Somogyi Hírlap, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-11 / 9. szám

2017. JANUÁR 11., SZERDA BELFÖLD 7 Közelebb jönnek az iskolákhoz a kis Klikek Jó osztályzattal elegendő a kisebb devizatartalék Megvan az arany is Másképp juthatnak fürdőjegyhez a nyugdíjasok BUDAPEST Zökkenőmentesen indult az év, az 58 tankerüle­ti központ - „kis Kük” - mű­ködése rendben 'megkezdő­dött,'az önkormányzati isko­lák átvétele lezárult. Erről Pal- kovics László oktatásért felelős államtitkár számolt be tegnap, a köznevelési kerekasztal ülé­se után. Mindössze hat esetben nem tudtak megegyezni az ön- kormányzatokkal, így minisz­teri határozatot kellett hozni az érintett intézmények átvé­teléről. Utalt rá, hogy januártól az oktatást segítő kollégáknak átlagosan tíz százalékkal nőtt a jövedelmük, ebből hét szá­zalékot automatikusan kap­tak meg, három százalékot pe­dig az intézményvezető dönté­se alapján. Sipos Imre helyettes állam­titkár közölte, a következő hó­napokban foglalkoznak majd egyebek között a pedagógus­továbbképzési rendszer átala­kításával és a digitális oktatási stratégia cselekvési tervével, és szó lesz majd a február elején megtartott országos diákparla­ment javaslatairól. Solti Péter, a Kük január ló­tól kinevezett új elnöke azt hangoztatta, fontos, hogy sta­bilitás alakuljon ki a közne­velés irányításában, és hogy a döntési pontok, a felelősség és a hatáskörök egyértelműbbek legyenek és közelebb kerülje­nek az iskolákhoz. A regioná­lis vezetők és az önkormányza­tok javaslataira is számítanak a rendszer működésének javí­tása érdekében. MW Magyarországon a tervezett ütemben csökkent a deviza- tartalék, a tavalyi év végén 24,4 milliárd eurót tett ki, az aranytartalék pedig 100 ezer uncia, ami mintegy 3 tonnának felel meg. Hornyák József kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST Matolcsy György el­nöksége alatt a jegybank egyet­len uncia aranyat sem adott el - mondta Palotai Dániel, a Ma­gyar Nemzeti Bank (MNB) ügy­vezető igazgatója az Ml aktuá­lis csatornán kedden. Nagy Márton, az MNB alelnöke a jegybank honlapján megje­lent cikkében hangsúlyozta: az MNB devizatartalékai a tava­lyi év végén 24,4 milliárd eurót tettek ki, aranytartaléka pedig 100 ezer uncia, ami mintegy 3 tonnának felel meg. Nagy Már­ton kiemelte: az MNB arany- portfóliója az 1980-as évek vé­gén, illetve az 1990-es évek ele­jén csökkent a jelenlegi szintre. Az MNB közleménye sze­rint a devizatartalék érdemben meghaladja a befektetők, elem­zők által is szoros figyelemmel kísért tartalékmutatókat. „A tartalékoknak az elmúlt két év­ben lezajlott mintegy 10 milli­árd eurós csökkenése önmagá­ban évente mintegy 25-30 mil­liárd forinttal javította az MNB eredményét” - közölte a jegy­bank. Németh Dávid, a K&H Bank vezető közgazdásza a Világgaz­daságnak elmondta: túl nagy s 5 'Ö o devizatartalékot nem érdemes fenntartani, mert többletkölt­séget okoz az országnak, de ar­ra is figyelni kell, hogy a fon­tos megfelelési szabályok felet­ti maradjon. „A külső adóssá­gunk csökkent az elmúlt évek­ben, alacsonyabb az állam devi­zaadóssága, kivezették a lakos­sági devizahiteleket, mindezek miatt pedig indokolt a csökken­tés” - tette hozzá. Palotai Dániel hangsúlyozta: az MNB mindig kiemelt figyel­met fordít arra, hogy az ország elegendő tartalékkal rendelkez­zen, hogy Magyarország devi­zatartaléka a nemzetközi nagy intézmények, a hitelminősítő intézetek, a piaci szereplők ál­tal elvárt szintet legalább elér­je, de inkább meghaladja - tet­te hozzá. Palotai Dániel kifejtet­te: a devizatartalékokat egyfaj­ta biztosításként kell elképzel­ni, egy országnak tehát csupán akkora devizát kell tartalékol­nia, ami az ország sebezhetősé­gével, sérülékenységével össz­hangban van. Németh Dávid arra is rámu­tatott, a devizatartalék egy vál­ság kirobbanásakor válik iga­zán fontossá. „Már nem va­gyunk a leginkább kockázatos országok között, ha jön egy glo­bális válság, és sokkal kisebb a valószínűsége, hogy fizetés- képtelenné válunk, mint 2008- ban” - emelte ki a közgazdász. Ezzel együtt úgy látja, hogy mindenképpen 20 milliárd eu­ró felett kell tartani a deviza- tartalékot, és egy kis túltarta­lékolásra is szükség van. Ötödével több gáz fogy, mint tavaly ilyenkor - Biztonságos az energiaellátás Arcunkra fagyhat a mosoly a számlától MAGYARORSZAG Az extrém hi­deg miatt eddig 20 százalék­kal több gáz fogyott, mint ta­valy ugyanebben az időszak­ban. Emiatt a februári gáz­számla keüemetlen meglepe­tést fog okozni azoknak, akik nem általányt fizetnek (öt-ti- zenöt ezer forinttal is többet kell majd fizetniük). A lakos­sági telente hozzávetőlegesen 2,5-2,8 milliárd köbméter kö­zötti gázt fogyaszt el. Magyar- ország energiaellátása bizton­ságos, a tárolókban megfelelő mennyiségű gáz van, emellett a hazai termelés és az import biztosítja az ellátást - mond­ta Aradszki András államtit­kár. A rendkívüli hideg miatt az energiaigény nő, a napi föld­gázfogyasztás duplája az éves átlagosnak. Jelenleg körülbe­lül napi 87 millió köbméter gázt fogyaszt az ország, ebben benne van a lakosság és az ipa­ri fogyasztók is. Ha a rendkívü­li időjárás hosszabb ideig tar­tana, szükség esetén meg tud­ják nyitni a stratégiai gáztáro­lót. Nyolc megyében megteltek a hajléktalanoknak fenntartott éjjeli menedékhelyek, a segítő szervezetek ilyenkor pótágya­kon, pluszmatracokon helye­zik el a rászorulókat - tájékoz­tatott a Menhely Alapítvány. Kijelölték az első jégpályá­kat a Balatonon: Keszthelynél és Siófoknál is lehet már kor­csolyázni a tavon. A parttól tá­volabb 17-18 centiméteres jég­vastagságot is mértek. .Az ext­rém hideg miatt sok hajó is be­fagyott a Balatonba. A kikötői munkások több helyen kézzel próbálják feltörni a jeget a ha­jók körül, nem sok sikerrel. DUNAI ZÁRLAT A folyón kiala­kult jégviszonyok miatt teljes hajózási zárlatot rendeltek el kedd délután - közölte tegnap Budapest Főváros Kormányhi­vatala. Gönyűtől a déli ország­határig tehát tilos mindenfajta hajózás. MW Holnap kissé enyhül az idő A meteorológiai előrejelzések szerint csütörtökön enyhébb idő lesz: -6 és 0 fok körül ala­kul a hőmérséklet, és némi ha­vazás, ónos eső is lehet. De az átmeneti enyhülés után a jövő héten ismét hidegebb idővel kell számolni, sőt újabb rekor­dok dőlhetnek meg. MAGYARORSZÁG Az Erzsé- bet-program keretén belül, az elmúlt három évehez hasonló­an, most kellene kiírni a nyug­díjasoknak szóló külön fürdő- belépős pályázatot. De az idén ezt már nem hirdetik meg. La­punk kérdésére a Nemzeti Üdü­lési Alapítványnál tegnap meg­erősítették, külön fürdőbelépős pályázat nem lesz, mert össze­vonták az üdülésivel. A korábbiakhoz hasonlóan tavaly azok a 60. életévüket be­töltötték jelentkezhettek a ked­vezményes üdülésre, akiknek a rendszeres havi nyugellátása nem haladta meg a 147 ezer fo­rintot, és más jövedelmük nem volt. A tavalyi, nyugdíjasok szá­mára elérhető üdülési pályá­zatra a igénylők december 30- áig nyújthatták be a kérvényt, a nyertesek már január 6-áig megkapták az értesítést. A most lezárult pályázaton több mint 42 000 nyugdíjas ju­tott üdülési és pihenési lehető­séghez. Olyan szállodákban tölt­hetnek el 4-5 napot, amelyekhez kedvezményesen igénybe vehe­tő gyógy- és termálvizes fürdők is tartoznak, illetve amelyekben gyógyszolgáltatások is igénybe vehetők. T. 0. Nem törtek be a Jobbik irodáiba BUDAPEST Nem feszítették fel a Jobbik irodáinak ajtajait a kép­viselői irodaházban - közölte a Belügyminisztérium a helyszí­ni szemlére hivatkozva. Mir- kóczki Ádám jobbikos képvi­selő hétfőn írta meg a Facebo- ok-oldalán, hogy betörtek az irodájába. A tárca tájékoztatása sze­rint az Országgyűlési Őrség ügyeletvezetője hétfőn 12 óra 2 perckor jelezte a Budapes­ti Rendőr-főkapitányságnak, hogy a három, negyedik eme­leti iroda ajtaján feszítési nyo­mokat találtak. A helyszíni szemle megállapította, hogy azok a természetes használat­ból, elhasználódásból, és nem erőszakos feszítésből szárma­zó sérülések, betörésről tehát nincs szó. MW A madárinfluenza, a hideg és az áfacsökkentés is hat az árakra - A tyúkállomány tizede odalett Drágábban adhatják a kevesebb tojást MAGYARORSZÁG A januári áfa­csökkentés némileg visszabil­lentheti a madárinfluenza okoz­ta tojásár-emelkedést - mondta lapunk kérdésére Molnár Györ­gyi, a Baromfi Terméktanács To­jás- és Szabadtartásos Baromfi- termelők Szövetségének titká­ra. A beszállítók már jelezték az áremelést, de konkrétumot még nem említettek. Mostanáig a magyar tyúkál­lomány tíz százalékát, azaz 300 ezer állatot kellett leölni a ma­dárvész miatt, és tegnap újabb betegséggócokról érkezett hír. A hazai tojástermelés egyik legna­gyobb központja Kerekegyhá­za, és a madárinfluenza éppen Bács-Kiskun megyét, a Kecske­méttől délrp fekvő területeket sújtotta. A tojásfogyasztás min­dig huüámzó Magyarországon. Karácsonykor majdhogynem több fogyott belőle, mint húsvétkor. A madárinfluenza miatt apadt a tyúkállomány, így tojásból is kevesebb van, az áru­házláncok már most keresik az olcsón beszerezhető tojást. Normális esetben a karácso­nyi nagyüzem után lemegy a tojás ára, a raktárakban lévő mennyiség még kitart egy ide­ig, s Uyenkor elkezdődhet az ál­lományfrissítés. Most azonban odalett a tyúkok tíz százaléka, és a raktárkészletek kimerül­tek, azaz nincs miből pótolni, így a kereslettel együtt az árak : áfacsökkentés leszorította 1 az árakat, de az időjárás, - a járvány közbeszól AP> is emelkednek, ráadásul fűtési szezon és a minimálbér-emelés miatt az előálütási költségek is megnőnek. De az árat az is be­folyásolja, hogy az áfacsökken­tés nyereségét az áruházláncok - ígéretük szerint - átengedik majd a vásárlófalak. Minél nagyobb a tyúkáüo- mány, annál jobban kell tartani egy esetleges fertőzéstől. Más­részt az egymáshoz közel lévő telepeken is nagyobb annak a veszélye, hogy a kór elér odá­ig. A madárinfluenza ellen csak úgy lehet védekezni, ha ott, ahol felbukkant, elpusztítják az állo­mányt és fertőtlenítik a környe­zetet. Ne feledjük, hogy a tíz kilométeres biztonsági zónák­kal együtt igen nagy területről van szó - fűzte hozzá Molnár Györgyi. Az áüomány újratelepítése hosszadalmas, hiszen még leg­alább egy hónapnak kell eltel­nie az utolsó kitörést követő fer­tőtlenítés után, míg a hatóság engedélyt ad a telep újboü bené­pesítésére. Igenám, de a tyúkok elpusztultak, és egy telepre va­ló jércét vásárolni ilyenkor már nem egyszerű feladat. Ha be is szerzik, a fiatal szárnyasok fel­neveléséhez 18 hét szükséges. Azaz, legkevesebb négy-öt hó­nap, mire újra tojáshoz jutha­tunk egy olyan telepről, ahol ko­rábban madárinfluenza pusztí­tott. G. Juhász Judit J ♦ m i b£e í 3 m Érdemi eredménynek köszönhető Az MNB közleménye szerint a sérülékenyebb országoknak nagyobb devizatartalék kell, miközben az erősebb és stabi­labb országok esetében az ala­csony, de megfelelő szintű de­vizatartalék az indokolt. „Az el­múlt évek gazdaságpolitikájá­nak eredményeként Magyar­ország sérülékenysége érdem­ben mérséklődött" - emelte ki a közlemény. Ezt elismerte Né­meth Dávid, a K&H Bank ve­zető közgazdásza is, de hozzá­tette: attól, hogy kevésbé va­gyunk sérülékenyek, nem va­gyunk teljesen védettek egy újabb válságban.

Next

/
Thumbnails
Contents