Somogyi Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-03 / 232. szám

10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2016. OKTÓBER 3., HÉTFŐ Egy boltban, vásárlás közben és az utcán is feltűnik a főügyészség által közreadott új felvételeken az a halászkalapos férfi, aki a Teréz körúti robbantás elkövetője lehetett HÍREK Újra megnyitották a templomot SAINT-EnENNEDU-ROUVRAY Körmenettel és ünnepi misé­vel nyitott újra vasárnap az a francia templom, ahol két hónappal ezelőtt dzsihadisták megöltek egy papot. Július 26- án vágta el a 85 éves Jacques Hamel torkát két 19 éves isz- lamista radikális, akik az Isz­lám Állam nevében követték el a merényletet. A megszent- ségtelenített templom meg­tisztítását szimbolizáló szer­tartást a katolikusok és a mu­zulmánok közti megbékélés jegyében Dominique Lebrun roueni érsek mutatta be a nor­mandiai Saint-Etienne-du-Ro- uvray településen. MTI/MW Merényletre készült a gimnazista > SOMON' Elfogott a francia rendőrség egy 15 éves gim­nazistát, akit azzal vádolnak, hogy terrorcselekményre ké­szült. A gyanú szerint a fiút egy dzsihadista szervezet irányí­totta, kódolt üzeneteken ke­resztül tartotta a kapcsolatot a szervezet egyik vezetőjével, Rachid Kassimmal a Telegra­mon, ami a francia radikáli­sok körében a legelterjedtebb kommunikációs eszköz. A fiút még szerdán fogták el szülei otthonában, Domont-ban, és 48 órán keresztül kihallgatták. A vizsgálat egyik ismerője sze­rint a fiú azt mondta, végül el­állt a tervtől és nem tervezett terrorcselekményt. A francia fi­atalok körében közel 15 ezerre tehető azoknak a száma, akik radikalizálódtak. MW Újabb fénykép- és kamera­felvételeket tettek közzé a feltételezett Teréz körúti robbantóról. Beazonosításá­hoz továbbra is kérik a lakos­ság közreműködését. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu BUDAPEST Egy boltban vásá­rol jellegzetes halászkalapjá­ban a feltételezett Teréz körúti robbantó a Központi Nyomozó Főügyészség által a hétvégén közzétett felvételek szerint. A szeptember 24-i robbantás­ban két rendőr sérült meg ko­molyabban, egyikőjük súlyo­san, másik életveszélyesen. Az újabb fénykép- és kamerafel- vételekről nem derül ki, hogy melyik boltban készültek. A fő­ügyészség annyit közölt, hogy a 2016. szeptember 24-én 22 óra 36 perckor a fővárosi Te­réz körúton történt robbantás egyelőre ismeretlen személy- azonosságú, vélt elkövetőjéről azonosításra alkalmas újabb fénykép- és videófelvételekkel rendelkezik (a www.mklu.hu oldalon közzé is tették). Az el­követő beazonosításához to­vábbra is kérték a lakosság közreműködéséi,. Kérik, hogy aki a felvételeken látható fér­fit felismeri, személyével, illet­ve tartózkodási helyével kap­csolatban bármilyen informá­cióval rendelkezik, tegyen be­jelentést a nap 24 órájában in­gyenesen hívható 06/80-620- 107 számon, vagy a „Telefon­tanú” 06/80-555-111 zöld szá­Orbán Viktor miniszterelnök Pin­tér Sándor belügyminiszter tár­saságában látogatást tett a Te­réz körúti robbantás sérültjeinél - derült ki a police.hu-n közzé­tett fotókból. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda veze­tője elmondta, hogy a kórházi lá­togatásra szombat délután ke­rült sor. A kormányfő az Ml-nek kedden adott interjújában közöl­mán. Bejelentését megteheti a 107, 112 központi segélyhí­vók valamelyikén, illetve sze­mélyesen bármelyik rendőri szervnél. Az országos rendőr­te: utasította Pintér Sándor bel­ügyminisztert, hogy bármi áron fogják el, „vadásszák le” az elkö­vetőt, és szedjék ki belőle, mit és miért cselekedett. Hozzátet­te, akármi volt is a motiváció, mindenképpen gyalázatos tett­ről van szó. Úgy tűnik, valóban célzottan a rendőröket támad­ták meg - nyilatkozta a robban­tásról korábban Orbán Viktor. főkapitány a nyomravezetőnek nettó 10 millió forint díjat tű­zött ki. A bejelentő személyét bizalmasan kezelik. A főügyészség azt is kérte, hogy tanúként jelentkezzen az a kerékpáros, aki az egyik közzétett kép szerint a rob­bantást megelőzően elhaladt a helyszínen. A Központi Nyomozó Fő­ügyészség előre kitervelten, több ember és hivatalos sze­mély sérelmére elkövetett em­berölés bűntett kísérlete elkö­vetésének gyanúja miatt foly­tat eljárást ismeretlen tettes ellen. .A Terrorelhárítási Köz­pont is része lett a nyomozó- csoportnak. Kormányfői látogatás a sérülteknél TELEVIZIO-MUSOR 2016. OKTOBER 3., HÉTFŐ OS O (A 4.00 4.30 4.55 5.25 5.50 7.35 8.05 8.40 9.20 10.20 12.00 12.30 13.05 14.20 15.50 16.55 17.25 18.00 18.55 20.20 21.35 22.15 23.15 23.50 0.30 1.30 2.00 3.00 Fókusz © Story Extra © Barátok közt ® Top Shop Jó reggelt, skacok! ( RTL Klub Híradó Fókusz® Magyarul Balóval AsztroShow Top Shop Street Kitchen © Story Extra © Éjjel-nappal Budapest © A Konyhafőnök © Isten áldjon, Esperanza!© Story Extra © Fókusz © RTL Klub Híradó A Konyhafőnök © Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt © Dr. Csont ® RTL Klub Híradó Magyarul Balóval Nyomtalanul © Autogram © Dr. Csont© Azéletcsajos oldala ® 5.10 Sportos 5.15 Hungerő© 6.10 Red Carpet - Sztárok testközelben © 6.20 Mokka© 9.20 Stahl konyhája © 9.30 Babapercek© 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Aktív© 13.00 Csapdába csalva © 13.35 Knight Rider© 14.40 Walker, a texasi kopó© 15.45 Maria© 16.50 Megtört szívek© 18.00 Tények 19.25 Ezek megőrültek! © 20.40 Aszultána© 22.00 Star Academy® 23.00 Star Academy© 23.40 Red Carpet - Sztárok testközelben © 23.50 Bűnös Chicago © 1.00 Jégkorong Világkupa- Összefoglaló © 1.35 Tények Este 2.15 Sportos 2.20 Ezo.TV 3.20 Aktív© 3.40 Végzetes bizonyíték© 16.35 Gyerekversek 16.38 Hetedhét Gyerekhíradó 16.45 Tabaluga © 17.20 Tashi© 17.30 Tashi© 17.40 Mily, a kíváncsi © 17.50 Digby, a tinisárkány© 18.00 Digby, a tinisárkány © 18.15 JoNaLu 18.45 Eperke legújabb kalandjai 19.10 ALVINNNü! és a mókusok © 19.20 ALVINNNü! és a mókusok © 19.40 Manó Benő és Lili hercegnő apró királysága 19.50 Manó Benő és üli . hercegnő apró királysága 20.05 Az élet megy tovább © 21.00 Én vagyok itt© 22.35 Római helyszínelők -Árulkodó nyomok® 23.35 AzA38Hajó színpadán ® 0.30 Rózsák harca© 7.45 Jóbarátok© 8.10 Jóbarátok© 8.35 Született detektívek © 9.30 Született detektívek © 10.25 Szívek szállodája © 11.20 Amerikai mesterszakács © 12.20 Monk-FIúgos nyomozó © 13.15 Monk-FIúgos nyomozó © 14.15 NCIS: New Orleans © 15.10 NCIS: New Orleans© 16.10 Castle© 17.05 Castle® 18.05 Amerikai mesterszakács © 19.05 Jim szerint a világ © 19.35 Jim szerint a világ® 20.05 Két pasi - meg egy kicsi © 20.35 Két pasi - meg egy kicsi© 21.00 A nagy fogás© 22.00 A nagy fogás© , 22.55 Gladiátor® 2.00 Crossing Lines- Határtalanul © 2.50 Crossing Lines- Határtalanul © 22.15 Dr. Csont Óránként Híradó és időjárasjelentés 9.15 Ma délelőtt 9.30 Hírek 9.35 OC Magyar gazda 10.15 Ma dél- © előtt 10.30 Hírek 10.35 Kék boly- (Jt gó 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.35 Ma délelőtt 11.42 Egy Perc Híradó 11.43 Ma délelőtt 12.00 Déli harangszó 12.40 Egy Perc Hír­adó 12.45 Ma délelőtt 12.53 Ma délután 13.15 Ma délután 13.30 Hí­rek 13.35 Életkor 14.15 Ma délután 14.30 Hírek 14.35 Minden tudás 23.50 Bűnös Chicago 9.00 Vacsoracsata © 10.00 A szere­lem foglyai © 11.00 Láncra vert sze­relem © 11.55 Hazug csajok társa­sága ® 12.50 Segítség, bajban va­gyok! ® 13.45 A gyanú árnyékában © 14.40 Showder Klub © 15.35 Barátok köd © 16.05 ValóVilág 8 © 18.05 Új csaj © 18.35 Hagyjál főzni! 19.30 A gyanú árnyékában © 20.30 Showder Klub ©21.30 RTL II Híradó 22.00 ValóVilág 8 ® 23.00 BeleValóVilág 8 © 6.55 Kéné® 7.00 Híradó 7.25 Roma Magazin 7.55 Domovina 8.25 Rejtett kincsek© 8.30 Ybl 200 8.40 Váratlan utazás © 9.30 Elfeledett szerelemé 10.20 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.45 Kult+@ 12.55 ízőrzők 13.30 Halálbiztos diagnózis © 14.20 A palota ékköve © 15.30 Elfeledett szerelem <í 16.15 Charly, majom a családban © 17.10 Ridikül © 18.00 Híradó 18.35 DonMatteo© 19.35 Maradj talpon!© 20.35 Kékfény© 21.40 Hawaii Five-0 © 22.25 Kenő® 22.30 No Limit© 23.35 Monte Wildhom csodálatos nyara © 1.25 Málenkaja rabatyonka © 2.25 Szent Borbála © 16.45 Tabaiuga SUPER TV21 9.35 Veled is megtörténhet! © 10.40 Családi Titkok © 11.45 Jó­ban Rosszban ® 12.25 Hal a tor­tán - Meglepetés © 13.35 Édes élet © 14.50 Családi Titkok © 16.00 Aktív © 16.30 Tények © 17.00 Red Carpet - Sztárok test­közelben © 17.10 Star Academy Warm-up © 17.50 Hal a tortán - Meglepetés © 19.05 Édes élet © 20.20 Jóban Rosszban © 21.00 Beverly Hills-i zsaru © 14.15 NCIS: New Orleans hír tvM 9.00 Civil kaszinó 10.00 Híradó 11.00 Látótér 11.30 Középkezdés 12.00 Híradó 12.30 Európai híradó 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Ve­títő © 14.01 Vasparipával a Szé­kelyföldi Legendáriuhion © 15.00 Híradó 15.30 Mi lett vele? 16.00 Panaszkönyv 17.00 Híradó 17.30 Hírvilág 18.00 Magyarország élő­ben 19.00 Híradó 20.00 Főszer­kesztők klubja 21.00 Híradó 21 21.30 Magyarország élőben plusz 23.35 Monte Wildhom... 8.40 Privátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00 Sportmúzeum © 11.35 Sportmúzeum ® 12.10 Sportmúzeum © 12.40 Privátfil­mek újratöltve © 12.55 Római helyszínelők - Árulkodó nyomok © 13.55 Földtenger kalandorai © 15.40 Singham © 18.20 Akik csiz­mában halnak meg <© 20.00 Ró­mai helyszínelők - Árulkodó nyo­mok © 21.00 Hold © 22.50 Isteni színjáték ® DUNA WORLD SPORT^HUH^I 8.35 Orosz nyelvű hírek 6.00 Televíziós vásárlás 8.30 Tenisz 8.50 Öt kontinens Reklámfilm 2. mérkőzés ATP500-as 9.20 Világ 9.20 Mindörökké rock ® torna Peking 1. nap 9.45 Summa amerikai zenés film 2012 10.15 Televíziós vásárlás 10.05 Önkéntesek© 11.40 Végjáték© 10.30 Tenisz 10.35 Útmutató amerikai sci-fi akciófilm 3. mérkőzés ATP500-as 11.05 Angol nyelvű hírek 2013 torna Pekingi, nap 11.20 A legvörösebb föld© 13.50 Az éhezők viadala© 12.15 Televíziós vásárlás 11.35 A beszélő köntös © amerikai kalandfilm 2012 Reklámfilm 13.00 Híradó 16.35 Támadás 13.30 Tenisz 13.20 Médiaklikk a Fehér Ház ellen © 4. mérkőzés ATP500-as 13.40 ízőrzők amerikai akciófílm 2012 torna Peking 1. nap 14.15 Öt kontinens 18.50 Elit kommandó © 15.30 Televíziós vásárlás 14.50 Itthon vagy! amerikai akciófilm 1990 15.45 Tempó autósport 15.10 Roma Magazin 21.00 A sötétség magazin 15.40 Domovina határán © Autósport magazin 16.10 Hogy volt!? angol-amerikai thriller 16.15 Labdarúgás 17.10 Azén56-om 2010 Bajnokok Ligája-magazin. 17.20 Család-barát 23.15 Spirit 16.45 Labdarúgás 19.00 Kívánságkosár-A sikító város© Spanyol bajnokság, 20.00 Hogy volt!? amerikai akciófilm 2008 7. forduló, CeltaVigo 21.00 Híradó R.: Frank Miller- Barcelona 21.30 Maradj talpon! Sz.: Gábriel Macht, 18.45 Mai helyzet 22.30 Ridikül© Samuel L. Jackson, 19.00 Labdarúgás 23.25 Kulturális híradó Scarlett Johansson, Spanyol bajnokság 7. 23.55 Mindenki Akadémiája Eva Mendes, forduló összefoglaló 0.30 Munkaügyek© Jaime King 20.00 Harmadik félidő 0.55 Himnusz 1.20 A harcos útja© Labdarúgó-és kézilabda 1.00 Híradó dél-koreai-új-zélandi show-műsor 1704 1.15 Angol nyelvű hírek akciófilm 2010 22.00 Kézilabda 1.30 Hogy volt!? 3.05 Mindörökké rock © Rewind - the handball 2.25 A beszélő köntös © amerikai zenés film 2012 show 13.20 Médiaklikk 9,05 Fórum 10.25 Havas a pá­lyán 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 ATV Híradó 12.25 Világhír­adó 12.35 ATV Híradó 12.55 Start plusz 13.45 ATV START 15.50 700-as klub © 16.20 Kőbánya Híradó 16.5Ö Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 A nap híre 18.40 No Comment 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Egyenes beszéd 21.00 Hír­adó- Este 9 21.40 Csatt 23.15 Spint-A sikító város 9.40 Sportpercek 9.55 Magazin 10.25 Labdarúgó Futsal Vb - Ko­lumbia - döntő 12.15 Red Bull Air Race Indianapolis a legjobb 8 13.25 Magazin 13.55 OTP Bapk Liga: Budapest Honvéd - Videoton FC mérkőzés 15.45 Sportpercek 16.00 Összefoglaló a nap esemé­nyeiből 16,15 Kézilabda összefog­laló 17.20 Összefoglaló a nap ese­ményeiből 17,30 Jégkorong mér­kőzés 21.00 Sport7fö 13.30 Tenisz 11.00 James Martin - Otthon a konyhában © 12.00 Ahoj, Halország! © 12.30 Jövő konyhá­ja © 13.00 Fűszerek nyomában © 14.00 Mimi francia konyhájén® 14.30 Két éhes tengerész © 15.30 Jó szakács, rossz szakács © 15.55 Egy falat © 16.19 A világ ikonikus ételei © 16.30 Rachel Khoo kony­hája: Európa © 17.00 Rachel Allen - Sütinapló © 17.30 Lucinda Scala Quinn - Etetni bolondulásig ® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! Fotók: police.hu i 'vT 'L_ t

Next

/
Thumbnails
Contents