Somogyi Hírlap, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-16 / 13. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2017. JANUÁR 16., HÉTFŐ HÍREK szerdahelyiek KAPOSSZERDAHELY A BM tűzifa-pályázatának segítségével 42 köbméter tüzelőt kapnak a helybeliek, s az önkormányzat további három köbméter fátjuttat a rászorulóknak. Átlagosan két és fél köbméter tüzelőt szállítanak ki a jelentkezőknek. Akik nem kaptak fát, azok a családok rendkívüli települési támogatásban részesülnek. H. M. Újabb csokonais diáksiker I Zsíros Ádám a közép- iskolásoknak meghirdetett Savaria országos történelem tanulmányi verseny megyei fordulójába jutott. A Csokonai Református Gimnázium 10.A osztályos diákjának felkészítő tanára Széli Károly. G. A. Huszonketten adtak vért NAGYKORPÁD Mind a 22 megjelent önkéntes megfelelt az egészségügyi feltételeknek a településen szervezett véradáson. A donorok közül négyen először adtak vért. G. A. Biztonságos vízellátás új kúttal KAPOSKERESZTÚR Új kútja lesz a községnek, a régi berendezéssel ugyanis évek óta gond van. A tervek elkészültek, a szükséges vízjogi engedélyt is megkapta a település: a fejlesztés állami forrásból valósul meg. H. M. Tanfolyamra járnak a közmunkások KAZ50K Hat közmunkás végzi az árkok tisztítását, s a focipálya, az autóbusz-megálló és a temető környékének karbantartásáról is ők gondoskodnak. Huszonkét közfoglalkoztatott téli tanfolyamra jár. H. M. Semmi pénzért nem mondana le betegeiről a kamara első embere Az elnök gyógyító javallatai Dús István megfontolt nyugalommal tűrte a kérdéseket a legsúlyosabb egészségügyi érdekfeszrtéstől az egészen személyes hangvételű érdeklődésig. A Magyar Orvosi Kamara megyei elnöki teendőit szeptember vége óta látja el, s képviseli annak a több száz somogyi gyógyítónak az érdekeit, akiknek gazdasági és egészségstatisztikai helyzete országos viszonylatban finoman szólva sem nevezhető éppen rózsásnak. Elkél tehát a higgadtság és a türelem az egyáltalán nem karrierálomnak tekinthető, sokkal inkább szolgálatnak tűnő székben. Szűcs Tibor tibor.szucs@mediaworks.hu ta meg sorsát, bevallása szerint. Gyermekét sem beszélte le - nem is kapacitálta erőszakosan sem a pályára - akkor, amikor azzal állított haza: orvos szeretne lenni, így természetes, hogy ma már annak is tanul. Felesége úgyszintén orvos. Somogy országosan sem kifejezetten jó egészségügyi mutatóit, legfőbb halálozási okait idézve sem feltétlenül annyira borúlátó, mint azt a számokból ki lehetne olvasni. Sokkal inkább az egyén felelősségét veti fel, semmint a rendszer hibáit ostorozná, táptalajt adva az öncélú demagógiának. - A szemléletbeli változást hiányolom, amikor az ember önmagával szemben támaszt követelményt, hogy ne kelljen például figyelmeztetni a kötelező szűrővizsgálatra, hanem legyen igénye rá, s amikor az első tüneteket észleli, ne odázza el, hogy aztán fél év múlva azonnali megoldást várjon a már valóban nehezen kezelhető betegségére - írta körül a vélhetően igencsak jellemző és találó kortünetet. A cigarettára mintha kicsit haragudna (orvosként ez szinte munkaköri kötelesség), mint mondja nem nagyon sikerül a füstölgő méregről lebeszélnie betegeit, de megjegyezte: ha egy röntgenen vagy más vizsgálaton ráijesztenek a páciensre egy bizonytalan lelettel, érdekes, azonnal megváltozik a leszokáshoz való viszonyuk. A másik, amire - bár ezt nehéz elképzelni róla - ingerültebben reagál, hogy a beteg az internetes oldalakat böngészve kész terápiával megy doktorhoz, hiszen a világhálót használva önmaga már diagnózist állított fel, s a megfelelő kezelést is tudja, s amikor a háziorvos tisztességesen elvégezve a munkáját teljesen mást vesz észre, nehéz meggyőzni a pácienst a valóságról. - Nem hibáztathatok senkit érte, csak szeretnek tájékozódni, s az egész világ ezt csinálja, minden megoldást készként kínál nekünk az internet - sóhajtott beletörődöt- ten a modern szakmai és emberi kihívást ismertetve, gondosan ügyelve, hogy diszkrécióján sehol ne essen csorba. Dús István szakmai célja, vagy inkább ka„ Legyen erős igényünk a szűrővizsgálatokra” KAPOSVÁR-KISKORPÁD Egészségpolitika, jövedelem, megélhetés, életpálya - bármiről is került elő újabb kérdéskör, az indulatokat messzire kerülve, érthetően próbált rávezetni: többről van itt szó, mint munkáról.- Somogybán különösen jó az egészségügyi ellátottság mind szakmai, mind pedig intézményi szinten, s nyilván bőven lehetne több pénzt keresni, de akárhogy is, háziorvosként is meg lehet élni annak, aki hivatásának a gyógyítást választja - foglalta össze egy helyen az orvoshiány okait fejtegető eszmecserénk végét kamarai irodájában. Ha valaki, akkor ő ezt biztosan jól tudja, húsz éve praktizál Kiskorpádon, s mint mondja, még sokáig maradi szeretne. - Többször hallottam már félszeg puhatolózással, mert úgy tudták a faluban, hol Nagybajomba, hol Kaposvárra készülök praxisváltással, de ennek soha nem volt alapja. Nagyon megszerettem ezt a közösséget, s továbbra is itt szeretnék dolgozni, ezen nem változtat a kamarai elnökség sem - fogalmazta meg jövőbeni tervét, egyszersmind megnyugtatva az aggódó hangokat. Ugyanakkor nem tagadja, drasztikus méretű elöregedésben van a szakma, prognózisa szerint öt-tíz éven belül óriási bajban lesznek ellátottság terén országosan és Somogybán is. Példaként azt említette, hogy a városkörnyéki ügyeleti rendben a saját 54 évével a második leg- fiatalabbnak számít a doktorok között. - Nehéz perspektívát kínálni egy kezdő orvosnak a Ba- laton-parton és már a városokban is, nem hogy egy dél-somogyi falucskában, ahol összemér- hetetlenek egy családalapítás előtt vagy közelében lévő doktor számára a kilátások mondjuk egy főváros közeli, vagy nyugat-dunántúli településével. Főleg úgy, hogy egy kezdő rezidens Európa nyugati országaiban 4000- 4500 eurót is tud keresni - mutatott rá a lényegi problémára. Ennek ellenére nem panaszkodik, sőt Dús István azt mondja, ha most kellene pályát választania, nem mondana le a gyógyításról, amit kezdettől fogva háziorvosként képzelt el. Pályaválasztásának ötlete gyermekkorában fogalmazódott meg benne, amikor családjával a Böhönyéhez tartozó Tere- bezpusztán élt, s az ottani háziorvos házaspár baráti viszonyba került szüleivel, az ő életük és emberekhez, egészséghez viszonyuló szemléletük határozMost is orvosnak állna, ha döntenie kellene Dús István 1962-ben született Pécsett, diplomáját 1989-ben vehette át a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi Karán. 1996- ig a Kaposváron a Kaposi Mór Oktató Kórház 3-as számú belgyógyászati osztályán. majd a Dialízisközpontban dolgozott. 1997- től Kiskorpád házi orvosa. 2016 szeptember 29-tól a Magyar Orvosi Kamara Somogy Megyei Területi Szervezetének elnöke. Nos. felesége ugyancsak orvos. Négy gyermek édesapja. marai elnöki tevékenységének, kis túlzással, filozófiája - egyszerre rövid-, közép- és hosszútávú. Enyhíteni azon a feszültségen, amit önmaga sem nevezne konfliktusnak, ami mégis létezik a háziorvos és az egészség- ügyi ellátórendszer szakorvosai között, s amit a beteg csak rettegve hallgat hol az egyik, hol a másik rendelőben a „már megint mit küldtetek ide”, vagy „már megint mit csináltatok ott” félmondatok kíséretében. - Ez nem szakmai féltékenység, és biztosan nem anyagi irigység, ez egy meglévő, kis finom ütközési pont, amit egy jó, a meglévőnél emberibb kommunikációval enyhíteni lehetne, s ez a gyógyítás és a beteg érdeke is lenne - avatott be egyszerű, de kivitelezésében biztosan kemény fának tűnő tervébe. - Ismerjük meg egymást, tudjunk a másikról, s akkor talán a beutalót és a leletet is máshogy olvassuk, talán köny- nyebben jutunk jó megoldásra. - Dús István céljának eléréséhez az orvosi kamara megyei vezetésében biztosan számos lehetősége lesz, ehhez csak sok kitartást kívánhat a józan ész, s már meg is van első lépése. A kamara megyei orvos bált rendez, amit február 18-án tartanak a kaposvári Dorottya Hotelben, s amit a gyógyítók kereken tíz esztendeje nem ünnepelnek Somogybán. - Azt szeretném, ha ezen az egy estén két dologról nem esne szó: egészségügyi politikáról és a betegekről, minden másról: családról, barátságról, az élet számunkra nem munkát jelentő dolgáról igen, akkor már talán mindjárt elértünk valamit... Esküt tettek a határvadászok ► Folytatás az. 1. oldalról BUDAPEST-KAPOSVÁR A kormány még tavaly nyáron döntött a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályainak 3000 fős bővítéséről - A képzések a rendészeti tanintézetek felügyelete mellett kihelyezett helyszíneken folynak - áll a rendőrségi tájékoztatóban. Ezeket a leendő szolgálati hely, illetve a pályázó lakhelyének körzetében jelölték ki. A résztvevők maximum 34 fős csoportokban folytathatják tanulmányaikat. Az első képzési ütemben, november elején 11 képzési helyen, 21 tancsoportban, 574 fő részvételével indult oktatás április végén fejeződik be. Barcson kívül Budapesten, Körmenden, Debrecenben, Kiskunhalason, Nyírbátorban, Miskolcon, Pécsen, Orosházán indult képzés továbbá Szegeden és Szolnokon. Megyénkben az első ütemben 34-en kezdték el a tanulmányaikat, a másodikban 29- en. Az iskolarendszerű képzésben tanulók a sikeres vizsgák után a Készenléti Rendőrség hivatásos állományában - őrmesteri rendfokozatban - teljesítenek majd szolgálatot. Harsányi Miklós Pótszilvesztereztek a kertbarátok Nagyatádon A hegy levét kóstolták NAGYATÁD Jókedvű kertbarátokkal telt meg a nagyatádi Kulturális Központ aulája. Mivel többségük borosgazda, így hamar előkerültek a boros flaskák is, és kezdték kínálni egymásnak a nemes nedűt. Greller Károly elnök köszöntötte az 1972-ben Vránics István kezdeményezésére alakult, jelenleg hetvennégy tagú egyesület tagjait, majd Jakab László tiszteletes áldotta meg egy kis adomával fűszerezve a bemutatott borokat. A finom vacsorát követően folytatódott a borkóstolás, a vidám emlékek felelevenítése és a fiatalkori melódiákra táncoltak. Györke József Borosgazdák egymás közt. Illatpróba a finom bor kóstolása előtt Vasút: idegesítő várakozás DOMBÓVÁR-KAPUVÁR Vasárnap reggel a Dombóvárról Pécsre tartó személyvonat motorvonatának áramszedője letörött, a felsővezeték megrongálódott a Godisa és Bükkösd közötti szakaszon - tájékoztatott a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága. A MÁV-Start az utasok elszállításához vonatpótló buszokat rendelt a helyszínre. A helyreállításig valamennyi vonat helyett vonatpótló buszok közlekednek a pécsi vonalon, Godisa és Bükkösd között. Kaposvárról vasárnap két vonatpótló autóbusz küldtek Dombóvárra, onnét a somogyi megyeszékhelyre, illetve Balatonszentgyörgyre szállították az utasokat. Harsányi M. v