Somogyi Hírlap, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-31 / 26. szám
2017. JANUAR 31., KEDD BELFÖLD-KÜLFÖLD 'J 36 milliárdos pályázat a falusi turizmus fejlesztésére Újra lendületbe jött Hasít a szán a maga módján - a belföldi turisták újra felfedezték a falusi turizmus kínálta kikapcsolódási lehetőségeket Nyugdíjlevelek: ha már 53-57 éves, kipostázzák BUDAPEST Elkezdődött a második kör: a kormányhivatalok január elsejétől már az 53- 57 éves, hamarosan nyugdíjba lépő korosztályt keresik meg adategyeztetés céljából. Összesen bő 590 ezer embernek kell leellenőriznie a nyugdíjnál is figyelembe vehető kereseteit - emlékeztet a Pénzcentrum, hu. Az eljárás célja az, hogy a nyugdíjnyilvántartásban nem, vagy hibásan szereplő, illetve hiányzó adatokat minél hamarabb beszerezzék és kijavítsák. Első körben az 1955 és 1959 között születetteket keresték meg, nekik legkésőbb 2016. december 31-éig kellett postára adni a leveleket - közölte a Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság. A második ütemben, 2017. januártól az 1960 és 1964 között születettekkel egyeztetnek. Az érintett korosztályon belül taj- szám szerinti sorrendben küldik ki a leveleket. A következő két évben összesen 590 521 embernek kell kézhez kapnia az adategyeztető levelet, ennyien töltik most be az 53-57. életévüket. Ők még jóval nyugdíj előtt állnak; a 1957- ben vagy azt követően születetteknél már a betöltött 65. életév a nyugdíjkorhatár. Az eljárás költség- és illetékmentes. MW Azt hitték, a drog ölt meg hat tinédzsert ARNSTEIN Szörnyű látvány tárult egy apa elé, aki hat kamasz holttestére bukkant egy bajor kisvárosban, Amsteinben - adta hírül a Deutsche Welle. Az elhunyt fiatalokra a kertben talált rá a férfi. A 18 és 19 év közötti fiatalok halálának okáról először azt hitték, valamilyen ismeretlen eredetű anyag, feltehetőleg kábítószer okozta. A vizsgálatok kiderítették, az áldozatok szén-monoxid-mérge- zésben vesztették életüket a faházban. A férfinak két gyermeke van az elhunytak között. A rendőrség vizsgálja, hogy a házban lévő fatüzelésű kályha okozhatta-e a tragédiát. Az idegenkezűség kizárva. MW Félmilliónál is több volt a falusi turizmusban értékesített vendégéjszakák száma tavaly Magyarországon. Főleg a belföldi kereslet ugrott meg számottevően. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu MAGYARORSZÁG Kezdi kiheverni a vidéki vendégfogadás azt az ágazati válságot, ami korábban sújtotta. A mélypont 2013 volt, írja a Magyar Idők: akkor éves szinten 330 ezer vendég- éjszakát jegyzett ez a terület. Az élénkülés elsősorban a belföldi kereslet növekedésének köszönhető. Már tavalyelőtt is érezhető volt a javulás, de 2015- ben 407 ezer vendégéjszakája volt a falusi vendéglátásnak, a tavalyi eredmény pedig már félmilliónál is többre tehető - tájékoztatott a Falusi és Agrotu- rizmus Országos Szövetségének az alelnöke. Szabó Géza elmondta, a vendégfogadók januárban és februárban adják le az előző évi forgalomról szóló jelentéseiket a jegyzőknek, ezért a hivatalos statisztikai összesítés csak hónapok múlva várható, a várakozások szerint az előző évben 500 ezernél is több éjszakát értékesítettek a térségi szolgáltatók. Érezhető, hogy a lakosság többet tud áldozni a helyi értékeket felvonultató és a korábbi uniós fejlesztéseknek köszönhetően egyre jobb minőségű szolgáltatásokkal jellemezhető vidéki időtöltésre. Az elmúlt évek bővülésében a magyarok részvétele számottevőbb, mint a külföldi turistáké - mondta az alel- nök. Az őszi, boros programok végén általában alábbhagy a vidéki turizmus. A téli időszakban azonban a legnagyobb falusi ünnepként nyilvántartott disznóvágások és a kapcsolódó fesztiválok, főzőversenyek december-januári szezonja is komoly turistaforgalmat generál. Immár 1200 felett van a nemzeti tanúsító védjegyű napraforgós házak száma. Ami azzal is jár, hogy a piac folyamatos tisztulása mellett egyre többen tudnak bekapcsolódni a vidék- fejlesztési programba. Nemrégiben egy 3ó milliárd forint keretösszegű pályázati kiírás jelent meg a fejlesztések támogatására, amely a vidéki szálláshelyek és az agroturisztikai termékek minőségi fejlődését segítheti elő. Az elérhető legmagasabb támogatás 50 millió forint lesz, és már most nagy az érdeklődés az áprilisban megnyíló pályázat iránt - mondta Szabó Géza. Már a korábbi években is 36 milliárddal támogatták a falusi turizmust. Ez az összeg a tavaly decemberi kiírással megduplázódik, és további kiírások várhatók az év folyamán. A városokon kívüli területekről bárki számára lehetőség nyílik arra, hogy bekapcsolódjon ebbe az ágazatba, a pályázóknak ehhez először egy, a szövetség és a fejlesztési tárca által közösen kialakított minőségi szűrőn is át kell esniük, aminek részeként garanciát vállalnak a tervezett fejlesztések megvalósulására. A válság nagyon megviselte 2010-től a falusi vendégfogadók száma a felére esett visz- sza. A jelenség hátterében az akkori rossz jogi szabályozás és a gazdasági válság következményei húzódnak meg., A csökkenő vendéglátószám azért meglepő, mert az utóbbi években több milliárd forint fejlesztési forrás jutott vidéki turizmus címszó alatt falusi vendéglátásra is. „További okok feltételezésem szerint a forráselosztásban keresendők” - írta korábban a téma egyik ismert szakértője, Kovács Dezső. Buszbaleset: két sérült elhagyta a kórházat BUDAPEST/VERONA Az olaszországi buszbalesetnek a Honvédkórházban kezelt négy sérültje közül ketten tegnap elhagyhatták az intézményt. Azokról a sérültekről van szó, akik utoljára érkeztek a budapesti kórházba, egyikük koponyaalapi, másikuk csuklótörést szenvedett. Este hat óra után jött a hír, az Olaszországban kezelt két súlyos sérült DNS-ázonosításá- val is végeztek a hatóságok. Ők azok, akiket rokonaik nem tudtak felismerni. így a buszbaleset összes áldozatának azonosítása megtörtént. Arról továbbra sincs hivatalos szakértői közlés, mi okozhatta a hazafelé tartó busz tragédiáját. Az olasz államügyészség szerint a sofőr hibázhatott vagy rosszulléte lehetett a kiváltó ok. Az okok objektív feltárására elég kevés a remény. A baleset közel sem lett volna ennyire súlyos, ha az A4-es autópályát átívelő hidak, felüljárók pilléreit megfelelő védelemmel látták volna el az építők - mondta az Echo TV-nek Me- legh Gábor igazságügyi járműszakértő. „Biztos, hogy lehetett volna olyan megoldást találni, mint például a magyar autópályákon látható dupla szalagkorlát, amely megakadályozta volna, hogy a busz nekimenjen a pillérnek” - tette hozzá. Felméri a Klik Az iskolák többsége már megküldte a válaszait a Klikhez, amit a sítáborok szervezésének körülményeiről kértek be tőlük (az intézményeknek erre még szerda délutánig lehetőségük van). Ebből kiderül: az iskolák 14-15 százaléka szervez sítáborokat, amelyeken 8500 diák vesz részt, 1000 oktató vagy segítő kíséri őket. A szervezést illetően vegyes a kép: az intézmények utazási irodákhoz fordulnak vagy tornatanárok végzik ezt a munkát, mint ahogy a Szi- nyei Merse Pál Gimnázium esetében is történt. Arra 'is van példa, hogy az oktatási intézmények közösen bonyolítják le a tábor szervezését. A Klik a kért adatok alapján szeretné felmérni, hogy szükség van-e fenntartói intézkedéseket hozni e téren. - MW Falusi turizmus: fordulat küszöbén Alexandra: kérelem az ügyészségnél BUDAPEST Vizsgálat elindítását kéri az Alexandra bolthálózat ügyében a Fővárosi Főügyészségtől a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE). A lapunk birtokába került levélben az egyesület rámutat arra, hogy az Alexandrához tartozó két cég „egymást vádolja körülbelül 3,5 milliárd forint eltulajdonításával”. A levélben az áll: „számunkra jelenleg a helyzet jogi és gazdasági szempontból nem átlátható”. Korábban megírtuk: a Matyi Dezső vezette Könyvbazár Kft. hárommilliárd forintot meghaladó adósságot halmozott fel partnerei iránt. A könyvszakmai szervezet lépése szokatlannak és értelmetlennek tűnik, és az úgynevezett beadvány érvelését sem lehet érteni, legalábbis ezt támasztja alá ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász véleménye. Az ügyvéd a konkrét ügyben nem kívánt nyilatkozni, általánosságban lapunknak elmondta: „A folyamatban lévő büntetőeljárás vonatkozásában főszabályként sem a feljelentőnek, pláne harmadik személynek nem ad a nyomozó hatóság érdemi felvilágosítást. Tehát sem az ügyről, sem annak állásáról a büntetőeljárásról szóló törvény hatályos rendelkezéseinek megfelelőén nem adható információ.” Sz. Á. Az erdélyi magyar pálinka nem elég jó pálinkának? Bezsebeltek sok díjat HÁROMSZÉK Orbán Viktor kormányfőhöz fordul segítségért Tamás Sándor, «a háromszéki önkormányzat elnöke, kérésével megkeresi Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, Fazekas Sándort, az agrártárca vezetőjét és Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárt is - írta tegnap a Magyar Idők. Piros László, a Magyar Pálinka Lovagrend nagymestere korábban perrel fenyegette az erdélyieket, akik szerinte még az Erdélyi Pálinka Lovagrend nevében sem használhatnák a pálinka megnevezést. „Nemzeti érzelmű magyar állampolgárként feljelentem a névbitorlókat az Európai Uniónál” - mondta Piros. Tamás Sándor a pálinkatörvény módosítását szeretné elérni, hogy az erdélyiek is használhassák a pálinka megnevezést, s így Magyarország határain túl ne csak négy osztrák tartományban készült párlatra lehessen felírni ezt a nevet. Az évek óta megoldatlan probléma most azért került elő, mert a sepsiszentgyörgyi Potio Nobilis cég pálinkáival tizenöt díjat nyert az Ongán megtartott Quintessence pálinkaversenyen, pedig termékei címkéjére továbbra sem írhatja fel a pálinka megnevezést. Az erdélyi magyar pálinkafőzők már régóta sérelmezik ezt. MW Miért ne dönthetne a minőség? 152 ezerrel többen dolgoztak BUDAPEST A tavalyi utolsó negyedévben 4 millió 411 ezren, 152 ezerrel többen dolgoztak hazánkban, mint egy éve - közölte a KSH. Ez az adat 3,6 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Az utolsó három hónap fellendülést hozott, a foglalkoztatottak éves átlaglétszáma elmaradt ettől az értéktől. Tavaly 4 millió 352 ezren voltak állásban. Varga Mihály gazdasági miniszter elmondta: 2010 óta 702 ezerrel többen dolgoznak, a javulás elsősorban a versenyszférában következett be, és további ösztönző intézkedések várhatók a regionális különbségek csökkentése érdekében. MW iflW-grafika, forrás: KSH - Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége