Somogyi Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-27 / 49. szám
SPORT 15 2017. FEBRUÁR 27., HÉTFŐ A Bajomból indult, lilára váltott Miklai Zsanett volt a főszereplő Kikaptak, de járt a torta A brazil Debora Ribeiro Araujo (szemben) kerek 20 pontjával ismét a mezőny legeredményesebb játékosa volt Fotó: Muzslay Péter Most is a brazil légiós Debora Ribeiro Araujo volt a mezőny pontkirálynője Pont nélkül maradt az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem csapata, miután csak egy szettet tudott behúzni hazai pályán az előző két bajnoki szezonban bronzérmet szerzett, edzőváltáson átesett Újpesti TE ellenében. Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu RÖPLABDA NB l./NŐK A nyitó játszma sorsa sajnos gyorsan eldőlt, miután a vendég lilák már a meccs elején elléptek kaposvári ellenfelüktől. Zarka Péter edző már ekkor kénytelen volt időkéréssel megszakítani a játékot, s megpróbálni valahogy felrázni a csapatát. Katasztrofális volt a nyitásfogadás, ráadásul sokat is rontottak a házigazda kaposváriak, alaposan megkönnyítve így a fővárosiak dolgát. Mindettől függetlenül nem akármilyen élményt jelentett a brazil légiós Debora Ribeiro Araujo és a bolgár Petrova Varbanova látványos ütőpárbaja. Az elveszített első szett után tán ember nem gondolta volna a csarnokban, hogy a második felvonásra szerepet cserél egymással a két társaság. Szívós Ildikó kezdte ezt a játékrészt, s jó darabig a nyitóhelyen ragadt. 7-0 arányú hazai vezetésnél tudták csak megszerezni az első pontjukat a lilák, ám a különbség még tovább nőtt; a második technikai szünetnél már 13-al (16-3) ment a kaposvári egylet. Nagyon futott ekkor a szekér, a másik oldalon pedig - ahogy az ilyenkor történni szokott - semmi nem akart összejönni. Röpködtek a kaposvári ászok, a sánc is időben összeállt, a szett vége pedig kiütés lett. A harmadik játékrész a cs.k., Sitkey Mariann két pontjával indult. A kaposvári együttes karmestere, Bagyin- ka Fanni a pontszerzésből is kivette a részét, a liberó szerepkörében ténykedő Csitári Virágtól pedig ezúttal is nem egy szépségdíjas alakítást láthattunk. Flogy az erőnléttel nem lehet probléma, arról akkor győzöd(het)tünk meg leginkább, amikor Rák Rebeka kiütötte a vendég újpestiek 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem-Újpesti TE 1-3 (-16,11, -18, -23) Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 350 néző. V.: Mezpffy, Pőcze. 1. MCM-Diamant KE: Bagyin- ka (6), Araujo (20), Szívós I. (4), Korniss (4), Rák (11), Sitkey (9). Csere: Csitári V. (liberó), Héri (1), Kocsi (-), Mészáros Zs. (-). Vezetőedző: Zarka Péter. feladóját, Ancsin Kittit. Még a játékrész első felében fordítani tudtak a lilák - közben a vendégeknél pályára került a kaposvári származású Nagy Viktória is -, s az előnyüket folyamatosan növelve végül magabiztosan húzták be ezt a szettet. A negyedik, utolsó felvonás eleje az előzőhöz hasonlóan ismét a házigazda somogyiaké volt, a vége pedig az Újpestté. Ekkor már mondhatni egymás hibáiból élt a két csapat - mégis csak több mint másfél órán át gyűrték egymást kitartóan -, a hajrában pedig felülkerekedett a három váÚjpesti TE: Ancsin (2), Varbanova (10), Bezhandolska (4), Háfra (5), Miklai (18), Headen (8). Csere: Hadnagy (liberó), Kötél D. (liberó), Nagy V. (4), Dégi (8), Lutter E. (-), Juraszik (-). Vezetőedző: Valics György. A mérkőzés alakulása. 1. játszma: 2-2, 2-7, 4-8, 4-12,10-16,13-20,16-25 (22 perc). lógatott játékost (Miklai Zsanett, Kötél Dóra és Dégi Barbara együtt közel 170 meccset számlál a nemzeti együttes tagjaként), továbbá két bolgár (Petrova Varbanova és Natasa Bezhandolska), valamint egy amerikai légióst (Ashley Headen) foglalkoztató Újpesti TE. Nem lehet azt állítani, hogy ne szakadt volna meg a pályán az 1. MCM-Diamant társulata, csak hát a harmadik és a negyedik szett végére sajnos elfogyott a lendület, s ezzel együtt a szufla is. Az Újpestnek lényegesen hosszabb kispadja van, na meg játszott náluk az annak idején még 2. játszma: 7-0,8-1,11-1, 16-3,16-6, 20-7, 24-10, 25- 11 (20 perc). 3. játszma: 3-0, 3-4, 4-5, 6-8, 8-10,11-16,13-20,16-24, 18-25(27 perc). 4. játszma. 5-3,8-4,10-8, 16-13,18-20, 23-23, 23-25 (27 perc). Zarka Péter: - A jobb nyitásfogadás és a centerjáték döntött. Nagybajomból indult Miklai Zsanett, akinek döntő érdemei vannak a lilák győzelmében. A találkozó végén stílszerűen egy 60 szeletes tortával köszöntötték az ezen a napon 60. születésnapját ünneplő Demeter Györgyöt, a Fino-Kaposvár mesterét. Bár érthetően el voltak kámpicsorodva a hölgyek, azért természetesen nekik is jutott desszert. * * * A Kovács Balázs vezette 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem junior csapata a Fa- tum-Nyíregyháza után az Újpestet is legyőzte nagy csatában, öt játszmás mérkőzésen Valics György: - Amikor a alapjátékunk jól működött, akkor mi tartottuk kontroll alatt a mécsesét. Folytatás kedden 18 órakor Budapesten a Testnevelési Egyetem SE ellen, ahol a remények szerint már hadra fogható lesz az Újpesti TE elleni derbit betegség miatt kihagyó Horváth Alexandra és Kanizsai Dorottya.- előbb a fővárosi liláknak volt meccslabdája, ám végül a házigazda somogyiak kerekedtek felül 17-15 arányban - , s ezzel nagy lépést tettek, hogy egyenes ágon jussanak be az országos döntőbe. A bajnoki alapszakasz első négy helyezettje ugyanis automatikusan tagja (lesz) a hatos finálénak. A fiúknál már összeállt a hatos döntő mezőnye. Az alapszakasz első négy helyezett együtteséhez - sorrendben HÉP-Kecskeméti RC, Duna- ferr, Fino-Kaposvár és Open- house-Szolnoki RK SI - a Bp. Pénzügyőr SE és a Vegyész RC Kazincbarcika csatlakozott. A pécsiek otthonából is elhozták a pontokat E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I.: PÉCSI VSK-MECSEK FÜSZÉRT- KAPOSVÁRIVK 12-13 (2-3,4-4,4-4,2-2) Pécs, Abay Nemes Oszkár Sportuszoda, 200 néző. V: Kovács Cs. T., Csanádi. Pécsi VSK-Mecsek Füszért: Barát - Kolozsi (5), Gogov (1), Macsi, Horváth Zs., Csacsovsz- ky A., Csacsovszky E. Csere: Opacak (2), Csaba M. (2), Kri- zsán (1), Lajkó (1), Safrankó. Vezetőedző: Lukács Gergely. Kaposvári VK: Krémer - ifjabb Berta (3), Vindisch (3), Kovács 0. (1), Polovic, Hegedűs B., Tóth K. Csere: Varga Zs. (4/1), Sántavy (1), Palotás (1), Juhász-Szelei, Pataki, Ihárosi. Játékosedző: Szécsi Zoltán. Edző: idősebb Berta József. Emberelőnyös helyzetből született gólok: 17/9, illetve 15/5. Akciógólok: 3, illetve 7. Ötméteresek: 1/0, illetve 1/1. Kipontozódott: Macsi (a 21. percben), Krizsán (a 22. percben), Horváth Zs. (a 30. percben), Hegedűs B. (a 32. percben). Második fellépését is behúzta a középszakaszban a Kaposvári VK társulata, amely szinte végig vezetett a baranyai megyeszékhelyen. Érdekesség, hogy a vendég somogyiak 13 találatán hatan osztoztak, s ebből kerek 10 gólt a Varga Zsolt, Vindisch Ferenc, ifjabb Berta József alkotta trió jegyzett. A pécsi derbi minden bizonnyal örökké emlékezetes marad a még csak serdülő korú Ihárosi Dániel számára, aki most esett át az OB I.-es tűzkeresztségen. Folytatás szombaton 16 órakor újra hazai környezetben, amikor is a még mindig pont nélkül álló Bp. KSI SE egyletét fogadja majd a Kaposvári VK társulata. Lukács Gergely: - Védekezésben négy-öt súlyos hibát is elkövettünk, amit a vendég kaposváriak könyörtelenül megtoroltak. Az akarással, a küzdeni tudással elégedett vagyok, ám a legfontosabb pillanatokban sajnos jobban koncentrált az ellenfelünk. Szécsi Zoltán: - A rutin és a fiatalos lendület összecsapásából az előbbi került ki győztesen. Nincs megállás, készülünk a KSI elleni szombati hazai fellépésünkre. Fenyő G. Azért dolgoznak, hogy még jobban összekovácsolódjanak a helyi közösségek Újjáélesztik a megyei szövetséget SZABADIDŐSPORT Újjáalakult a megyei szabadidősport-szövetség, amelynek az új neve - igazodva a kor követelményeihez - Somogy Megyei Felzárkóztatási és Szabadidő- sport Szövetség lett. Az elnöke Szántó László (maradt), míg a társelnökének Vörös Tamást, a Somogy Megyei Értéktár Bizottság elnökét, a kaposvári és pécsi egyetem címzetes egyetemi docensét, az ügyvezetőjének pedig Orosz Ferencet, a Kapos TV vezető szerkesztőjét választották meg.- Somogy megye aprófalvas település, így a feladat adott: újjászervezni a kiskörzeti hálózatokat, amelyek a továbbiakban felzárkóztatási és sportszervezési körzetként működnek.majd - mondta Szántó László, aki a megyei szabadidősport-szövetség 1989-es megalakulásától, vagyis a kezdetektől fogva látja el az elnöki teendőket.- Amúgy feladatunk van, pontosabban lesz bőven - folytatta a Somogy Megyei Felzárkóztatási és Szabadidő- sport Szövetség első embere. - A hagyományos szabadidő- port-rendezvények mellett támogatjuk a kulturális jellegű (sport)programokat, jogi tanácsadással is tudunk segíAkár futás közben is meg lehet vitatni az élet dolgait Fotó: MW teni, továbbá a megszűnt Somogy Megyei Sportszövetség megmaradt feladatait is átvesszük. Az újjáalakult Somogy Megyei Felzárkóztatási és Szabadidősport Szövetség vezetői a szívükön viselik a vidéki településeken, aprófalvakban élő emberek sorsát. Eltökélt szándékuk, hogy erejükhöz mérten segítik őket, hiszen - s különösen igaz ez a kis falvakra - az ilyen, nőt és férfit, fiatalt és idősebbét egyaránt megmozgató programok kovácsolják össze még jobban a helyi közösségeket. Fenyő Gábor Ez történt még a második körben További eredmények. Alsóház: EBP-Tatabánya-Me- talcom-Szentesi VK 15-13 (2-3, 3-2, 6-4, 4-4); Bp. Ra- cioNet-Honvéd-Debreceni VSE 11-10 (4-3, 4-1, 2-3, 1- 3); Bp. KSI SE-Bp. UVSE 6- 15 (1-3, 2-3,1-7, 2-2). Felsőház: Szolnoki Dó- zsa-Közgép VSC-Ferencvá- ros-PQS 14-2 (4-0, 3-0, 3-1, 4-1); Bp. MKB-Euro- leasing BVSC-Zugló-Conti- Tech-Szeged 13-9 (4-1, 5-2, 2- 3, 2-3); Bp. Vasas-Pla- ket-Pannergy-Miskolci VLC 7- 8 (2-1, 3-2,1-1,1-4); Bp. A-Híd OSC-Újbuda-ZF-Eger 6-9 (2-2,1-2, 2-2,1-3). Az OB I.-es mezőnyben már csak egyedül a ZF-Eger csapata őrzi a veretlenségét.