Somogyi Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-09 / 289. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2016. DECEMBER 9., PÉNTEK KÉKHÍREK Vita után ökölcsapások Somogyszilben SOMOGYSZIL Két férfi vereke­dett össze Somogyszilben, mindkettőjüket előállították a Kaposvári Rendőrkapitány­ságra és garázdaság vétség miatt kell felelniük. Egy so- mogyszili ház előtt kevered­tek vitába, majd a szóvál­tást követően ököllel ütötték egymást. A rendőrök a 25 éves és 30 esztendős küzdő­ket elfogták és előállították a Kaposvári Rendőrkapitány­ságra, ahol - szabadlábon hagyásuk mellett - mindket­tőjüket garázdaság vétség el­követésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsított­ként hallgatták ki. 14 évre ítélték a 16 éve elkövetett gyilkosságért BALATON Egy 1998-as taxis­gyilkossággal vádolt balato­ni férfi büntetésén enyhített az ítélőszék. Tizennégy év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi ítélőtábla csütör­tökön azt a férfit, aki 1998- ban brutálisan meggyilkolt egy helybeli taxisofőrt. A bírósága balatonmáriafür- dői vádlottat, akit több mint tizenhat évvel az eset után fogtak el, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel el­követett emberölés bűntetté­ben mondta ki bűnösnek. A táblabíróság döntésével je­lentősen enyhítette a most negyvenéves Tóth Roland- ra első fokon kiszabott élet­fogytig tartó büntetést. Nem fogy már annyira a csempészcigi DÉL-DUNÁNTÚL Lényegesen csökkent a cigaretta fekete­piacának aránya az idén az egy évvel korábbihoz képest - derült ki a GfK Hungária Pi­ackutató Intézet adatai alap­ján. A feketepiac kínálatá­ban jelentős szerkezeti válto­zás is megfigyelhető: ismét Ukrajna lett az illegális do­hánytermékek első számú forrása, míg a Belarusz Köz­társaságból származó termé­kek arányának visszaesése szembetűnő. Zsákokba rámolták az idős asszony értékeit DÉL-DUNÁNTtJL Hárommillió forint értékben vittek el ré­giségeket egy 81 éves bara­nyai asszonytól, akinek öt­ezerforinttal szúrták ki a szemét. Szerdán rendőrkéz­re került a kétfős társaság. Méreg ölte meg a milliókat érő madarakat DÉL-DUNÁNTÚL Három réti­sas tetemét találták meg a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság területén, egy Pincehelyhez közeli szántó­földön. A természetvédelmi őrök szerint a tünetek alap­ján nem zárható ki a mér­gezés. Ha eredményes az eljárás, tavasszal kezdődhet a gyorsát építése 67-es út: még most is tart a régészeti feltárás Korábban többször is kitol­ták a Kaposfüred és Látrány közötti elkerülő utak egybe­függő szakaszának kivitele­zésére írt pályázat beadási határidejét, ám csütörtökön megtörtént a közbeszerzési eljárás ajánlatainak bontása - tudtuk meg. Gyeszát Zsolt zsolt.gyeszat@mediaworks.hu SOMOGY Jelenleg is tartanak a régészeti munkák a Kapos­várt az M7-es autópályával összekötő R67 gyorsát Ka­posfüred és Látrány közötti nyomvonalán. Az utóbbi idő­ben a számos autós által is észrevételezett járművek nem a majdani kivitelezőhöz tar­toznak (ahogy többen is gon­dolták), hanem a Forster Köz­pont alvállalkozóinak munka­gépei, melyek a régészeti fel­adatokkal kapcsolatos föld­munkát végzik a területen. A Forster Gyula Nemzeti Örök­ségvédelmi és Vagyongazdál­kodási Központ jelenleg elő­zetes régészeti dokumentá­ció elkészítéséhez kapcsolódó­an - alvállalkozói által - fel­tárásokat végez és koordinál­ja a munkát az R67 gyorsát nyomvonalánál - tájékoztatot- tak. Mint lapunkkal közölték: a feltárások az időjárás függ­vényében a jövő esztendőre is átnyúlhatnak, s eredményről egyelőre nem tudnak beszá­molni a munka kapcsán, mi­vel még nem tart ott a kutatás, hogy arról nyilatkozzanak. A Közbeszerzési Hatóság weboldalának tájékoztatásá­ból nemrégiben kiderült, hogy a többször is módosított kivite­lezési pályázat határideje vé­gül december 8-ig szólt, vagy­is tegnap 11 óráig lehetett be­nyújtani arra az ajánlatokat. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója, Loppert Dániel kö­zölte lapunkkal: a Kaposfüred és Látrány közötti részekre vo­natkozó kiviteli közbeszerzé­si eljárás ajánlatainak bontá­sa csütörtökön megtörtént. Az eljárásra három ajánlat érke­zett, az eredményhirdetés pe­dig 2017 februárjában várha­tó. Eredményes eljárás esetén a kivitelezés 2017 tavaszán megkezdődhet. A Kaposvárt az M7-es au­tópályával összekötő gyors­át kétszer két forgalmi sávos, középen kettéválasztott lesz, mely a tervek szerint 110 kilo- méter/órás maximális haladá­si sebességet ígér az autósok számára. Szerény az elnevezés, de a körülmények annál korszerűbbek Mozgásba lendülhet a falu GÖRGETEG A kornak megfele­lő 440 négyzetméteres torna­termet adtak át csütörtök dél­után Görgetegen. A mintegy 180 millió forintos beruházás a Nemzeti Infrastruktúra Fej­lesztési Program keretében va­lósult meg. Fadgyas Attila polgármester köszönetét mondott mindazok­nak, akik támogatták a beru­házást, illetve akik részt vettek benne, Szászfalvi László, a tér­ség országgyűlési képviselője pedig kiemelte: több éves álom valósult meg a beruházással. 2013 novemberében kezdték el az új létesítmény tervezését, s mára készült el. Sipos Imre köznevelésért fe­lelős helyettes államtitkár a mindennapos testnevelés fon­tosságát hangsúlyozta, melyhez - mint mondta - a méltó kere­tek most már rendelkezésre áll­nak a faluban. Kozmann György sportért felelős helyettes államtitkár a sport egészségre gyakorolt jóté­kony hatását emelte ki, Kovács Norbert, a Nemzeti Sportköz­pontok igazgatója pedig mind­ezt megerősítette azzal, hogy a SZOBA kormány elkötelezett az egész­séges életmód mellett, ezért is támogatja országszerte az ilyen jellegű létesítmények építését, felújítását. A szalagátvágás előtt a helyi általános iskola diákjai adtak műsort. Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés el­nöke pohárköszöntőjében hang­súlyozta: bízik benne, hogy va­lamennyi korosztály kihasznál­ja majd a létesítményt, az iskolá­sok mellett igénybe veszi az idő­sebb korosztály is. MW Ötnapos Fishing jön ■ •• // jovore DÉL-DUNÁNTÚL Kiderült né­hány friss információ a 2017- es fesztivállal kapcsolatban, amelyre minden évben ren­geteg somogyi fiatal is kíván­csi. A 10. Fishing on Orfű 2017 június 20-án nyit, a jubileu­mi fesztiál 5 naposra duzzad, egy különleges keddi nappal kiegészülve. Ezen a napon - csakúgy, mint a legelső Fis­hing nyitónapján - az akusz­tikus produkcióké lesz a fősze­rep. Fellép a Csík zenekar, Fe- renczi György és a Rackajam, a Budapest Bár, a nap fény­pontja pedig a pont aznap 50 éves Lovasi András csendesü- lős koncertje lesz. Lovasi első zenekara, a (jö­vőre 30 éves) Kispál és a Borz 1996 óta tartott rendszeresen csendes-ülős koncerteket, kü­lönleges vendégekkel, áthang­szerelt vagy épp lecsupaszított dalokkal. Az első 50 év legjobb és legfontosabb dalai így kerül­nek színpadra június 20-án, Orfűn. Az est vendégei között ott lesz Kispál András és Diós- sy Ákos is, hogy a Kispál-uni- verzum legfontosabb dalai is elhangozhassanak. v Mindenki örömét lel | az új létesítményber

Next

/
Thumbnails
Contents