Somogyi Hírlap, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-02 / 1. szám

16 SPORT Somogyi Hírlap Nagyon elszúrták a fővárosi évzárót KÉZILABDA NB l./NŐK Meglepő vereséggel búcsúzott a 2016-os évtől a Siófok KC. Ennél is na­gyobb probléma, hogy Horváth Roland vezetőedző szerint gond van csapata hozzáállásával.- Keresem magamban, hogy milyen motivációs tényezők hiá­nyoztak a csapatomból - mond­ta a siófoki tréner, akinek re­mélhetőleg sikerül megtalálnia, amit keres, mert különben ha­sonló pofonok sora vár rájuk. A somogyiaktól valóban so­kan hiányoztak. Elghaoui tá­vozott, Bulleux sérült, s ezút­tal Németh és Deáki is kihagy­ta a meccset, ám így is ülett vol­na nyerni a fővárosiak ellen, akik korábban egyetlen bajno­kin tudtak csupán győzni; még az újonc Kispesttől is kikaptak otthon.- Egész héten ezt próbál­tam magyarázni: lehet, hogy az MTK-nak csak három pontja van, de annál nagyobb szíve - tette hozzá Horváth Roland. A siófokiak pocsék teljesítmé­nyét jól mutatja, hogy a szezon­ban ez volt a legkevesebb kapott gólja a fővárosiaknak, akik az eddigi nyolc forduló alatt átlag 31-et szedtek be. A második fél­időben tíz akciógól és egy hetes volt a termésük, amivel még egy MTK ellen sem lehet nyerni... Nagyon nehéz foly­tatás vár a Siófok KC NB l.-es női ké­zilabdacsapatára Kollégájával ellentétben Golo­vin Vlagyimir edző viszont na­gyon elégedett volt a játékosa­ival, akik közül kiemelkedett Abramovics teljesítménye.- A kapuban sajnos válta­nunk kellett. Voltak itt külföl­di próbajátékosok is, de senki nem felelt meg, így kézenfekvő­nek tűnt, hogy Lénát kérjük fel - mondta Golovin Vlagyimir. Léna 35 évesen tehát beállt a kapuba, és a mezőny talán leg­jobb teljesítményét nyújtotta... Amúgy a meccs színvona­lát jelzi, hogy az első találatra nyolc percet kellett várni. A16.- ban a siófokiak már hárommal vezettek (4-7), ám a folytatás­ban 12 perc alatt elbuktak min­dent. Két perccel a szünet előtt már hárommal mentek a haza­iak. Erdősiék innentől kezdve csak futottak az eredmény után, ráadásul az utolsó hét percben képtelenek voltak gólt szerezni. Hiába volt csak egy közte, a vég­játékot nagyon elrontották. MTK-SIÓFOK KC 26-23(13-12) Budapest, Elektromos-sport­csarnok, 400 néző. V: Bán, Szloska. MTK: Abramovics - Slakta (1), Nikolajenko (4/2), Gorilska (1), Kovács G. (2), Termány (5), Szádvári (3). Csere: Tóth E. (2), Dakos (2), Háfra (5), Stranigg (1), Hosszú. Vezetőedző: Golo­vin Vlagyimir. Siófok KC: Pastrovics - Such (1), Ferenczy (1), lanjusevics (5), Triscsuk (3), Nze Minko (6/2), Erdősi (6). Csere: Gercsó (ka­pus). Agbaba J. (1), Agbaba M., Brettner. Vezetőedző: Horváth Roland. Hétméteresek: 2/2, illetve 5/2. Kiállítások: 4, illetve 2 perc. Keszthelyi Zoltán 2017. JANUÁR 2., HÉTFŐ Akadnak, akik számára az első megmozdulás egyben az év versenye Pezsgő áztatta a futókat Több százan taposták kitartóan a flasztert Siófokon az óév utolsó napján A Papp Dániel emlékére ren- ton-part fővárosában, s aján- nál Besenyei Aliz ért elsőként Az alsósok mezőnyében Gye­dezett pezsgófutással zárták dék pólók és sapkák is jutottak a célba. nes Fanni és Szaka Antal, a most is az óévet Siófokon, ahol az elszánt indulóknak. A ..nagyok" stílszerűen 2017 gyermek kategóriában Csák mintegy háromszáz felnőtt es A legkisebbek, vagyis a hat méteres versenyén Radványi Virág és Strausz Balázs, az if­gyermek, illetve huszonnégy éven aluliak versenyével kéz- Márk, Radványi Máté és Nagy júságiaknál Visnyei Adrienn és óvodás rajtolt el a mínusz öt- dődött a hagyományos siófo- Tamás volt a befutási sorrend, a már előbb említett Radványi fokos hideg ellenére is. Jól jött ki pezsgőfutás; a fiúknál Csák míg a gyengébbik nem kép- Márk. a seniorok között pedig tehát a forró tea, illetve a for- Ciprián, Mártek-Szatóri Le- viselői közül Dabóczi Adrienn Szollár Ildikó és Lukácsik Gá­ralt bor, amivel a szervezők a vente és Kulifai Péter volt az nyert, megelőzve Csank Rená- bor bizonyult a leggyorsabb­lelkes futókat várták a Bala- élen a sorrend, míg a leányok- tát és Legenyi Pintér Edinát. nak. Keszthelyi Z. Közel kéttucatnyian vállal­ták, hogy megmérettetnek az új év első „hivatalos” so­mogyi sportos megmozdulá­sán, a hagyományos kapos­vári Korhely-futáson. Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu KORHELY-FUTÁS Mindenféle szempontból különlegesnek mondható a kaposvári Kor- hely-futás, az új év első „hi- vatalalos” somogyi sportos megmozdulása. Ez az a - sor­rendben 29. - rendezvény ugyanis, ahol nemcsak a vé­gén, hanem már előtte is fo­lyik a pezsgő, lévén ez jelen­ti a rajtot. A krónikásnak valójában ki sem kellene mennie, anél­kül is tudja, hogy zömmel kik sorakoznak fel a hagyomá­nyos kaposvári Korhely-futá­son. Akár meg is lehetne hely­ben alakítani a megszállottak klubját, ugyanis évről évre rendre ugyanazok rajtolnak el; az amatőr sportemberek mellett tájfutók, atléták, triat- lonisták és kosarasok. A rajt helyszínére sietve az ismert és népszerű kaposvá­ri gyermekorvos, ifjabb Pav- lovics György örökérvényű szavai jutnak a tudósító eszé­be, miszerint: amíg a fatert meg tudom előzni, addig el­indulok. Ha majd egyszer ő ér előbb be a célba, akkor tudni fogom, hogy eljött a visszavo­nulás ideje... Megnyugodhat: még nem jött el. Bár az édesapja is ott taposta kitartóan a flasztert, nem tudott elé kerülni. S bár az indulók száma a két tuca­tot sem érte el, az iramra egy rossz szavunk nem lehetett. A rossz nyelvek szerint töb­ben is egész évben tudatosan a Korhely-futásra hegyezik ki magukat. Nincs is annál na­gyobb dicsőség, mint az év el­ső versenyén győztesként ün- nepel(tet)ni magunkat... Az egy nappal korábbi siófo­ki megmozdulással ellentétben Kaposváron sem sapka, sem póló, sem pedig forralt tea és/ vagy bor nem járt, egyedi érem viszont mindenki nyakába ke­rült egy kézfogás, esetleg ba­rátságos hátba veregetés kísé­retében. Az utókor számára álljon itt a végeredmény. Eszerint az uraknál Szerecz Donát, Csonka Norbert és Bajna Bence, míg a hölgyeknél Galambos Erika, Si­mon Csabáné és Nagy Gabriel­la (valamennyien kaposváriak) feszíthetett volna büszkén a do­bogón. A feltételes mód nem vé­letlen, hiszen dobogó nem volt, pezsgőlocsolás viszont igen. Márpedig az új esztendő első napján ez járja...- Jövőre jubilálunk, csak ér­jük valahogy meg... Ha az em­lékeim nem csalnak, még 1988­ban volt az első Korhely-futás, s az egyik évben a rossz idő mi­att törölni kellett. Vagyis egy év múlva ilyenkor érünk el a har­mincadikhoz - mondta búcsú­zóul az ötletgazda és rendező Ács Lajos. Két játszmát tudtak csak elvenni a veretlenül menetelő házigazda magyaroktól Csúcsra tört az U19-es fiúválogatott Magyar örömmámor Győrben. így ünnepelt önfeledten az U19-es válogatott tagjaként a kaposvári Szabó Barna (11-es mezben) Január li án már rajtol a Fino-Kaposvár A Demeter György vezette Fi- bajnoki alapszakasz utolsó mecs- no-Kaposvár itthon kezdi az új cse, a junior válogatott elleni ta- évet. Január 11-én. szerdán (18 lálkozó - amely Izsákon lesz - óra) a Bp. MAFC-BME csapatát február első hétvégéjére marad, fogadják bajnoki találkozón, két A Zarka Péter irányította 1. nappal később, pénteken pedig MCM-Diamant Kaposvári Egye (18 óra) a Dunaferr SE látogat tem január 20-án. pénteken (18 majd el a somogyi megyeszék- óra) Jászberényben lép fel élő­helyre a Magyar Kupa keretében. szőr. két nappal később pedig Szintén még januárban elutaz- Gödöllőre utazik (18 óra). A hazai nak majd Kecskemétre (22.. va- nyitányt január 27-én, pénteken sárnap -17 óra) és Budapestre tartják majd a Budaörsi DSE el- a Pénzügyőr SE csapatához (29., len (18 óra), míg február harma- vasárnap -18 óra), míg közte a dik napján, pénteken a főváros- Sümegi RE Kaposváron lép majd ban a Testnevelési Egyetem SE fel (26., csütörtök - 18 óra). A vendégei lesznek (18.30 óra). RÖPLABDA Ilyen sem volt még: a magyar U19-es fiú röplab­da-válogatott - a soraiban a Kaposvári Röplabda Akadé­mia Utánpótlás Műhely há­rom kiválóságával, nevezete­sen Kiss Mátéval, Szabó Ben­cével és Szabó Barnával - ve­retlenül nyerte a Győrben ren­dezett MEVZA-tornát. EREDMÉNYEK A csoportmérkőzéseken: Ma­gyarország-Ausztria 2-1 (-20, 11, 19); Magyarország-Szlová- kia 3-0 (13, 11, 19). A döntőbe jutásért: Magyarország-Izra- el 3-1 (17, -17, 22, 25). A dön­tőben: Magyarország-Csehor- szág 3-0 (21, 22, 2Í). A végeredmény: 1. Magyar- ország, 2. Csehország, 3. Szlo­vénia, 4. Izrael, 5. Szlovákia, 6. Horvátország, 7. Ausztria. Az U18-as leány együttest - amelyben szerepelt a Kapos­várról indult Kotormán Réka is - két győzelemmel (mindkét­szer Izraelt verték) és három vereséggel végül a hatodik he­lyen zárt Győrben. EREDMÉNYEK A csoportmérkőzéseken: Ma­gyarország-Ausztria 1-2 (-24, 22, -31); Magyarország-Cseh­ország 0-3 (-20, -18, -18); Ma­gyarország-Izrael 3-0 (15, 19, 17). Az 5-7. helyekért: Magyar- ország-Horvátország 0-3 (-20, -18, -15); Magyarország-Izrael 3-0 (19, 22,16). A végeredmény: 1. Szlovénia, 2. Csehország, 3. Szlovákia, 4. Ausztria, 5. Horvátország, 6. Magyarország, 7. Izrael. Fenyő Gábor 4 A 4 A A

Next

/
Thumbnails
Contents