Somogyi Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-09 / 34. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. FEBRUÁR 9., CSÜTÖRTÖK FELUTES Erdősítés Kínában toronyházak adják majd az oxigént lakóiknak. Egy 200 méteres és egy 108 méteres toronyra mintegy 1000 fát és 2500 cserjét telepítenek, ami napi 60 kilogramm oxigént termel. Trendblog.hu CSAK addig nehogy megfulladjanak a szmogtól. K.G. Ráfizethetnek a dízelesek, az üzemanyagár-változás a kkv-szektort is érinheti MEGKÉRDEZTÜK: MIT SZOL A VISSZATÉRŐ ÜZEMANYAGÁR VÁLTOZÁSHOZ? Új szakirodalom segíti az oktatást KAPOSVÁR Új olvasóterem várja rövidesen a Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakközépiskola tanulóit: a több mint tízezer köteten kívül számos szakmai folyóiratot is járat az intézmény. Számítógépek segítik a tájékozódást. • H. M. Közösségépítés szépkorúaknak BALATONSZENTGYÖRGY A Nyugat-balatoni kistérség kilenc egyesületének vezetői vettek részt azon a tanácskozáson, ahol a 2017-es programjavaslatokról esett szó. Ezenkívül a személyi jövedelemadóval kapcsolatos egyszázalékos felajánlásokról is tájékoztatást hallhattak. A megyei szövetség február 15-én tartja évindító elnökségi rendezvényét. H. M. Vetélkedőn bizonyítottak MEZŐCSOKONYA Tá rsasjá- ték vetélkedőre hívták a faluházba az általános iskolásokat. Négy korcsoportban zajlott a vetélkedő, melyen 28 gyermek bizonyította ügyességét, az első helyezettek két-két mozijegyet kaptak. A hétvégén a faluházban az óvodások farsangolnak a létesítményben. H. M. Diákönkormányzat a fiatalokért SZŐCSÉNYPUSZTA A Széchenyi szakképzőiskola diákönkormányzata új szakmai programot állít össze. Cél: az intézményben tanuló fiatalok érdekvédelme, s javaslatot tehetnek a kulturális, sport- és egyéb szabadidős rendezvényekre. H. M. Szerdán két forinttal emelte a gázolaj literenkénti árát a Mól, így az átlagára 377 forintra nőtt, a 95-ös benziné 368 forint maradt. A kkv-szektor szereplőin kívül időről időre a nagyvállalatok kiadásai is emelkednek, s azok az autósok sem járnak igazán jól, akik korábban épp a viszonylag kedvező üzemanyagárak miatt vásároltak dízelkocsit. Harsányi Miklós miklos.harsanyi@mediaworks.hu SOMOGY - Épp a mostani emelés előtt rendeltünk hétezer liter gázolajat - mondta szerdán Keszthelyi István, a mosdósi Mawa Kft. ügyvezető igazgatója. - így 14 ezer forintot takarítottunk meg, de mivel év közben gyakran változik az üzemanyag ára, ezzel a megoldással nem lehet egetrengető összeget megspórolni. Az agrárcégnél csaknem 550 tehenet és szaporulatát tartják. Télen náluk jóval kevesebb gázolajat tankolnak, mint tavasztól késő őszig. Januárban, februárban így is nagyjából havi tízezer liter gázolaj kerül a gépekbe, a főidényben közel háromszor ennyit. Az éves gázolajszámla több tízmillió forintos kiadást okoz. Fábián Balázs, a Kaposvári Videoton ügyvezető igazgatója azt mondta: a belföldi árubeszerzést általában saját járművekkel oldják meg. A két nagy teherautón kívül két nagy furgont is üzemeltetnek: a külföldi kiszállítások zömét külső fuvarozó cég végzi, elsősorban dél-dunántúli vállalkozásokkal állnak kapcsolatban.- A szállítási szerződéseket általában egy évre kötjük - jegyezte meg. - S akárcsak a többi vállalkozás, nyilván nem örülünk, ha nő a költség. A tankoláson nehéz spórolni, főleg, ha gépjármű nélkül megoldhatatlan feladatokról van szó A kamionos és tömegközlekedési vállalatokon kívül a hulladékszállítókat is érinti a gyakori üzemanyagár-változás. Vargáné Bíró Éva, a Kapos Holding Zrt. munkatársától tudjuk: a Dél-dunántúli Hulladékkezelő 21 szemétszállítót, négy konténeres, illetve két kisplatós járművet tart fenn, s évente 324 ezer liter gázolajat használnak fel. Somogyvári János kaposvári szervizvezető amondó: az utóbbi években stabilan tartja árát a gázolaj, sokaknak akkor éri meg a dízelkocsi, ha évente 25-30 ezer kilométert tesznek meg. A hazai átlagautósok évente közel 12 ezer kilométert vezetnek.- Ami egy dízelkocsi üzemeltetésénél rövid távon előny, az egy komolyabb műszaki beavatkozás esetén hamar eltűnhet - mondta. - A nagynyomású üzemanyagrendszer javítása akár több százezer forintba kerülhet. Fotó: Muzslay Péter Punik László, a megyei veteránjármű egyesület elnöke:- Akárki akármit mond, szerintem idehaza sokba kerül a tankolás. Legyen szó benzinről vagy gázolajról, az autósoknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. Több mint negyvenéves autós múlttal a hátam mögött a vezetési stílussal próbálok üzemanyagot spórolni, bár az alapproblémát ez aligha oldja meg. Budai Béla. a Budai Autóház tulajdonosa: - Tíz éve sokan dízelkocsit vásároltak, ak- kpr jelentős volt a benzin és a gázolaj közötti árkülönbség. Manapság merőben más a helyzet, s valószínű ez az állapot marad fenn, ha csak nem hoznak újabb döntést. Úgy érzem, hogy drága az üzemanyag: nemcsak a családoknak, hanem a vállalkozásoknak is komoly tétel. Farkas Katalin, a Somogy Kéményseprő-Mester Kft. ügyvezetője: - Négy céges járművünk van, ebből három benzines. A megrendeléseket teljesíteni kell, de úgy szervezzük az utakat, hogy minél gazdaságosabb legyen: a megye egész területén dolgozunk, s évente több millió forintot fordítunk üzemanyag-vásárlásra. Magánemberként egy dízel autót használok. Rohamosan nő a cukorbetegek száma Somogy megyében is Jó tudni: komoly baj a cukorbaj KAPOSVÁR A jelentkezők szerdától 2-es típusú diabétesz kockázatértékelő kérdőívet is kitöltenek azon a szűrésen, melyet a Magyar Cukorbetegek Kaposvári Egyesülete végez rendszeresen a Maráz- plast áruházban.- Tavaly közel 700-an vettek részt az ellenőrzésen, közülük 25-en nem tudtak cukorbetegségükről - mondta Ferkáné Pellérdi Zsuzsanna, a kaposvári szervezet elnöke. - Rendszeresen eljövök az áruházba, s igyekszem minél több emberen segíteni. Akárcsak világszerte, így hazánkban is rohamosan nő a cukorbetegek száFerkáné Pellérdi Zsuzsanna Fotó: Muzslay P. ma: ez Magyarországon minden tizedik embert érinti. Ferkáné Pellérdi Zsuzsanna nyomatékosan arra hívta fel a figyelmet: érdemes megjelenni a szűréseken, hiszen a gyorsvizsgálat fájdalommentes, s pillanatok alatt kiderül az eredmény.- Akárcsak más egészség- ügyi probléma esetén, a diabétesznél is döntő a korai felismerés - emelte ki. - Az ingyenes vércukormérésen kívül testsúly-, testtömegindex-, valamint testzsírszázalék-mé- rést is végzünk rendszersen az áruházban. Harsányi M. Sok gondot okoz- Alattomos a cukorbetegség, rengeteg bajt okozhat - mondta Kovács Mária kaposvári nyugdíjas, aki szerdán részt vett az ingyenes szűrésen. - Nyugodt vagyok, hiszen ezúttal is jó értéket mutatott ki a műszer. Lassan már visszatérő vendégnek számítok, örülök ennek a lehetőségnek. A testmozgás, a vérnyomáscsökkentő gyógyszer szedésen kívül a családon belüli 2-es cukorbetegségre is rákérdeznek a kérdőíven. Neten vallanak a vállalkozók SOMOGY A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozóknak január elseje óta elektronikusan kell benyújtaniuk bevallásaikat, adatszolgáltatásaikat. Ez a szabály a február 27-ig benyújtandó személyijövedelemadó-beval- lásra is vonatkozik. Poszovácz Gabriella, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal somogyi igazgatóságának szóvivője szerdán közölte: kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó az is, aki saját jogú nyugdíjasként vállalkozik, illetve aki a nyugdíjkorhatárt betöltötte és özvegyi nyugdíjban részesül. Az egyéni vállalkozóknak - a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozóknak is - a lószja jelű személyijövedelemadó-beval- lást kell elkészíteniük és benyújtaniuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz február 27- ig, ha nem szüneteltették tevékenységüket tavaly a teljes évben. A NAV számukra nem készíthet szja-bevallási tervezetet. A bevallást akkor is be kell nyújtaniuk, ha 2016-ban nem jutottak vállalkozói bevételhez. Az idén már a kiegészítő tevékenységű egyéni vállalkozóknak is minden bevallást elektronikusan kell benyújtaniuk. Harsányi M.