Somogyi Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-04 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 5. szám

2017. FEBRUÁR 4., SZOMBAT SPORT 15 A magyar válogatott középpályás élt az eséllyel, kulcsember lett a Bolognánál Nagy Ádám, a magyar hódító Bolognát elvarázsolva, né­hány hónap alatt kulcsember­ré vált a patinás Serie A-csa- patnál a 15-szörös válogatott középpályás, akivel az elis­mertségről, a kezdeti nehéz­ségekről és a fejlődési lehe­tőségekről is beszélgettünk. Galambos Dániel/Nemzeti Sport- Olaszországba szerződésekor sokan féltették, ehhez képest a huszonkét bajnokiból tizenhé­ten játszott, tizen hatszor kezdő­ként, ami annak tükrében, hogy a Serie A főként a fiatalok szá­mára válhat játékostemetővé, várakozáson felüli mutató.- Nem féltem, mert tudtam, egyedül rajtam múlik, mire viszem, bíztam magamban - mondta a Nemzeti Sportnak a nyáron a Ferencvárostól a Bo­lognához igazoló, 21 esztendős Nagy Ádám. - A vezérkar és a stábtagok által felvázolt jövő­kép arról árulkodott, nem köl­csönadni akar mindjárt a klub, de a kezdőcsapatbeli tagságot sem garantálta senki. Azt vi­szont igen, hogy megkapom az esélyt. Ahhoz, hogy éljek ve­le, minél előbb be kellett illesz­kednem a csapatba, elsajátítani a Bologna játékfelfogását, min­den edzésen a legmagasabb fordulatszámon pörögni. Örü­lök, hogy nem csak epizódsze­rep jut, ez szolgálja a fejlődése­met, no meg az, hogy hétről hét­re a nagy bajnokságok egyiké­ben futballozom klasszisjáté­kosok ellen. A Serie A-t sokan nem jegyzik már azon a szin­ten, mint egykoron, de szerin­tem a spanyol, a német és az an­gol mögött még mindig topliga.- Mit volt a legnehezebb megszoknia?- A tempót kellett minél előbb felvennem. Nem végzünk bonyolultabb feladatokat, mint otthon, az iram más, az edzé­sen is nagyon pörög minden­ki, ehhez kellett gyorsan alkal­mazkodnom. Örülök, hogy így történt, mert ezáltal fejlődöm, s gyorsabbá válik a gondolkodá­som is. Az itteni játék, a sebes­sége egyszerűen kikényszeríti.- A gyors döntéshozatalban fejlődött a legtöbbet?- Egyrészt igen, másrészt ag­resszivitásban. Az is követel­A Bologna fedezete... ...AZ OLASZ KONYHÁRÓL: „Pizza vagy pasta? Inkább az utóbbi. Bármennyire is nagyszerű az olasz konyha, időnként hiányzik a zsíro­sabb magyar." ...AZ EDZÉSNAPOKRÓL: „Kilenc-tiz körül érkezem az edzóközpontba. Sokszor van napi két edzésünk, dél­előtt konditeremben dolgo­zunk, aztán futunk, a végén kétszer tíz perc labdatartás van. A közös ebed után az edzoközpontban pihenünk, délután a taktikai elemeket gyakoroljuk." ...AZ OLASZ NYELVRŐL: „Eleinte ez okozta a leg­nagyobb nehézséget, nem elég az angol, meg kell ta­nulnom olaszul is. A cseh Krejcível és a párjainkkal unk heti két­szer olaszra, inkább nyelv­tant tanulunk, az élő beszédet gyakorolhat­juk a csapattársakkal." Nagy Ádám a gyors döntéshozatalban és az agresszivitásban fejlődött a legtöbbet elmondása szerint, mióta a Bolognában játszik mény. Taktikailag kezdek egy­re érettebb lenni, ami az én posztomon különösen fontos.- A legendás, olaszos taktika...- Nem csupán klisé, persze, aki nézi az olasz csapatokat, láthatja, náluk valóban alap­vetés. A heti edzéseken állan­dóan gyakoroljuk a labdakiho- zatalt, hogy miképpen teremt­sünk területet a másiknak, gya­koroljuk a forgásokat, úgyhogy Roberto Donadoni irányításá­val elég tudatos futballt igyek­szünk játszani. A Bologna jelenleg a Serie A13. helyén áll egy meccsel keveseb­bet játszva. A szombati, Napoli elleni összecsapás után szerdán pótolja a Milan elleni bajnokit. Nagy Ádám az eddigi 22 fordu­lóban 16-szor kezdő volt, tízszer lecserélték, 1280 játékperc van a lábában. Még a Juventus elleni- Konkrétan mit kér az edző?- Hogy egyre többször jus­sak el az ellenfél kapuja elé, ami a posztomból fakadóan ért­hető. Ä Fradiban inkább a vé­dősor előtt, a hatos poszton ját­szottam, a Bolognában nyolcas vagyok, följebb futballozom, így veszélyesebbnek kell len­nem. Ez jelentené a fejlődésem­ben az újabb lépcsőfokot. Hogy Donadoni konkrét példáját is megemlítsem, két hete a Tori­no ellen kapura lőhettem volna, én azonban inkább passzoltam, megpróbálva ziccert teremteni. bajnoki után (19. forduló) jelent meg a statisztika, amely szerint a Bologna Nagy Ádámmal a pá­lyán 16 gólt szerzett és 11-et kapott, nélküle csak egyszer ta­lált be és kapott 14 gólt. Ezt követően a bolognanews.net Nagy Ádám, te vagy a Bologna ékköve címmel közölt cikket. Az is lett volna, ha két társam­ból legalább az egyiket megta­lálom a labdával.- Ne szerénykedjen, mégiscsak december hónap labdarúgójá­nak választották a csapatánál!- Jólesett, örömteli visszaiga­zolása, hogy jó úton járok. Az elismerést is a helyén kezelem, ugyanakkor munícióval szol­gál, arra ösztönöz, hogy még több dicséretet vívjak ki. Sze­retnék minél többször a legjobb lenni. Persze ha éppen nem megy, a szaksajtó azonnal kri­tikusra vált, de azt is tűrni kell.- Hogy mi is kritikával éljünk, a góllal még adós. A Fradiban sem talált be az első osztályban egyszer sem, a gátat másfél éve nem sikerül átszakítania.- Tudom, mégsem nyomaszt. Ha kikaptunk volna a Torinótól a helyzetem miatt is, megviselt volna. Azért, mert nincs még gólom, nem érzek magamon terhet, nincs bennem szégyen­érzet. Azon dolgozom, hogy ka­pura veszélyesebbé váljon a já­tékom, ezt látják a klubban és értékelik.- Kit értékel a legtöbbre a klasz- szisok közül, akik ellen már pályára lépett a Serie A-ban?- Szeptemberben játszottunk a Napoli ellen, a középső közép­pályás Jorginho játéka lenyűgö­zött, szinte lehetetlen volt elven­ni tőle a labdát. Hiába támad­tunk le, nem jött zavarba. A Ju- ventusból Claudio Marchisio já­téka is tetszik, de számos olyan játékost említhetnék, akiket ko­rábban nem ismertem, s ellen­félként döbbentem rá, micsoda futballisták.- Melyik aréna atmoszférája gyakorolta önre a legnagyobb hatást? • - A Juventusé. Ott majdhogy­nem csak turistaként vendé­geskedtem, pályára legalábbis nem léptem. Gyönyörű a stadi­onja, így nem lehetett teljes az „Te vagy a Bologna ékköve” élmény. Viszont annál nagyobb élmény minden hazai bajno­kim, tényleg fantasztikus, mi­lyen hangulatot teremtenek a Bologna szurkolói, különösen, ha nyerésre állunk.- Előfordult, hogy valamelyik arénában megilletődöttséget érzett? Mégiscsak 21 évesen, csupán egyszezonnyi első osz­tályú futballal a lábában került Olaszországba.- Ettől még akad példa az elfogódottságra, éppen a San Siróban, az Inter ellen. Az a kör­nyezet kicsit megfogott. Nem azt mondom, hogy elnézést kér­tem, amiért ott vagyok, de egy pillanatra kisfiúvá változtam. De ez az érzés idővel elszállt.- Az mennyire tudatosult önben, hogy a magyar futball legfonto­sabb nagykövete? Valamennyi magyar labdarúgó közül ön az egyetlen mezőnyjátékos, aki ma­gasan jegyzett európai bajnok­ságban játszik, a másik, Husz­ti Szabolcs alighanem országot vált. Szóval ön az, aki príma já­tékkal Olaszországban kitapos­hatja honfitársai útját.- Ez valóban felelősség, fon­tosnak is tartom, de emiatt sincs rajtam nyomás. Lénye­gesnek tartom, hogy a jövő ge­nerációja minél nagyobb lét­számban futballozzon külföl­dön. Mert ha fejlődik is az NB I, koránt sincs a nagy bajnoksá­gokat megközelítő szinten. És az is fontos, hogy a légiósnak állók játsszanak is klubjukban.- Kérte már a klub, hogy ajánljon magyar tehetséget?- Nem, de ha úgy adódik, hogy a Bologna magyar kisze­meltről kér, tőlem véleményt, készséggel elmondom, bizto­san irigység nélkül, én is an­nak örülnék, ha minél többen lennénk a topligákban.- A hétvégén az egyik topcsapa­tot fogadják, a Napolit. Győzelmi reményekkel?- Minden mérkőzésnek úgy vágunk neki. Hazai pályán nem lehet más célunk, mint a győzelem. Igaz, ugyanezt akar­ja a Napoli is, száz százalék, hogy meg kell szenvednünk a győzelemért. Ahogyan egyéb­ként a Serie A-ban eleve meg­szokott. Képes hétvégi magazin - Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató Főszerkesztő: Szakács Árpád Terjesztési igazgató: Bulyáki Iván Hirdetés telefon: (36-1) 460-4886, telefax: (36-1) 460-2579. hirdetes@mediaworks.hu A szerkesztőség címe: 1034 Budapest, Bécsi út 122-124. e-mail: vasarnapreggel@mediaworks.hu Előfizethető - hétfői kézbesítésre - Budapest és Pest megye területén a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletágánál 1008 Budapest, Orczy tér 1., továbbá valamennyi postán, kézbesítőknél,e-mailen: hirlapelofizetes@posta.hu, faxon: (06-1) 303-3440, további információ: 06-80/444-444, illetve a kiadónál: 0640/510-5l0-es telefonszámon. Előfizetői díj: 1 hónapra:. 790 Ft, negyedévre: 2370 Ft, félévre: 4740 Ft, 1 évre: 9480 Ft. Kézbesítés hétfői napokon! Nyomás: Mediaworks Hungary Zrt. 1225 Budapest, Campona u. 1. Felelős vezető: Bertalan László Terjeszti a LAPKER Rt., valamint a Mediaworks Hungary Zrt. saját terjesztőhálózata. Munkaszám: 454 000 • Nyomás hete: 2017. 5. hét HU-ISSN 1419-0109 A szerző aláírása helyén háromszöggel megjelenő cikkek fizetett hirdetések. fyékzat/uk Ohesániet. hogy a tófönbozó versenyéten, játékokon, akciókon, szavazásotok rejténypáfyázatokon stb. résztvevő* által személyesen, írásban, telefonon, SMSöen, rtemeten, eti&ben megadod személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva Olvasóink hozzájárulnak ahhoz hogy azok kihasználásával a Társaságunk érdekeltségébe fartozó cége* (Uediamks Hungry Zrt, Népszabadság Zrt., Primus Népszabadság Máfetepwsört Kft), amelyek azadatok fetfbfgazasáisvégzftefcSizetéses megrendelésúket teljesítsék, akcióikra, kiadványaikra és egyéb szolgáltatásaikra fehry/ák az Otesók figyelmét Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik At A /Art/ A kóréról, felhasználásuk módjáról és céfárói, és bármikor kérhetik azok -helyesbítését. 'UJ { | ICÍLTÍCjVV'L/I F\0 fehasználásuk korlátozását, illetve törléséi COfltent fííSt Jövő szerdáig többnyire felhős lesz az idő Vasárnap eleinte erősen felhős lesz az ég, majd átmenetileg felszakadozik, csökken a felhőzet, de estétől délnyugat felől újra beborul. Kezdetben többfelé várható eső, zápor, majd nyugat fe­lől megszűnik a csapadék. A nyugatias szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 0, +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4, 11, északkeleten 2,3 fok között alakul. hétfő Q kedd 3 max. 8 °C Ldttf* max. 3 °C-szerda ■ ■ max. 2 °C Hójelentés Madarasi Hargita 50cm . 1 Brassó-Poiana 50 cm ] Csorba-tó 100 cm Nassfeld 90 cm 1 Mölltal gleccser O <-0 H S emmering 110 cm j Chopck-Jasná 55 cm I Bohinj-Vogel 55 cm ! Bovec-Kanin 50 cm Rogla 90 cm 1 Árulják a jegyeket a kosár-Eb-re MAGYARORSZÁG Megindult a jegyértékesítés a szeptemberi férfi kosárlabda-Európa-bajnok- ság kolozsvári mérkőzéseire, az első körben kizárólag a magyar szövetség (MKOSZ) tagszerve­zetein keresztül lehet belépő­höz jutni. A szövetség így kíván elővásárlási lehetőséget biztosí­tani a sportág szurkolói, sporto­lói és sportszakemberei részére a nyílt jegyértékesítés elindulá­sa előtt. A román fél által meg­határozott biztonsági előírások miatt minden jegyigényló' ter­mészetes személynek a vásár­lás előtt meg kell adnia a nevét, születési helyét és Idejét. Az el­ső (kizárólag kosárlabda-sport­szervezeteken keresztül) és má­sodik (nyilvános) árusítási fá­zisban a mérkőzések belépője­gyeit csomagokban értékesítik. A magyar férfiválogatott 1999 után léphet pályára ismét Eb-n, miután a selejtezőben veretle­nül megnyerte csoportját. Sto- jan Ivkovic szövetségi kapi­tány csapata a házigazda Ro­mániával, a címvédő Spanyol- országgal, továbbá Csehország­gal, Horvátországgal és Monte­negróval csap össze a kolozsvá­ri Polyvalent csarnokban. A 40. Eb augusztus 31-étől szeptem­ber 17-éig tart, a csoportküzdel­meknek Kolozsvár mellett Hel­sinki, Tel-Aviv és Isztambul ad otthont, a kieséses szakasz szín­helye ez utóbbi város lesz. VR

Next

/
Thumbnails
Contents