Somogyi Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-22 / 249. szám
16 SPORT Somogyi Hírlap 2016. OKTÓBER 22., SZOMBAT Nagy József lesz Gyúrta edzője ÚSZÁS Új edző irányításával készül a jövőben Gyúrta Dániel (képünkön). A londoni olimpiai bajnok mellúszó felkészülését a továbbiakban nem a Széles Sándor, Kovácshegyi Ferenc, Virth Balázs hármas, hanem egyedül Nagy József segíti, aki augusztusban tért haza Kanadából - erről a világ- és Európa-bajnok versenyző tájékoztatta a közmédiát. Nagy József kiemelkedő eredményeket ért el tanítványaival a tengerentúlon, az 1992-es barcelonai olimpián aranyérmet nyert az amerikai Mike Barrowmannal 200 méter mellen. MTI A Sparks nyerte a WNBA-t KOSÁRLABDA A Los Angeles Sparks nyerte meg az észak-amerikai profi női kosárlabda-bajnokságot (WNBA) azzal, hogy a fináléban 3-2-es összesítéssel legyőzte a címvédő Minnesota Lynx együttesét. MTI Könnyed volt a Packers győzelme AMERIKAI FUTBALL A Green Bay Packers simán, 26-10- re legyőzte a vendég Chicago Bearst a profi amerikaifut- ball-liga (NFL) mérkőzésén. A Packers így négy győzelemmel és két vereséggel áll, míg a Chicago hétszer játszott és hatszor kikapott. MTI _____________________HIRDETÉS C orner pénzváltó ® Kaposvár, MoneyGram ca -\o nemzetközi pénztranszfer ! U U ■ 1 L.. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 305,50 307,99 USD 280,50 282,99 CHF 280,50 286,50 ÉRVÉNYBEN: október 21. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTÉS Nincs könnyű helyzetben Goran Kopunovics vezetőedző, hiszen három zsinórban elvesztett meccs után kell győzelemre vezetnie a siófokiakat A bajnoki tabellán második helyen álló Kisvárdát fogadja a legutóbbi három bajnokiját elbukó - immár 241 perce gólképtelen - BFC Siófok szombaton 14.30 órakor. Keszthelyi Zoltán sonline@sonline.hu LABDARÚGÓ-NBII. A bajnokesélyes kisvárdaiak ellen kell véget vetni a rossz sorozatnak, annak ellenére, hogy nem a negatív szériában lévő házigazdák a találkozó esélyesei. A legutóbbi három bajnokijuk mindegyikén kaptak gólt szögletből, vagy épp szabadrúgásból, vagyis egyszerűen képtelenek koncentrálni. Ideje lenne talán Kopunovics edzőnek elgondolkodni, rendben van-e ez így, nem kellene-e valamin változtatni? Még akkor is, ha azzal is kell főznie, ami rendelkezésre áll... Bosszantó ugyanis, hogy az első négy helyezettből három is kevesebb gólt szerzett, mint a Siófok, mégis a Balmazújváros, Békéscsaba, Szeged van az élbolyban és nem a somogyiak. Ez azért van, mert a Szalai vezette védelemnél több gólt csak négy klub kapott a húszból. Tizenhárom bajnokiból pedig csak hármat tudtak lehozni nullára, azokat (Vác, Balmazújváros, Budaörs) persze meg is nyerték. Nem lehet, főleg egy Siófok szintű csapatnak arra játszani, hogy több gólt rúgjon, mint amennyit kap. A Kisvárda ellen ez például lehetetlen vállalkozásnak tűnik. A vendégek idegenben ugyanis 14 pontot szereztek úgy, hogy a hét meccsükből csupán kettőn kaptak gólt, így csak egyszer buktak eddig vendégként. A Siófok is jó hazai pályán, hisz tizennyolc pontjából tizenötöt ott szerzett, ám eddig csak a tabella utolsó kilenc helyéről érkeztek csapatok a Balaton partjára. Minőségi együttes még nem játszott Siófokon, a várdaiak lesznek az elsők, olyan labdarúgókkal a keretükben, mint Vermes, Vári, Cseri, Gosztonyi, vagy épp Rajczi. Kiütötte a Falco KC az Atomerőmű együttesét Felzárkóztak a zalaiak KOSÁRLABDA NB l./A CSOPORT, FÉRFIAK Egy mérkőzést már lejátszottak az NB E/A csoportos Férfikosárlabda-bajnokság negyedik fordulójában. A Naturtex SZTE Szedeák együttese ugyan sokáig megnehezítette az esélyesebb Zalaegerszeg dolgát, ám végül a hazai pályán szereplő Benké- ék arattak győzelmet a találkozón. A 85-78-ra megnyert ösz- szecsapással a még csupán két meccset vívó zalaiak a nyolcadik helyre zárkóztak a bajnoki tabellán. A Kaposvári KK együttese a Pécsi VSK-PANNONPOWER vendégeként - pénteki lapzártánkkal egy időben - lépett pályára a baranyai megye- székhelyen a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban. További párosítások az NB E/A csoportos bajnokság negyedik fordulójában: Atomerőmű SE-JP Autó Jászberényi KSE, Sopron KC-Alba Fehérvár, Szolnoki olaj KK-Fal- co KC Szombathely. A Vasas Budapest-MAFC összecsapást október 25-én, kedden 16 órakor rendezik: A KTE-Duna Aszfalt-Egis Körmend meccset pedig december 14-re, szerdára (18 óra) halasztották. Egy korábban elmaradt mérkőzést is pótoltak a héten. A Falco KC Szombathely a tartalékos Atomerőmű SE alakulatát fogadta. A vasiak bizonyították, hogy hazai pályán nagyon ponterősek. A végeredmény 113-81 lett a szombat- helyiek javára. Kun Z. A bajnoki állás Az NB l./A csoportos férfikosárlabda-bajnokság állása a negyedik forduló első mécsesé után: 1. Álba Fehérvár (1,000), 2. Szolnoki Olaj KK (1,000), 3. Egis Körmend (1.000), 4. KTE-Duna Aszfalt (1,000), 5. Falco KC Szombathely (0,833), 6. Kaposvári KK (0.833), 7. Sopron KC (0.750), 8. Zalakerámia ZTE KK (0,750), 9. JP Au- to-JKSE (0,667), 10. Atomerőmű SE (0,666), 11. Natur- tex-SZTE-Szedeák (0,500), 12. Vasas Budapest (0.500), 13. Pécsi VSK-PANNONPOWER (0,500), 14. MAFC (0,500). A ráadásban buktak el a kosársulisok KOSÁRLABDA NB II, NYUGATI CSOPORT, 2. FORDULÓ: SIÓFOKI KOSÁRSULI-HÉVÍZ SK 87-91 (14-26, 26-22, 25-20, 19-14, 5-9) Siófok, Krúdy középiskola, 40 néző. Vezette: Kaposi, Rácz. Siófoki Kosársuli: Poigár T. (9/3), Kövér B. (30/12), Molnár A. (13), Bocsárdi G. (12), Rácz A. (12/6). Csere: Rapali I. (7/3), Czucz A. (4). Edző: Pákozdi Zsolt. Pákózdl Zsolt, edző: - A lassú támadójátékunknak köszönhetően a rutinos, volt NB I.-es játékosokkal felálló vendégek szereztek vezetést, ám a második negyedtől agresszív védekezéssel, gyors, ám türelmes támadójátékkal elkezdtük a felzárkózást. A hosszabbítás elején elhúztunk, ám ezzel el is fogyott a lendületünk. Keszthelyi Z. Jó formában érkezik a Videoton II. Kaposvárra LABDARÚGÓ NB III. NYUGATI CSOPORT A hetedik helyen álló Videoton FC második csapatát fogadja szombaton 14.30 órától a Kaposvári Rákóczi FC a Rákó- czi-stadionban. Vegyes képet mutat a székes- fehérváriak eddigi szereplése. Három nagy zakóval indították a szezont, a Budapest Honvéd második csapatától 5-0-ra, a III. Kerülettől 4-0-ra, míg a Csornától 4-1-re kaptak ki. Azóta viszont folyamatosan zárkóznak fel, már öt forduló óta veretlenek, s eddig öt győzelemnél járnak, többek között az ETO FC Győr együttesét is legyőzték. Információk szerint Bódi, Fejes és Bar- czi is pályára lép a Rákóczi ellen- Kulturált, jó futball játszó csapat, akárcsak előző ellenfelünk, a III. Kerületi TVE - mondta a soron következő ellenfélről Házi László, a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője. - Több mérkőzésüket is megnéztük, elemeztük a héten. A Videoton II. egy erős ellenfél, amely kombi- natívan játszik, s remekül hozza ki a labdát. Attól függ az eredményességük, hogy az első csapatból kiket kapnak vissza. Értesüléseim szerint, ellenünk három játékost, Bódi Ádámot, Fejes lánost és Barczi Dávidot szerepeltetik majd az első keretből. Előző héten, a Csepel ellen öt visszajátszóval maximálisan uralták a mérkőzést. A NB I.-es kerethez tartozó játékosok mellett több tehetséges fiatal alkotja a csapatot, aki folyamatosan az első kerettel készülnek, de a második együttesben kapnak bizonyítási lehetőséget. Kellemetlen ellenféllel fogunk találkozni, nem lesz egyszerű feladat feltörni őket. Nagy koncentrációra lesz szükségünk ahhoz, hogy eredményesek legyünk. A Kaposvári Rákóczi játékosai jó formában várják a mérkőzést, a legutóbbi két fordulóban győztesen hagyták el a pályát, s továbbra is őrzik második helyüket a tabellán. A kaposvári keretből mindenki egészséges, így a legjobb összeállításban küldheti pályára csapatát Házi László. Klein Péter Bagyinkát, Kanizsait és Kornisst volt csapata ellen szólítják pályára A Viharsarokban rajtolnak RÖPLABDA NB I./NŐK Minden bizonnyal könnyebb bajnoki rajtot is el tudott volna képzelni az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I.-es női röplabdacsapata. A Zarka Péter vezette együttes az elmúlt három év bajnoka és Magyar Kupa-győztes Lina- mar-Békéscsabai RSE vendége lesz szombaton 17 órakor. A nyári szünetben alaposan átalakult - és a remények szerint megerősödött - kaposvári együttes egy hete az immár NB II.-es Miskolci VSC otthonában hangolt, s ahogy azt előre borítékolni lehetett, magabiztosan jutott a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé. Más kérdés, hogy gyaníthatóan itt be is fejeződött a történet, lévén a következő körben a Békéscsaba lesz az ellenfelük... Amúgy a viharsarkiak egyszerre több fronton érdekeltek: a hazai pontvadászat és kupasorozat mellett elindulnak a Bajnokok Ligájában, (bejvállalták a Közép-európai Ligát, s ott van még a válogatott is, amely újra kijutott az Európa-bajnok- ságra. Az mindenesetre biztos, hogy a kaposvári egylet új játékosai közül hárman külön is készülnek a viharsarki bajnoki nyitányra: Bagyinka Fanni, Kanizsai Dorottya és Korniss Ildikó ugyanis Békéscsabáról érkezett a nyáron. Fenyő Gábor Vasárnapi derbi Vasárnap 16 órakor Budapesten a MAFC-BME otthonában szólítják majd pályára a Fino-Kaposvár 17-szeres bajnok és 18-szoros Magyar Kupa-győztes társulatát. A dunaújvárosi idénynyitó után hazai pályán a szomszédvár pécsiek ellen új sorozatot nyitott a Deme- ter-sereg, amit a fővárosban is szeretne folytatni. A házigazda MAFC-BME a nyitányon idegenben verte a Sümeget 3-0-ra, legutóbb pedig a szintén a mezőny második feléhez tartozó Pécset győzték le otthon ugyancsak három játsz- más mérkőzésen. A másik fővárosi egylettől, a Pénzügyőrtől viszont nem tudtak hazai pályán szettet elvenni, Dunaújvárosban pedig nagy csatában 3-2 arányban maradtak alul. Gyalogtúrával zárják az évet a Zöldpontnál SZABADIDŐSPORT Idei utolsó eseményére készül a Kaposvári Zöldpont Életmódklub. A hagyományos Zselici Gyalogtúrával zárul a szervezet 2016-os programsorozata. A túrát november 12-én, szombaton rendezik 7,20, illetve 30 kilométeres távokon. A program a Zöldtusa esemény- sorozat hetedik kihívása is lesz egyben. A túrázókat a szokásoknak megfelelően a kaposvári Gárdonyi Géza tagiskolából indítják. Nevezni 7 és 9 óra közt lehet a helyszínen. A hosszú túrára 8 óra után már nem lehet elindulni. A szintidő tévőnként 2,6 és 8 óra lesz. Kun Z. (M1®od Kupameccsel hangoltak a kaposváriak a csabai bajnoki nyitányra