Somogyi Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-01 / 231. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2016. OKTOBER 1., SZOMBAT Galbavy Jenő szerzetes papot választották Törökkoppány díszpolgárává „A megbecsülés kihozza a legjobbat az emberből” A megbecsülés kihozza az emberből a legjobbat. E szerint a lelkiség szerint igyekezett élni a kezdetektől fogva az a szerzetesközösség, amelynek alapító tagja Galbavy Jenő prior. Aki most Törökkoppány díszpolgára lett, s azt mondja: csak erősödött benne az érzés, hogy ezt a lelkiséget kell követniük. Márkus Kata kata.markus@mediawórks.hu TÖRÖKKOPPÁNY „Lelkipásztori módszere a példamutató.munka. Közösségteremtő, mozgósító erejű, ha valaki elsőnek veszi kézbe a lapátot és' utoljára teszi le.” Laudációjában ezt mondta Galbavy Jenő priorról szerzetestársa. Jenő atya, ahogy a koppányiak hívják, ezt a módszert követte, akárhova is került szolgálata során.- Egész életemben pap akartam lenni, kétéves koromban már misézést játszottam. De ügyesen is rajzoltam, s mivel Reich Károly édesanyám osztálytársa volt, ő vetette föl, hogy elvégezném-e a Képzőművészeti Főiskolát. Ám mivel a papi hivatás vonzott mindennél jobban, elsőként ezt választottam. Aztán miután felszenteltek pappá, 800 jelentkező közül már benne voltam abban a 12-ben, akiket felvettek a képzőművészetire. Pedig akkoriban Pozs- gai Imre művelődésügyi miniszter engedélyére volt szükség a második diploma megszerzéséhez. Ezt megkaptam, így végezhettem el a restaurátor szakot. Egy parasztház elszállítása volt a diplomamunkám Szóládról Balatonszemes- re. Eladták a nagymamámék a házukat, szétosztották köztünk az árát, s ebből meg tudtam oldani az átszállítást. Akkoriban 60 ezer forintból kijött a lebontás, átszállítás, minden, közben pedig restauráltam a bútorokat is. Pár évvel később aztán eladtam 1 millió 100 ezer forintért a házat, ennek segítségével csináltuk meg annak idején a miklósi templomot, ravatalozót, szerzetesházunkat a gazdasági épülettel. .- De miként vezetett az út Szemesről Bakonynánán át Török- koppányba?- Bakonynánára küldtek plébánosnak. Ott is felújítottam a plébániát, közben pedig sikerült egy nagyon jól összetartó közösséget létrehozni. Például amikor a temetőt állítottuk helyre, volt olyan nap, amikor 800-an dolgoztunk együtt. Ez persze feltűnt az Államegyházügyi Hivatalnak, meg az is, hogy milyen hatással vagyok az emberekre. Kérdezte is az akkori egyházügyi titkár, hogy tud ez a pap eny- nyi embert mozgósítani? Erre mondták neki: vegyen ő is munkásruhát, kezdje elsőnek és fejezze be utolsónak a munkát, aztán majd megy utána a nép. Szóval, amikor elkészült a felújítás, egy percet se tudtam élvezni a munkánk gyümölcsét Bakonynánán, kvázi büntetésként azonnal áthelyeztek egy meglehetősen szegény vidékre, Törökkoppányba.- Nem bánta?- Nem, egy csöppet sem. Még csak nem is bántott. Mert amit akkor ott terveztem, az végül itt valósult meg. Persze azért nem volt egyszerű, volt, hogy fél évig nem volt fizetésem, de ez nemigen érdekelt, mert meg tudtam oldani a dolgaimat.- S azóta sem bánta meg, a leg- kilátástalanabb helyzetekben sem, hogy ezt választotta.- Dehogy, soha. Kora gyerekkorom óta pap akartam lenni. Mikor mondták, hogy sokat kell hozzá tanulni, boldog voltam, amikor iskolába kezdhettem járni. Persze a művészi irány is hatott rám, a katonaságnál pedig rájöttem, hogy mennyire jó dolog az, ha többen vagyunk együtt. Szóval mindez együtt sokat adott nekem. De szerencsém is volt, hogy mindig találkoztam olyan emberekkel, akik ki tudták bontani azt, ami bennem volt. Az ember személyisége ugyanis csak így fejlődik.- Eredetileg három falu tartozott Önhöz, most 11.- Összesen 25 épülettel. Ebből 18-at már felújítottunk. Sok-sok kétkezi munkával, és persze sok-sok ember segítségével. Közben pedig elkezdtük szervezni a saját szerzetesi közösségünket. S mivel úgy gondoltam, nem lehet egy közösséget habokra építeni, kell egy szilárd háttér is, családi pénzből megvettük a miklósi plébániaépületet. Az egyház persze örült, hogy megszabadult egy romos háztól. Én meg eladtam az említett átszállított parasztházamat, hogy legyen miből felújítani.- Aztán következett sorban a többi felújítandó épület Szorosadon, Kárában, Törökkoppány- ban, Somogydöröcskén, Pusztaszemesen, Kapolyon, Kere- kiben, Somogymeggyesen, Ziesen és Somogyegresen. Mi hajtja?- Az Isten iránti szeretet. Ahogy a zsoltár mondja, „emészt a buzgóság a házad iránt”. S persze van egy nagyfokú odaadásérzés is az emberben az iránt az ügy iránt, amit hordozunk. S a hívekből is komoly megbecsülést vált ki az a fizikai munka, amit végzünk, s mindaz, amiért élünk és dolgozunk. Arról szól a szerzetesi közösségünk is, hogy tényleg úgy éljünk, ahogy egy papnak kell. így tudunk egymásra figyelni, tudjuk egymást figyelmeztetni és segíteni. Egy közösség ugyanis nem egy meg egy ember, hanem ha összefognak, hatványozódik az erejük. Nekünk például nagyon sok tiszta örömünk van, amikor befejezünk egy munkát, de aztán a következő nap új reménnyel indul.- Földhöz ragadt kérdés, de honnan van minderre pénz?- Mi a fizetésünket nagyobb részt befektetjük. Ha már letettük a szegénységi fogadalGalbavy Jenő József: jólesett a közösség j elismerése Galbavy Jenő József, a példamutató lelkipásztor Galbavy Jenő József SJP prior 1950-ben született Balaton- szemesen. Középiskoláit a szegedi Vasútgépészed Technikumban végezte, de mór Szegeden jelentkezett kispapnak, majd Budapestre került. 1976-ban Veszprémben szentelték pappá. 1976 és 1981 között káplán Zírcen. 1979 és 1982 között adminisztrátor, majd plébános Bakonynánán. 1982-ben került Törökkoppányba. 1986-ban Miklósiba költözött, ahol újjáépítették szerzetes házukat. 1996-ban a megyés püspök jóváhagyta a Szent János Apostolról és Remete Szent Pálról nevezett szerzetesi közösséget, melynek első tagjai letették örök fogadalmukat. A közösség vezetőjeként megerősítették, és tizenegy környékbeli kisközség lelki- pásztori ellátását bízták rá juk. 2011-ben köztársasági elnö ki díszoklevéllel ismerték el munkásságát. 2016-ban Törökkoppány díszpolgárává választották. mat... Ugyanakkor, mivel a hívek látják, hogy mindent az egyházért csinálunk, megbíznak bennünk, és igen komoly adományokat kapunk tőlük. Nem is kell kérnünk, igaz, nem is szeretünk gyűjteni, mert ez egy szegény vidék. S úgy van az, hogy a szegény ember azért adakozóbb, mert tudja, mi a hiány. Történt egyszer például, amikor a kapolyi templomot újítottuk föl, hogy nem tudtam az ácsnak fizetni, mondtam neki, majd a jóisten postázza. Persze kikerekedett a szeme. Dé másnap aztán még inkább, amikor mondtam neki, hogy megjött az Úristentől a posta, és odaadtam neki a pénzt. Ugyanis, amikor mentem misézni, a sekrestyés adott nekem egy nagy borítékot, amiben egy csomó tízezres volt egy levéllel: vegye úgy, hogy az Úristen postázta! Azóta se tudom, kinek az adománya volt. Sokszor volt, hogy pénzszűkében voltunk, de eddig akármit kezdtünk el, azt be tudtuk fejezni. Az Istent komolyan kereső és ügyéért tenni akaró ember megtapasztalja a Gondviselést.- Emlegette már a közösség erejét, Önnek mit jelent a szerzetesi közösség, illetve a hívek közössége?- A hívektől nagyon sokat tanultunk, a kőműveskedéstől a főzésig mindent. Nagyon jó emberek vannak a környezetemben, akik persze inspirálnak is. Minden falunak megvan a maga lelkisége. Törökkoppány például egy ősmagyar falu, ahol mindig szerették a papjukat. A díszpolgári cím megbecsülést jelent számomra, szó ami szó, jólesik. A szerzetesi közösségünk lelkisége pedig arról szól, hogy a megbecsülés kihozza az emberből a legjobbat, és ez oda-vissza hat. Balczó Andrásról készült egy portréfilm, ami nagy hatással volt rám. Amikor a legjobb eredményét futotta, azt vette észre, hogy a szurkolók futnak mellette a pályán kívül. Akkor azt mondta: „nem tudom én futottam-e őáltaluk, vagy ők futottak énáltalam. De ez a legjobb eredményt hozta ki belőlem.” Szóval a szerzetesi közösségünkben úgy dolgozunk, hogy az emberekből megbecsülést váltsunk ki Isten és az egyház iránt. A díszpolgárság is abban erősít meg, hogy ezt a fajta lelkiséget kell folytatnunk. Ehhez pedig a remeteség elengedhetetlen, ugyanis ahhoz, hogy adni tudjunk, nekünk is tölte- keznünk kell.- Egyelőre csupán hárman viszik tovább ezt a lelkiséget.- Igen, hárman vagyunk fo- gadalmasok, és vannak külső testvéreink. Sokan jöttek hozzánk, maradtak egy-két évig, aztán elmentek. Senkit nem küldtünk, azt mondták, nem erre gondoltak. De az emberek szabadsága fontos számunkra, örülünk hát, ha jön valaki, de tiszteletben tartjuk azt is, ha rájön, hogy ez az út számára túl nehéz.
