Somogyi Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-06 / 235. szám
2016. OKTÓBER 6., CSÜTÖRTÖK A bíróság szerint ki kell írni a népszavazást Vokstalanságra ítélve? 19 ezer aláírás gyűlt össze a népszavazás kiírása érdekében Akarja-e Ön. hogy Kaposváron gumihulladék-feldolgozó üzemet létesítsen a Homatech Recycling Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.?” kérdéssel indított népszavazási kezdeményezést júniusban Pintér Attila szocialista önkormányzati képviselő, s az előírt harminc nap alatt köze! 19 ezer, a népszavazás kiírását támogató szignó gyűlt össze. Az MSZP-s városatya azután kezdeményezte a helyi referendumot. hogy Szita Károly polgármester április 1-én bejelentette, a Homatech 16 milliárd forintból gumihulladék-feldolgozó üzemet épít Kaposváron 2018-ra. A helyi civilek és az ellenzéki pártok azonnal tiltakozásba kezdtek, egymást érték a tüntetések, s szakértők is kifejezték aggályaikat a tervezett üzemmel kapcsolatban. A folyamatos tiltakozások. a láthatóan jól alakuló aláírásgyűjtés és a személyéről és a gyár tanúsítványairól napvilágot látott dokumentumok hatására István Gábor, a cég vezérigazgatója végül visszalépett a projekttől. Az önkormányzat felbontotta a szerződést a céggel, majd rendkívüli közgyűlésen úgy döntött, nem ír ki népszavazást az ügyben. Megsemmisítette a kaposvári közgyűlés helyi népszavazás elrendelése körében hozott határozatát, és új határozat meghozatalára kötelezte a testületet a Kaposvári Törvényszék. Vas András andras.vas@mediaworks.hu KAPOSVÁR A közgyűlés május 29-én rendkívüli ülésen hozott határozatában elutasította a Homatecli Recyling Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. gumihulladék-feldolgozó üzem létesítésével kapcsolatos helyi népszavazás elrendelését. A határozat indokolása szerint a kérdés okafogyottá vált, mivel az önkormányzat és a cég felbontották az adásvételi szerződést. A közgyűlési határozat ellen jogorvoslati kérelmet nyújtottak be, a törvényszék ez alapján foglalkozott az üggyel, s kötelezte új határozat meghozatalára a testületet. A vonatkozó jogszabályok szerint a képviselő-testület köteles elrendelni a helyi népszavazást, ha azt az önkormányzati rendeletében meghatározott számú választópolgár kezdeményezte. Emiatt a törvényszék arra az álláspontra jutott, nincs mérlegelési lehetősége a képviselő-testületnek, hanem el kell rendelnie a helyi népszavazást, a jogszabály ugyanis nem teszi lehetővé, hogy praktikus, költségvetési vagy egyéb szempontokat mérlegeljen a közgyűlés a népszavazás elrendelése körében. A törvényszék megállapította, hogy a közgyűlés a határozat meghozatalakor túllépte a hatáskörét, és az így meghozott határozata törvénysértő, hiszen még a népszavazás kiírásának kezdeményezőjének sincs joga, hogy kezdeményezése visszavonásával a népszavazás elrendelését megakadályozza. A bíróság rámutatott, hogy kizárólag a törvényszéknek van jogszabályi lehetősége a helyi népszavazás elrendelésről szóló határozat ellen esetlegesen benyújtott jogorvoslati eljárás során, hogy döntsön az okafogyottság kérdésében. A bíróság kiemelte, hogy az eljárás során csak a közgyűlési határozat jogszabályszerűségét vizsgálta. Állattalanság Jeki Gabriella gabriella.jeki@mediaworks.hu F elakasztott kutya, fához kötött vagy egy nehéz szekér előtt küszködő és ütlegelt ló, elgázolt és cserbenhagyott négylábúak, éhező és szomjazó jószágok. Kimondani is félelmetes, de hetente legalább egy ilyen eset lát napvilágot. Ami pedig még borzalmasabb, hogy a tapasztalatokat figyelembe véve ennél jóval több az állatkínzó. Ezeknek borzalmas tettére- azonban soha, vagy csak véletlen folytán, sok esetben már későn derül fény. Alig két nap telt el azóta, hogy megünnepeltük Somogybán is az Állatok Világnapját. Állatvédő szervezetek, óvodák és iskolák kapcsolódtak a program üzenetéhez, miszerint éljünk harmóniában az állatokkal és a természettel. Szívet melengető rajzok születtek szeretett házikedvenceinkről, a kivágott papírnyúl kajlán vigyorgott. Bár paradoxnak hangzik, gyerekkorban még valahogy érzik a felelősség súlyát, amikor a témáról beszélünk. Lehet, csak elméletben, de tudják, hogy a kutyát nem tartjuk rövid láncon, a macska almát rendszeresen cseréljük, a lovakat lehetőség szerint nem ütjük ostorral, nem taposunk rá a csiga házára és nem tépkedjük ki vandál módon a rovarok lábait. ' Tudom, hogy a kóbor kutyák falkába vergődve okoznak gyakran riadalmat és aktív állatvédőként azt is látom, hogy a legtöbb esetben mi, emberek vagyunk a felelősek azért, hogy az ebek elvadulnak, veszélyessé válnak. Csodálkoznak, ha nem fogad szót, amikor kölyök- korában nem foglalkoztak vele eleget. Néhányan kezet emelnek rájuk, ha nem azt teszik, amit a gazda parancsol, miközben soha nem tanulta meg, mit jelent az, ha bízhat az emberben. Pedig csecsemőkorban még értünk a kutyák nyelvén. A Developmental Psychology című szaklapban megjelent eredmények arra világítanak rá, hogy a csecsemők még azelőtt megtanulnak a testbeszédből olvasni, hogy kialakulna a beszédkészségük. így felismerik a különbséget az agresszívan ugató és a boldogan csaholó kutyák között. Milyen könnyen elfelejtettük ezt a tudást... Volt most legalább egy nap, amikor megint az állataink védelmére irányult a figyelem és jelenthetem, hogy a fentiek ellenére mégsem olyan elkeserítő a helyzet. Nemrégiben került napvilágra az a jelentés, amely a rendelkezett adó egy százalékokról szól, s melyben toronymagasan az állatvédő szervezetek vezetnek az összegek tekintetében. Személyes tapasztalat, de ezek a magasnak tűnő utalások épp egy évre elegendőek, más források szegényessége miatt valójában mentőövet jelentenek ezeknek a civil szervezeteknek. Mert mi lenne velünk kiskedven- ceink nélkül? Nem csak állattalanok, hanem vigasztalhatatlanok is lennénk.. Hogyan lehet véletlenül lehúzni egy kutyát a WC-n? Önkéntesekkel lesz hatékony tűzvédelem NAGYBAJOM Öt újabb önkéntes szerzett alapszintű tűzoltói végzettséget. Szakemberek állítják: a hatékony tűzvédelem csak úgy képzelhető el, hogy helyi szinten minél több képzett önkéntes teljesít szolgálatot. Negyven órás tanfolyamot végeztek el, ennek során elsajátították a szakma alapjait, tájékoztatott a katasztrófavédelmi igazgatóság. A nagybajomi fiatalok tűzmegelőzési és oltóanyag ismereteket szereztek, továbbá megtanulták a tűzoltók eszközeinek használatát, a szerelési fogásokat. A megszerzett elméleti és gyakorlati tudásukat bebizonyították a vizsgabizottság előtt is: az önkéntes tűzoltók a sikeres vizsga révén jogosulttá váltak arra, hogy közreműködjenek a tűzoltási és műszaki mentési feladatokban. H. M. Az alkotó húsz művét tekinthetik meg a galériába betérők Megelevenedik a természet KAPOSVÁR Hegyiné Deák Mari festő műveiből nyílt kiállítás szerdán a Szín-Folt Galériában. Az alkotó a 21. nemzetközi miniatűr fesztivál közönség díjasa. Az alkotó több mint tíz éve fest, képein visszatérő "téma a természet. A hazai tájakon kívül horvátországi élményeit is feldolgozta a művésznő, így a kaposvári tárlaton köSzínpompás: Hegyiné Deák Mari hazai és külföldi tájakat is fest zel 20 művét tekinthetik meg a látogatók.- Az olaj és az akvarell mellett pasztellel is dolgozok, szeretem a változatosságot - hangsúlyozta. - A képeken igyekszem megörökíteni a pillanatnyi hangulatot, érzelmeket. Szabó Károly Attila, a galéria vezetője köszöntötte a vendégeket, a tárlat október 28-ig tekinthető meg. H. M Hatástalanított tank emlékeztet a múltra a Zsolnay-kút helyén Méltó megemlékezés '56-ra ► Folytatás az 1. oldalról KAPOSVÁR Tavasszal kerül visz- sza a helyére a kaposvári sétálóutcáról felújításra elszállított Zsolnay-kút, az ideiglenesen üresen maradt helyre ezúttal egy eredeti T-34-es harckocsit állított ki a város, hogy méltóképpen emlékezzenek meg az 1956-os forradalom áldozatairól. A szerda hajnalban megérkezett harci járművet Nagykanizsáról vették kölcsön, szállítását pedig a kaposvári Boconádi logisztikai ezred végezte - közölte a városháza. Kiemelték, a harci jármű hatástalanított, tehát már nem működtethető. A tank kiállításával arra az elszántságra és (MWiSl Megérkezett: reggel öt órakor „gurult be” a tank Kaposvárra bátorságra emlékeztetnek, melyet 60 évvel ezelőtt, 56-os hőseink tanúsítottak. Az októberi megemlékezéseken koszorúzásokat, a tervek szerint a kiállított tank mellett rendhagyó történelemórákat is tartanak majd a szervezők. Gy. Zs. Az egyszerűsített munkát ajánlják SOMOGY Az őszi idénymunkák idején jelentkező többletmunkaerő-igényre az úgynevezett egyszerűsített foglalkoztatást ajánlja a gazdálkodóknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Tájékoztatásuk szerint egy munkáltató ugyanazt az idénymunkást legföljebb 120 napra alkalmazhatja egyszerűsített foglalkoztatás formájában. A feleknek elég szóban megállapodniuk, de a munkáltatónak bejelentés kell tennie. Ezt megteheti a munkaadó elektronikusan, ügyfélkapun keresztül, vagy a 185-ös telefonszámon, de mindkét lehetőséghez szükség van ügyfélkapus regisztrációra. A NAV tájékoztatása szerint a bejelentést szigorúan a munkavégzés kezdete előtt kell teljesíteni, és módosításra, visszavonásra a bejelentéstől számított 2 órán belül van lehetőség. Ha a foglalkoztatás a bejelentés utáni napon kezdődik, aznap reggel 8 óráig kell a módosítást bejelenteni, különben a munkáltatónak meg kell fizetnie a köz: terhet az adott napra is. A mezőgazdasági idénymunka minden naptári napjára munkavállalónként 500 forint közterhet kell fizetnie a munkáltatónak a következő hónap 12-éig a NAV egyszerűsített foglalkoztatásból eredő közteher számlájára. M.K. Ez is egyfajta vote: többször i; kifejezték véleményüket i| a kaposváriak