Somogyi Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-01 / 27. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. FEBRUAR 1., SZERDA FELÜTÉS A megyei tűzmegelőzési bizottság sikeres programokat szervezett Szelek szárnyán Belgium nem aprózza el: egyetlen lépésben majdnem akkora szélerőmű-kapaci- tás megépítésére adott meg1 bízást, mint a teljes Magyar- oroszágon beépített szélenergia-potenciál. hvg.hu A belgák ezentúl mindig tudni fogják, hogy merről fúj a szél. K.G. Operettgála Marcaliban MARCAI Az Országos Musical & Operett Kurzus operettgálájára válthattak jegyet az érdeklődők Marcaliban. Válogatásműsorukkal Peller Károly és Szabó Szilvia énekművészek mellett á kurzus fiatal tehetségei szórakoztatták a közönséget. V. E. Családi nap akadályversennyel SZENNA Családi napot rendezett a helyi iskola, ahol a leendő diákok és a szülők is megismerhették az intézménnyel kapcsolatos főbb tudnivalókat. Bemutatók és akadályversenyek tarkították a programot. A sportcsarnok adott otthont a rendezvénynek, melyet közel 50-en kerestek fel. H. M. Újraélesztőgépet vásárolnak OSZTOPÁN Mintegy 70 millió forintból gazdálkodik idén a község: erről a legutóbbi képviselő-testületi ülésen volt szó. A tervek szerint két fejlesztést mindenképp megvalósítanak: az iskola régi hátsó bejáratát kicserélik, s műanyag nyílászárót építenek be, mely közel 500 ezer forintba kerül. S egy újraélesztő-készüléket is vásárol az önkormányzat, melyet várhatóan az orvosi rendelőnél helyeznek el. H. M. Kamion szállította el a krumplit BERZENCE Megkezdték az étkezési burgonya szállítását a Solanum Kft.-nél: januárban közel 200 tonnát értékesítenek egy szegedi feldolgozónak. Az 55 dolgozót foglalkoztató társaság alapvetően vetőburgonyával kíván foglalkozni az idén, emellett csemege- kukoricát, babot, zöldborsót, valamint repcét és árpát is termesztenek majd. H. M. Öt versenyen a pecások KAPOSVÁR A leadott fogási naplók szerint fejenként átlgo- san 40 kiló halat fogtak a Kaposvári Húskombinát Horgászegyesület tagjai, s 50-60 napot töltöttek a vízparton tavaly. Öt versenyt rendeztek: vasárnap tartanak zárszámadó közgyűlést. H. M. Biztonságban a somogyiak A szabadtéri és lakástü- zek elleni védekezéstől a szén-monoxid-mérgezés megakadályozásáig sokrétű tevékenységet végzett tavaly a Somogy Megyei Tűzmegelőzési Bizottság. Eredményesen szólították meg a fiatalokat és sikerrel zárult a biztonsági kampány, mely az idősebb korosztályt célozta meg. Harsányi Miklós miklos.harsanyi@mediaworks.hu SOMOGY - Sok feladat hárul a bizottságra, fontos az összefogás, több hatóság és szolgáltató is bekapcsolódik a megelőző munkába - emelte ki köszöntőjében kedden Wéber Antal dandártábornok, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatója. Az emberi élet megóvása, s a lakosság átfogó védelme: számos program erre a célra épült, a múlt évben végzett feladatokat Kóbor Csaba alezredes ismertette. Meghatározó feladat volt az erdők védelme: közismert, Somogy hazánk egyik leginkább erdősült térsége, a nemzeti vagyon komoly részét képzi, s így bőven akadt tennivalója ezen a téren •is a szakembereknek. Lényeges feladat, hogy a lakosság minél szélesebb körben ismerje az erdőlátúgatás valamint a tűzrakás szabályait, a figyelmetlenség, a hanyagság pillanatok alatt óriási kárt okozhat elő. Év közben ugyancsak komoly energiát mozgósítottak a zárt téri tüzek - lakóépületek, ingatlanokon belül - megelőzésével kapcsolatban.- Ezek a tüzek többnyire idős, egyedülálló emberek lakásaiban keletkeznek, ezért különösen fontos volt, hogy a nyugdíjasklubok vezetőinek Fontos a tájékoztatás: legutóbb egy kaposvári szupermarkettnél tartottak látványos bemutatót Uj megközelítés, színes, tartalmas rendezvények Új megközelítés, fiatalos lendület: részben erre vezethető visz- sza a bizottság sikere. Tűzoltók, katasztrófavédők, rendőrök és a mentőszolgálat munkatársai is bekapcsolódnak a munkába, s mindenki igyekszik a saját szakterületéről új ötleteket beépíteni a programba. A keddi tanácskozáson többen is megpendítették: a fiatalok értékelik a színes, tartalmas rendezvényeket. Az irány jó, ezen az úton érdemes tovább haladni. Az idősebbeknek is számos találkozót tartottak, amelyek hasznosan zárultak. A pozitív visszajelzések alapján még több meghívás várható, valamint idősek otthonában és az egyházi fenntartású intézményekben is legyen előadás - hangzott el a keddi tanácskozáson. A szakemberek külön figyelmet fordítottak az elöregedő elektromos hálózatok kockázataira, számos helyen és alkalommal hívták fel a figyelmet a szén-mon- oxid-mérgezés veszélyeire. A hagyományokat folytatva 2016-ban is folytatódott a tűzoltókészülékek ingyenes átvizsgálása: ezt Somogybán 10 helyszínen végezték el. Az aktuális, sokakat megszólító programok keretében a mustgáz veszélyeiről éppúgy szó esett, mint télen a ka- rácsonyfatüzekről vagy az ünnepi sütés-főzés közben előforduló tűzesetekről. Ez utóbbi kapcsán karácsony előtt látványos bemutatót tartottak az egyik kaposvári nagy áruház parkolójában a tűzoltók, s a rendezvény sikerére jellemző, hogy több mint 200 közösségi szolgálatos is részt vett ezen. Biztonságban a vizeinken: külön fejezet volt a Balaton, melynek során hasznos információkat kapott a lakosság. A 2017-es tervekről szólva a szakemberek kiemelték: célcsoportokra, az adott idényhez kapcsolódva jelölik ki a feladatokat. A korábbi sikerre tekintettel tovább folytatják az idősebb korosztálynak szóló tűzmegelőzési kampányt, akárcsak a vízen -tartózkodással kapcsolatos programot, s idén újra számíthatnak az ingyenes tűzoltókészülék-átvizsgá- lására a megyében élők. A szakemberek várhatóan ellátogatnak az Erzsébet-tá- borokba, s egy másik rendezvényen szó esik majd arról is, hogy mit kell tenni, ha megkülönböztető jelzést használó járművel találkozunk. Összefogás az adótoronyért: az észak-somogyi faluban is elérhető a mobilszolgáltatás Térerőt kapott ajándékba Kisbárapáti Toronyavató. Németh Árpád (balról), Neszményi Zsolt, Witzmann Mihály és Kiss Jánosné > Folytatás az 1. oldalról KISBÁRAPÁTI A bázisállomásként emlegetett átjátszótornyot kedden adták át ünnepélyes körülmények között, miptán a tesztüzemet mára befejezték. - Mérföldkő ez a település életében, hosszú éveken át küzdöttünk érte, és nagyon hálásak vagyunk a megvalósulásáért- mondta Kiss Jánosné polgár- mester. - Köszönet azoknak, akik mindvégig mellettünk álltak. Most tökéletesen működnek a telefonok, sőt a szobában is lehet internetezni, a lakosság nagyon örül ennek. Neszményi Zsolt kormány- megbízott megköszönte mindazok kitartását, akik a több évtizedes, reménytelennek tűnő küzdelemben is bizakodtak.- Az ügy iránti tiszteletből is el kellett jönnöm a megnyitóra - mondta Neszményi Zsolt.- A kistelepüléseken élőknek ugyanis ugyanannyi joguk van a közszolgáltatásokhoz, mint a városokban élőknek. Lehet, hogy nagyobb anyagi ráfordításba kerül, de meg kell hogy kapják ugyanazt az internetés telefonhasználati lehetőséget, mint a Kaposváron élők. A megyei védelmi bizottság elnökeként kijelenthetem: amíg Somogybán van olyan település, ahonnan nem lehet mentőt, orvost, tűzoltót hívni, nem al hatunk nyugodtan. Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője politikai befolyását vetette latba, hogy megvalósulhasson a beruházás. - Sikerült az, aminek vállvetve fogtunk neki! - kezdte köszöntőjét Witzmann Mihály. - A mi somogyi dombjaink festői környezete gátja az infokommunikációs fejlődésnek. 2014-ben egy lakossági fórumon szembesültem először a problémával, a helyiek szinte kórusban fordultak hozzám a panaszukkal. Jogos igény, hogy a térerő-lefedettségük biztosítva legyen. Azt ígértem, hogy mindent megteszek ezért a célért. Minisztériumba, államtitkárságra jártam, hogy kialakulhasson egy széles körű ösz- szefogás. Három szolgáltatócéget kerestem meg. Az első nem válaszolt, a második egy sablonlevélben közölte, hogy nem fér bele az üzleti elképzeléseibe a terv. Végül a harmadik'volt, amelyik partnernek bizonyult. Ki kell emelnem e cég pozitív hozzáállását, mert Kisbárapáti 350 fős kistelepülés, Bonnyával és Fiaddal együtt összesen 750 lakosról van szó. Néhány száz új előfizető mellett nem rentábilis egy több tízmillió forintos kiadás. A XXI. században nem tűnik nagy luxusnak ez a fejlesztés, de kérdezzük meg erről az itt élőket, hogy micsoda jelentősége van az életükben! Komfortot és biztonságérzetet ad. A mobilszolgáltató cég régiós vezetője az ünnepség előtt 110 megabit/szekundumos internet-letöltési sebességet mért a faluban, ami egy nagyvárosnak is becsületére válna.- Cégünk odaállt a kezdeményezés mellé, amelyet 23 millió forintos beruházással sikerült megvalósítani - mondta Németh Árpád, a Telenor dunántúli régióvezetője.- Kevés ennyire bonyolult kivitelezési munkával találkoztam - ismerte be Tóth János beruházó mérnök. - Nehéz és körülményes volt a domboldalban a 26 méteres torony felállítása, amelyen az elhelyezett rádiótechnikai eszközök biztosítják a lefedettséget. Nagy kihívás volt, hogy jócskán belecsúsztunk a télbe. De azt is be kell vallani, hogy kevés olyan hely van, ahol ünnepséget rendeznek miattunk... K. G.