Somogyi Hírlap, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-12 / 10. szám
2017. JANUÁR 12., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP g » Még 2014-ben egy megyei közgyűlési határozattal döntöttek arról, hogy a Somogy Megyei Levéltárnak költöznie kell a város szívéből, az eredetileg börtönnek és levéltárnak épült komplexumból. A költözés jelenleg is zajlik, a második ütemben a Nagyberki és a Raktár utcai raktárak anyagát szállítják át az egykori Bartók iskola épületébe. Barkóczy László laszlo.barkoczy@mediaworks.hu KAPOSVÁR Az udvaron egymást váltják a teherautók, ami nem meglepő, hisz a költöztető cég, de maga a levéltár is nagy tempót diktál Polgár Tamás, a Somogy Megyei Levéltár megbízott igazgatója szerint. - Jelenleg húsz alkalmazottat foglalkoztatunk, ebből 17-en tartoznak a szakszemélyzethez, de a költözéshez a szállító, költöztető cég is biztosít embereket, az érkező iratok mennyiségétől függően akár húszat, harmincat is. - mondta az igazgató. És valóban: ahogy az épületben járunk, mindig felbukkan egy dolgozó, aki visz, tol, vagy éppen rak valamit az amúgy is roska- dásig megtelt polcokra. Számtalan doboz van a folyosókon, már üres, esetleg tárolásra váró. Fóliázott fadoboz, nagy biztonságot sugárzó műanyag tároló, fakonténerbe állított papírcsövek a térképekhez. Kívülálló számára kaotikusnak tűnhet, de az igazgató megnyugtat, itt mindenki tudja, mi hova tartozik, mi merre található. Az épület jóval nagyobb a korábbinál, így az első pillanattól fogva vezetik és aktualizálják a raktári térképet, ami nagyban segíti az eligazodást. Szükség is van erre, hiszen több mint 17 kilométernyi dokumentumot tárolnak itt, ami furcsa mértékegység meghatározás lehet elsőre, de a polcokon álló imtgyűjtemények magassága a számítás alapja.- A Raktár utcai telephelyen egyáltalán, de a Nagyberki raktárunkban sem volt fűtés az iroA már helyükre került kötetek katonás rendben a polcokon Biztonságban utaznak az iratok Polgár Tamás megbízott igazgató is kiveszi a részét a munkából dai helyiségek kivételével, így igazán március és október között voltak kutathatóak dokumentumaink a helyszínen - tette hozzá az igazgató. - Most az A épületben már egy modem, számítógépekkel felszerelt, nyomtatóval összekapcsolt mikrofilmolvasóval rendelkező kutatóterem várja a múlt eseményei iránt érdeklődőket. Az, hogy a B és C épületben minden dokumentumunkat tárolni tudjuk, a szolgáltatásaink gyorsulását eredményezi. Ha egy kutatónak olyan iratra volt szüksége, amelyet valamelyik külső telephelyünkön tároltunk eddig, gyakran egy hetet is várni kellett, míg a kért dokumentumokat beszállítottuk a levéltárba. Noha a szabályok szerint 30 nap áll rendelkezésünkre, azért az egy hét sem kevés. De szerencsére ennek vége, a kért dokumentumot, itt helyben tudjuk biztosítani, akár perceken belül. Az épületben járva a hőmérsékletingadozás megfigyelhető. A közcélú helyiségekben magasabb, míg a raktárakban az iratok megfelelő tárolásához szükséges 18 fok van, és a páratartalmat is szabályozni tudják, hangsúlyozta az igazgató. Ez különösen lényeges, hisz a levéltár legrégebbi irata 1232-ben íródott, állapotát különösen óvni kell. Noha rengeteg változás, újítás történt az elmúlt években a levéltár életében, az igazgató továbbra is bizakodó, rengeteg ötlete, terve van a következő évekre is.- Ez tulajdonképpen a Somogy Megyei Levéltár harmadik honfoglalása, az 1820-as, és az 1930-as után a 2014-17 közötti költözésünk talán eddig a legnagyobb és legjelentősebb - mondta Polgár Tamás. - Szeretnénk alkalmazottaink számát növelni, melyre a közfoglalkoztatási program keretében remélhetőleg lehetőség lesz. Szeretnénk minél több dokumentumot a közeljövőben digitálisan is elérhetővé tenni. De nem mondtunk le teljesen a régi épületről sem: ha lesz rá lehetőségünk és engedélyünk, szívesen tartanánk kiállítást ott egy-egy rendezvény keretén belül. De ha a közeljövőt nézem, egy hivatalos levéltár átadót, megnyitót is el tudok itt képzelni valamikor március után... - merül gondolataiba Polgár Tamás. Az irathalmok katonás rendben, a tárolók tartalma amerre nézünk büszkén hirdeti régi korok történéseit. A levéltár úgy látszik jó helyre került. Az igazgató is hasonlóan vélekedik. Csak egy dolgot nem sikerült átköltöztetnünk, mert azt nem is lehet... a régi épület sajátos hangulatát... A Kúriához fordultak az iskola miatt KAPOSVÁR A Somogy Megyei Kormányhivatal, mint elsőrendű alperes, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, mint másodrendű és Kaposvár önkormányzata, mint harmadrendű alperes egyaránt felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Kúriához, melyben a Pécsi ítélőtábla korábbi ítéletének hatályon kívül helyezését, illetve megváltoztatását kérik. A Pécsi ítélőtábla jogerős ítéletében «megállapította, hogy a Pécsi Utcai Tagiskolában megsértették az egyenlő bánásmód követelményét, és ezért megtiltotta, hogy a 2017/2018-as tanévtől kezdődően új első osztályt indítsanak. K.G. BALATON TV-MÚSOR CSÜTÖRTÖK (01. 12.) 8.00- 8.05 A Balaton Televízió programajánlója 8.00- 10.00A Balaton Televízió reggeli műsorai 10.00- 14.00 Képújság, hírek, információk a Balaton körül 14.00 A Balaton Televízió programajánlója 14.10 Nyitott Egyetem: Dr. Erdő Péter: „Egészségügyi témák a középkori kánonjogban?’ 14.40 Autósport és Formula Magazin 15.35 Öt perc történelem: I. Nagy Lajos 15.45 Isteni csoda - A Halmaji harang hazaérkezése 16.20 Kis Balaton - pillanatoka tó életéből 16.30 Alsóörs madártávlatból - Tóth Zoltán filmje 16.35 A Balaton Televízió programajánlója 16.4 5 Erdélyi történetek: A csángó magyar oktatási rendszer. A Nyárádszentsimoni fiatalok élete 17.15 Miskolci hőforrások: Lillafüred 17.35 Exkluzív: Jóbaházi András órásmester 17.50 Recsk Barlang - 1000 méter mélyen 18.00 A Doktor 13. rész Manager szűrés - egészségügyi sorozat 18.25 Likedrive 7. rész: Tolatás és kanyarodás az autóval 18.35 Mi újság? Gyöngyössy Katalin színésznő 18.50 Esti mese gyerekektől gyerekeknek - mesélő: Kelle Fanni 18.55 Ki főz ma a Balatonnál? Új év - új célok - új saláta variációk. Madarász Ildikó műsora 19.25 Tűzoltók 25. rész - ausztrál sorozat (12) 20.15 Sztárportré - Böjté Csaba ferences rendi szerzetes (2016) 20.45 Égből pottyant barát - amerikai sci-fi vígjáték, Fsz.: Richard Mulligan (12) HIRDETÉS SONLINE.hu NAPI MENU ...a sonline.hu naprakész oldalán Kattintson ránk! A Somogyi Hírlap honlapján több NAPI MENÜ ajánlatból választhat! HIRDETÉS HIRDETÉS A Somogyi Hírlap és a sonline.hu gyakornoki programot hirdet azoknak a jó íráskészségű, kreatív fiataloknak és tapasztaltabbaknak, akik kedvet éreznek az újságírás iránt. Jelentkezz, ha érdekel, hogy mi történik a környezetedben, részt vennél a hírek, információk továbbításában és feldolgozásában, az adott közösség életének megismerésében. Ha legalább középfokú végzettséggel rendelkezel, ha nem idegen tőled a digitális világ, megbízható, kitartó és közösségi ember vagy, akkor köztünk a helyed! Jelentkezni: janos.lengyel@mediaworks.hu e-mail címen 2017. január 16-ig! Somogyi Hírlap www.SONLINE.hu Minőségi képzés SZOMBATHELYI GÉPÉSZ Nemcsak piacképes diplomát ad, jól fizető álláshoz juttat a szombathelyi duális gépészmérnökképzés, de a fiatalok tanulmányainak finanszírozása is családbarát, ugyanis az egyetemi ösztöndíj mellett havi 76.000 forint vállalati juttatást is kapnak a hallgatók a tanulmányaik teljes idejére. Az egyetemi 26 hét mellett 22 hét gyakorlatot töltenek a partnervállalatoknál évente, így valós szakmai tapasztalatokra tesznek szert, ami jelentős előnyt ad a pályakezdéshez. A duális képzésre jelentkezni 2017. január 16-ig a www.szombathelyigepesz.hu-n lehet! A vállalatok az interjúkat követően 2017. február 8-10-én küldik a kiértesítést a felvételről. Ezzel párhuzamosan kell jelentkezni központi felvételi eljárás keretében a szombathelyi gépészmérnöki BSc alapszakra 2017. február 15-ig afelvi.hU-n.