Somogyi Hírlap, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-20 / 17. szám
2017. JANUÁR 20., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Piacképes üzleti tudás nélkül nincs piacképes versenyző gazdaság sem Modemgazdasági „Ki mit tud?” Amikor CNC-esztergályosra van szükség, akkor ne akarjanak itt varrónőt képeztet- ni - többek között ezt nyilatkozta Varga József, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara (SKIK) elnöke a kamara havilapjában. Megkérdeztük: mi van e tételmondat mögött? Lengyel János janos.lengyel@mediaworks.hu SOMOGY - Éppen ez a lényeg. Vagyis az: mi van az adott szakma mögött - mondta Varga József. - Megváltozott a világ, a szakképzésnek számos szereplője van, eltérőek lehetnek az érdekek is, de az kiemelkedően fontos, hogy a döntésben érintettek legalább tudják: mely szakma mögött mi van. Régi beidegződések, téves elképzelések élnek, miközben szinte minden szakma lényegesen megváltozott.- Azért ugye van remény?- Néha azt érzem, az utolsó utáni pillanatban sikerült belépni a rendszerbe. Régóta érzékeltük a problémát, s amikor kaptunk rá lehetőséget, akkor hatalmas energiákat mozgattunk meg az eredményekért. Igyekeztünk olyan mederbe terelni a szakképzést, meglehetősen nagy állami támogatással és segítséggel, hogy viszonylag gyorsan érhessünk el eredményeket. Nem a régi rendszert, hanem a hasznosítható tapasztalatokat kell visszahozni. Ahogy az adott szakma, a mai tanműhely sem hasonlít a régire. A képzési elvárásokról és a tanulók alap- képzettségéről már nem is beszélve. Csak úgy tudunk „képben” lenni, hogy folyamatosan mérjük fel az igényeket.- Mit csinálnak az információval? Hogyan hasznosul ez a tudás?- Minden évben időben jelezzük az arányokat és irányokat. Jelezzük, hogy a somogyi gazdaságnak mire van szüksége, s amikor visszajön a jóváhagyott szakmastruktúra, nem egészen ugyanaz, mint amit mi kértünk... Nehéz. Mert amikor CNC-esztergályosra van szükség, akkor ne akarjanak itt varrónőt képeztetni...- Miért is akarnának?- Mert nagy az információ- hiány. Az általános iskolákban a szülőknek, a gyermekeknek, a tanároknak is pontos információkra, tapasztalatokra van szükségük a nagy döntés előtt. Nem véletlen, hogy ezreknek szervezünk gyárlátogatást, előadás-sorozatokat, több ezer kiadvánnyal is segítünk, hogy tájékoztassunk és felkeltsük az érdeklődést, mestereket, oktatókat képzünk. Tudatjuk, hogy a szakmunkásképzés nem zsákutca, nem elvesztegetett idő, innen is tovább lehet tanulni, s emellett akár még pénzt is lehet keresni az ösztöndíjrendszer által. Egy végzett szakmunkás a felmenő rendszerben akár egyetemre is mehet... Az információ- hiány a legnagyobb „ellenségünk”. Sokakat sajnos nem is érdekel az egész. De ha falnak ütközünk, akkor is csináljuk, mert tudás nélkül nincs gazdaság, gazdaság nélkül nincs fejlődés. Sőt, semmi sincs!- Hogyan teljesített tavaly a somogyi gazdaság?- Pontos adatok még nincsenek, de tapasztalatok, benyomások vannak. Számos cég hosszú távra szóló megrendelésekkel rendelkezik. Nekik könnyebb. De vannak olyanok is, akik egyik hónapról a másikra élnek. Nagyon vegyes a kép. A vállalkozások tulajdonosaival, vezetőivel való beszélgetésekből az derül ki: érzékelhető egy kis pozitív elmozdulás, és mintha egy kicsit bizakodóbbak lennének a vállalkozások. Ezt erősítik a tavalyi negyedéves adatok is, amelyeket a kamara kutatóintézete adott ki. Minden negyedévben készül egy értékelés, amely sok hasznos információt tartalmaz. Ebből többek között kiderül az is, hogy milyen erős a német gazdasághoz való kötődésünk. Ha ott történik valamiféle elmozdulás, akkor azt a magyar gazdaság negyed-, féléves késéssel követi. Ez Somogybán is erőteljesen érzékelhető, hiszen számos cég több szálon is kapcsolódik német vállalkozásokhoz, és sok német tulajdonban levő cég is dolgozik nálunk. Az exportlehetőségeinket is alapjaiban ez a kapcsolat határozza meg.- Mi a helyzet a kisebb vállalkozásokkal, a kkv-kal?- A kisebb vállalkozások helyzetét és teljesítményét nagyon nehéz megmérni. Az egy összetett világ, s éppen ezért rga József: megváltozott ■ ilág, de régi beidegződések 'es elképzelések élnek Jön a pénz A 2017/18-as tanévben induló képzésekben tanulmányi Sok százmilliárdnyi forrás érkezik a megyébe, a régióba, de a ösztöndíjra jogosító hiányszak-képesítések Sorszám Szakma megnevezése OKJ-szám részletekről keveset lehet tud1. Bádogos 34 582 02 ni. Éppen ezért létrehozunk egy 2. Elektronikai műszerész 34 522 03 Paks2 tagozatot, hogy ezzel is 3. Épület- és szerkezetlakatos 34 582 03 segítsük a nemzet beruházásé4. Festő, mázoló, tapétázó 34 582 04 ban részt venni szándékozókat. 5. Gazda 3462101 Az egyes vállalkozások nem ké6. Gépgyártás-technológiai technikus 54 52103 pesek olyan hatékonysággal 7. Gépi forgácsoló 34 52103 fellépni, mint egy csoport. Bara8. Gyakorló ápoló 54 723 02 nyában és Tolnában is még szá9. Gyakorló mentőápoló 54 723 01 mos beruházás vár megváló10. Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő 34 582 05 sításra, ahol közösen felléphe11. Ipari gépész 34 521 04 tünk. Egy-egy megyében nincs 12. Központifűtés- és gázszerelő 34 582 09 annyi szakember, mint ameny13. Mezőgazdasági gépész 34 52108 nyíre szükség lenne. Olyan üzleti információkat is közvetíthetünk, amely ezt a közös fellépést tovább viszi. Ne feledjük, tudásépítő közösségek verse14. Műanyag-feldolgozó 34 52109 15. Női szabó 34 542 06 16. Szerszámkészítő 34 52110 17. Szociális gondozó és ápoló 34 762 01 18. Szociális szakgondozó 54 762 03 19. Tejipari szakmunkás 34 54110 — ..............^ 2 0. Vízügyi szakmunkás 34 853 02 nekünk is döntően erre kellene fókuszálni. A nagy cégek szükségképpen felkészültebbek, tisztában vannak a piaci helyzettel. Sokkal többet tudnak arról, hogy mi történik náluk, erőteljesebben kommunikálnak, számos szakemberrel, lobbierővel rendelkeznek. Ez például most is, éppen minimálbér- és a bérminimumemelés kapcsán is lemérhető. Ahány cég, annyi hatás. A legnagyobb probléma az, hogy az alacsony hozzáadott értékű cégeknél mi következik ebből. Ahol egyébként is alacsonyak a bérek, ott sokkal rosz- szabb a helyzet, mint amit egyáltalán erről gondolunk. Fejlettebb technológiát alkalmazó cégeknél kvalifikáltabb emberek vannak, ott magasabbak a bérek is, ez a hatás ott pozitív. Ahol viszont a 300 dolgozóból 200 minimálbéres, s az előttük járók sem magas bérűek, ott bizony akadnak gondok, a hatás negatív, még akkor is, ha teljes mértékben egyetértek a bérek felzárkóztatásának szándékával. De tudomásul kell venni, hogy a minimálbér nem vállalati, hanem nemzetgazdasági teljesítmény kérdése. Ha a nemzetgazdaság hatékonysága alacsony, ha emiatt több adót kell beszedni, akkor a vállalkozások adója nem csökkenthető számottevően. Mivel a cégeknél már alig vannak tartalékok, ezért a vállalati és a nemzetgazdasági hatékonyságot kell növelni. Nemzetgazdasági szintű „leltárra” van szükség: meg kell nézni, mire megy el indokolatlanul a pénz, hol lehet megtakarítani, hogy a vállalatok növekedni tudjanak...- Milyen rövid és hosszú távú taktikára, stratégiára van szükség?- Pillanatnyi kilábaláshoz, erőnyeréshez vezethet, ha először mindenki körülnéz a saját portáján, hogy hol vannak még felhasználható tartalékok. Nekünk például újfent és összességében azt kell megnézni: hogyan tudjuk emelni Somogybán a vállalkozások felkészültségi szintjét. Sok olyan tudást kell átadni, amely képessé tesz a legkorszerűbb technológiák használatára. Hogy az adott cégnek pontosan mire van szüksége, azt erről a palettáról neki kell kiválasztania. A megfázások miatt az év elején egyelőre kevesebben jelentkeztek Somogyból is „Kétszer” ad, aki hidegben adja vérét Lapunk is rendszeresen szervez véradást Kaposváron SOMOGY A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat a biztonságos nemzeti vérkészlet fenntartása érdekében arra kér mindenkit, aki egészségesnek érzi magát, vegyen részt az országban szervezett véradások valamelyikén és buzdítsa véradásra ismerőseit, barátait is. A Vöröskereszt januárban országszerte 447 véradást szervez, melyre az Országos Vérellátó Szolgálat intézményeiben is lehetőség van. - Somogybán hetente közel 300 véradóra számítunk - hangsúlyozta Hujber Tamás, a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének munkatársa. - A hosszan tartó hideg, valamint a megfázások miatt a szokásosnál kevesebben jelentkeztek az év elején megyénkben is, ám folyamatosan szervezik a véradásokat. S így zökkenőmentes lesz a munka ezután is. Csütörtökön Ordacsehiben szerveztek véradást, pénteken a Kaposvári Videotonban várják a segíteni vágyókat, tervek szerint a jövő héten többek közt So- mogymeggyesen, Patalomban, Somon, Kiskorpádon és Nagyatádon és Barcson is lesz véradás. Hujber Tamás szerint különösen hatékonyak a nagy vállalatoknál, szervezeteknél megtartott rendezvények: a Videotonon, az E.On-on és a Kométán kívül rendszeresen szerveznek véradást a megyei rendőr-főkapitányságnál, a honvédségnél, valamint számos somogyi általános és középiskolában. - Tavaly összesen 14 520 véradó jelent meg a somogyi véradásokon - vont mérleget a Magyar Vörös- kereszt munkatársa. - Azt szeretnénk, ha 2017-ben is legalább ennyien eljönnének. H. M. Gyógyszernek is jó Fejenként 4,5 deci vért vesznek le a szakemberek. A Vöröskereszt honlapján az áll: egy egység levett vért háromféle készítménnyel segíti a rászorulók gyógyulását. A leadott vérből vörösvértest-, plazma-, illetve vérlemezke-készítmény is lesz. Ezen kívül számos gyógyszer csak emberi vérből állítható elő. A Magyar Vöröskereszt 1939 óta vesz részt a térítésmentes véradás szervezésében. Évente 500 ezer egység vérre van szükség. Ehhez évente közel félmillió ember véradományát várják. Vidra költözött a Dráva kapujába BARCS-DRÁVASZENTES Egy vidra költözött a drávaszentesi Dráva Kapu Bemutatóközpont szomszédságába. Az embert rendszerint kerülő vidra azért telepedhetett meg a környéken, mert a tavaly befejezett rekonstrukciónak köszönhetően a patak már nem szárad ki az épület mellett, így újra van tápláléka - tudtuk meg Horváth Zoltántól, a Duna-Dráva Nemzeti Park barcsi tájegységvezetőjétől. A jövevény még az épület közvetlen szomszédságában is bátran vadászik élelemre, s vígan falatozik. A kiszáradást gátló beavatkozások miatt fekete gólyából is egyre több tűnik fel Drávaszen- tes környékén.