Somogyi Hírlap, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-02 / 1. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2017. JANUÁR 2., HÉTFŐ Ajándékot vitt a rendőrfőkapitány a határra DÉL-DUNÁNTÚL Somogyi rendőrök is védik a szerb-magyar határszakaszt, Piros Attila, a Somogy Megyei Rendőr-főkaptányság vezetője ajándékutalványokat vitt az év utolsó napján is szolgálatot teljesítő kollégáinak. A magyar-szerb határ Bács-Kiskun megyei szakaszán teljesít szolgálatot a Somogy megyei csapatszolgálati század. Piros Attila dandártábornok, Somogy megye rendőrfőkapitánya személyesen köszönetét fejezte ki nekik szilveszter estéjén. A rendőrfőkapitány ajándékutalványokat adományozott a családjuktól távol szolgálatot ellátó munkatársainak, akik a zord időjárási körülmények ellenére is becsülettel helytállva védik hazájukat - írja közleményében a rendőrség. Sz.T Lángokba borult egy családi ház Balatonújlakon BAUTONÚJLAK Főként a bútorok gyulladtak meg abban a lakástűzben, ami szilveszter este történt Balatonújlakon, a Kossuth Lajos utcában. A tüzet vélhetően egy, a kályhából kipattanó szikra okozta. A lángokat a marcali tűzoltók fékezték meg, akik a szükséges utómunkálatok elvégzése után, átvizsgálták az épületet, majd eloltották a még izzó-parázsló részeket. Sz.T. Sokan korcsolyára váltották a lábbelit az esztendő utolsó napján Évbúcsúztatás a jég hátán Kellő vastagságú már a jég sok somogyi tavon, befagyott a Kaposvár közeli De- seda is, s ezt kihasználva többen is a tározó felé vették az irányt 2016 utolsó napjaiban, sőt voltak, akik az új esztendőt is a jégen kezdték. Gyeszát Zsolt zsplt.gyeszat@mediaworks.hu KAPOSVÁR Nem volt egyszerű dolga a parkolni szándékozóknak szombat délután a Dese- dán, ugyanis tömegek választottak a szabad levegőt és a tó jegét az év utolsó napján. A legtöbben korcsolyára váltották a lábbelit, ám előkerült jó néhány szánkó is. Az óvatosabbak bakancsban maradtak és csupán a jég szélére merészkedtek rá. Nagyon sokan jég- korongoztak is, gyerekek és felnőttek vegyesen. Többen is családosán érkeztek. Szvath Tamás és családja az idén először látogatta meg a Deseda jegét, de gyermekeivel érkezett a kaposfüredi Müller Ádám is, aki elmondta: fiai versenyszerűen jégkorongoz- nak, s alig várták, hogy a rámehessenek végre a tóra.- Várjuk a szilvesztert, így hangolódunk rá - jegyezte meg a jégkorongozó Gundy Richárd, aki családjával már tizedszer jött ki ezen a télen a jégre. - Ha a Balatonon jó lenne jég, akkor oda is szívesen mennénk, hiszen az is csodálatos élmény. Tíz napja még rendőrök parancsolták le a Desedáról az embereket, a sok fagyos napnak köszönhetően azonban már kellő vastagságúra hízott a jég. Azért most sem árt az óvatosság: a jégen tartózkodás szabályainak betartását a rendőrök ezután is fokozottan ellenőrzik. Kéménytüzek okoztak riadalmat öt településen SOMOGY A lerakodott kátrány izzott be a kéményekbe több helyen is szilveszter éjszaka: ez történt Mer- nyén egy családi ház kéményében, ahogy Balatonbog- láron, Kaposváron, Bőszén- fán és Barcson is ez okozott ijedtséget. A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a lakások füsttel telítődtek, amit a tűzoltók átszellőztettek, s eltávolították a kéményből az izzó részeket. A fűtést minden esetben meg tudták oldani más úton a lakók, így senkinek sem kellett ideiglenesen elhagynia otthonát. Nem csak kéménytü- zekhez riasztották a somogyi tűzoltókat: Szőlősgyörö- kön egy eszméletlen beteg mozgatásához kértek segítséget a balatonboglári lánglovagoktól 2016 utolsó napjának reggelén. Balatonföld- váron pedig egy, az otthonában elesett emberhez riasztották a siófoki tűzoltókat, mert az orvos csak a segítségükkel tudott bejutni a bajba került beteg lakásába. Sz.T. Büszkeségpont: emlékfal a hősöknek, áldozatoknak Drávagárdonyban Már nem kell traktor a temetéshez DRÁVAGÁRDONY Megújult az emlékfal és elkészült a temetőhöz vezető köves út, amely- lyel évszázados gond oldódott meg Drávagárdonyban. A már elkezdődött járdaépítés pedig az idén folytatódik az alig 180 lelkes Drávagárdonyban. Megszépült és a régebbiek meghagyása mellett négy új táblával gazdagodott emlékfal fogadja az ide érkezőket a faluközpontban. Eddig a református templom előtti első világháborús emlékműnél tartották az ünnepi megemlékezéseket - mondta Radics József alpolgármester - Gondoltuk, hogy a történelmi eseményeket gyöngy- szerűen összefűzve egymás mellé tesszük... Most már mindegyiknek van gravírozott táblája, versidézettel: „... a hősök tette, mint példa megmarad. Emléküket a szíved mélyén őrződ. S magyarnak büszkén vallhatod magad!” - olvashatjuk az 1848-49- es szabadságharcosok tiszteletére készült alkotáson. De a világháborúk áldozatainak és az 1956-os forradalom emlékére készíttetett táblák is ott ragyognak a díszköves emlékfalon. Amelynek túlsó oldalára helyezték át az itteni tanítók, illetve a 40 évig a falu lámpásának, Jobbágy Gábornak a nevét megörökítő táblákat, melyeket korábban állítottak a volt tanítványok. Drávagárdony lakóinak és a településvezetőnek is a régi óhaja teljesült azzal, hogy 1400 méter hosszan, négy méter szélességben kövesút épült a temetőhöz. - Sokáig nem volt lehetőségünk pénzhez jutni, ugyanis a külterületi földutak felújításához 50 százalékos önrészt kellett volna biztosítanunk. Ezt a tetemes összeget, a 20 millió forintot nem tudtuk előteremteni - veszi át a szót Kovács István polgármester. - Áldatlan állapotok uralkodtak évtizedeken át, az arra haladó nehéz mezőgazdasági gépek pedig csak tovább rontottak az út minőségén. Esős időben szinte megközelíthetetlen volt a sírkert, sajnos olyan is előfordult, hogy a holttestet traktor szállította... Kovács István polgármester büszke az elért eredményeikre Panaszunk pusztába kiáltó szó volt még egy jó darabig, aztán Szászfalvi László országgyűlési képviselő segítségünkre sietett, és az ő hathatós közbenjárásával kaptunk 25 millió forintos támogatást. Szintén pályázati pénzből épültek kapubejárók a házakhoz, majdnem befejeződött az árkok (saját magunk által előállított) beton mederlapokkal történő burkolása, úgyhogy megoldottuk a vízelvezetést is. Már megkezdődött a település járdáinak térkövezése, mely saját és pályázati forrásból valósul meg mintegy két kilométeres szakaszon. A jövőt illetően új utakat keresnek, vízi- és lovasturizmusban gondolkodnak, amely ide csalogathatná a határon túli és a magyar vendégeket. A községben lenne helye brikett-gyártásnak, gyógynövény felvásárlásának és feldolgozásának. Elképzelések, nagy remények tehát vannak, és bíznak abban, hogy a pályázatok elbírálásánál megfelelő támogatásra is találnak. Gamos A. ■ á I * I A I i. * I Anya a jégen is biztos pont. | meg lehet benne kapaszkodr Nem lehet elég korán | kezdeni a korcsolyázást J «iái1