Somogyi Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-06 / 286. szám

12 SPORT 2016. DECEMBER 6., KEDD HÍREK A világ legjobbjai ellen küzdöttek DARTS A darányi klub két te­hetségesjátékosa, Bokor Boglárka és Nagy Barnabás is részt vehetett (támoga­tóknak köszönhetően) a la- keside-i BDO-világbajnok- ságra kvalifikáló selejtező- tornán Angliában, a 2017- es vb helyszínén. A lányok és a fiúk egymással küzdöt­tek; az ifjúságiaknál a dará­nyi Nagy Barnabás a 9, míg a barcsi Bokor Boglárka a 65. helyen végzett. A fiata­lok táblák elé álltak a Mes­terek Tornáján is, Barnabás 65. lett a 94 indulóból, Bog­lárka pedig a világ 33 leg­jobbjának csatájában 17.- ként zárt. G. A. Kondi és Déri is bronzérmes BIRKÓZÁS A győrszentivá- ni Molnár Vid Bertalan Mű­velődési Központban ren­dezték az év utolsó orszá­gos bajnokságát. A diák I. korcsoport, vagyis a 2003- ban és 2004-ben született birkózók a tatabányai, il­letve a jászapáti versenye­ken szerezhették meg az indulás jogát. A Kaposvá­ri Sportközpont és Sportis­kola versenyzői magyar baj­noki címet nem, azonban két bronzérmet szereztek. A 29 kg-osok közt Kondi Mi­lán, míg az 58 kg-osoknál csapattársa, Déri Dominik nyert bronzérmet. K. Z. Falatozhatnak is a torna legjobbjai TEREMLABDARÚGÁS A Sport pálya 2004 Egyesület de­cember 10-én szombaton rendezi következő teremlab­darúgó tornáját a szennai sportcsarnokban. A Két Test­vér Pizzéria Kupa legjobbjai a támogató jóvoltából a szo­kásos kupa díjak mellett piz­za díjazásban is részesülnek majd. K. Z. Egy telis szelvény volt a totón TOTÓNYEREMÉNYEK A Sze­rencsejáték Zrt. tájékozta­tása szerint a 48. fogadá­si heti Totó második forduló­jában egyetlen 13+ltalála- tos szelvény volt. Nyeremé­nye 8 millió 495 ezer 675 fo­rint. 13 találatos szelvény nem volt. A 12-esek egyen­ként 13 ezer 785, a 11-esek 1200, a 10-esek 395 forin­tot érnek. A Góltotón sem 6, sem 5 találatos szelvény nem volt. A 4-esekre 3070 forintot fizetnek. MTI HIRDETÉS Corner pénzváltó i Kaposvár, Money Gram ,, -19 nemzetközi pénztranszfer i xJ U. I C~. = Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 311,50 314,99 USD 292,00 298,90 CHF 286,00 295,90 ÉRVÉNYBEN: december 5. Közülieteket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTÉS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ 14.00 A Négyszögletű Kerek Erdő' P bérlet Bemutató www.csiky.hu Somogyi Hírlap Igazi rangadót játszott a Tata­bányát fogadó Csurgói KK az NB l.-es férfikézilabda-bajnok­ságban. Huszár Hajnalka sonline@sonline.hu KÉZILABDA-NB I., FÉRFIAK A rangadón kiemelkedő teljesít­ményt nyújtott a két csapát ka­pusa, így a 19-19 gól egyáltalán nem meglepetés. Kiválóan kézi­labdáztak a hazaiak, ám az 55. percben Mafic edző második időkérése után Harsányi két­szer is betalált, végül Grigoras- nak sikerült az egyenlítés is.- Nagyon kiélezett találkozót játszottunk, ötvenöt percig elé­gedett voltam a csapatom tel­jesítményével - mondta Sóto- nyi László, a Csurgói KK veze­tőedzője. - Együttesem fiatal já­tékosokból áll, akik most edződ­nek az élvonalban és ennek tu­KOSARLABDA NB I./A CSOPORT, FÉRFIAK Mint arról lapunkban korábban beszámoltunk a Va­sas Budapest elleni múlt csütör­töki mérkőzésen egy ziccer köz­ben kifordult Hendlein Roland bokája, aki nem is tudta folytat­ni a játékot. Az előzetes azonna­li diagnózis szerint felmerült a gyanú, hogy részlegesen elsza­dom be, hogy talán megijed­tünk a lehetőségtől, hogy győz­hetünk. Ezt a nálunk sokkal ta­pasztaltabb ellenfél az utolsó öt percben könyörtelenül kihasz­nálta. Addig nem lehetünk elé­gedettek, amíg az ilyen meccse­ket néni nyerjük meg.- Magas színvonalú, harcos mérkőzést vívtunk a Csurgóval kadtak az erőcsatár bokasza­lagjai. Szerencsére a bokavédő­je megóvta a súlyosabb sérülés­től, így csak bedagadt és bevér- zett, de nem szakadt el szalag. A klub hivatalos honlapja ar­ról tájékoztat, hogy Hendlein a gyógytornász segítségével már a mérkőzés közben elkezdte a gyógyító tornát. Folyamatosan- mondta Vladan Matics, a ta­tabányaiak mestere. - Nagyon kevés idő jutott a felkészülésre, de bíztam abban, hogy a csapat megoldja ezt. Sajnos az első fél­időben rengeteget hibáztunk. A támadásainkkal nem voltam elégedett, igaz, hogy az ellenfél kapusa, Bartucz László ismét fantasztikus napot fogott ki, és kezeléseket kap, és saját elmon­dása szerint is nagyon jól halad a felépülése. Jelenleg úgy tűnik, nem kell sokat kihagynia. A kaposváriak december 8-án, csütörtökön 18 órakor a Falco KC Szombathely ellen ide­genben, a Szolnoki Olaj KK ellen pedig december 17-én, szomba­ton hazai pályán szerepelnek. nagyon jól védett. Végig futot­tunk az eredmény után. Csak az utolsó öt percben tudtunk fel­zárkózni és bravúrosan elhozni az egy pontot. Újabb tétmérkőzés vár a Csur­góra. Sótonyi László így véleke­dett a keddi esélyekről: - Egy nap felkészüléssel Szegedre utazunk, egy nagyon nehéz so­rozat újabb állomása vár ránk - mondta a somogyiak veze­tőedzője. - A két csapat között nagy a különbség, az újjáala­kított keretű Szeged nagysze­rű őszt produkál, zseniális já­tékosokkal és edzővel. Mi pró­bálunk több játéklehetőséget biztosítani az eddig keveseb­bet játszóknak, új felállásokat lesz lehetőségünk gyakorolni, és ezúttal is igyekszünk a ma­ximumot kihozni magunkból. A szegedi mérkőzést, melyet az M4 csatorna közvetít, ked­den 18 órakor rendezik. Még nem közölt eredmények az NB E/A csoportos férfiko- sárlabda-bajnokság kilencedik fordulójából: JP Autó Jászberé­nyi KSE-Egis Körmend 95-88; Atomerőmű SE-Naturtex SZTE Szedeák 79-72; Kecskeméti TE Duda Aszfalt-MFC 77-69. A so­mogyiak a tabella harmadik he­lyéről várják a folytatást. Kun Z. Sportos ereklyékkel segíthetnek a rászorulókon TÁMOGATÁS A kaposvári Vállal­kozói Klubestek megvalósítá­sához is hozzájáruló Jövő Unió­ja Alapítvány legfontosabb pro­jektje az Őrangyalok Ligája, melynek keretében a 7-14 éves, halmozottan hátrányos helyze­tű és állami gondozásban lé­vő gyermekeken segítenek ál­maik megvalósítása, örömteli programok szervezése és ado­mányok gyűjtése által. Az Őrangyalok Ligája a www.orangyaloknapja.hu ol­dalon aukciót és adománygyűj­tő kampányt indított, melyben sportoló legendák történelmi jelentőségű ereklyéit bocsátja árverésre. A december 7-ig tar­tó liciten olyan ereklyék kerül­nek kalapács alá, mint példá­ul Cseh László olimpiai ezüst­érmes, világ- és Európa-bajnok százszoros magyar bajnok de­dikált úszónadrágja és dedi­kált meze, amelyben az olim­piára készült; egy a magyar vízilabda válogatott tagjai ál­tal aláírt zászló; Dávid Kor­nél 107-szeres magyar váloga­tott kosárlabdázó által dedikált Chicago Bulls mez; Erdei Zsolt aláírt bokszkesztyűje, mely­ben a bajnoki megméretteté­sekre készült; Kiss Norbi, két­szeres Európa-bajnok kamion­versenyző kupája, melyet nem­zetközi sikereiért kapott; Dzsu- dzsák Balázs magyar váloga­tott labdarúgó aláírt meze, me­lyet az Európa-bajnokságon vi­selt. A felhívás közzétevői kérik, amennyiben lehetősége van li­citjével, vagy adományával se­gítse a kezdeményezést. ■ VITORLÁZÁS AZ ELŐKELŐ TIZENKETTEDIK helyre jött fel Fa Nándor a nyol­cadik Vendée Globe földkerü­lő vitorlásversenyen. A via­dalt már korábban feladó há­rom francia vitorlázón kívül az ugyancsak francia Tanguy De Lamotte és a japán Sirai- si Kodzsiro is a cél előtt szállt ki. Mindkét sportoló hajóján eltörött az árboc. A Jóremény- ség-fokot megkerülő Fa Nán­dor 3850 tengeri mérfölddel marad el vezető francia Armel Le Cléach mögött. Kun Z. Aleh Asztrasapkin hat gólt lőtt Csurgói KK-Grundfos Tatabánya KC 19-19 (10-7) Csurgó, Sótonyi László Sport- csarnok, 700 néző. Vezette: Kékes Cs., Kékes P. Csurgói KK: Bartucz - Hornyák 2. Asztrasapkin 6 (1), J. Mikita, Pordán, Radjenovics 1, Gaz­dag 2. Csere: Balogh T. (ka­pus). Halász L. 3, A. Rodrigues. Oslak 1. Hadziomerovic 2. Var­jú M.. Pazin 2. Jerebie. Faluvé­gi. Vezetőedző: Sótonyi László. Grundfos Tatabánya KC: Szé­kely M. - Vujovics. 4 (1), Bozo- vics 4, Juhász Á. 1, Vranjes 1, Pásztor, Harsányi G. 4 (2). Cse­re: Tóth M. (kapus), Szöllősi B. 3, Leimeter. Szöllősi Sz. 1, Dé­nes, Grigoras 1. Ilyés. Sipos. Nagy Sz. Vezetőedző: Vladan Matics. Kiállítások: 10, ill. 14 perc. Hétméteresek: 2/1, ill. 4/3. A vártnál enyhébb Hendlein sérülése, nem kell sokat kihagynia Harmadik helyre léptek Bakiék A legjobb vidéki klub a kaposváriaké a ranglistán Hatodik helyen a KDSE A Kaposváron zajló szakmai munka elismerése is a hatodik hely az év végi ranglistán gyi egyesületben folyó szakmai munkát. Az egyesületi rangsor élcso­portja: 1. BVSC (546,6 pont), 2. BHSZSE (459,6 pont), Medúza 21 SC (436,7), ...6. Kapos Dyna­mic Szabadidő és Sportegyesü­let (280,3 pont). Kun Z. SZINKRONÚSZÁS Az év végén a Magyar Szinkronúszó Szövet­ség nyilvánosságra hozta a ha­zánkban működő egyesületek rangsorát. A 2016-os évi értékelésben huszonnégy magyar együttes szerepel. A Kapos Dyanmic Sza­badidő és Sportegyesület az elő­kelő hatodik helyen végzett. Ki­emelendő, hogy a vidéki egye­sületek közül a kaposváriak lettek az elsők, olyan klubokat megelőzve, mint az ORKA vagy Pécs. A szövetség 150 ezer forin­tos támogatással segíti a somo­Az Oázis csapata még veretlen TEREMLABDARUGAS A harma­dik forduló mérkőzéseivel foly­tatódott a nagybajom! amatőr teremlabdarúgó-bajnokság. - Nagyon sima mérkőzésen nyert a Vése a Kolping ellen, akik nagyon enerváltan ját­szottak - mondta Véber László főszervező. - A Vése végig irá­nyította a mérkőzést, amelyen Bertók Viktor három góllal já­rult hozzá a sikerhez. A má­sodik fordulóban simán nye­rő Oázis ismét hozta a mérkő­zését, habár ezért most többet kellett tenniük. A Segesd kapu­jába visszatérő Németh György sem tudott segíteni a csapatán pedig sokat tett érte. Ezen a ta­lálkozón is volt egy háromgó­los játékos Boross Róbert sze­mélyében, aki sérülten nyúj­totta ezt a teljesítményt. Kun Z. • > Eredmények A 3. forduló eredményei: Kol­ping Iskola-Vése 0-6: Se- gesdi Öregfiúk-Oázis Fagvízó 1-4; Beleg-Vásártér Falábú­ak (elmaradt). Az Ifikör csapa­ta szabadnapos volt. A bajnokság állása: 1. Oázis Fagyizó (9 pont), 2. Vése (6 pont), 3. Vásártér Falábúak (3 pont, - X). 4. Kolping Iskola (3 pont), 5. Ifikör (1 pont), 6. Se- gesdi öregfiúk (1 pont), 7. Be­teg (0 pont). A negyedik for­duló programja, december 6„ kedd, 18 óra: Oázis Fagyi- zó-Beleg. 18.45 óra: Kolping Iskola-Vásárté Falábúak. 19.30 óra: Ifikör-Vése. A Se- gesdi Öregfiúk együttese sza­badnapos lesz. y i •f [iÉyODt^^

Next

/
Thumbnails
Contents