Somogyi Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-17 / 296. szám
16 SPORT 2016. DECEMBER 17., SZOMBAT Somogyi Hírlap HÍREK Miklós 19. helye edzésnek jó volt ALPESI Sí Miklós Edit (képünkön) a 19. legjobb idővel teljesítette a kombináció lesiklás részét pénteken az alpesi sí világkupa-sorozat Val d’lsere-i állomásán. Az MTK versenyzője - a magyar szövetség tájékoztatása szerint - edzésként állt rajthoz ebben a számban, mivel a péntek délután sorra kerülő műlesiklásban nem indul. így készült fel a szombati lesikló, valamint a vasárnapi szuper- óriás-műlesikló viadalra. MTI A PSG-nél fizetnek a legjobban LABDARÚGÁS Thiago Silva, a Paris Saint-Germain játékosa a francia bajnokság (Ligue 1) legjobban §kereső labdarúgója. A brazil hátvéd havi 1,1 millió eurót (343 millió forint) vihet haza, ezzel az ő fizetése a legmagasabb a francia első osztályban - számolt be róla a L’Equipe című francia napilap. Thiago Silva mögé egy másik párizsi, az argentin Ángel Di María fért fel a dobogó második fokára havi 900 ezer eurós (281 millió forint) fizetésével, míg a harmadik holtversenyben a két PSG-s uruguayi Edin- son Cavani és a brazil Thiago Motta 800 ezer euróval. MTI HIRDETÉS Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGmm. r* .. ^ nemzetközi pénztranszfer I U U > ! L . Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 311,50 314,50 USD 293,50 301,50 CHF 288,50 294,99 ÉRVÉNYBEN: december 16. Közülieteket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráíq BEFEKTETÉSIARAN Y-ÉRTÉKESÍTÉS HIRDETÉS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ 19.00 Az egérfogó Somlay bérlet www.csiky.hu Az esztendő utolsó mérkőzésére készül a Kaposvári KK NB l./A csoportos férfikosárlab- da-csapata. Fekete Ádám vezetőedző tanítványai a bajnok Szolnoki Olaj KK együttesét fogadják szombaton 18 órakor a kaposvári Városi Sportcsarnokban. Kun Zoltán zoltan2.kun@mediaworks.hu KOSÁRLABDA-NB l./A CSOPORT, FÉRFIAK Az utolsó összecsapást - a szokásoknak megfelelően - idén is a közelgő ünnepek jegyében rendezik a somogyi klubnál. A találkozóra érkező szurkolók már a bejáratnál megkóstolhatjátok a Göncz Pincészet ízletes forralt borát a Kaposmérői Kenyérgyár pogácsáival kísérve. A szurkolók KÉZILABDA NŐI NB I. JUNIOR: NEMZETI KÉZILABDA AKADÉMIA-DUNAÚJVÁROS 32-24 (18-7) Balatonboglár, Urányi János Sportcsarnok, Baranyai, Baranyai. Nemzeti Kézilabda Akadémia: Herczeg, Németh 0. (kapusok) - Lukovics, Puskás, Giricz 1, Speth, Sallai, Tutti 1, Fodor 2, Kuti 4, Horváth L. 2, Lozsi 2, Szabó K. 8/3, Pankotai 7/1, Román 5/1. Edző: Woth Péter. a ruhatárban a kaposváriak régebbi mezeit, szurkolói trikókat és sálat is vásárolhatnak, ami akár karácsonyi ajándéknak is megfelelhet. Az elmúlt napok ünnepi jótékony gyűjtésének akkor láthatjuk eredményét, amikor a szurkolók a magukkal hozott plüssmacikat a játékosok bemutatása után bedobják a pályára. A kabalákat idén is a beteg gyerekek számára juttatják el a klub képviselői. Időkéréskor az RG-s lányok szórakoztatják a nézőket. Félidőben félpályás dobóversenyt rendeznek, ahol a pontosan célzó 100 ezer forintot nyerhet. A fő attrakció azért természetesen maga a mérkőzés lesz. A legnagyobb költségvetéssel dolgozó magyar klubként is köszönthetjük a SzolA junior női kézilabda bajnokság állása: 1. Nemzeti Kézilabda Akadémia (20 pont), 2. DVSC-TVP (18), 3. MTK Budapest (16), 4. FTC KN KFT (14), 5. Győri Audi ETO KC (12), ó. Siófok KC (12), 7. Ipress Center-Vác (12), 8. Dunaújvárosi Kohász KA (10), 9. EUbility Group-Bé- késcsaba (6), 10. Érd (6), 11. Alba Fehérvár KC (4), 12. Mosonmagyaróvári KC SE (4), 13. Kispest NKK (4), 14. Kisvárdai KC (0), 15. Budaörs (0). noki Olaj KK együttesét, melyet a szövetségi kapitányként is ténykedő Sztojan Ivkovics vezet szakmai igazgatóként. A 2000-es évek elején szerzett kaposvári bajnoki címekben és a Magyar Kupa-győzelemben is játékosként oroszlánrészt vállaló Ivkovics eddig hat győzelmet és három vereséget könyvelhet el csapatával a magyar pontvadászatban. A Tisza-partiak legutóbb az újonc Vasas Budapest alakulatát verték hazai pályán igen meggyőző fölénnyel. A kaposvári nevelésű Vojvoda Dávidot is soraiban tudó Szolnoki Olaj KK a tabella harmadik helyén állva várja a folytatást. Az Olaj kulcsfigurájaként is említhető Vojvoda kisebb húzódása miatt kihagyta a csapata legutóbbi Bajnokok Ligája-mecsNÖI NB I. IFJÚSÁGIAK: NEMZETI KÉZILABDA AKADÉMIA-DUNAÚJVÁROS 32-26 (15-8) Balatonboglár, Urányi János Sportcsarnok, Baranyai, Baranyai. Nemzeti Kézilabda Akadémia: Herczeg, Magéra (kapusok) - Szabó K. 1, Simon 3, Vó- lent 1, Vámos P. 5/1, Pankotai 4, Kovács N. 2, Vörös 5, Schatzl 6, Tóth D., Román 4, Zámori 1. Edző: Hajdú János. csét a Banco di Sardegna Sas- sari otthonában, ám szinte bizonyos, hogy a somogyi megyeszékhelyen már ismét ott lesz a pályán. Az, hogy a kaposváriak csapatkapitánya, Hendlein Roland is ott lesz-e, még kérdéses. A néhány hete bokasza- lag-sérülést szenvedő erőcsatár már edzett ugyan, de játékáról a meccs előtt döntenek. Bár nem a kaposváriak a meccs esélyesei a gyakorlatilag két komplett kezdőötöst is kiállító szolnokiak ellen, az elmúlt években azért előfordult, hogy sikerült meglepetést okozni az alföldiek ellen. Ahhoz, hogy mindez idén is sikerüljön lelkes, csupa szív játék kell a hazaiaktól, ami kiegyenlítheti az esetleges tudásbeli különbséget. A leány ifjúsági bajnokság állása: 1. Nemzeti Kézilabda Akadémia (20 pont), 2. DVSC-TVP (18), 3. MTK Budapest (16), 4. FTC KN KFT (14), 5. Győri Audi ETO KC (12), 6. Siófok KC (12), 7. Ipress Center-Vác (12), 8. Dunaújvárosi Kohász KA (10), 9. EUbility Group-Békéscsaba (6), 10. Érd (6), 11. Álba Fehérvár KC (4), 12. Mosonmagyaróvári KC SE (4), 13. Kispest NKK (4), 14. Kisvárdai KC (0), 15. Budaörs (0). Kun Z. Komoly verést kapott az Ifikör csapata az éllovastól TEREMLABDARÚGÁS Az ötödik forduló mérkőzéseivel folytatódott a nagybajomi amatőr teremlabdarúgó bajnokság 2016/2017-es mérkőzéssorozata.- Az Oázis-Ifikör mérkőzés elején két ziccert hagyott ki az Ifikör csapata, amit az Oázis játékosai, pontosabban Gál Zoltán gólokkal büntetett - tájékoztatta lapunkat Golobics Zoltán.- A félidő második felében egyre inkább kiütközött a két csapat közötti különbség és az Oázis csapatának játékosai könnyedén szerezték meg újabb találataikat, mellyel az első félidő végére el is döntötték a mérkőzés sorsát, formalitássá téve a második félidőt. Az Ifikör csapatának ezúttal semmi sem jött össze, így nem is lehetett más a találkozó vége, mint a nagy különbségű vereség. A folytatásban egyenlő erők küzdelmét láthattuk az első félidőben, a kapuk felváltva forogtak veszélyben. Gólt azonban csak a Segesd csapata tudott elérni egy távoli átlövés- ből Ignácz révén. A második félidőre összekapta magát a vésel alakulat. Fokozatosan őrölték fel az ellenfél erejét, ellenállását és a maguk javára fordították a mérkőzés eredményét. A végén már nem kellett izgulniuk a három pont megszerzése miatt. Kun Z. Eredmények Az ötödik forduló eredményei: Oázis-Ifikör 10-2: Vése-Se- gesd 5-2. A Kolping iskola- Beleg összecsapás elmaradt, mert a belegi csapat nem érkezett meg az összecsapás meghirdetett időpontjára. A bajnokság állása: 1. Oázis Fagyizó (12 pont), 2. Vése (10), 3. Vásártér Falábúak (6) X. 4. Kolping Iskola (3), 5. Ifikör (2), 6. Segesdi öregfiúk (1), 7. Beleg (0). A hatodik forduló december 20., kedd párosítása. 18 óra: Ifikor-Beleg. 18.45 óra: Segesdi Öregfiúk-Kolping Iskola. 19.30 óra: Vése-Vásártér Falábúak. 20.30 óra: Beleg- Oázis Fagyizó (Elmaradt mérkőzés pótlása.). Mindkét korosztályban az akadémisták állnak az élen a tabellán Kézis siker a Dunaújváros ellen Lengyelországban, Befchatówban csapnak össze az angolokkal Emlékezetes évzárót terveznek RÖPLABDA CHALLENGE KUPA Szombaton reggel hat órakor kel(t) útra a Fino-Kaposvár társulata. Tizenkét órát szánnak arra, hogy letudják a több mint 800 kilométeres távolságot. Ha netán kicsit megcsúsznának, még az sem jelenthet gondot, mivel csak este nyolctól edzhet- nek Belchatówban. Másnap délelőtt aztán ismét vezényel egy átmozgató edzést a társaságnak Demeter György mester, este pedig jöhet az angol IBB Polonia London elleni Challenge Kupa párharc visszavágója. Bár a másfél héttel ezelőtti találkozót sima 3-0-ra behúzta a Demeter-sereg, a visszavágón legalább két játszma kell a tovább jutáshoz. Ha a házigazSzeretnék szépen zárni az évet, vagyis továbbjutna a Fino egylete dák nyernek 3-0-ra vagy 3-1- re, akkor következik a mindent eldöntő rövidített aranyszett. Minden más esetben - tehát még egy 3-2-es vereséggel is - a Fino-Kaposvár léphet tovább.- Sokat buszozunk: nagy kérdés, hogy ez milyen hatással leSz ránk. Amúgy sem sérültünk, sem pedig betegünk nincs, mindenki harcra kész - adott gyors helyzetjelentést az utazás előtt Demeter György. Kedden este Dunaújvárosban egy hosszú sorozat végére került pont. Vannak vereségek, amelyek időben jönnek; ez gyaníthatóan ezek közé tartozott. Amúgy sem a sorozaton van a hangsúly, hanem hogy milyen lesz a vége. Fenyő Gábor Focis előszilveszter a sportcsarnokban TEREMLABDARÚGÁS - A Sportpálya 2004 Egyesület a hagyományoknak megfelelően a két ünnep között ismét megrendezi nagyszabású teremlabdarúgó tornáját, aminek második alkalommal a Kaposvári Városi Sportcsarnok ad otthont - tájékoztatott a főszervező Böröczi Zoltán. - A torna névadója és támogatója továbbra is az M-Car Bérautó. A tornával emlékezni szeretnénk, a nyáron tragikusan fiatalon elhunyt Kárpáti Kálmánra, aki sok-sok éven keresztül tagja volt a kaposvári kispályás labdarúgók népes családjának. Megkezdődtek a nevezések, szép sorjában telnek a helyek. Az elmúlt szezonban 27 gárda versengett egymással, a győzelmet végül a FIFA csapata szerezte meg, megelőzve az Unexpected és az M-Car Autókereskedés együtteseit. Idén december 29-30-án (csütörtök-péntek) rendezzük a tornát. A nevező csapatok létszámát 30 csapatban maximáljuk, ennél több alakulat jelentkezését nem tudjuk elfogadni. Aki szeretne jönni, az ne késlekedjen. Nevezési határidő: december 27., kedd 12 óra. Nevezett csapatok: Unexpected, FIFA 2005 Kárpáti Kálmán FC, Játékvezetők, Sasok, Somogy Sportja All Stars, Ka- posfüred, M-Car Bérautó, Két Testvér Pizzéria, Alibi, M-Car- ra “DortGrund”, Ha kiesünk iszunk SE, Gold Team. Kun Z.