Somogyi Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-09 / 289. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2016. DECEMBER 9., PÉNTEK CIKKÜNK NYOMÁN Fejenként csak negyed almányi a hulladék KAPOSVÁR A háztartások évente mintegy 100 milliárd forint értékű fel nem használt, el nem fogyasztott élelmiszert dobnak ki Magyarországon a Földművelésügyi Minisztérium közlése szerint. Az Európai Unió összesen 88 millió tonna élelmiszerhulladékot termel évente, ennek értéke megközelíti a 143 milliárd Eurót. A kaposvári menzák azonban mentesek a jelenségtől, állítja a szolgáltató.- Társaságunk klasszikus termelő vállalatként működik, ami még akkor is igaz, ha ezt a köz- étkeztetési szektorban teszi - felelte Bódis Eszter, a Menzaminta Kft. személyi asszisztense. - A hatékonyság alapja a megfelelő anyaggazdálkodás, amely nem engedi meg a pazarlást. A főzőkonyhák minimális, csak egy-két napra szükséges készlettel dolgoznak annak érdekében, hogy mindig friss alapanyagokból születhessenek az ételek. A konyhán keletkező élelmiszerhulladékot erre specializálódott szakcégnek adjuk át megsemmisítésre. A főzőkonyhákon keletkező készételt száz százalékban kiszállítjuk, itt hulladék nem keletkezik, gyakorlatilag nincs pazarlás. Ételhulladék a tálalókonyhákon keletkezik, abból az ételből, amelyet a fogyasztók nem esznek meg. A tavaly szeptember óta kötelezően alkalmazandó EMMI rendelet számos olyan élelmiszer használatát írja elő, amely elsőre furcsa volt a gyerekek, idősek számára: teljes kiőrlésű pékáru, nagyobb mennyiségű tej, tejtermék, friss zöldség. - sorolta Bódis Eszter. - A rendelet alkalmazásának kezdeti időszakában megfigyelhető volt az ételhulladék minimális emelkedése, azonban a nevelők, tanárok és a szülők együttműködésével folyamatosan egyre inkább elfogadottá válnak ezek az élelmiszerek. A rendelet bevezetését követő minimális ételhulladék mennyiségi emelkedése már visszatért a korábbi szintre. Társaságunk jelenleg 4000 kg/hó mennyiségű ételhulladék elszállítására és megsemmisítésére rendelkezik szerződéssel. Ez azt jelenti, hogy átlagosan naponta és fejenként 2,5 dkg ételhulladék keletkezik a tálalókonyhákon. Ez gyakorlatilag egy negyed almának megfelelő mennyiség. A tálalókonyhákon keletkező maradék ételhulladéknak számít, ez emberi fogyasztásra már alkalmatlan és a jogszabályok szerint sem lehet felhasználni, kizárólag megsemmisíteni lehet. Ettől függetlenül a társaság együttműködik a Vöröskereszt helyi szervezetével, évente tizenegyezer adag egy- tál ételt készítenek, amit a rászorulók kapnak meg. K. 6. Egészen jövő nyárig busz jár majd a vonat helyett Balatoni vágányzár BALATON Egészen a nyári menetrend életbe lépéséig, 2017. június 16-ig vonatpótló autóbuszok közlekednek a Balaton déli partján, Szántód-Kőrös- hegy és Balatonszentgyörgy állomások között. Idén tavasz- szal kezdődött a dél-balato- ni vasútkorszerűsítés második üteme, e munkálatok miatt van vágányzár az említett szakaszon. A MÁV tájékoztatása szerint a vonatpótló buszok a vonatok eredeti útiránya szerinti megállóhelyeket érintik vagy - a közút kialakításának megfelelően - az ahhoz legközelebb fekvő Volán-megállóhelyen állnak meg. Az autóbuszok a balatonszárszói vasútállomás helyett Balatonszárszó Községháza buszmegállónál állnak meg. Minden ütemes gyorsvonat, illetve személyvonat Buda- pest-Déli pályaudvar-Székes- fehérvár-Siófok viszonylatban és visszaúton is az eredeti menetrendje szerint közlekedik. Mivel a Kaposvár-Fonyód vasúti pályát is felújítják, e vonal teljes hosszán is pótlóbuszok közlekednek. A Balaton déli partján a 2017-es nyári szezonban újra közlekednek majd a vonatok. F. I. Ölő®© m ©KfiXäJÖ Adventi áhítat CSOKONYAVISONTA Isten váltó zást akart népe eletében, a sötétség helyett világosságot, fogyatkozás helyett gyarapodást, a fogság helyett szabadságot hirdetett. Gondviselőnk látja, hogy ma is változásra van szükség, ezt pedig a Gyermek, a Fiú hozza el. A kaposfői lelkész, Székely Attila igehirdetésének üzenetét vihették magukkal útravalóul a hívek: az adventi áhítatra sokan (katolikusok is) jöttek el a visontai református templomba. Váron István lábodi plébános és Harasztia Attila polgármester gondolatait áthatotta az ünnepekre való készülődés, a nyugdíjas hagyományőrzők fényt, reményt hoztak... Áhítatot házaknál is tartottak s tartanak a visontai részen, a csendes esti perceket kedvelik a testvérek. A polgármesteri hivatallal szemben felállított Betlehem köré a falubelieket hívogatták a Kreatív Klub tagjai, akikkel közösen sok önkéntes segített az ünnepre való hangolódásban, az örömszerzésben, az ajándékozásban. Somogyi László- né klubvezető külön köszönetét mondott a községben letelepedett Schaafsma-házaspárnak, akik néhány éve e rendezvény, az „Adventi Muzsika” elindítását szorgalmazták. A településvezető az adventi várakozás és az ünnep közös megélésének fontosságára hívta fel a figyelmet és arra, hogy az adni akarás és a szeretetvágy ott él az emberi szívekben. - A Megváltó születésének ünnepe a boldogság ígéretét, a megújulás lehetőségét hordozza magában - mondta Váron István. Áldása után műsort adtak az óvo- dások-iskolások, a barcsi vendégek az Együtt-Egymásért Gyermekotthonból és a helyi hagyományőrzők. G. A. KOMMENTÁR REGGELTŐL estig ordít a tv, a rádió, úton útfélen bömböl a magnó - vannak, akiknek létszükséglet a nagy lárma, a hangos zenebona. Az emberek egy része sajnos nem tudja értékelni a csönd drága alkalmait. A világ zaja engem nem boldogít, sőt egy idő után fárasztó... igénylem a napi többszöri elcsendese- dést. Áldás a csend, hatalma van, általa közelebb kerülhetünk Istenhez, békességre lelhetünk szívünkben. Adventben még inkább engedjük, hogy a csend „beszéljen”, lelkünk csendességében ragyogjon fel a Világ Világossága, Jézus Krisztus. G.A. JSPgS okosét® ’s/rarkö*® e/e*tromos ^0ZyaS3\ó criei vásárlási utalvány ^Somogyi Hírlap ^ www.SONLINE.hu Készüljön velünk a karácsonyra * A játékban részt vevő napilapok: 24 Óra, Békés Megyei Hírlap. Heves Megyei Hírlap. Petőfi Népe, Somogyi Hírlap, Tolnai Népújság. Új Dunántúli Napló, Új Néplap a 6 héten át értékes nyereményeket sorsolunk ki előfizetőink között.* A nyereményjáték időtartama: 2016. november 11.-december 16. A fődíj 40 db 50 000 forint értékű vásárlási utalvány, amelynek sorsolása: 2016. december 16. yjf A nyertesek listáját keresse a szombati lapszámban. További részletek a 06-40-510-510-es telefonszámon vagy a sonline.hu/karacsonyijatek internetes oldalon. l^-Zv; 11 »MMil Adventi muzsika Csokonyavisontán