Somogyi Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-14 / 293. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. DECEMBER 14., SZERDA FELÜTÉS Automata ország A robottechnológia lehet a megoldás a szakemberhi­ányra, főleg az ipart és a szol­gáltató szektort segíthetik a korszerű alkalmazások az Origó cikke szerint. Az auto­matizálás Magyarországon félmillió állást válthat ki. FELKÉSZÜLTÜNK ekkora tech­nikai kihívásra? J. G. Új ügyvezető a manufaktúránál KAPOSVÁR Vezetőváltás az Első Magyar Cukormanufaktú­ra Kft.-nél: a cukoriparban el­töltött közel 40 év munka után Karl Schultes nyugdíjba vonul, sfia, a 36 esztendős Florian Schultes januártól ügyvezető­ként irányítja tovább az élelmi- szeripari vállalkozást. Az évi kö­zel hétmilliárd forint forgalmú cég 62 főt foglalkoztat H. M. Öt települést érint a fejlesztés LÁTRÁNY Elkészült a térségi szennyvízberuházás: ez öt tele­pülést - Somogytúr, Visz, Ga- más, Somogybabod, Látrány - érint, s kedden tartották a pro­jektzáró rendezvényt, melyen Bíró Norbert, a megyei közgyű­lés elnöke, Móring József Attila fejlesztési biztos, és Hídvégi Jó­zsef, a társulás elnöke is részt vett. A több mint három milliárd forintértékű beruházás kereté­ben közel 72 kilométer hosszú­ságú csatornarendszert építet­tek a szakemberek, s egy új, automatizált szennyvíztisztító telepet is létesítettek. H. M. Rangos elismerés a Kinizsinek KAPOSVÁR Ökoiskola címet ka­pott a Kinizsi Pál élelmiszeripa­ri szakközépiskola. A fenntart­ható fejlődés mellett kiemelten fontos feladatnak tartják a kör­nyezettudatos nevelést a ka­posvári tanintézményben, aho­va jelenleg 400 diák jár. H. M. Radikálisan csökkent a passzív dohányosok száma Somogybán Nem füstbe ment terv Kevés olyan statisztika akad, melyben Magyarországot a skandináv államokkal együtt jegyzik, pláne az egészség­ügy területén, ám amióta 2012. január elsejével életbe lépett az Európai Unió egyik legszigorúbb szabályozása, az Eurostat legfrissebb ada­tai szerint jelentősen csök­kent idehaza a passzív dohá­nyosok, vagyis a nem dohány­zóként a cigarettafüstöt kény­telen-kelletlen belélegzők száma. Vas András andras.vas@mediaworks.hu SOMOGY A parlament 2011. ápri­lis 26-án 271 igennel, 37 nem­mel és 14 tartózkodás mellett fo­gadta el a 18 kormánypárti kép­viselő - köztük két somogyi fi- deszes, Heintz Tamás és Mát­rai Márta, előbbi a törvénymó­dosítás egyik atyja - által be­nyújtott, a nem dohányzók vé­delméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásá­nak egyes szabályairól szóló jog­szabályt. Eszerint 2012. január elsejétől tilos dohányozni étter­mekben, kocsmákban, bárok­ban, közintézményekben, mun­kahelyeken, vonatokon, busz­megállókban, gyalogosok által használt aluljárókban, iskolák, gyermekjóléti intézmények és kórházak udvarán. A törvény alapján a kocsmák és éttermek a kerthelyiségeiket kinevezhet­ték dohányzó résznek, míg a szállodák szivartermet jelölhet­tek ki, de ott ételt és italt nem szolgálhatnak fel. A törvény akkoriban komoly felháborodást váltott ki, a sta­tisztika szerint azonban megér­te szigorítani a dohányzás sza­bályain: tíz százalék alá csök­kent a passzív dohányosok ará­nya, ennél jobb mutatókkal csak a svédek, a finnek, a norvégok és a portugálok büszkélkedhetnek.- A passzív dohányzásnak ugyanaz a hatása, mint a normál füstölésnek - magyarázta Berta Gyula tüdőgyógyász főorvos -, csak az intenzitása gyengébb, nagyjából kétharmada a klasz- szikus dohányzásnak, ugyan­is kisebb koncentrációban lé­legzik be a füstöt az érintettek. Viszont ugyanúgy fennáll a kü­lönböző betegségek, a tüdőrák, a krónikus tüdőbetegség, vagy­is a COPD kialakulása. A terhes anyáknál szülési nehézségeket, a babájuknál alacsony születési súlyt okozhat, s az allergiahaj­lam sokkal nagyobb passzív do­hányzás esetében. Bár sokan azzal riogattak, a dohányzás betiltása a szórako­zóhelyeken kihat majd a ven­déglátó-ipari egységek forgal­mára, az idő nem igazolta a fé­lelmeket. Több kaposvári kávé­zóban, presszóban egyöntetűen állították a tulajdonosok, a do­hányos vendégek néhány hét, legrosszabb esetben hónap alatt megszokták-elfogadták a sza­bályokat, a nem dohányzók és a személyzet pedig kifejezetten örültek a változásnak.- Aki rá akar gyújtani, még a legnagyobb hidegben is kimegy a teraszra - mondta Németh Nó­ra, az egyik belvárosi kávézó al­kalmazottja sőt, akadnak, akik mindvégig kint állnak és beszélgetnek. Bent pedig sokkal jobb dolgozni, nem fullad meg az ember a füsttől, nem lesz bü­dös a ruhája és a haja, de ugyan­ezt mondják a vendégek is. Még a dohányzók is elismerik, sok­kal komfortosabb lett a kávézó.- Nincs ezzel gond - jelentet­te ki a barátaival éppen decem­ber déli nulla fokban cigarettá­zó Békési Bence. - Egy cigi ere­jéig ki tudunk jönni, sőt, még jó is, hogy nem lehet bent rágyúj­tani, ugyanis így kevesebbet ci­garettát szívunk. Legalábbis ilyenkor, télen. A passzív dohányosok aránya tehát örvendetesen csökkent, a dohányosoké viszont alig érez­hetően: a 28 uniós tagállamból Magyarország a 18. helyen áll, igaz, Közép-Európában csak a szlovén és a lengyel adatok job­bak a 27,5 százalékos magyar aránynál. A hazai férfiak között még rosszabb a mutató, közü­lük minden harmadik legalább egyszer rágyújt naponta, s ami még figyelemreméltóbb: a fiata­lok körében kifejezetten magas a cigarettázók száma.- A különféle kampányok ha­tásfoka igencsak megkérdője­lezhető - vélekedett Berta Gyu­la -, főleg, melyekkel a fiatalo­kat akarják megszólítani. Egy 18-20 éves számára ugyanis nem mond semmit, hogy hat­vanesztendősen milyen beteg­ségei lehetnek, vagy hogy tíz év­vel rövidebb ideig fog élni. Sok­kal fontosabb lenne a példamu­tatás: a fiatalok egy jelentős kö­rében jelenleg sikk dohányozni, felnőttes szokásnak tartják, ép­pen ezért a felnőtt-társadalom­nak kellene jó példát mutatni. Közülük is a pedagógusok és az orvosok szerepe a legfontosabb, hiszen közvetve-közvetlenül ők vannak a legnagyobb hatással a fiatalokra. Passzív dohányosok aránya az EU-ban I Ország Kevesebb mint 1 órán át (%) Egy óránál tovább (%) Soha Svédország 3,5 2,3 94,1 Finnország 4,8 1,5 93,7 Portugália 3,7 4,9 91,4 Norvégia 6,8 2,8 90,4 Magyarország 3,1 6,8 90,1 Nagy-Britannia 5,3 7,9 86,8 Luxemburg 9,4 5,5 85,1 Dánia 8,4 6,7 84,9 Spanvolország 7,4 8,2 84,5 Szlovénia 9,9 6,2 83,8 Németország 9,2 7,7 83,1 Észtország 10,8 10,4 78,8 Litvánia 13,8 7,5 78,7 EU-átlag 10,7 10,9 78,4 Franciaország 10,5 11,3 78,2 Olaszország 11,2 12 76,8 Belgium 10,2 14,5 75,3 Hollandia 14,1 10,9 74,9 Ciprus 14,8 11 74,2 Törökország 12,4 14,2 73,4 Lettország 16,1 10,4 73,1 Ausztria 13,6 14,9 71,5 Szlovákia 17,5 11,7 70,8 Lengvelország 15 14,5 70,5 Csehország 19 11 70 Málta 18,4 13,7 67,9 Románia 19,6 18 62,4 Bulgária 20,5 20 59,5 Horvátország 18,5 26,2 55,3 Görögország 26,4 37,9 35,8 Forrás: Eurostat/SH-gyűjtés Dohányosok aránya az EU-ban 1 Ország Összes dohányos (%) Férfi \%) Női {%} Svédország 16,7 17,4 16,0 Nagv-Britannia 17,3 18,9 15,8 Finnország 19,2 22,1 16,6 Portugália 20,0 27,8 13,2 Norvégia 20,1 21,1 19,1 Luxemburg 20,5 23,5 17,5 Dánia 20,9 22,4 19,4 Németország 21,7 24,8 18,8 Olaszország 22,7 28,3 17,4 Belgium 23,0 26,2 19,9 EU-átlag 24,0 28.7 19,5 Szlovénia 24,2 27,5 21,1 Málta 24,1 27,6 20,6 Litvánia 25,0 40,3 12,3 Hollandia 25,2 28,8 21,6 Románia 25,7 39,8 12,5 Lengyelország 26,1 32,5 20,3 Magyarország 27,5 33,5 22,2 Észtország 27,6 37,6 19,2 Franciaország 28,3 32,4 24,5 Csehország 28,7 35,0 22,6 Horvátország 28,7 32,7 25,0 Ciprus 29,1 41,9 17,2 Lettország 29,5 43,1 18,6 Szlovákia 29,5 38,0 21,7 Ausztria 30,0 32,9 27,2 Spanvolország 25,3 30,4 20,5 Görögország 32j6 39,4 26,4 Bulgária 34,8 43,3 26,8 Görögország 26,4 37,9 35,8 Forrás: Eurostat/SH-gyűjtés Sószórók segítik a hatékony síkosságmentesítést Hóra kész a gépezet Új képesítéssel könnyebb keresni KAPOSVÁR Kilenc helyi ven­déglátóhelyen töltik gyakor­latukat a Kisosz-tanfolyam- ra járó pincér tanulók. Az ezer órás képzés októbertől máju­sig tart, melyre 24 álláskereső jelentkezett. H. M. Díjazták a szakértelmet KAPOSVÁR A rendőrségi ok­tatási és kiképző központjá­nak rendezvényén a kiemel­kedően dolgozó szakembe­rek elismerést kaptak. A BM Országos Katasztrófavédel­mi Főigazgatóság főigazgatói emléktárgyát kapta Nagy Ti­bor tűzoltó főhadnagy, a me­gyei katasztrófavédelmi igaz­gatóság munkatársa. H. M. Próbára bocsátották a betörőt KAPOSVÁR Próbára bocsátotta a kaposvári bíróság azt a kazsoki férfit, aki betört a helyi reformá­tus plébánia épületébe. A vád­lott november 4-én a bejárati aj­tó kifeszítésével jutott be a paró­kia épületébe, ahol több belső aj­tót is felfeszített. A férfi végül 28 ezer forintnyi szőnyeget, csap­telepeket és kályhaalkatrésze­ket vitt magával. A rendőrség a vádlott otthonában a szőnyeget lefoglalta és a sértettnek kiadta. Az ügyészség gyorsított eljárás­ban állította bíróság elé, akit vé­gül próbára bocsátottak. A ver­dikt nem jogerős, a vádhatóság ugyanis súlyosbításért fellebbe­zett, így a per a Kaposvári Tör­vényszéken folytatódik. A. V. KAPOSVÁR Hóeltakarításra kész a csapat: a síkosságmentesítés télen kiemelt feladat az utak és a járdák mellett a buszmegállók­nál is. Több száz kilométernyi szakasz fenntartásáról gondos­kodnak a szakemberek, a me­gyeszékhelyen hóügyelet műkö­dik, ahol a lakossági bejelentése­ket várják.- A városgondnokság szerve­zésében a Kaposvári Környezet- védelmi Kft. és annak alvállal­kozói végzik el a hóeltakarítási munkálatokat a város területén - közölte keddi sajtótájékoztatón Tóth István főmérnök. - Közös ügyeletet tartanak fenn, s ahogy korábban, úgy a külterületekre és a zártkertekhez is eljutnak majd a hótológépek. A síkosság­mentesítési feladatokat a kiala­kult gyakorlat szerint végzik a szakemberek, így elsőként a tö­megközlekedési utakról tolják le a havat. Munkájuk során hasz­nosítani kívánják a korábbi la­kossági bejelentéseket, javasla­tokat, s a lehető legrövidebb időn belül járhatóvá kívánják tenni a város útjait valamint a buszöb- lözeteket és megállókat, illetve a gyalogátkelőhelyek környé­két is. A veszélyes útszakaszok és emelkedők közelében szóró­anyagokat helyeznek ki az egy­ségek, s ha a körülmények le­hetővé teszik, alászórással igye­keznek kivédeni a lefagyást. A munkát gördülékenyebbé teheti, hogy a helyi szervezetek tájékoz­tatják egymást a Magyar Közút­tal. Herczeg Attila, a városgond­nokság vezetője rámutatott: ta­nultak a tavalyi tapasztalatok­ból, de a meghatározott sorrend alapján hajtják végre a feladato­kat. Trenyik Tamás, a Kaposvári Környezetvédelmi Kft. ügyveze­tő igazgatója kiemelte: a hét hó- toló-sószóró gépen kívül járdata­karításra alkalmas kisgépek is rendelkezésre állnak, s az alvál­lalkozókkal megkötötték a szer­ződést. Felhívták a figyelmet: az ingatlanok melletti járda, lépcső, térburkolat hóeltakarításáról, sí­kosságmentesítéséről az ingat­lanhasználó köteles gondoskod­ni. Harsányi M. Halálos baleset volt Zamárdiban ZAMÁRDI Halálos baleset tör­tént a 7-es főúton, Zamárdi központjában kedden délelőtt. - A rendelkezésre álló, elsőd­leges adatok szerint - eddig tisztázatlan körülmények kö­zött - egy személygépjármű és egy motoros ütközött - tá­jékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó- szolgálata. - A motorkerék­pár vezetője a helyszínen éle­tét vesztette. A helyszínelés és a műsza­ki mentés idején félpályás út­lezárás volt érvényben. A bal­eset körülményeit a Siófoki Rendőrkapitányság közleke­désrendészeti osztálya vizs­gálja. M. G.

Next

/
Thumbnails
Contents