Somogyi Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-12 / 291. szám

2016. DECEMBER 12., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP g Csak otthon derül ki, mit kölcsönzött az olvasó a megyei könyvtárból A Vakrandi nem zsákbamacska ► Folytatás az 1. oldalról KAPOSVÁR Barna papírba cso­magolt, spárgával átkötött pak­kok sorakoznak a bejárati ajtó mellett a megyei könyvtár el­ső emeletén, s kedvére válogat­hat belőle bárki. Az intézmény ugyanis az idén már harmad­szor rendezi meg Vakrandi ak­cióját, mely során az érdeklő­dők hazavihetik a csomago­kat, s csak kibontás után tud­ják meg, mit is kölcsönöztek valójában. - A korábbi évektől eltérően az idén arra biztatjuk az olvasókat, fotózzák le a ha­zavitt könyvet, s töltsék fel az egyik megosztóoldalra, vala­mint jelezzék, tetszett-e nekik a mű - mondta Balogh Melin­da, a megyei könyvtár tájékoz­tató könyvtárosa. Az intézmény munkatársai­nak ajánlása alapján több mint kétszáz művet csomagolt be az akció keretében, s persze arra is figyeltek, minden korosz­tály megtalálja a kedvére való olvasmányt.- Gyerek-, ifjúsági és fel­nőtt könyveket lehet hazavinni ugyanolyan formában, mint egy normál kölcsönzésnél - folytat­ta Balogh Melinda. - Ismert és népszerű szerzők kerültek a pakkokba, akiket amúgy is ked­velnek az olvasók. Fekete István, Fésűs Éva, Nógrádi Gábor, Csukás István, Bosnyák Viktória, Bartos Eri­ka, Leiner Laura, Patrick Ness, Sarah Lark, Charles Bukow- ski, Bächer Iván, Márai Sán­dor, I. R. R. Tolkien, Lackfi lá- nos, P. G. Wodehouse, lane Austen és a többiek neve való­ban garancia, hogy a Vakran­di nem jelent egyúttal zsákba macskát.- A cél, hogy olyan szerzők­től is olvassanak a látogatók - jegyezte meg a megyei könyv­tár tájékoztató könyvtárosa -, akiket maguktól nem valószí­nű, hogy levennének a polcok­ról. így viszont, ha már haza­vitték, remélhetőleg elolvas­sák, s megtetszik nekik. A kezdeményezés az elmúlt években sikert aratott, s az idén is meglehetős az érdek­lődés a december 19-ig tar­tó akció iránt, hiszen az első két nap a csomagok ötödé - jellemzően ifjúsági és felnőtt könyvek - már gazdára talált. Természetesen az utánpótlás is garantált, hiszen a könyv­tárosok folyamatosan újabb és újabb pakkokat készítenek. A válogatás során a szak­emberek értelemszerűen fi­gyelembe vették a kölcsönzési szokásokat. A megyei könyv­tárból leggyakrabban iskolai tanulmányokhoz kölcsönöz­nek könyveket a beiratkozot­tak: a kötelező olvasmányok­tól a PhD-hez szükséges szak­anyagokig széles a keresett paletta.- A fiatalok emellett első­sorban a fantasyket keresik - mondta Balogh Melinda az idősebbek pedig a szórakozta­tó szépirodalmat, vagyis sze­relmes könyveket és krimiket. Ugyan valamivel a bolti meg­jelenés után, de a legfrissebb kiadványok is az intézmény polcaira kerülnek, a könyvtár a kiadói jegyzékből válogatja ki a megvásárolni kívánt mű­veket.- A sikerkönyvekből nem ritkán két példányt is megvá­sárolunk - állította a megyei könyvtár tájékoztató könyv­tárosa -, már csak azért is, hogy csökkenjen az előjegy­zési idő. Ami egyes műveknél igen­csak hosszúra nyúlhat - né­hány éve előfordult, hogy az újdonságnak számító E. L. lames erotikától fűtött A szür­ke ötven árnyalata című best­sellerére jó hét hónapot kel­lett várni -, a feliratkozás per­sze csak akkor indul, ha a mű bekerült a könyvtár rendsze­rébe. Melyből kiderült, tavaly cir­ka 155 ezer dokumentumot kölcsönöztek az intézményből, mely több mint tízezer könyv­tárhasználót regisztrált. Utób­biak nagyjából nyolcvan szá­zaléka be is iratkozott - vagyis nemcsak a kávégépig vagy az újságolvasásig jutott el -, ez­zel a város lakosságához viszo­nyított arányt nézve Kaposvár előkelő helyen szerepel a hazai statisztikában. Vas András Altatót kevert a kávéba, pezsgőbe, s elvitte a pénzt és az ékszereket Férfiakat fosztott ki a csábító nő SIÓFOK Társkeresőn ismerke­dett, aztán a személyes találkán azonnal akcióba lépett: altatóval kábította el és kifosztotta a férfia­kat az 46 éves súri nő, akit pénte­ken fogtak el a siófoki rendőrök. Két rendbeli rablás, egy rendbe­li lopás gyanúja miatt indult el­lene eljárás. Az asszopy még jú­liusban egy internetes társkere­ső oldalon ismerkedett meg egy siófoki férfival, akihez pár nap­pal később elutazott. A nő kávé­zás közben elkábította a férfit, ez­után ellopta a pénzét. Két hónap­pal később egy újságban feladott társkereső hirdetésre jelentke­zett, majd Zalaegerszegen meg­látogatta a hirdetést feladó fér­fit, akit pezsgőzés közben kábí­tott el altatójával. Tőle ékszere­ket és mobiltelefont lopott. Októ­berben álnéven adott fel egy tár­kereső hirdetést egy napilapban, amire egy oroszlányi férfi jelent­kezett. Többszöri találkozás után a gyanúsított megszerezte a sér­tett lemezkazettájának kulcsát, amiből ékszereket lopott el. A nő előzetes letartóztatását a Kapos­vári Járásbíróság december 10- én rendelte el. Sz. T. A rendőrséghez került a zsákmány egy része írjon! Szóljon! Várjuk olvasóink leveleit (cim: 7400 Kaposvár. Kontrássy u. 2/a) és az SMS-eket (telefon­szám: 20/9689-444). A normális hangvételű Írások között nem válogatunk, azokat közöljük. Minden hét közepén közzé tesszük a következő idő­szak - kiemelten a hétvége - eseményeit. Az ingyenes események in­gyen bekerülhetnek a lap­ba. ezekről a tudnivalókat a kata.markus@mediaworks.hu cimre várjuk. A belépőjegyes rendezvényeket hirdetésben lehet reklámozni. BALATON TV-MUSOR HÉTFŐ (12.12.) 8.00-8.05 Programajánló. 8.05­10.00 Reggeli műsor. 10.00­14.00 Képújság, hírek, informá­ciók a Balaton körül. 14.00 Prog­ramajánló. 14.10 Mindentudás Egyeteme:„Gyógyszereink és a szimmetria’'- ismeretterjesztő elő­adás. 15.05 Egy csepp egészség: Dr. Kovács Ildikó fogorvos - egész­ségügyi magazin 15.45 Irány Erdély! Gyergyóreme- te - ismeretterjesztő úti film 16.15 Onkológia: A tumor keletke­zése - tudományos sorozat 16.45 Édes 2es: Ángyán Rebeka a Miss Balaton 2016 különdíjasa. Szilvási Endre műsora. (ism.). 17.40 A Balaton Televízió programajánlója. 17.50 Sporttárs: Komlósi Gábor a MÚOSZ elnöke. Hegyi Iván műsora. 18.25 Téma: Kontrát Károly sajtótájékoztatója Balatonkenesén. 18.40 Középko­ri romvárak, várromok: Pusztapa­lota. 18.50 Esti mese gyerekektől gyerekeknek - mesélő: Végh Pé­ter. 18.55 Erdélyi történetek: Ké- menes Hajnalka tanítónő. Pál Atya tanítása a szeretetről 19.25 Kincseink Muravidéken: Lendva. 19.40 Ki főz ma a Bala­tonnál? Gaszto-ajándékok készí­tése. Madarász Ildikó műsora 20.20 NI kávézó: Steinmetz Ádám olimpiai bajnok vízilabdázó 20.50 A Vörös tenger szépségei - Tóth Zoltán filmje. 21.00 Agymo­sás-amerikai krimi. Fsz.: Michael Ironside (16). 22.30 A Balaton Te­levízió éjszakai műsorai A Balaton Televízió műsora Siófoktól, Balatonbogláron át Marcaliig elérhető a Vidanet Zrt, az Invitel Zrt. és a ZNET Telekom Zrt. hálózatán, a MinDig TV mobil applikációjában, az ingyenes csatornák között, továbbá a www.balatontelevizio.hu weboldalon országszerte. HIRDETÉS MéáL ##SzuperaQro Mezőgazdasági Kereskedelmi és Szolgáltató KFT. MŰTRÁGYA IMPORT NAGYKERESKEDELEM Kiváló minőségű granulált NPK és nitrogén műtrágyák lengyel, litván, orosz, szerb és horvát gyárakbó «stsmLÁnwU 1 , Nem csak kereskedőknek! B ABJUKIfiAlDAIKODPM MEGRENDELÉSEIT ISl Minimum rendelés 24 tonna! Keresse kollégáinkat 06 20/772-3322 telefonszámon vagy tájékozódjon honlapunkon: www.szuperagro.hu >41 Idén arra biztatják az olvasókat, fotózzák Éj I le a hazavitt könyvet, s töltsék fel az egyik I megosztóoldalra, s jelezzék, tetszett-e |

Next

/
Thumbnails
Contents