Somogyi Hírlap, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-12 / 10. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. JANUÁR 12., CSÜTÖRTÖK FELÜTÉS Rókát fogott a kemény hideg Akkora a hideg, hogy egy róka odafagyott a stéghez a népszigeti hajójavítóban Bu­dapesten. A szerencsétlen állatot az Állatmentő Liga mentette meg, a farkát bizto­san amputálni kell. Hvg.hu PECHES róka nem menjen a jégre. K.G. HÍREK Felnőttképzésről is egyeztettek K í j - A félévi osztályozó vizsgával kapcsolatos szak­mai megbeszélést tartottak az építőipari szakközépiskolá­ban. Ezen az összes pedagó­gus és oktató - 44 szakem­ber - részt vett, s a tanácsko­záson szó esett a felnőttkép­zésről is. A középiskolának 254 diákja van. H. M. A jégről mentést gyakorolták BALATONMÁRIAFÜRDO A jégről mentést gyakorolták a marca­li tűzoltók. A feltételezés sze­rint egy korcsolyázó figyelmen kívül hagyta a tiltó szabályo­kat, s a kikötő vékony jégfe­lületén sportolt és beszakadt alatta a jég. A bajbajutottat - aki ebben az esetben is tűzol­tó volt, és száraz búvárruhá­ban várta a segítséget - men­tőstég és létra segítségével húzták partra. H. NI. Megjavítják a kerti gépeket 1HAR0SBERÉNYA kerti gé pék karbantartásán kívül pa­dokat festenek a közmun­kások, később a külterüle­ti utak felújítását kezdik el. A településen jelenleg 40 köz­foglalkoztatott él, szerződé­sük február végén lejár, az önkormányzat most a követ­kező projekt előkészítésével foglalkozik. H. NI. Cicát mentettek a csatornából BARCSA Bajcsy utca esővíz csatornájába esett egy macs­ka. A város hivatásos tűzoltói a csatornafedelet leemelve hozzáfértek az állathoz, ame­lyet épségben adtak vissza a gazdájának. H. NI. Űrtechnika az üvesüázbaá * Folytatás az 1. oldalról ■ KAPOSVÁR - A Kaposvári Vá­rosfejlesztési Kft. indította 2015-ben a KIV-AGY innová­ciós versenyt, melyet akkor meg is nyertek a gimnázium első évfolyamába lépő fiatalok. Azóta sorra indulnak el újabb megmérettetéseken, például a 25. Ifjúsági Tudományos és In­novációs Tehetségkutató ver­senyen, ahol kiemelt dicsére­tet kaptak. Legújabb találmányuk egy költséghatékony, mezőgazda- sági munkát irányító rendszer, mely üvegházakat működtet. A rendszer alkalmas a növények adottságaihoz legjobban illő körülmények beállítására, ám hozamnövekedést is ígérhet a termelőknek. - Mindent egy központi mini számítógép irá­nyít, melyhez különböző szen­zorok kapcsolódnak - jegyez­te meg Pósa Péter. - Ennek so­rán a rendszer eldönti, hogy kell-e öntözni, szellőztetni, il­letve fűteni. Akár nagyobb mé­retű üvegházakat is irányíthat, de családi méretben gondolko­dunk elsősorban. Egyre többen vélik azt, hogy nem feltétlenül a legjobb forrásból származ­nak az általuk megvásárolt élelmiszerek, mi pedig olyan rendszert szerettünk volna lét­rehozni mellyel jobb minősé­gű, egészséges növények ter­meszthetők.- Egy új ötlet kapcsán fel­merül, hogy mennyire lehet­séges a gazdasági hasznosítás - mondta Vámosi László, aki a fiatalok közös munkáját segí­ti, s egyben a gimnázium ter­mészettudományos laborját vezeti. Nem utolsósorban Fló­rián édesapja is. - Pályamun­kánk ezen részét is alaposan kidolgoztuk, piackutatást vé­geztünk, hogy miképpen le­hetne hasznosítani a termé­ket. Egy német nagyvállalat, valamint egy dunántúli vál­lalkozás is érdeklődik az ötlet iránt, hiszen a rendszer a me­zőgazdaság-irányításon kívül más területekre, például víz­bázisfigyelésre is alkalmassá tehető. Vámosi Flórián hozzátet­te: nagy segítség volt, hogy a Kaposvári Villamossági Gyár mérnökeivel együtt fejleszt­hették tovább a találmánynak helyet adó szekrényt. Mind­eközben számos országos ren­dezvény vendégei voltak a fi­atalok, piacvezető cégek szak­embereivel kerültek szak­mai kapcsolatba. Mindketten nyertek a Nemzeti Tehetség Program egyéni ösztöndíjpá­lyázatán is, mely jelentős ősz- szeggel járul hozzá tevékeny­ségükhöz. De egy európai verseny is lázban tartja a tehetségeket, hiszen háromszázötven csa­pat közül bekerültek a legjobb tizenöt közé. Ha pedig pálya­munkájukat kiválasztják, ku­tatásukat a nemzetközi űrállo­máson is elvégzik. Az angol le­velezés sem akadály, ugyanis felsőfokú nyelvvizsgával ren­delkeznek a tizedikesek. Egyedüli magyarként nyert ösztöndíjat Vámosi Flórián egyedüli ma­gyarként nyert el ösztöndíjat tavaly az amerikai székhelyű Linux Alapítványtól. Az innová­ciós szövetségtől olyan tehet- ségútleveiet kaptak a fiatalok, mely alapján bármelyik egye­temre is veszik fel őket, auto­matikusan tagjaivá válnak az ottani tudományos diákkör­nek. Ötletüket szabadalmaz­tatni szeretnek. Péter az in­formatikai szektorban helyez­kedne el, Flórián pedig csilla­gásznak és asztrofizikusnak készül. Még alaposabban nyomon követik a picik fejlődését, hogy időben kezdődjön a fejlesztés Figyelemre ösztönöz a szülői kérdőív ►Folytatás az 1 oldalról SOMOGY - Vannak olyan problé­mák, melyek nem annyira látvá­nyosak és a baba fejlődése során csak szakember veszi észre - mondta Hegedüs-Beleznai Csil­la, a kaposvári Napsugár Gyógy­pedagógiai Módszertani Köz­pont vezetője. - Sokan azonban legyintenek, hogy majd kinövi, ha például lábujjhegyez a gyer­mek, ez idegrendszeri eredetű problémát is jelenthet és gon­dot okoz a normális mozgásfejlő­désben. Fontos, hogy ne csak az egészségügyi problémákat ve­gyük észre, hanem azt is, mely a fejlődés szempontjából akadá­lyozó tényező. Nemegyszer a vé­dőnőkön vagy háziorvoson ke­resztül jönnek az intézménybe a gyermekekkel a szülők, ám a piciket mi is csak úgy vehetjük fel például a korai fejlesztésbe, ha azt megerősítette egy neu- rológusi vélemény is. Ha figyel­meztetést kap a felelős szülő, és szeretné, hogy gyermeke minél teljesebb életet éljen, élni fog a lehetőséggel, s felkeresi a szak­embert. Hegedüs-Beleznai Csil­la szerint számos probléma csak későbbi iskolás kor környékén jelentkezik, noha ezek közül so­kat már a korai időszakban is szűrni és rendezni lehet. - A mozgásnak óriási szerepe van a gyermek fejlődésében, ezért van nagy jelentősége a korai fejlesz­tésnek is. Fintics Klára, a gyermek-há­ziorvosok vezetője elmondta: minden terhes anya megneve­zi, hogy ki lesz a gyermeke há­ziorvosa. Amikor megszületik a baba, a háziorvos 48 órán be­lül felveszi a szülővel a kapcsola­tot. Innentől kezdve - jogszabály előírás szerint - bizonyos időkö­zönként meg kell jelennie a szü­lőnek az választott orvosánál a kötelező státuszvizsgálatokon és a kötelező védőoltások alkalma­in. A szakember szerint alapos a rendszer, ha valaki betartja a szakmai elvárásokat és a törvé­nyi előírásokat, akkor nem ke­rülhet későn gyermek az ellátó- rendszerbe. Gy. Zs. Szívesen fogadnak vödröket a szétfagyottak helyet, de örülnek a pokrócoknak és kutyatápnak is A kutyák és gondozóik is küzdenek a hideggel SIÓFOK-KAPOSVÁR Küzdenek a hideggel a Siófoki Állatmenhe­lyen, de a kaposvári Kutyatár­ban is. A nyári mennyiség két­szerese fogy száraztápból a na­pokban a siófoki menhelyen, ez naponta mintegy 70-80 kilo- nyi eleséget jelent. Az állatvé­dők segélykiáltása többek kö­zött emiatt is hallatszik most hangosan, hiszen gyorsan fogy az adományokból összegyűj­tött készlet. A gondozók mun­káját emellett az is nehezíti, hogy elfagytak a kültéri csap­jaik, így most jóval több mun­kával jár akárcsak az itatás is; fenékig befagyott vizes vödrö­ket cipelnek a gondozók és pró­bálják felolvasztani a jeget. Vörös Zsuzsa, a Siófoki Ál­latvédő Alapítvány elnöke ar­ról is beszélt, hogy a kutyaóla­kat és a kenneleket rongyok­kal, takarókkal, vastag holmi­val bélelik ki, de ebből is fogy­tán vannak, így számítanak a lakosság segítségére. A rövid­szőrű kutyákat és a kölykö- ket a menhely dolgozói próbál­ják meleg helyen tartani, de a német partnerük is igyekszik segíteni, hogy közülük minél többen gazdihoz kerüljenek és ezzel is csökkenjen a men­hely zsúfoltsága, ezáltal pe­dig újabb fagyoskodó állatok­nak legyen helye. A hideg idő az örökbefogadási kedvet is be­folyásolja, ilyenkor jóval keve­Kutyahideg. Az itatás is nehézséget okoz a menhelyeken sebben érdeklődnek a gazdát­lan kutyák iránt.- A telepen fedett helyen és szigetelt ólakban vannak a ku­tyák és már ősszel átalakítjuk az etetésüket (több meleg ételt kapnak), így megfelelő kondí­cióban és körülmények között várják a telet - mondta Boncz Edit, a kaposvári Kutyatár egyesület vezetője. - Ha pedig jön a hóvihar, akkor ponyvával védjük a keneleket. Áz itatásu­kat úgy oldjuk meg, hogy az esti későbbre tolódik, a mara­dékot kiöntjük, hogy ne fagy­janak szét a vödrök. - Amúgy az ebek sokkal jobban bírják a hideget, mint azt sokan hiszik. A nagy hideg ellenére a négylá­búak nem a szigetelt ólban, ha­nem a tetején fekszenek... Boncz Edit szerint ebben az időszakban előfordulhat, hogy a kóbor kutyák jobb helyzet-' ben vannak, mint azok az ebek, akik gazdájuk által lánc­ra verve ól nélkül, vagy desz­kából készült tákolmányban tengetik napjaikat. - A kutyák ugyanis ösztönszerűen kere­sik a védett helyeket, s ha ta­lálnak táplálékot, akkor sértet­lenül átvészelik a mínuszokat. Az időjárás alaposan megtize­delte a Kutyatár fémből készült vödörállományát, így szívesen veszik, ha valaki meglepi őket néhány darabbal. Kolumbán Tünde-Molnár G.

Next

/
Thumbnails
Contents