Somogyi Hírlap, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-12 / 10. szám
SPORT 11 2017. JANUÁR 12., CSÜTÖRTÖK Hivatalos a csapatok tavaszi menetrendje Tizenhat csapat vetélkedett a szennai csarnokban Rosé Fröccs: hibátlan Továbbjutna csoportjából a válogatott a kézi vb-n KÉZILABDA Az egyes csapatokkal történt egyeztetéseket követően a Magyar Kézilabda Szövetség Verseny Albizottsága véglegesítette a 2016/2017-es NB I./B Nyugati csoportos női és férfi bajnokság tavaszi menetrendjét. A hölgyeknél február 9-én, csütörtökön 16 órakor a Nemzeti Kézilabda Akadémia-Mohácsi TE találkozóval indul a pontvadászat. A Marcali VSzSE hazai pályán rajtolhat. Február 11-én, szombaton 15 órakor a Szombathelyi KKA csapatát fogadják Breazu Máriusz edző tanítványai. Az első somogyi rangadóra sem kell sokáig várni. Február 19-én, vasárnap 16 órakor Csurgói NKC-Ri- nyamenti KC összecsapást rendeznek a Sótonyi László Sport- csarnokban. A bajnokság május 21-én, vasárnap zárul. A férfikézilabda NB I./B Nyugati csoportjában még korábban indul újra útjára a labda. Itt is a Nemzeti kézilabda Akadémia csapat lesz a legfürgébb. A ba- latonboglári Urányi János Sport- központban február 4.-én, szombaton 17 órakor a Vecsés SE lesz az akadémisták vendége. A Csurgói KK U23-as csapata február 12-én, vasárnap, 17 órakor az Alba-MÁV Előre együttesét fogadja majd. A női bajnoki állás: 1. Vasas (22 pont), 2. Szombathely (22), 3. NEKA (18), 4. Dunaújváros II. (16), 5. Mohács (16), 6. Győr 11. (14), 7. Szekszárd (12), 8. Gárdony (12), 9. Haladás (10), 10. RKC (10), 11. Szentendre (10), 12. Kozármisleny (9), 13. Marcal (9), 14. Csurgói NKC (2). A férfi bajnoki állás: 1. Dabas (25), 2. PLER (20), 3. ETO (19), 4. Százhalombatta (17), 5. Vecsés (16) 6. Tata (15), 7. Pécs (14), 8. Veszprém U23 (12), 9. Csurgói KK U 23 (11), 10. B. füred (10), 11. NEKA (9), 12. Felsőőrs (7), 13. Al- ba-MÁV-Előre (3), 14. Pénzügyőr SE (2). Kun Z. A Rosé Fröccs gárdája nyerte a Sportpálya 2004 Egyesület által rendezett teremtornát a szennai sportcsarnokban. Kun Zoltán zoltan2.kun@mediaworks.hu TEREMLABDARÚGÁS A 2017-es esztendő első szennai terem- labdarúgó tornáját rendezte a Sportpálya 2004 Egyesület.- Az Újévi kupára ezúttal tizenhat csapat adta le nevezését, így egy hatos, illetve két ötös csoportban kezdődtek az előcsatározások - tájékoztatta lapunkat Böröczi Zoltán főszervező.- Az első csoportban hamar kiderült, hogy a Dream Team vagy a Texas Burger lesz a befutó. Miután egymás ellen döntetlenre végeztek következett a taktikázás a gólokkal. Az utolsó ellenfél mindkét gárdának a Zimány csapata volt. Mindkét gárda fölényesen győzött ellenfelük ellen, de a Texas Burger két góllal nagyobb arányban verte a Zimányt, így ez bizonyult döntőnek. A folyta^ tásban jól ment a Dallas Klán gárdájának és csak az utolsó - már számukra tét nélküli mérkőzésen - szenvedtek vereséget. Nehezen lendült játékba a CD BOX csapata, de az utolsó három meccsen már jól ment nekik a foci, így összejött számukra a második helyezés. Ebben a csoportban egy új gárdát is köszönthettünk, hiszen a FSV Frankfurt Tab környékéről látogatott el a tornára. Szokásoknak megfelelően nagyszerű mezőny jött Össze a délutáni csoportba. Mind az öt csapat szerzett pontot, viszont arra kevesen gondoltak előzetesen, hogy a Rosé Fröccs pontveszteség nélkül veszi az akadályt. A második helyre a Cef- firelli és a Felrúglak’ oszt LSL küzdött egymással, melyből előbbi jött ki győztesen. A negyeddöntőben a CD BOX mindkét ellenfelét legyőzve lépett tovább az elődöntőbe. A négy között már egyik csapat sem akart kockáztatni, így egy-egy gól döntötte el a fináléba jutást. A kisdöntőben a Texas Burger a CD BOX-ot, míg a döntőben a Rosé Fröccs a Dallas Klánt verte magabiztosan. Folytatás január 14-én, szombaton a www. sportpálya2004-hu kupával a szennai sportcsarnokban. Papp Richárd a legjobb kapus, Jammeh Haruna a gólkirály Az A csoport végeredménye: 1. Texas Burger (10 pont). 2. Dream Team (10). 3. Sevilla seka- nál (6), 4. Kaposfüred vegyes (3), 5. Zimány (0). A B csoport végeredménye: 1. Dallas Klán (12 pont). 2. CD BOX (10), 3. Haverok (9), 4. FSV Frankfurt (7). 5, al-Wahda (4). 6. Adrenalin FC (1). A C csoport végeredménye: 1. Rozé Fröccs (12). 2. Ceffirelli (9). 3. Felrúglak' oszt LSL (4). 4. Májjer Műhely (2), 5. Egres (1). A középdöntőkben: CD BOX- Ceffirelli 3-0. G,: Haruna 2, Soós B. CD BOX-Dream Team 2-1. G.: Haruna 2. ill. Ölbei R. A Ceffirelli-Dream Team mér kőzés nem került lejátszásra. A középdöntő végeredménye: 1. CD BOX (6 pont), 2. Dream Team (0 pont), 3. Ceffirelli (0 pont). Az elődöntőkben: Texas Burger-Dallas Klan 0-1G.: Fazekas R. Rosé Fröccs-CD BOX 1-0. G.: Pápai T. A harmadik helyért: Texas Bur- ger-CD BOX 5-2 Decsi 3. Szegi, Fazekas Haruna 2. A döntő: Rosé Fröccs-Dallas Klán 4-2 G,: Keczeli 3. Tallósi. ill. Sáfár 2, Szűcs. A különdíjasok - legjobb kapus: Papp Richárd (Rosé Fröccs). Gólkirály: Jammeh Haruna (CD BOX). KÉZILABDA, FÉRFIAK Javier Sa- baté szövetségi kapitány és a magyar szövetség vezetősége is a csoportból való továbbjutást várja el a magyar válogatottól a franciaországi férfi kézilabda-világbajnokságon. A spanyol szakember a szerdai, budapesti sajtótájékoztatón kiemelte, nem volt sok idő a felkészülésre, de jól összeállt a csapat, remek a hangulat, s a fiatalok és a rutinos játékosok kiváló egységet alkotnak. A kapitány szavai szerint a vb-n fontos, hogy okosan játsz- szon az együttes, meccsről meccsre haladjon előre, s jusson tovább a csoportból, aztán pedig “meglátjuk, mi lesz.- Okosan kell játszanunk, hiszen nem csak egy meccs vár ránk. A csoportban öt találkozónk van, ami azt is jelenti, hogy nem kell idegeskedni egy vereségtől, de ünnepelni sem szabad, ha megnyerünk egy meccset - hangsúlyozta Saba- té, hozzátéve, hogy a válogatottnak van önbizalma, és ő is bízik a játékosokban. A magyar csapat pénteken Németország ellen kezdi a vb-t. ■ KÉZILABDA KOVÁCSEVICS ISTVÁN személyében új edzője van a női kézilabda NB III. Somogy csoportjában szereplő Satelit SE csapatának. A Szigetvárról érkező szakember az eddig játékos-edzőként tevékenykedő Vidák Adrienn helyét veszi át a női kézilabda-együttesnél. A somogyi klub egyik legfontosabb célja, hogy erősítsék az utánpótlás-bázist. A 8-9 éves korosztály szakmai munkáját Vidák Adrienn, a 10-14 évesekét Hamarics Kata, a serdülőkét pedig Fábos Éva vezeti majd. A junior korcsoport képviselői a felnőttek edzéseit látogatják. K. z. Hosszú ötödször, míg Szilágyi először nyerhet Felemás mérleggel zártak a marcaliak Fehérváron Gálával ÉV SPORTOLÓJA Hosszú Katinka ötödik alkalommal, Szilágyi Áron pedig először nyerheti el az Ev sportolója címet a Magyar Sportújságírók Szövetsége csütörtöki gáláján. Hosz- szú mellett a riói olimpián szintén három aranyérmet szerzett Kozák Danuta, valamint Szász Emese, a férfiaknál pedig Cseh László és Imre Géza került még a legjobb három közé. Az év legjobb edzője Dárdai Pál, Kulcsár Győző és Shane Tusup közül kerül ki, míg az év csapata a labdarúgó-válogatott, illetve a női kajakkettes vagy kajaknégyes lehet. Az év labdarúgója címre Gera Zoltán, Király Gábor és Nagy Ádám pályázik. A Nemzeti Színházban 19.30 órakor kezdődő M4 Sport-Év sportolója gála díjátadói között lesz többek között Novák Károly Eduárd Csíkszeredái paralimpiai bajnok, Claude Mäkeleie világbajnoki ezüstérmes, Bajnokok Li- gája-győztes labdarúgó, valamint Gianni Merlo, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) elnöke. Az eseményt az M4 Sport élőben közvetíti. ■ ünnepelnek Közülük kerülnek ki a győztesek A beérkezett közel négyszáz Nagy Ádám. Az év gólja: Ádám szavazat alapján a Magyar Martin gólja a Vasas-Újpest NB Sportujsagirok Szövetségében elkészítették a meghirdetett kategóriák három fősre szűkített listáját. A szűkített listáján szereplő sportolók (ABC sorrendben): Az év férfi sportolója: Cseh László (úszó), Imre Géza (párbajtőrvívó), Szilágyi Áron (kardvívó). Az év női sportolója: Hosszú Katinka (úszó), Kozák Danuta (kajakozó), Szász Emese (párbajtőrvívó). Az év csapata: férfi labdarúgó-válogatott, női kajakkettes (Szabó Gabriella, Kozák Danuta), női kajaknégyes (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csípés Tamara, Fazekas-Zur Krisztina). Az év edzője: Dárdai Pál (Hertha BSC, labdarúgás), Kulcsár Győző (Szász Emese, vívás), Shane Tusup (Hosszú Katinka, úszás). Az év labdarúgója: Gera Zoltán, Király Gábor, l-es bajnokin, Gera Zoltán találata a Magyarország- Portugália Eb-csoportmecs- csen, Szalai Ádám gólja a Magyarország-Ausztria Euró- pa-bajnoki csoportmeccsen. Az év fogyatékos férfi sportolója: Osváth Richárd (kerekesszékes vívó), Sors Tamás (úszó), Tóth Tamás (úszó). Az év fogyatékos női sportolója: Biacsi Hona (atléta), Krajnyák Zsuzsanna (kerekesszékes vívó), Pap Bianka (úszó). Az év fogyatékos csapata: férfi asztalitenisz-válogatott, férfi 4x100-as atlétaváltó, női kerekesszékes vívóválogatott. Az év fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzője: Aranyosi Péter (Csonka András, asztali- tenisz), Beliczay Sándor (Osváth Richárd, Hajmási Éva, kerekesszékes vívás), Horváth Péter (Tóth Tamás, úszás). Otthon jobb a M AFC KOSÁRLABDA Vereséggel folytatta szereplését az NB I./A csoportos U20-as férfikosár- labda-bajnokságban a Kaposvári KK együttese. A somogyiak 79-53-ra kaptak ki a MAFC otthonában. MAFC-KAPOSVÁRI KK 79-53 (23-11,16-15,11-15, 29-12) Budapest, Gabányi László Sportcsarnok. Kaposvári KK: Hock (9/6), Kocsis Z. (10/3), Balázs (10/3), Bogdán (13), Steller (9). Csere: Radnai (1), Gerőházi (1), Gáspár (-). Edző: Filipovics Gor- dan. A NB I./A csoportos U20-as férfi kosárlabda-bajnokság állása: 1. Pécsi VSK-PANNONPO- WER (0.96), 2. Falco KC Szombathely (0.92), 3. MAFC (0.88), 4. Vasas Budapest (0.83), 5. Egis Körmend (0.83), 6. KTE-Pal- lasz Athéné Egyetem (0.75), 7. Álba Fehérvár (0.75), 8. Natur- tex-SZTE-Szedeák (0.75), 9. Kaposvári KK (0.71), 10. Szolnoki Olaj KK (0.71), 11. Zalakerámia ZTE KK (0.67), 12. Atomerőmű SE (0.67), 13. JP Auto - JKSE (0.58), 14. Sopron KC (0.50). Kocsis Zalán tíz pontig jutott Székesfehérváron rendezték az U 12-es kosárlabda-bajnokság negyedik fordulóját. A Marcali Szürkefarkasok együttese egy győzelemmel és egy vereséggel zárt. Vár- falviné Laczó Tímea edző tanítványai egy kiélezett összecsapáson mindössze hat ponttal kaptak ki a házigazda Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia alakulatától. Az ellenfél jól használta ki magassági fölényét a találkozón. A marcaliak a második meccset a Velencei Kacsák együttese ellen vívták és magabiztos diadallal zártak. U 12-ES GYERMEK BAJNOKSÁG - NEGYEDIK FORDULÓ B CSOPORT: DÁVID KORNÉL KOSÁRLABDA AKADÉMIA VADMACSKÁK- MARCALI SZÜRKEFARKASOK 42-36 (6-8,19-11, 4-7, 13-10) Marcali Szürkefarkasok: Huszár M. (8), Pápai D. (5), Gu- ricza Z. (2), Légrádi B. (5), Horváth B. (5), Harangozó B. (2), Szi-Miklós Z. (-), Pusztai L. (1), Varga D. (8), Börczi B. (-). Edző: Várfalviné Laczó Tímea. VELENCEI KACSÁK- MARCALI SZÜRKEFARKASOK 23-41 (2-16,11-4, 6-15, 4-6) Marcali Szürkefarkasok: Huszár M. (12), Pápai D. (8), Guri- cza Z. (7), Légrádi B. (5), Horváth B. (-), Harangozó B. (1), Szi-Miklós Z. (-), Pusztai L. (2), Varga D. (6), Börczi B. (-). Edző: Várfalviné Laczó Tímea. Kun Z. Haruna (fehér mezben) a gólkirályi címig menetelt a szennai teremtornán