Somogyi Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-24 / 302. szám
2016. DECEMBER 24., SZOMBAT KORZÓ g köszön az, amit az elmúlt években tanítottunk nekik. Lívia például sokszor mondja, anyu, te csak tedd a dolgot, menj apuhoz, majd mi segítünk. Meg azt is mondja, csak sírj nyugodtan, attól megkönnyebbülsz.- Úgy hallottam, amióta nem találkoztunk, alakult egy rendkívüli közösség is, aminek valameny- nyien tagjai.- A Békevárban rendszeresen találkoznak azok a nevelőszülők és gyerekeik, akikkel együtt végeztük el a nevelőszülői tanfolyamot. Azóta is összejárunk, segítjük egymást, amiben tudjuk. Azért is nagyon fontosak ezek a helyek számunkra és főleg a gyerekeink számára, mert bárhova kerülnek is az életben, egymásra mindig számíthatnak majd. Érzelmileg egészen másként fejlődnek, hogy egy olyan közösséget tudhatnak a hátuk mögött, akikre mindig számíthatnak. Ugyanis ők általában többszörösen terhelt családból érkeznek, ahol sok-sok rossz dolog megtörténhet velük. Ám itt megismerhetik az életnek azt az oldalát, amilyenben a kezdetektől fogva kellett volna élniük. S ez most nekik egy álom.- A nagyobbak meddig maradhatnak önöknél?- Mivel jó tanulók a gyerekek, ezért nagyon remélem, hogy utógondozottként is nálunk maradhatnak 24 éves korukig. Azt gondolom, akkor már nyugod- tabban el tudom őket engedni. Igaz, szerintem akkor is hazajárnak majd. A gyerekeik pedig már az unokáink lesznek.- Ha kirepülnek, belevág újra? , - Mivel keresztény vagyok, nekem ez egy szolgálat Isten felé. Amit én kaptam Istentől, a szeretetet, azt kell odaadnom a gyerekeknek. S nem is kell több. Szeretnék még több gyereket, ha nagyobb lenne a ház, még egyet vállalnék. Tehát nagy valószínűséggel, amíg bírom, folytatom. Márkus Kata MEZŐCSOKONYA Amikor csaknem három éve megismertük őket, négy gyerek élt velük. Azóta a legkisebb örökbefogadó szülőkhöz került tőlük, most mégis öt gyerekük van. Persze a két vér szerintin kívül. Akik már jó pár éve kirepültek a családi fészekből, ekkor döntöttek úgy Árbogásték, Aranka és Pál, hogy kell még gyerek a házba. A hármas testvérpár, Lívia, Zsolt és Lala akkor, hét éve kerültek nevelőszüleikhez, Márkot később, másfél éves kora körül hozták ki az intézetből, ám őt nemrégiben örökbe fogadták.- Akkor nem akart összedőlni a világ?- Dehogynem - vágta rá gondolkodás nélkül Aranka. - Azóta is minden nap megemlegetjük. Megnyugtató, hogy nagyon jó helyre került, a szülei rendszeresen küldenek róla fényképet. Azt kell mondjam, hogy ezek a gyerekek mindenre föl vannak készülve. Márkó is valahogy megértette, hogy mi csak vigyázunk rá, s majd eljönnek érte az igazi szülei. így aztán tulajdonképpen már várta is őket.- De a többiek maradtak?- Persze, sőt. Lívia 17 éves és a közgazba jár. Zsolt 16 éves, szakácsnak tanul, és ő a legjobb tanuló az osztályban. Lala 13 éves, még általános iskolás, ő is ügyes. Aztán lett egy nyolcéves Leventénk, akire szintén nagyon büszkék vagyunk. Ugyanis neki osztályt kellett volna ismételni, de mára teljesen utolérte a kortársait. Igaz, megígértük, hogy a nyáron mindent megteszünk azért, hogy felzárkózzon, s ez így is történt. Kemény időszak volt, de megérte. A tanító néni nem akarta elhinni év elején, mennyit fejlődött Levente. Ezek azok a percek, amire azt mondom: minden nap karácsony számunkra. S van még egy kétéves Alexünk, akit szintén imádunk.- Ahogy mondta, önöknél minden nap karácsony. De az igazi milyen lesz?- Hát, terülj-terülj asztalkám énekléssel és kisebb ajándékokkal. Mert nekünk mi magunk vagyunk az ajándék. Az, hogy együtt lehetünk jóban, vidámságban, vagy olyankor is, ha problémánk van, mint mondjuk most, hogy a férjem kórházba került. De mi akkor is összefogunk, és segítünk egymásnak. Mostanra pedig már azt is érzem a gyerekeken, hogy visszaMaradt a szegénység, de a segítők jó része is kitartott a rászoruló kaposvári család mellett Tahinék: csak az a biztos, hogy tanulni kell! KAPOSVÁR Nem sokat változott az elmúlt tíz évben Tahinék háza. A házőrzők most se fogadnak bennünket túl barátságosan, igaz, nem is az a dolguk. A ház legalább olyan szegényes, mint az első találkozásunkkor, ám most legalább van üveg valamennyi ablakban. A kályhában pattog a tűz, megnyugtató, hogy a négy-öt évvel ezelőtti eset nem ismétlődött meg: akkor ellopták az egyetlen melegítő alkalmatosságot a már akkor is dü- ledező házból csupán annyi idő alatt, amíg az anyuka iskolába vitte középső fiát. Azóta a Vadvirág Alapítvány és szerkesztőségünk összefogásának köszönhetően van meleg a házban, közösen kerítettünk kályhát a családnak. S lapunk munkatársai tűzifát is szereztek, sőt a haso- gatásban is segédkeztek. A ház tehát nagyjából maradt, a gyerekek persze megnőttek, Attila 18, Márk 16, Ivett 14 éves. Attila központi fűtés-, és gázrendszerszerelőnek tanul, Márkó állattenyésztő lesz, Ivett pedig a Rákóczi iskolában hetedikes. - Ivett néhány éve bekerült a Csányi Programba, heti kétszer találkozik a mentorával, de különféle élelmiszerekkel és ösztöndíjjal is segíti az alapítvány a kislányt - mesélt az elmúlt évek történéseiről a három kisgyerek anyukája, Zsuzsanna, aki jó tíz éve úgy került a látókörünkbe gyerekeivel együtt, hogy a Vadvirág Alapítvány akkor felújította a gyerekek szobáit, s segítették őket, ahogy tudták. - Segítőink a jóakaraté embereknek köszönhetően akadnak most is, vannak olyanok például Budapestről, akik azóta támogatnak bennünket, amióta meghallották, hogy ellopták a kályhánkat. Az pedig nem most volt. Aztán kapunk segítséget a várostól is, beiskolázási támogatást, a gyerekek ingyen esznek, s most tüzelőnk is van, bár egész télen nem fog kitartani. Egy hűtőszekrény azért nagyon jól jönne, mert a régi elromlott. Karácsonyfánk már van, évekkel ezelőtt vettünk egy műfát, s már azt is tudjuk, hogy halászlé, töltött káposzta és rántott hús lesz az ünnepi menü. Halvány leheletnyivel talán jobb tehát a helyzet Tahinéknál, mint megismerkedésünkkor. Sokat köszönhetnek segítőiknek. Ugyanis 2012- ben havi 87 ezer forintból éltek, ennyi volt a családi pótlék és az ápolási díj. Ez most 77 ezer 500 forint, ebből havi 51 ezer a családi pótlék és 26 ezer 500 az ápolási támogatás. Ami kiegészül természetbeni juttatásokkal, alkalmankénti támogatással, némi ösztöndíjjal. M. K. Amit I ste n tői* kapott, az' J a gyerekeit Í Egykor és mostl Árboiíástéknál I 2016 karácsonya Tahinéknál #iiF5>32Br' ’■' .'gü»» ;^V'7y *: [ ., vjr^íj ^T^fyr; 1 j■*''- >■ I Önálló élet, de anyához közel A kérdésre, hogy sikerült-e valami munkát találni az elmúlt években, Tahinné azt mondja, Márkot nem tudja magára hagyni, állandó felügyeletet igényel, így nem tue munkába járni, Attila viszont már azt tervezi, ha néhány hónap múlva betölti a 18-at, éjszakára elmegy dolgozni, s nappal folytatná az iskolát. Ivett is ké- >- ................. s zül a továbbtanulásra, ám abban egyelőre még nincs egyetértés anya és lánya között. milyen irányba. Csak az a biztos, hogy tanulni kell! Szóval tervezik a jövőt a gyerekek, egybehangzóan úgy nyilatkoznak, szeretnének persze idővel önálló életet kezdeni, de azt is biztosan tudják, hogy anyjuktól nem túl távol.
