Somogyi Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-06 / 235. szám

2016. OKTÓBER 6., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP g Családban marad a kastély Csorba Virginia elmondta, bar életvitelszerűen nem élnek itt, a család Felsbmocsolndon ün­nepli a karácsonyt, húsvétot, legutóbb egy keresztelőt, me­lyet a kastély szépén felújított és megszentelt kápolnájában tartottak. Gondolkodnak lo­vas kultúrában, együttműköd­nének az erre vállalkozókkal.- A fantázia könnyen megsza lad, de a realitás talaján kell maradni, Sokan megpróbálkoz­tak a kastélyok értékmenté­sével, de ez nem egyszerű do log. Főként saját pénzből nem. Mi is pályáztunk, a tetőt példá­ul abból sikerült felújítani. Sze­rencsés időben kezdtük, 2006 előtt meg lényegesen olcsóbb volt az építkezés, 2008 utáni kezdéssel nem biztos, hogy si­került volna. Abban bízik, hogy valamelyik gyermeke veszi majd át ké­sőbb a kastélyt, s hogy az epü let eredeti pompájában meg­marad az utókornak. A verandára .betolakodó" ro- zsaíllat dédanyja egykori rozsa kertjéből érkezik. - A vendégek gyakran megjegyzik, hogy mi­lyen jó, hogy van jakuzzi es inf- raszauna is itt, aztán a veran­dán ragadnak le es beszélget­nek, Lelke van a háznak, visz- szahozza az életünkbe azt, ami ma nagyon is hiány, az embe­rek közti kommunikációt. fit Ml Eredeti fényébe állították vissza a régi családi kastélyt „Lelke van az épületnek” Ritka nyugalom járja át az embert, ahogy kávéja mel­lett az ízlésesen felújított kastélyszálló verandáján ülve beszélget. Elmereng és nem is vágyik másra, „fur­csa” érzés ez a felgyorsult hétköznapokban. Gyeszát Zsolt zsolt.gyeszat@mediaworks.hu FELSÖMOCSOLÁD A veranda előtt rózsabokor, a parkban vi­rágok és díszcserjék, a kerti díszmedence mellett még egy saját horgásztó is a kastélyhoz tartozik. Az 1814-re elkészült épület egyes ajtói még eredeti­ek, az építtető Kacskovics Mi­hály, azaz a jelenlegi tulajdonos szépapja idejéből. Nemkülön­ben az emeletre vezető tölgyfa­lépcső, mely halkan nyikorog az ember lába alatt, így hirde­ti kétszáz éves múltját. A műemlék épületet taka­rosán felújító Mocsai Lajosné Csorba Virginia és férje, Mocsai Lajos éppen ezt az érzést, a nyu­galmat szerette volna megte­remteni. Csorba Virginia édes­anyja a kastélyban született és nevelkedett, így a Bánó-vona­lon közvetlen családi szálak fű­zik a kastélyhoz. Ennek fényé­ben egyben erkölcsi kérdéssé is vált, hogy vállalják-e az óri­ási munkát, melyet a felújítás jelentett. - Amikor távol vol­tam a falutól, sokszor elgondol­kodtam, hogy miért is vállaltuk ezt az egészet minden vonzatá­és keményen dolgoztak. Ezeket a kastélyokat az akkori társada­lomban a birtok tartotta el, min­den száz holdra jutott egy szo­ba. Akinek nem volt legalább hatszáz holdja, az nem épített hat szobánál nagyobb házat. A kastély látta el a birtok ve­zetéséhez és a család életéhez kapcsolódó funkciókat. A ter­ményeket a padláson tárolták. A felújítás sok gondolkodást és szellemi munkát igényelt, mi­közben pedig igyekeztünk az épület struktúráját is az erede­tire visszaállítani. Csak mester­emberekkel dolgoztattam, a ta­pasztalatok szerint azok váltak be leginkább, ahol a mester ma­ga is dolgozott. A kastély első vendégei va­dászok voltak. Majd gyakorivá váltak az esküvők, születésnapi ünnepek, a tréningek és konfe­renciák. Jellemzően azok a ven­dégek választják a kastélyt, akik zavartalanul szeretnének eltölteni néhány napot, vagy megtartani egy-egy rendez­vényt. A nyugalomhoz szem­mel láthatóan minden adott: a kastélykert, a szép épület, a komfortos szobák, és a finom ételek, melyeket a vendégek­hez igazítanak. - Ha az ember vendéglátással foglalkozik, ak­kor nem szolgáltatást ad el, ha­nem szeretetet ad - tette hozzá. A családias légkörről árulkodik Mocsai Lajos szobája is, ahol az egykori válogatott szövetségi kapitány kéziladba-ereklyéi- nek sora van. ba, így erkölcsi és érzelmi kér­déssé vált, hogy a család kezé­ben maradjon az épület. A kas­tély másik részét mi vásárol­tuk meg férjemmel 2002 tava­szán, az építkezéssel az anya­gi lehetőségeinknek megfelelő­en, lépésről lépésre haladtunk. Számos somogyi faluban áll egy-egy kastély, melyek mind értéket képviselnek, és a nagy részük el fog veszni, ha valaki nem gondozza azokat. Az épít­kezés során ahhoz az érték­rendhez szerettünk volna visz- szakanyarodni, amit az épület eredetileg is hordozott. Jól mű­ködő, pezsgő gazdaság volt itt, puritán módon éltek a helyiek val együtt, ám amikor itt vol­tunk, világossá vált számunk­ra, hogy ha mi nem határozzuk el magunkat, akkor senki, és ha ez nem a mi felelősségünk, ak­kor kié. Az élet során gyakran csak utólag nyer ér­telmet egy ilyen vál­lalás, de ha „csak” Somogy megye egy kis történelmi érté­ke menekült meg, már megérte - fogalmazott Csorba Virginia. Az építtető Kacskovics csa­lád generációi alatt szépen fejlő­dött, majd az államosítás után több funkciót is ellátott az egy­kori birtok központja, a kastély. Iskola és menza, valamint a ter­melő szövetkezet bizonyos egy­ségei, többek között egy varro­da is helyet kapott a kastélyépü­letben. - Az épület az évek so­rán megkopott, rossz állapotba került. Lehetett vol­na rosszabb is - a felújítás szempont­jából szerencsés volt, hogy végig la­kott volt - mondta. - Amikor a nagybátyám vissza­vásárolta egy árverésen a kas­tély egyik szárnyát, a varroda tovább üzemelt egy ideig, ezzel is munkát adva néhány helyi embernek. Ő viszont - kora mi­att - nem fogott bele a felújítás­A kastély So­mogy törté­nelmi értéke KÖZÉRDEKŰ Tudatosan megelőzhető a baj SOMOGY A fűtési technológiától függetlenül komoly veszélyt je­lenthet a készülékek nem ren­deltetésszerű használata, a sza­bálytalan kivitelezés valamint a rendszeres műszaki felülvizs­gálat vagy az ellenőrzés elmu­lasztása. Bár egyre több otthonban kezdenek el hamarosan fűteni, még nem késő a hűvösebb idő beköszönte és a fűtési szezon hivatalos indulása előtt szak­emberrel ellenőriztetni a tü­zelő-fűtőberendezéseket és az égéstermék-elvezető rendsze­reket. A megyei katasztrófavé­delmi igazgatóság tájékozta­tása szerint a szabálytalan ki­vitelezés miatt az égéstermék visszaáramolhat, a tüzelő-fű­tőberendezés meghibásodhat. A zárt térbe visszajutó gázok már alacsony koncentrációban is komoly veszélyt jelentenek az emberekre és a háziállatok­ra. A rosszul bekötött eszköz nagy eséllyel gyakrabban el­romlik, sűrűbben kell javíttat­ni és rövidebb idő alatt tönkre­megy, így jóval több pénzbe is kerül. Ez megelőzhető, ha már a tervezést és ezt követően a ki­vitelezést is szakemberre bíz­zák. - A műszaki felülvizsgá­lat és ellenőrzés fontos feltéte­le a fűtési rendszer biztonságos működtetésének, hiszen időben kiderül, ha valamilyen karban­tartási vagy javítási munkára van szükség - hívták fel a fi­gyelmet, hozzátéve, hogy ezért rendszeresen kell ellenőriztet­ni a berendezéseket szakembe­rekkel. S az is lényeges, hogy mindenki engedje be otthoná­ba a lakossági sormunkát vég­ző kéményseprőt. A somogyi katasztrófavédel­mi igazgatóság arról is beszá­molt: a nem rendeltetésszerű használat következtében jelen­tős anyagi kárral és esetenként súlyos sérülésekkel járó tűzese­tek alakulhatnak ki, de nem rit­ka a fizikai robbanás sem. Na­gyobb eséllyel rakódik le káros anyag az olyan égéstermék-el­vezető rendszerben, amelyben hulladékot vagy más, nem meg­felelő tüzelőanyagot égetnek, az elzáródott kéményből a mérge­ző anyagok visszaáramolhat­nak a lakótérbe. H. M. A Somogyi Hírlap szeptem­ber 5-i lapszámában olvasom Szűcs Tibor „Jó reggelt!” című rovatát. Egy kolumbiai kávé­zótulajdonos attól teszi függő­vé a kávéja árát, hogy a beté­rő vendég mennyire faragat­lan. Ha csak annyit nyög ki, hogy: Egy kávét! - akkor 5 eu- rót fizet. Ha még azt is hozzá­teszi, hogy kérek szépen, ak­kor 3 eurót, ha még illendő­en köszön is, akkor az eredeti árat fizeti 1,3 eurót. A jól ne­velt, udvarias viselkedéshez ez jár. Idézet még az írásból: „Úgy látszik a kedvesség és az em­bertársainknak mutatott alap­vető tisztelet mégis kifizető­dő. ” Ennyit az egyik oldalról, a szolgáltatóéról. Most nézzük a másik oldalt, a vendégét. Ugyanebben a lapszámban Fónai Imre által írt „Híd a Ba­latonra: citromos és mentás kőröshegyi álmok” cikkben szóba került a Somogyi Hír­lap „rettegett” étteremkritiku­sának, özvegy Zimbabwei Kál- mánnénak a neve. Az idős hölgy 4 évig látogatta - 2010- ig - a somogyi éttermeket. Ta­pasztalatairól beszámolt a lap oldalain, feltárta a hibákat, ha olyanokkal találkozott, il­letve dicsért, ha dicsérhető volt, minden részlehajlás nél­kül. Ténykedésével mindenki jól járt, mert az elmarasztalt étteremtulajdonosok kijaví­tották a hibákat, a megdicsér­tek pedig igyekeztek még job­bak lenni. Mind a vendéglátás színvonala, mind a vendégek száma érzékelhetően nőtt. Saját megfigyeléseim és hal­lomás alapján is állíthatom, napjainkban is nagyon elkel­ne egy újabb Zimbabwei Kál­mánná. Ezt igazolandó, a leg­utóbbi esetemet írom le. Baráti társasággal betértem egy vendéglátó helyre és gyü­mölcslevet kértünk. Meg is kaptuk, de papírszalvéta nem tartozott hozzá. Amikor a pin­cértől papírszalvétát kértem, ezt a választ kaptam: - Drága, és papírszalvétát csak ehhez, meg ehhez adunk. (Megjegy­zem, az illetőt akkor láttam életemben először.) Természe­tesen a felsorolásból hiányzott a gyümölcslé. Nem szóltam semmit, de magamban meg­fogadtam, hogy oda többet be nem teszem a lábam. POSTABONTÁS A Somogyi Hírlap július 27-i lapszámában olvasom, az új­ságírásba be akarják vonni az olvasókat is „Mondja meg, mi­ről írjon a Somogyi!”, későb­bi lapszámokban: „Ne csak ol­vassa, szerkessze is a Somogyi Hírlapot!”. Ezt most különö­sen nagy örömmel veszem tu­domásul, mert van egy - sze­rintem - jó ötletem. Szakem­ber ismertesse a kulturált ven­déglátás alapvető szabályait és a vendég illendő magatar­tását. Ez esetleg több lapszám­ban folytatólagosan közölni le­hetne. Meggyőződésem, hogy mind a vendéglátó, mind a vendég közérzetén sokat javítana, és öregbítené Magyarország, a magyar vendéglátás jó hírét. Ruisz Györgyné Kaposvár IDÉZET „Kibe vagy szerelmes? Aki­ben az álmod és a valóságod egybeesik. És ez addig tart, amíg így van. Utána jön a kiábrándulás. A csalódás nem egyéb, mint hogy ez a kettő szétesik. Az álom még tartana, de a valóság sajnos nem az! Egy ideig még pró­bálsz álmodni, de egyre in­kább látod, hogy nem az! A valóság nem fedi az álmo­dat!.” Müller Péter „A fájdalom először olyan, akár a ránk zuhanó hegy. Összelapít. Aztán - csak ki kell várni - és egy napon por­szemmé zsugorodik. (...) Előbb-utóbb minden baj elren­deződik. Csak éppen addig nem szabad és nem érdemes belehalni.” Vihar Béla „Az ember nem futhat el a problémái elől, mert azok megvárják, amíg visszaérke­zik - bármilyen jól is mulat ad­dig.” Louis Zamperini Ezúton mondunk köszönetét kedves Mindenkinek, akik 70. házassági évfordulónk alkalmából jókívánságaikat fejezték ki! Mindenkinek jó egészséget kívánunk! Szeretettel: *. Szőke István és felesége *%A Horváth Mária HIRDETÉS Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. közleménye Értesítjük Ügyfeleinket, hogy a Nagyatád Szakiskola közvilágítás átépítés c. munka kivitelezése 2016. október 6-án befejeződött. A villamos hálózatok és a berendezések véglegesen feszültség alá kerültek. Az elkészült létesítmények érintése tilos és életveszélyes! G’Olá I Hálózat Mesebeli kastély a látóhatáron:; •fe az épület eredeti struktúráját jjj állította vissza a család jy

Next

/
Thumbnails
Contents