogazdálkodás az általánosan elfogadott gyakorlattól merőbben más szemléletet is kíván - mondta. - Ennek lényege a „nem ártani”, amely azt jelenti, hogy nem mérgezzük a környezetünket, hogy az általunk termelt gyümölA biogazdálkodás magában foglalja az ellenálló fajták telepítését, a talajélet fenntartását és a hangsúlyos mechanikai, megfigyelésen alapuló növényvédelmet is. Permetezésre csak kontakt, azaz lemosható és nem mérgező szereket lehet használni. Ilyenek a gombabetegségek ellen jól bevált réz- és kéntartalmú anyagok, amelyeket már nagyapáink is használtak. Emellett a rovar- és egyéb kártevők ellen egyre újabb és újabb biológiai szereket fejlesztenek ki, amelyek legnagyobb része kiskertekben is felhasználható. Fontos megjegyezni, hogy nem ördöngösség a biotermelés, de nagyobb odafigyelést igényel, cserében szebb, egészségesebb termést szüretelhetünk. A biogazdálkodásban alkalmazott módszerek és anyagok nagy része alkalmazható a nem biotermesztésben is - mondta Fokvári Katalin. A társas kapcsolatok idős korban is fontosak MEZŐCS0K0NYA Az időskor velejárója, hogy testileg, szellemileg fokozatosan leépül az ember. Néha indokolatlanul is úgy kezelik az időseket, mint akik már nem egészen beszámíthatók. Az érintettek ezt mint megmásíthatatlan tényt gyakran tudomásul is veszik, és csak ritkán próbálnak tenni ellene - pedig lehetne. - Cicero azt mondta: nemcsak testünket kell istápolnunk, hanem elménket és lelkünket még sokkal inkább. Mert az ész fénye is, mint a lámpás, ha olajat belé nem csepegtetünk, kialszik öregkorban - ezzel az idézettel fogadott bennünket Decsi József nyugdíjas, volt mezőcso- konyai polgármester, s mindjárt azt is hozzá tette: maga is megpróbálja testét, lelkét istá- polni. - Hetvenévesen már egy kicsit nehezebben melegednek be az izmaim kerékpározáskor, de aztán jöhetnek a kilométerek. Amúgy jó pár évet letagadhatna korából, pedig már elmúlt hetven éves. Elmondta, hogy néha egy-egy név már nem ugrik be neki azonnal, de Ápolásra szorul a test és a lélek egyaránt szerencsére más gondja nincs. És hogy minek köszönheti a jól észrevehető fizikai és szellemi frissességet? - Mindig lekötöttem magam valamivel. Sokat mozgok, rendszeresen olvasok, közösségbe járok, tartom a kapcsolatot a falubeliekkel. Próbálok az egészségemre odafigyelni, bár tudom, hogy ez nagyban függ a génjeimtől is. Ugyanakkor igyekszem betartani édesapám mondását: bármit ehetsz- ihatsz, de a legfontosabb a mérsékletesség- avat be. Számára fontos, hogy van családja, szeretetben él, és hogy vannak még céljai. Tudja, hogy aki egyedül tengeti napjait, annak sokkal nehezebb motivációt találni. - Ilyenkor is fontosak a társas kapcsolatok. Aki teheti, menjen közösségbe, vagy keressen magának olyan tevékenységet, amit korához és egészségi állapotához mérten még el tud végezni- javasolja búcsúzóul. Varga László Képek és festékillat a kaposvári lakásban: nyugdíjasként sem pihen Ikafalvi Farkas Béla A festészet jelenti az életet az idős művésznek KAPOSVÁR Számtalan díj, elismerés tulajdonosa. Jelentős munkái vannak hazai és külföldi múzeumokban, galériákban, köz- és magángyűjteményekben. Ikafalvi Farkas Béla festőművész szülőhelyén, Kaposváron tölti nyugdíjas éveit. A lakásában festmények sorakoznak. - Ezeket a zsinat felkérésére, a reformáció kezdetének 500. évfordulójára készítettem, de még nem teljes a kollekció - magyarázta kérdés nélkül is az idős művész, majd elmondta, hogy a Vízfestők Országos Szövetsége megalakulásának 25. évfordulójára is készített képet a szekszárdi kiállításra. Nyugdíjasként is a festészet tölti ki a hétköznapjait. Az idő múlását csak az egészségi állapotán érzi. Elárulta, hogy festményeiből ritkán ad el, a nyugdíja mellé némi támogatást csak a várostól kap. - Nem igazán érdekli az átlagembert az a fajta művészet, amit én képviselek - mondta. - A kiállításokat is inkább csak a műértők látogatják. Régebben külföldre jártam, művésztelepeken dolgoztam, számos kiállításom volt. Bár akkoriban sem a festmények eladása jelentette számomra a nagyobb bevételt, viszont lényegesen magasabb volt a támogatás. ManapIkafalvi Farkas Béla azt vallja: a munka élteti az alkotót Fotó: Lang Róbert ság többnyire elajándékozom a képeimet. Elmondta, hogy még mindig kedvtelésből festeget, legfeljebb a megrendelők kérnek adott témában képeket tőle, mint ahogy most a református zsinat is, de a kivitelezés mindig is az ő dolga volt. Amúgy szeret zenét hallgatni, olvasni, szívesen beszélget, és ha teheti, nagyokat sétál. Büszkén említette édesapját, akinek csodálatos hangja volt, és Bartók Bélával is jó kapcsolatot ápolt. Elárulta, hogy a hit meghatározó életében, mindig is tevékeny volt, és lélekben még most is fiatalnak érzi magát... Varga László