Somogyi Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-30 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 40. szám
VASARNAP 16 SPORT REGGEL 2016. OKTOBER 30., VASÁRNAP A Ferencváros elrontotta a diósgyőri stadionbúcsúztatót Az utolsó pillanatban hibázott a Vasas HÍREK Vereség a belgáktól AMERIKAI FUTBALL A magyar válogatott felkészülési mérkőzésen 20-17-re kikapott Belgiumtól. A fehérvári First'Fiel- den megrendezett összecsapás volt a magyar amerikaifut- ball-válogatott fennállásának negyedik mérkőzése, tavaly szeptemberben a csehektől, majd októberben a szerbektől kapott ki, idén szeptember 22-én pedig a lengyelek ellen megszerezte a történelmi első győzelmet. Pórul járt a Mercedes FORMULA-l Rablótámadás áldozata lett az Fl-es Merce- des-istálló egyik tagja Mexikóvárosban. A csapattag szerda este érkezett a mexikói fővárosba, a reptérről egy sofőr szállította a csapat hoteljébe, amikor a támadás történt. Fegyveresek az ő és sofőrje pénztárcáját, valamint karóráját vitték el, nem esett nekik bántódásuk. Hosszú Katinka tarolt ÚSZÁS A hongkongi rövid pályás úszó-világkupaverseny első napján az összetettben már biztosan végső győztes Hosszú Katinka hat érmet szerzett, öt számban - 200 m gyors, 50 m hát, 200 m vegyes, 200 m hát és 800 m gyors) elsőként csapott célba, 100 m pillangón a második helyen végzett FUTBALLAJÁNLÓ NB II15. FORDULÓ 13.30: Kisvárda-Nyíregyháza Spartacus (Tv: M4 Sport) ANGOL PREMIER LEAGUE 10. FORDULÓ 14.30: Everton-West Ham United (Tv:SpílerTv) 17.00: Southampton-Chel- sea (Tv: Spíler Tv) NÉMET BUNDESLIGA 9. FORDULÓ 15.30: Hoffenheim-Hertha (Tv: Eurosport2) 17.30: Köln-Hamburg (Tv: Eurosport2) OLASZ SERIE A 11. FORDULÓ 20.45: Sampdoria-lnternazio- nale (Tv: DIGI Sportl) A Ferencváros győzött a Diósgyőr otthonában, míg a Vasas a végén veszített két pontot a Videoton ellen, így most négy pont a Fradi hátránya az éllovassal szemben. NS-VR-összeállítás LABDARÚGÁS Több szempontból is különleges volt a labdarúgó NB I 14. fordulója, hiszen két nagy múltú, sok nagy csatát megélt stadiont, a diósgyőrit és az angyalföldit búcsúztatták el, hogy nemsokára új, modern létesítmény épüljön a helyükre. A párosítások méltók voltak a történelmi pillanathoz, ugyanis Diósgyőrben a Ferencváros vendégeskedett, míg a listavezető Vasas az őt üldöző Videotont fogadta a Fáy utcában. Tavaly 13 forduló után 10 pontot szerzett a Vasas, amivel csak az ugyancsak újonc Békéscsabát előzte meg, most ehhez képest a forduló előtt már huszonnyolc pontnál járt. Pedig az elmúlt idényben is 9-1-3-as volt a mutatója, csak míg akkor a kilenc a vereségek számát jelezte, idén a győzelmekét, az akkori hármas pedig a nyertes mécseseket jelölte, nem a vesztes partikét. És ha már sokan a Leices- tert emlegetik a Vasas bravúrjai kapcsán: az utóbb bajnoki címet szerző angol klub ugyancsak huszonnyolc ponttal állt tizenhárom forduló elteltével, és szintén a kiesést úszta meg az azt megelőző szezonban. Persze a Videoton játékosai azzal a szándékkal érkeztek a fővárosba, hogy megszakítsák a piros-kékek remek sorozatát, a 37. percben mégis a hazaiak szereztek vezetést: Kleisz jobbról Bereczhez passzolt, aki remekül tálalt Remili Mohamed elé, a támadó a kapusra vezette a labdát, és 15 méterről higgadtan a jobb alsó sarokba lőtt. A fehérváriak joggal bosszankodhattak, hiszen a gól előtt és utána is óriási helyzeteket puskáztak el, Géresi, Pátkai, Ha- dzic, majd a szünet után megint Géresi került ziccerbe, de egyikük sem tudott élni a lehetőséggel. A vendégek irányítottak, mezőnyfölényben játszottak, a listavezető sokáig remekült állt a lábán, de a hosszabbítás pillanataiban Lazovics remek szabadrúgásával megtört a jég, egyenlítettek a fehérváriak. Bár a Vasas az utolsó pillanatokban engedte ki a kezéből a győzelmet, a hazaiak így sem lehettek szomorúak: szépen búcsúztatták a régi stadiont, arról nem beszélve, hogy megtartották ötpontos előnyüket a Videotonnal szemben. A diósgyőriek viszont már ke: vésbé lehetnek elégedettek, mivel a régi létesítmény utolsó ösz- szecsapását elveszítették a Ferencvárossal szemben. Igazából az első félidőt sajnálhatják igazán, a vendégek kétgólos előnyt szereztek, amit az 58. percre sikerült egalizálnia Horváth Ferenc együttesének, a slusszpoént viszont Michael Nalepa találata jelentette, a fővárosiak légiósa egy bal oldali szöglet után fejelt védhetetlenül a bal felső sarokba. Ezt követően még volt lehetősége a DVTK-nak az egyenlítésre, az eredmény azonban már nem változott: a Fradi kapaszkodik felfelé, a Diósgyőr azonban továbbra is a veszélyzónában tanyázik. A többi mérkőzésen többnyire a papírforma érvényesült, a Honvéd a Haladást, A Debrecen a Gyirmótot gyűrte le szoros meccsen, a Paks és az Újpest nem bírt egymással. A forduló meglepetését a Mezőkövesd hozta az MTK legyőzésével. LABDARÚGÓ NB 1,14. FORDULÓ VASAS-VIDEOTON1-1 (1-0) G: Remili (37.), ill. Lazovics (91.) DIÓSGYŐR-FERENCVÁROS 2-3 (1-2) G: Novothny (4L), Nono (58.), ill. Jagodinskis (öngól, 19.), Busái (30.), Nalepa (65.) HONVÉD-HALADÁS 2-1 (2-1) G: Lanzafame (11-esből, 40.), Prosser (44.), ill. Gaál (45.) MEZŐKÖVESD-MTK1-0 (0-0) G: Gohér (74. p.) PAKS-ÚJPEST1-1 (0-1) G: Vernes (88.), ill. Balázs (9.) GYIRMÓT-DEBRECEN1-2 (0-2) G: Madarász (71.), ill. Vittek (8.), Holman (13.) Tovább nyomul az újonc Leipzig DARMSTADT Először szenvedett vereséget hazai pályán a szezonban a Darmstadt, a hétközi Német Kupa-mérkőzésen a negyedosztályú Walldorffal szemben alulmaradó együttest a Bundesliga-újonc RB Leipzig verte meg 2-0-ra. A házigazda elképzelés nélkül próbálgatott támadni, igaz, Klein- heisler László előtt adódott egy nagy helyzet a második félidőben, ám az elé kerülő labda valószínűleg őt lepte meg a legjobban - még csak kapura lövés sem lett belőle. jelentős technikai és sebességkülönbség mutatkozott a két csapat között, no meg remek érzékkel cserélt Ralph Hasen- hüttl vezetőedző és Lőw Zsolt másodedző: az 51. percben pályára küldték Marcel Sabitzert, aki két góllal jelezte, hogy a következő fordulóban lehetőleg a kezdőcsapatban kapjon helyet. Más kérdés, hogy határozottabb) védekezéssel mindkét gólt elkerülhette volna a Darmstadt. „Megfelelően felkészültünk ellenfelünk futballjából, türelmesen és okosan játszva szereztük meg a három pontot. Senki sem számított ilyen nagyszerű szezonrajtra, de észnél kell lennünk, mert még csak kilenc fordulón vagyunk túl, messze a szezon vége” - mondta a lipcsei csapatot irányító Hasenhüttl. Gulácsi nyerte a csatát Kleinheis- lerrel szemben Ez a kilenc mérkőzés mindenesetre bizakodásra ad okot, elvégre továbbra is veretlenül áll a tabella második helyén a Leipzig, ráadásul kimondottan jól működik a védekezése. Az első számú kapus Gulácsi Péternek ezúttal szinte nem is volt munkája, és bizony a Darmstadt- nál lényegesen erősebb csapatok (Dortmund, Mönchenglad- bach) sem kényszerítették a kapuvasak közti ugrálásra. Habár a Bundesliga-szezon első fordulójában a Hoffenheim kétszer is betalált a kapujába (2-2), azóta mindössze négy gólt kapott, egynél többet egy mérkőzésen egyszer sem. A következő fordulóban a Ma- inzot fogadja a lipcsei csapat, győzelmi esélyekkel. NS A Tisza-partiak nyerték a férfi bajnoki rangadót, a Ferencváros pedig a női BL-csatát a lipcseiek ellen Három év után verte a Szeged a Veszprémet SZEGED Ami a spanyol futballban a Real Madrid-Barcelona, az a magyar férfi kézilabdában a Szeged-Veszprém. Nem csoda hát, hogy. a legnagyobb honi rangadóra már a hét közepén elfogytak a jegyek, a hangulatra nem is lehetett panasz az új szegedi sportcsarnokban. Az irányítók mindkét oldalon jól kezdtek, Áron Pálmarsson távolról lövöldözte a gólokat, míg az eddigi legjobb szegedi meccsét játszó Stas Skube a fürgeségét kihasználva betörésekből volt eredményes. A kapusok - Jósé Manuel Sierra a hazai, illetve Mikler Roland a vendég oldalon - egyik félnél sem tudtak lendíteni csapatukon. A Pick leginkább az indításgóljainak köszönhetően három találattal is vezetett már, de a Veszprém nem hagyta jobban elhúzni ellenfelét. Momir Ilics és Ancsin Gábor formán kívül játszott, Pálmarssonnak azonban továbbra is sült a keze, így a szünetre minimális előnnyel (14-13) vonultak az öltözőbe a hazaiak. A második félidő elején pályán volt a veszprémieknél Nagy László is - először a mérkőzés során -, aki az utóbbi hetekben sérülés miatt nem játszott, ennek ellenére a Szeged újra meglépett, és majdnem napra pontosan három év után legyőzte a Veszprémet (26-23). NS Nagy csatában győzött a szinte végig vezető Szeged a Veszprém ellen Gond nélkül győzött a Fradi A női Bajnokok Ligája B-csoport- jának első két fordulójában pont nélkül maradó lipcseiek mindössze tizenegy játékossal - köztük három kapussal - álltak fel a Ferencváros ellen, ráadásul az egyik kulcsemberük, Karolina Kudlacz-Gloc sem volt százszázalékos állapotban. A Fradinál Mo- nori Orsolya térdsérülés miatt hiányzott, Hornyák Dóra és Szekeres Klára is izomproblémák miatt csak a keretbe került be. A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, két góllal is elléptek. Védekezésben és támadásban is sok volt a pontatlanság a Fradi játékában, így a 12. percig kellett arra várni, hogy utolérje ellenfelét a magyar csapat (4-4). Maradt a szoros állás, a szünetre az FTC mehetett egygólos előnnyel. A hazaiak jobban kezdték a másodikjátékrészt, és pillanatok alatt közé tettek négy gólt. A Fradinál bejött Marija Jovanovics, aki megszerezte első BL-gólját is új csapatában. A zöld-fehérek jól őrizték többgólos előnyüket a végéig. A 26-22-re nyerő FTC három forduló után ugyanúgy öt ponttal áll, mint az Asztrahanocs- ka otthonában diadalmaskodó Vardar Szkopje. A listavezető Vasas I szerzett vezetést || s a Videoton elleni ; rangadón, de a Vidi a végén mégis egyenlíteni tudott ”