Somogyi Hírlap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)
2016-11-24 / 276. szám
2016. NOVEMBER 24., CSÜTÖRTÖK ► Folytatás az 1. oldalról BALATON A talaj teljesen telítődött, így a belvíz sok helyen gondot okozott. Az elmúlt esztendőkben rendre elöntötte a víz nemcsak a fenyvesi nagystrandot, de a környező utcákat is. - Sajnos hiába fellebbeztem a vízszintemelésről szóló határozat ellen - mondta Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere -, elutasították közérdekre hivatkozva. A vízügyi szakemberek ugyanis a tó egy részének kiszáradásától tartanak, így Indokoltnak látták a magasabb vízszintet. Mellyel alapvetően a fenyvesi faluvezető is egyetért, csak szerinte előtte meg kellene teremteni a magasabb vízállás feltételeit.- Mindenképpen hozzá kellene igazítani az infrastruktúrát - magyarázta Lombár Gábor. - Szükség lenne partfalmagasításra, a strandok feltöltésére, hogy a kicsapó víz mihamarabb visszafolyhasson a tómederbe. Az árkokba pedig árvízvédelmi csappantyúkra lenne szükség, melyek a Balaton felől lezárnának, viszont egy bizonyos nyomás, vagyis sok víz esetén kinyitnának a tó felé, elvezetve a felesleges csapadékot és belvizet, jelenleg ugyanis az árkok nem felelnek meg funkciójuknak: tele vannak, viszont a Balaton magas vízszintje miatt nem tudnak elfolyni a tó felé. Az érintett tóparti települések polgármesterei szerint a mindenkori vízszintet az elmúlt esztendőkre jellemző szélsőséges időjárás, valamint a tó párolgási adatai alapján kellene meghatározni.- Jelenleg akut problémát nem tapasztalunk - mondta Lombár Gábor -, az árkok persze tele vannak, a part menti telkek is vizesek, de sajnos, ez az elmúlt időszakban már megszokott állapot. Ha viszont jön egy újabb, a múlt hetihez hasonlóan csapadékosabb időszak, s pláne széllel párosulva, s a Sió-zsilipet sem nyitják ki jobban, bizonyosan megint ránk látogat a Balaton. A falunak éves szinten amúgy több tízmilliós kiadást jelent a partvédelem, illetve a magas vízszint okozta károk kijavítása: ahogyan a polgármester megjegyezte, igazából szinte már tervezett tétel a költségvetésükben, ugyanis a vis maior-alapból még sohasem kaptak támogatást. Reményei szerint a tervezett 300 milliárdos balatoni fejlesztési keretből jut majd az érintett településeknek, hogy infrastruktúrájukat hozzáigazítsák a megemelt vízszint okozta kihívásoknak. Vas A. Tudják, hogy mit kellene tenni Balatonmáriafürdő valamivel magasabban helyezkedik el, mint a tópart legalacsonyabban fekvő települése, Fenyves, a falu keleti része, Mariafürdö al so azonban rendre ugyanolyan gondokkal küzd, mint a szomszéd. Ottjártunkkor a parti telkek egy részét már víz borította, de a központi részen is tocsogtak az udvarok. - Még nem kaptunk bejelentést, hogy bármi baj lenne - mondta Galácz György máriafürdői polgármester -, de azt látni, hogy a vízbefogadó helyek megteltek. Többször jeleztük a problémát, de amíg nem nyúlnak hozzá a part menti véd- művekhez, nem lesz változás. Nálunk egy környezetbe illő parti sétánnyal egybekötött védte- rülettel orvosolni lehetne a bajokat, emellett a pangó vizek szivattyúzására is szükség lenne. Hidroplán Fónai Imre imre.fonai@mediaworks.hu MEGYEI Maximum ha néhány hétvégén volt telt ház a balatoni szállodákban, olvasom az egyik hírportálon, ami igazi 21. századi internetes álhír, hiszen új információt nem tartalmaz és ennek az ellenkezőjét sem állította senki. Ellenben annak megállapításához, hogy a Balaton idén is jobban teljesített, bugyuta propagandaszövegre és adatkozmetikázásra sincsen szükség. Kevés olyan ágazata van a magyar gazdaságnak, ami a válság mélypontján túllendülve annyira betonbiztosan hozná a kívánt szintet, mint a balatoni turizmus. Szeptember végéig a vendégéjszakák számában úgy is hat százalékos növekedést regisztrált a statisztikai hivatal, hogy a tavalyi szezont mondták kiugróan jónak az ideális nyaralóidő következtében. Egymillióval több vendégéjszakát töltöttek el a turisták a régióban, mint a mélypont esztendeiben, 2009-ben és 2010-ben. És ebben a magán szálláshelyek adatai még benne sincsenek, hívott is tegnap a balatonboglári polgármesIdén is és korábban is megszolgálta a Balaton a kiemelt figyelmet tér, hogy náluk bizony nem az általunk közölt ötvenezer, hanem több mint kétszer annyi volt a vendégéjszakák száma. A különbség a KSH és az önkormányzatok nyilvántartásának eltéréséből adódik, előbbi ugyanis nem számol a Zimmer Ferikkel, amiből spéciéi Bogláron nagyon sok van. Lám, menynyire fontos a renomé egy városvezetőnek... Ferikkel vagy nélkülük, idén is és korábban is megszolgálta a Balaton a kiemelt figyelmet, ha úgy tetszik, azt a kiemelt fejlesztési forrást, aminek a véglegesítésére a bennfentesek szerint már nem sokat kell várni. Volna helye annak a 300 milliárd forintnak (vagy többnek), mai lapunkban például a fenyvesi polgármester nyo- matékosítja sokadszorra a partvédőművek megerősítésének a fontosságát. Nemrég Fábry Sándor Dizájn Centerében a keszthelyi Ba- laton-múzeum vezetője vendégeskedett; egy 1937-es üdvözlőlapot is mutatott, melyen hidroplánok láthatók a siófoki mólónál és sokan csodálkoztak rá a közönség soraiból, hogy légi-vízi taxi is létezett akkoriban. Fábry meg is jegyezte, hogy „azóta se sikerült visszajutni ide". Vörsre készülnek, lengyelül tanulnak a fiatalok Átölelik a templomot VÖRS A Magyar-Lengyel Baráti Társaság Somogy megyei csoportja is segítséget nyújt a vör- si betlehemhez: belépnek majd azok közé, akik egymásnak kezet nyújtva körbekerítik a templomot, tudtuk meg Fekete Balázstól, a társaság elnökétől.- A helyi plébános Krakkóban, Ferenc pápa látogatásakor találkozott a lengyel kultúrával, ő kért meg bennünket, hogy menjünk el Vörsre, és adjunk műsort - tette hozzá Fekete Balázs. - Összeszokott csapatunk van: 30 fiatal vett részt a nyáron Zakopanéban egy nyelvi táborban a mi szervezésünkben, az EMMI támogatásával. Megismerkedtek a lengyel történelemmel, a közös múltunkkal, a helyi építészettel, hagyományokkal és folklórral. Ellátogattak II. János Pál pápa szülőhelyére, az auschwitzi emlékhelyre és a wieliczkai sóbányába. Közösség formálódott akkor, főként a kaposvári katolikus gimnázium tanulóiból. Célunk, hogy a fiatalok lengyel nyelvoktatását segítsük. K. G. Új faházak várják a karácsonyi vasár látogatóit a Kossuth téren 40 Alakul az ünnepi környezet a megyeszekhely centrumában ► Folytatás az 1. oldalról KAPOSVÁR Aktívak lesznek a városrészi közösségi házak is, többek között karácsonyi játszóházakkal. Jágerné Katona Zsuzsanna, az önkormányzat kulturális referense hangsúlyozta, cél, hogy az adventi vásáron is a jó minőségű kézműves termékek árusai jelenhessenek meg. A karácsonyi ünnepkör ismertetett programsora vasárnap veszi kezdetét az első adventi gyertya meggyújtásával, majd koncertet adnak Bolyki Balázs és a Bolyki Soul & Gospel Kórus vokalistái. Decemberben 17-én az ismert 140 tagú Szentegyházi Gyermekfilharmónia is fellép a város központi terén. Az idén tizenkilenc teljesen új-, összesen harmincegy faház teremti meg a karácsonyi vásári forgatag hangulatát. Hárommillió forintot fordít a város az adventi programokra - tudtuk meg. Gyeszát Zsolt PROMÓCIÓ Kevesen ismerik a közjegyzői eljárások előnyeit Közjegyzői szolgáltatás KAPOSVÁR Időt és pénzt takaríthatnak meg azok az ügyfelek, akik megfelelő módon veszik igénybe a közjegyzők szolgáltatásait, de elmondható, hogy az emberek nagy részének kevés fogalma van a közjegyzők munkájáról, pedig bírósági perek előzhetők meg általuk. Kaposváron négy közjegyző dolgozik. Egyikük, dr. Csillag Attila egy szerzőtársával együtt könyvet írt a Pécsi Királyi Közjegyzői Kamara történetéről, és tanulmányt készített a közjegyzők szerepéről a francia örökösödési eljárásban. A közjegyző egyik fő feladata bármely szerződés vagy jog- nyilatkozat közjegyzői okiratba foglalása. A közjegyzői okiratnak különös bizonyító ereje van, mert azzal szemben ellenbizonyításnak csak annyiban van helye, amennyiben ezt a törvény nem zárja ki vagy nem korlátozza. A közjegyzői okirat egyik következménye lehet a közvetlen végrehajthatóság. Amennyiben az okirat tartalmazza a végrehajtási törvény kellékeit, per nélkül a közjegyző rendelheti el a végrehajtást. így kikerülhető egy hosszas bírósági eljárás, annak költségeivel és idejével együtt. A közjegyzők sokrétű szolgáltatást nyújtanak. Hitelesítést, tanúsítványt készíthetnek, sokszor meglepő dolgokról is.- Volt olyan eset, amikor egy weboldal tartalmát kellett tanúsítanom - mondta dr. Csillag Attila - egy szolgáltató ugyanis készített egy web- oldalt az egyik megrendelőjének, aki nem akart ezért fizetni, ám a tartalmakat megjelenítette saját honlapján. Közösen megtekintettük, majd jegyzőkönyvben tanúsítottam, hogy mi szerepel az adott oldalon. Hasonló módon például bontóperek esetében sms- ek tartalmát is tanúsíthatjuk a bizonyítási eljárás megkönnyítése érdekében. A közjegyző okiratot, pénzt és értékpapírt őrizhet. Különösen járatos a végintézkedések elkészítésében és tanácsot ad az ügyfeleknek az örökségtervezésben. Ha a végrendeletet olyan közjegyző készíti, aki napi szinten találkozik hagyatéki ügyekkel, megelőzhetők a későbbi jogviták. Francia- országban szabad közjegyzőválasztás van, Magyarországon fő szabály szerint az örökhagyó utolsó lakhelye állapítja meg a közjegyző illetékességét. Kaposváron minden egyes hónapban meghalt személyek hagyatéki ügye más-más közjegyzőhöz tartozik, így a hagyatéki ügyek nem torlódnak fel egy közjegyzőnél és elintézésük is viszonylag rövid időn belül megoldható. Ma már a közjegyző előzetes bizonyítást is elrendelhet, ennek például a Somogybán oly gyakori vadkárok és kártérítési ügyek esetében is jelentősége lehet. Gyakran előfordul, hogy egy felelős vadásztársaságot csak egy hosszas bírósági eljárás során lehet perbe fogni, ám ha a közjegyző kirendel egy igazságügyi szakértőt, néhány napon belül szakvélemény készülhet, amelynek tudatában a felek gyakran el sem jutnak a bíróságig, hanem megállapodnak.- 2010 óta a fizetési meghagyások kibocsátását és bizonyos esetekben a végrehajtás elrendelését is a közjegyzők végzik a bíróságok helyett, így ezen eljárások jóval gyorsabban, olcsóbban és hatékonyabban befejeződnek, mint korábban - tette hozzá dr. Csillag Attila. A közjegyzők ugyanúgy elkészíthetnek minden ingatlanra vonatkozó jogügyletet, mint az ügyvédek, de a közjegyzői okirat közokirati bizonyító erővel rendelkezik. Ha a felek bármelyike írni vagy olvasni nem tud, a jogügyletet kötelező közjegyzői okiratba foglaltatni. A közjegyzők nyilvántartják az élettársi nyilatkozatokat, továbbá végzik a házassági és élettársi vagyonjogi szerződések elektronikus nyilvántartását is. K. G. MOK< üMMteoffi \méb EMgö Eső után awjilHi!iirl WP91 , 4< * ' '-^'4,. '