Somogyi Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-21 / 248. szám

EGY PERCBEN Életveszélyes gyalogátkelő KAPOSÚJLAK Halálra gázolt egy au­tós egy nőt, aki éppen átment a kije­lölt gyalogátkelő-helyen a napokban Kaposújlakon. A tragédia megrázta a helybelieket, aki összefogtak, és egy­öntetűen követelik, hogy alakítsák át az életveszélyes kereszteződést. Az önkormányzat a Közúthoz fordult, hogy elejét vegyék az újabb tragédi­áknak. ► 3 Kölcsönös hazaárulózás BUDAPEST Kosa Lajos arra számít, hogy más frakciókból átszavaznak majd, hogy meglegyen a kétharma­dos többség az alkotmánymódosí­táshoz. A Jobbik ragaszkodik felté­teléhez, a letelepedési kötvények el­törléséhez. ► 8 A tanévkezdés óta ügyelnek a gyerekek és az iskolák biztonságára / ' Rendőrkézen a robbantó BUDAPEST Tegnap reggel már bizo­nyossá vált, hogy a Teréz körúti rob- bantót kapta el a TEK Keszthelyen szerdán. Már meg is gyanúsították a kihallgatás után. ► 9 Újabb áldozatok ' BICSKE Újabb áldozatok jelentkeztek a bicskei molesztálási ügyben, hogy hozzájuk is közeledett a bicskei gyer­mekotthon igazgatója. Egyikük a ne­vét és arcát is vállalva azt mondta, ko­rábban úgy érezte, „egy fecske nem csinál nyarat”, ezért nem szólt. ► 10 Jó reggelt! Szépen lassan hozzászokunk a közhelyhez: nálunk mindent visznek (értsd: ellopnak), ami mozdítható, a napokban azonban egy budapesti gyermekorvosi rendelőben azonban ezt is tudták fokozni ismeretlenek. Egy, a legnagyobb közösségi oldal­ra feltett fotó szerint ugyanis egymás után kétszer is ellopták a mellékhelyi­ségben kihelyezett ipari méretű vécé- papír-gurigát. Ezért az ott dolgozók, fenntartva a higiéniás viszonyok mi­nimumát, kénytelen-kelletlen odalán­colták a következő tekercset a radiá­tor tetejére. Úgy tűnik, a „ha menni kell, hát menni kell” - mindenki szá­mára ismerős népi bölcsesség nálunk ezzel egészül ki: ha vinni lehet, hát el is visszük. Persze, reméljük, a radiá­torra ez nem vonatkozik. Sz. T. SOMOGY Egyre több somogyi oktatási intézmény csatlakozik az iskolarendőr programhoz. Hamaro­san új együttműködési megállapodást köt a rendőr­ség az iskolákkal, ezért végigjárják az összesét, hogy pontosítani tudják, milyen foglalkozásokat, órákat szeretnének látni a pedagógusok. A cél az, hogy mi­nél bővebb legyen azon iskolák köre, amelyek igényt tartanak a rendszeres rendőri jelenlétre. A 2016- os tanévben már 111 általános iskolában, hat óvo­dában, és tizenhárom középfokú oktatási intéz­ményben volt jelen az iskolarendőr program, 85 is­kolarendőr látogatja rendszeresen az iskolákat. Az együttműködési megállapodásokat november köze­péig hoznák tető alá tankerületenként, illetve a helyi iskolák vezetőivel erősítik meg az eddigi jó kapcsola­tot, tudtuk meg Váez Edittől, a Somogy Megyei Rend­őr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályve­zető-helyettesétől. A rendőrök már augusztustól ké­szültek a tanévkezdésre, a legforgalmasabb helye­ken forgalomszervezési ajánlásokat tettek, bejáráso­kat végeztek, és polgárőrök is segítettek. Virágok a tankon, Csepel az udvaron Az emlékezés virágai az ágyúcsőben és a lánctalpakon Tízmilliókba került a sétány biztonsága Kórház: nem szűnik meg, csak átalakul MARCALI Orvoshiány kezelé­se, mobil szűrőállomás mű­ködtetése és a hospice ellátás fejlesztése stabilizálja a mar­cali kórházat. Sajtóbeszélge­tést tartott a marcali kórház­ban Németh László, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója és Moizs Mari­ann, a megyei Kaposi Mór Ok­tató Kórház főigazgatója. Németh László főigazgató bevezetőjében elmondta: a kór­ház helyzetének biztosítása és a betegellátás érdekében az ak­tív ellátást továbbra is megtart­ják. A jövőben a 15 ágyas bel­gyógyászati és 10 ágyas sebé­szeti aktív osztály mellett, a to­vábbra is működő sürgősségi osztály garantálja a biztonsá­gos betegellátást, valamit a töb­bi krónikus ágy és egyéb szol­gáltatása is megmarad. Moizs Marianna főigazgató arra tért ki, hogy minden kórház sorsa azon is múlik, tudja-e az orvos­létszámot biztosítani. A 2013- as integráció után három évig csaknem hatvan orvos járt Ka­posvárról Marcaliba. ► 2 KAPOSVÁR Csütörtökre vir­radóra ismeretlen kezek vi­rággal díszítették fel az 56-os tankot a városközpontban, a Klebelsberg kollégium parko­lójába pedig a forradalom te­herautója gördült be tegnap: mindezekből a jelekből is lát­szik: közeledik október 23. A forradalom teherautója, egy Csepel D344 gördült be a Klebelsberg Középiskolai Kollégium parkolójába csü­törtökön délután: a kollégi­umban lakó középiskolások közvetlen közelről vehették szemügyre a legendás jármű­vet. ► 3 SIÓFOK Míg a bűncselekmé­nyek száma a tavalyi 344-ről idén nyáron 92-re csökkent a siófoki Petőfi sétányon, egyet­len egy kiemelt bűneset (rab­lás, kifosztás, csoportos ga­rázdaság) sem maradt felde­rítetlen - hangzott el a siófo­ki járási közbiztonsági egyez­tető fórumon. A város önkor­mányzata több, mint negy­venmillió forintot áldozott DUNÁNTÚL A kormány bér­emelést tervez a közlekedé­si dolgozóknak, somogyi ér­dekvédők állítják: a döntés­hozók ezzel hosszú évek el­maradását akarják pótolni. A versenyképtelen, helyen­ként arcpirító fizetések mi­att - számos fiatalon kívül r már a középkorosztály tagjai közül is egyre többen fontol­a magyarországi közterüle­teken alighanem példátlan egész szezonos korzórend be­vezetésére, egyebek között a kamerarendszerre és az őr- személyzetre. S a sétány és a Nagystrand egészét a nyár­ra rendezvényterületté mi­nősítették. A rendőrség véle­ménye szerint mindez ered­ményre vezetett, bevált az el­képzelés. ► 2 gatják a munkahelyváltást, s az újabb minimális fizetés- emelés hírére aligha bonta­nak pezsgőt a munkások. Somogyi vasutasok sze­rint nem pár ezer forintos emelésre van szükség, ha­nem minimum átlagosan 20 százalékra: a családok ekko­ra összeget már megérezné- nek. ► 4 Béremelés: a szép szó már nem elég 770865 912053 1 6 2 4 8 SZER K ÉSZT ŐSÉG! E-mail: sonline@sonline.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 MA HOLNAP —* 13 14 Folytatódik a borús, szürke, kellemetlen őszi időjá­rás. Sokfelé alakul ki újabb eső, de délutántól nyu­gat felől lassan csökken a felhőzet. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Orsolya és Klementina nevű olvasóinknak!

Next

/
Thumbnails
Contents