Somogyi Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-22 / 45. szám
2017. FEBRUÁR 22., SZERDA Igen fontos változásokra figyelmeztet az adóhivatal KAPOSVÁR A személyijövede- lemadó-bevallás rendszerét érintően 2017-től fontos változás következik be a bevallási kötelezettség teljesítése kapcsán. A bevallási tervezet azonban csak magánszemélyekre vonatkozik. Azoknak a magánszemélyeknek, akik nem kérnek munkáltatói adó megállapítást, vagy a munkáltató nem vállalja az elkészítését, a NAV elkészíti a bevallás tervezetét, külön kérés nélkül, A bevallási tervezet március 15-től az ügyfélkapun keresztül lesz megtekinthető. Ha nem rendelkezik ügyfélkapuval az adózó, az adóazonosító jelének és a születési dátumáA bevallási tervezet március 15-től tekinthető meg az ügyfélkapun keresztül nak megadásával kérheti, hogy a NAV postázza ki részére a bevallási tervezetet. Ezt március 15-ig teheti meg postai úton levélben, SMS-ben, a NAV honlapján keresztül, telefonos tájékoztató rendszer segítségével, személyesen az ügyfélszolgálaton, vagy a meghatározott nyomtatvány papír alapú megküldésével. Amennyiben valaki nem ért egyet a tervezet adataival, javíthatja, kiegészítheti, vagy helyette a 16SZJA nyomtatványt is benyújthatja. Ha a bevallási tervezet adatait nem módosítja, akkor a tervezet minősül a bevallásnak. A szemé- lyijövedelemadó-bevallás május 22-ig a NAV közreműködése nélkül is benyújtható a 16SZJA nyomtatványon. A visz- szatérítendő adót a bevallás benyújtását követő 30 napon belül utalja ki a NAV. M.K. Drogot hozott a kamionos, ítélet később várható majd . KAPOSVÁR Félmillió forint és 800, az extasy hatóanyagát tartalmazó MDMA-tabletta cserélt gazdát egy kaposvári lakásban, ám a drogügyiét résztvevőit: a vevőt, egy pécsi férfit és a lakás tulajdonosát, egy kaposvári férfit ezután rendőrségi kommandósok rohanták le. A 2015-ben történtek szereplői kedden álltak a Kaposvári Törvényszék előtt, meghallgatták őket. Öt férfit vádolnak azzal, hogy Kaposváron és Pécsett kábítószerrel kereskedtek 2014 vége és 2015 tavasza között. Az elsőrendű vádlott Hollandiában dolgozott kamionsofőrként, ő csempészett be nagy mennyiA drogügyletet egy kaposvári lakásban bonyolította le a két férfi, rajtuk ütöttek ségű, különböző fajtájú drogokat a Dél-Dunántúlra, amelyeket társai értékesítettek, ezt tartalmazza a vádirat. A nyomozó hatóság a vádlottaktól összesen mintegy 3 kiló am- fetamint, kokaint, MDMA-t és 2C-B-t - amfetaminszár- mazék, általában az ecstasy mellett vagy helyette használják, csak négyszer erősebb -, továbbá a kábítószer adagolásához szükséges eszközöket, illetve majdnem 1 millió 400 ezer forint készpénzt foglalt le. A vádlottak előzetes letartóztatásban vannak, az ügyészség valamennyiükkel szemben fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelem miatt. ítélet később várható. K.G. MEGYEI KÖRKÉP g Számos kérdés felvetődött, nagy érdeklődés kísérte a böhönyei közmeghallgatást Fotó: Muzslay Péter Hozzájárulás nélkül lesz a csatornázás Zsúfolásig megtelt teremben tartott közmeghallgatást a böhönyei önkormányzat, a lakosságot a március elsejével induló szennyvízprogram érdekelte. Ebből az alkalomból vontak mérleget az előttük álló feladatokról is. Böhönye jól pályázott, jól lobbizott, emelte ki Husz- ti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke a közmeghallgatás vendégeként. Kovács Gábor gabor2.kovacs@mediaworks.hu BÖHÖNYE A Területfejlesztési Operatív Program első körében lehívott 28 milliárd forintból jócskán jutott a településre. Zöld lámpát kapott a polgármesteri hivatal energetikai korszerűsítésére szánt 36 millió forintos, és a bölcsőde felújítására igényelt 150 millió forintos támogatás. A helyi piac kialakítására szánt 50 millió forintos csomag sorsa a TOP következő körében dől el. A megyei foglalkoztatási paktumhoz, a megyei klímastratégiához is csatlakozhatnak. Óriási • lehetőség előtt áll Böhönye, ezért fontos, hogy egységes maradjon a falu, bár csökkent a széthúzás, utalt Huszti Gábor a legutóbbi polgármester-választásra. A gazdasági programúk 13 másik pályázata is sínen van, számolt be erről Zsoldos Márta Piroska polgármester. A 2015ben benyújtott félmilliárd forintos szennyvízprojekt megvalósításához most fognak hozzá. A Vörösmarty, a Táncsics, a Békepark, az Illés, és a Hunyadi utcában létesítenek szennyvíz- csatornát. Ezután a helyi szennyvíz- telepet fejlesztik. Eddig 58 százalékos volt a csatornázottság a faluban. Both Zoltán építésvezető közölte: telephelyet alakítanak ki a 61-es út mellett, először a házi bekötéseket készítik el. A 2,5 kilométer hosszú csatornahálózat építése előreláthatólag május végére befejeződhet, majd próbaüzem következik szeptembertől.- A 150 ezer forintos lakossági közműfejlesztési hozzájárulást eltöröljük! - jelentette ki Zsoldos Márta Piroska, arra biztatva a lakosságot, hogy minél többen kössenek rá az új csatornára. Eddig ugyanis sokan a magas összeg miatt nem léptek be a rendszerbe. Vannak olyan útszakaszok, amelyek korábban kimaradtak a csatornázásból, ezeket újra kell terveztetni, felelte a kérdésre, hogy beleférnek-e a projektbe. A lakosságnak mennyit kell fizetni? - hangzott az újabb kérdés. Majdnem 100 százalékban támogatott projektről van szó, csak öt százalék önerőről tudnak, de ezt sem kell az ön- kormányzatnak befizetni, csupán az áfát, válaszolta a polgár- mester. Ösztönöznék a lakosságot, hogy kössenek rá az új csatornahálózatra HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNET Nincs kétszeri kártérítés BÁRDUDVARNOK Nem tartotta be ígéretét a Közút, és nem kártalanították megfelelően - ezzel kereste fel szerkesztőségünket a hencsei Juhász János. 2012 nyarán egy faág zuhant az autójára, és összetörte. A kocsit Nagypusztán, Bárdudvarnok egy településrészén állította le, a buszmegállótól öt méterre. Állítása szerint a Közút nem vitatta a felelősségét, és a baleset után 140 ezer forintot átutalt neki. Akkor a Közűt részéről - azt nem tudta megmondani, hogy kitől - elhangzott: ha új autót vesz, a Közút kifizeti neki az átíratási költségeket. Most Venne új kocsit, az átírás 70 ezer forintba kerül, de a Közúttól nem kapta meg az állítólag erre ígért pénzt. Egy ügyintéző hölggyel beszélt a napokban, aki azt mondta neki, hogy az ügyvéd átnézi az iratokat, majd azt felelte, hogy az ügy iktatás alatt áll. Megkérdeztük, hogy mi a kártalanítási gyakorlat.- A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kártérítési felelőssége minden esetben a konkrét káreseményre terjed ki. A benyújtott kárigények kivizsgálásakor először a jogalap tisztázandó, tehát annak vizsgálata, hogy a közútkezelői kötelezettségszegés fennáll-e a A kártérítési felelősség mindig konkrét káreseményre terjed ki káresemény bekövetkeztében - válaszolta Velkei Lilla, kommunikációs osztályvezető. - Amennyiben a jogalap megáll, akkor kerül sor az összegszerűség megállapítására, független kárszakértő bevonásával. Juhász János 2012-ben benyújtott kárigényének vizsgálata eredményeként a jogalapot elismerte a Magyar Közút, és a kárszakértői megállapítás alapján kifizette részére a 140 ezer forint kártérítést. Ezzel a kárügy lezárult, mivel a károsult nem vitatta a részére átutalt összeg nagyságát. A társaságnak ezt követően semmilyen jövőbeli kötelezettsége nincs a kárigénylő felé, és nem is vállalhat ilyen kötelezettséget, állítja a Közút képviselője.- Az ügy kivizsgálásában illetékes Somogy Megyei Igazgatóságon a nyilatkozat- tételre jogosultak közül senki nem adott olyan tájékoztatást, hogy ha a károsult új autót vásárol, az átírási költségeket a Magyar Közút vállalná. Ez téves információ - szögezte le Velkei Lilla. - A fentiek értelmében a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél nincs, és jogszabályi alapon nemi is lehet olyan gyakorlat, amellyel a társaság a bekövetkezett káreseményen kívül és attól függetlenül további kötelezettséget vállaljon. PROGRAMSOROLÓ FEBRUÁR 22.- 17 óra: A Kaposvári Szabad- egyetem ismeretterjesztő előadás-sorozata keretében Dr. Gombos Péter előadása „Olvasás és szövegértés a 21. században - A PISA-sokk és ami mögötte van” címmel a Takács Gyula Megyei és Városi Könyvtárban Kaposváron. FEBRUÁR 23.- 17 óra: Lendvai Péter Gergely képzőművész a KÖR című kiállításának megnyitója a Rippl-Ró- nai Múzeum I. emeleti kiállítótermében.- 18 óra: „Érdekességek Kaposvár 300 éves iskolatörténetéből”- Nagy Zoltán helytprténet-kutató előadása az Agórában. FEBRUÁR 24.- 17 óra: A Meteor TTE szervezésében Jakusovszki Dorina (Vándorina) vetítettképes beszámolója a fizikai és lelki határok átlépéséről. Helyszín: TIT Irodalmi Kávéház (Dózsa György u. 18.). A belépés ingyenes, regisztráció szükséges! Információ: Kaposvári Meteor TTE, 7400 Kaposvár, Duna u.14. Hirdető tábla: Fő u. 22., kapu alatt. Iroda: Kaposvár, Dózsa Gy. u. 16. II. emelet. E-mail: postmas- ter@meteorl.t-online.hu, mete- or.tte.kaposvar@gmail.com. Web: www.meteor-kaposvar.hu.- 18 óra: Egészségről - Bódisné Gál Éva füvesasszony előadása a kaposszerdahelyi Mikrotérsé- gi Központban (Kossuth L. u. 59.) FEBRUÁR 25.- „Gyalogolj az egészségedért a Meteorral" 2. túra. Találkozás: 7.40-kor a kaposvári távolsági autóbusz-pályaudvaron.- 16 óra: Farsangolás kisvasútiak A végállomáson teázás, tábortűz, szalmabábu-égetés. Indulás a Mesztegnyői Erdei Kisvasútállo- másról. Részvételi díj: a mindenkori kisvasúti díjjal. Regisztrációhoz kötött. (Zilahy-Szabó Bence: 30/549-0982, e-mail: erdeiva- sut@sefag.hu)- 18.30 óra: Kisvasutazás a Mesztegnyői Erdei Vasúttal, az „Erdők Hete” rendezvénysorozat keretében. Általános iskolás csoportok részére erdőgazdálkodással, természetismerettel, megújuló energiaforrásokkal, fenntartható fejlődéssel kapcsolatos előadások, gyakorlati bemutatók kisvasutazással összekötve. Helyszín: Mesztegnyői Erdei Vasút.- 14 órától 22 óráig: 7. Borforraló Fesztivál. Helyszín: Marcali Piactér.- Itt a farsang, áll a bál” - Farsangi tematikus hét a Szennai Skanzenben. Farsangolás a Szennai Skanzenben Fotó: Lang Róbert