Somogyi Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-24 / 47. szám
2017. FEBRUÁR 24., PÉNTEK Több pici született, ám hosszú még a meddőségi várólista Emelkedett a születésszám Kaposváron. Ám a sor is hosszú a meddőségi centrumban. Góz Lilla sonline@sonline.hu KAPOSVÁR Emelkedett a születések száma Somogy megyében. A Kaposi Mór Oktató Kórház tájékoztatása szerint a 2011-ben bekövetkezett mélypont után újra megfigyelhető a lassú, de egyértelmű növekedést mutató születésszám. A kaposvári egészség- ügyi intézményben 2016-ban 1114 születést regisztráltak. Tavaly országosan több mint 1200 gyermekkel több született, mint 2015-ben. A megszületett gyermekek túlnyomó többsége természetes módon fogant, de évek óta emelkedik és többezres nagyságrendre tehető azoknak a gyermekeknek a száma, akik meddőségi kezelés eredményeként születtek. Az első Kaáli baba 1986-ban született az Egyesült Államokban, nálunk pedig az első lombikbabák már 25 évesek. 2010 szeptemberében 200 millió forintos magántőkéből nyitotta meg ma kapuit a lombik bébi centrum a Kaposi Mór Oktató Kórházban. 2011 augusztusában pedig már az első kaposvári Kaáli baba születéséről számoltak be. Folyamatosan csörög a telefon a kaposvári meddőségi centrumban, mindenki időpontot szeretne kérni. Mániái Zoltán, a meddőségi centrum vezetője elmondta: jelenleg az OEP által finanszírozott beültetésre a somogyi megyeszékhelyen csak év vé- gefelé tudnak időpontot adni. Havonta huszonnégy beavatkozást végeznek el. Továbbra is úgy működik az intézmény, hogy a másik centrumokból csoportosítanak át Öröm a kicsi a családban. Még ha sokat is kell várni rá... Fotó: MW anyagi forrást a kezelésekre. Csak a kaposvári centrumban végzett kezeléseknek és beavatkozásoknak köszönhetően évente több mint száz gyermek születik. A centrum vezetője hozzátette: évek óta problémát okoz, hogy kétség- beesett meddő pároknak várakozniuk kell az ellátásra az állami és a magánintézetekben. Az ő kezelésükhöz mindenképpen többletforrásra lenne szükség. 2015 nyarán hangos volt a sajtó attól, hogy a KRIO Intézet törvénysértő módon hozott be Dániából hímivarsejteket és felmerült a gyanúja annak, hogy genetikailag hibás minták kerültek Magyar- országra. Ennek nyomán a hatóságok megtiltották, hogy külföldi sejtbankból rendeljenek a hazai lombikklinikák. Kaáli Géza főigazgató akkor elmondta: hosszú várólisták alakultak ki a szigorítás miatt. Ugyanis nem volt annyi hazai donor, amennyi szükséges lett volna a meddő párok megsegítéséhez. így a meddőségi centrumok, köztük a kaposvári Kaáli Intézet is saját spermabankot hozott létre. Ennek köszönhetően ötszáz mintájuk volt, ami lefedte a teljes 2016-os évet. Idéntől pedig már ismét engedélyezi a magyar hatóság a külföldi minták teljes körű használatát is. Halálos gázolás volt Barcson BARCS Egy kerékpáros vesztette életét a csütörtöki tragédiában. Halálos közúti közlekedési baleset történt hajnalban a barcsi Bajcsy-Zsilinszky utca és a Nagyhíd utca kereszteződésében. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó- szolgálata közölte: az elsődleges információk alapján - eddig tisztázatlan körülmények között - egy tehergépjármű elütött egy kerékpárral közlekedő nőt. A baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Barkóczy László HIRDETÉS Íme az új haszonjármű, amely meghaladja az Ön elvárasait! Kényelmes és biztonságos, mint egy személyautó, üzleti szempontból pedig hatékony eszköz. Akár 5 megrakott EUR raklapot is elvisz, könnyű vezethetőségét a 23 CRÖi motor és a 6-sebességes váltó biztosítja. 3 év kilométer-korlátozás nélküli garanciánk hozzájárul megbízhatóságához. Az új Hyundai H35Ö remek munkahely. KAPOSVÁR-CAR Kft. Kaposvár, Pécsi u. 4. Telefon: 70/77-88-522 www.kaposvarcar.hu <©£> HYUnDRI A kép illusztráció. Az új személygépkocsi fajlagos üzemanyag-fogyasztási és CO^kíbeöétési adatai megtalálhatóak az üzemanyag-gazdaságossági ismertetőben, amely ingyenesen hozzáférhető minden eladási helyen, a Fogyasztóvédelmi Felügyelőségen és a www.hyundai.hu oldalon. MEGYEI KORKÉP Bezöldülés Szűcs Tibor tibor.szucs@mediaworks.hu H úsz éve egy nyugatnémet cserediák ismerősöm, akivel jó szerencsém és a középiskolám hozott össze, csodálkozva nézte egyetlen kukánkat a csaptelep tövében, majd döbbenten ezt kérdezte: mégis, hová rejtettük a szelektív gyűjtőinket? Nyilvánvalóan, nem voltak ilyen kukáink. A gyermekfej akkor nem igazán tudatosította, mekkora távolságot jelent ez az egyetlen kérdés a nagybetűs Nyugat és kis hazánk összevetésében. Aztán eltelt két évtized, egyelőre ott tartunk, hogy már Somogy településein is kötelező szelektíven gyűjteni. Vannak modern hulladék-feldolgozóink, különféle színű kukák sorakoznak a kertek végében, s akadnak szolgáltatók, hogy szigorú feltételek mentén elszállítsák, immár szépen szortírozott, válogatott feleslegünket. A tudatosság azonban mesz- sze elkerüli kukáinkat. Legalábbis erre következtetünk a furcsaságokból, amik a kaposvári szelektív kukákból kerültek elő. Idő kell megértenünk, hogy a rothadó disznófejből, a csirkebelsőségből és a használt pelenkából már nem tudunk újra gyártani semmit. A kérdés csak az: mégis mennyi, s ennek a kék bolygónak van-e még pont annyi? Ösztökélni persze nem ártana. Spéciéi - és nyilván szokatlanul hangzik - ezúttal nem büntetésre gondolunk. Fizessen kevesebbet az, aki a szelektív gyűjtésnek köszönhetően kevesebbet szemetel, s felejtsük el, hogy mindenkinek kötelezően ugyanannyi pénzt kell adnia az egyen szolgáltatásért, ha szemetel, ha nem. Ez igazi rezsicsökkentés lenne, ráadásul zöld. A disznófejből nem lehet újragyártani semmit sem Munkatapasztalat az igazi belépő a munkaerőpiacra Elkél a segítség a munkaerőpiacon Fotó: Lang Róbert SOMOGY Belépő a munkaerőpiacra, munkahely- és munkatapasztalat szerzés: ez is a projekt meghatározó célja. A program várhatóan áprilisban indul, négy évig tart, s mintegy 25 ezren vehetnek részt.- Az alapvető cél az, hogy Magyarországon minden embernek legyen lehetősége részt venni a foglalkoztatásban, valamint integrálódni vagy visz- szaintegrálódni a munkaerő- piacra - számolt be a távirati iroda tudósítása szerint Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. Hozzátette: a hátrányos helyzetű térségekben élő, hátrányos helyzetű emberek számára a társadalmi integráció esélyét a munka adja meg. Mohayné Farkas Ibolya, a kaposvári Mélyben és Reményben Alapítvány elnöke lényegesnek ítélte, hogy a kezdeményezés egy folyamat legyen. Az oktatás, továbbképzés után a konkrét munkahelykeresésnél is tanácsos segítséget nyújtani.- Öt településen 22 családot látogatunk, ahol 63 gyermeket nevelnek a szülők - fejtette ki.- Nehéz szociális körülmények között élnek, látjuk, sokan milyen nagy erőfeszítést tesznek gyermekeik jövőjéért. Akkor remélhető megoldás, ha a fiatalok legalább a nyolc általánost elvégzik. Szükség van az éveken át tartó segítségre, a munkahelykeresésre, különösen azoknál, akik a várostól távol, zsáktelepüléseken élnek. S nem szabad megfeledkezni a kisgyermekes édesanyákról, akiknek gyakran a 4-6 órás részmunkaidős állás jelentené a jó megoldást. Kőkúti István ecsenyi polgármester szerint az önkormányzatoknak is érdemes felkutatniuk az összes olyan lehetőséget, ami megoldást jelent. Ám adódnak más kezdeményezések is: egy helyi asszony februárban kertészeti képzésre járt, a megszerzett tudást a márciusban induló közmunkaprogramban hasznosíthatja. Harsányi M. A társadalmi integráció esélyét a munka adja meg