Somogyi Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-20 / 247. szám
2016. OKTÓBER 20., CSÜTÖRTÖK SPORT 11 Elérhetők a szellemi diákolimpia segédanyagai Rivalizálás helyett inkább összefognak a röpisek Akadémiai szinten Hibátlan a Siófoki Bányász együttese DIÁKSPORT Tizenhetedik éve rendezik meg hazánkban a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpiát. A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) a Magyar Olimpiai Akadémiával (MOA) együttműködésben a 2016/2017-es tanévben is meghirdette ezt az eseménysorozatot. A tanulók két korcsoportban mérkőzhetnek meg. A 2002 és 2005 között születettek a III-IV. korcsoportban (általános iskolások), míg az 1997 és 2001 között születettek az V-VI. korcsoportban (középiskolások) vetélkedhetnek majd a minél jobb helyezésekért. A versenyen az ötkarikás játékokról szerzett tudásról kell számot adni legtöbbször TOTÓ, villámkérdés, vagy éppen keresztrejtvény formában. A fair play, az Agenda 2020, a Magyar Antidopping Csoport és a magyar paralimpiai bajnokok kérdéseihez kapcsolódó segédanyagok a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján is elérhetőek. A vetélkedő részletes kiírása az MDSZ honlapján található meg. A kérdéseket a megadott anyagokból állítják össze az esemény szervezői. A viadal 0. fordulóját december 6-a és 8-a közt rendezik. Az országos döntőnek 2017. március 12-én, vasárnap tata ad otthont. K. Z. A kaposvári röplabdasport egyik bölcsőjében, a Toldi-is- kolában - a múlt és a jövő kiválóságai előtt - írták alá az 1. Magyar Cukor Manufaktúra Kft. és a Kaposvári Röplabda Akadémia (RÖAK) közötti támogatási, egyben együttműködési szerződést., Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu RÖPLABDA A helyszínválasztás nem véletlenül esett a Toldira: a kaposvári röplabdasport egyik bölcsőjéről van szó, ahol remek szakemberek osztották meg a tudásukat, s a tanítványok közül idővel sokan a nagycsapatban folytathatták, többen pedig egészen a válogatottságig vitték. Ráadásul a hétvégén, szombaton immár második alkalommal rendezik majd meg a Lábas Judit emléktornát mini leánycsapatok számára.- Ez már a hatodik évadunk. Örömmel jelentem be, hogy dr. Ezer Ferenc révén egy sportorvosa is van már az akadémiának. A terveink között ugyanis az is szerepel, hogy napra készek legyünk az akadémis- táink egészségi állapotáról, ha kell, rögtön tudjunk segíteni - mondta Horváth Éva, a RÖAK elnökasszonya.- Cégünk, az 1. MCM Kft. . sok mindent támogat, ami arra A kaposvári röplabdaspoi két nagy mecénása. Kari Schultes és Horváth Éva I érdemes, legyen az sportegyesület, kulturális esemény vagy valamilyen jótékony megmozdulás. A röplabdára külön is figyelünk, aminek egyszerű oka van. Az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem nemcsak Somogy, hanem egész Dunántúl egyetlen NB I.-es női röplabdacsapata. Márpedig egy ilyen klubnak szüksége van az utánpótlásra, hogy tudjon meríteni; itt jön a képbe az akadémia - folytatta Karl Schultes, az 1. MCM Kft. tulajdonosa.- Rivalizálás helyett összefogás^)! A klubok egymással versenyeznek a támogatók, szponzorok - na meg a gyermekek - felkutatásában. A röplabda máshogy néz ki Kaposváron. Nemcsak utánpótlás fronton fog össze a leány és a fiú szakág, hanem ugyanez tapasztalható a két nagycsapatnál is, ami mindenképpen követendő példa - mondta Demeter György, a RÖAK szakmai igazgatója, a Fino-Kapos- vár mestere.- A Toldi-iskola - ez már a 36. tanévünk - a kezdetektől fogva szorosan összefonódik a röplabdával. Három olyan neves szakember is itt tanított, akik már sajnos nem lehetnek közöttünk. A toldis gyerekek rengeteget tanul- (hat)tak Zádor Tibortól, Bíró Lajostól és a fájdalmasan fiatalon távozott Lábas Judittól, akiket soha nem felejtünk - zárta a sajtótájékoztatót Héra Zoltán, a Toldi-iskola igazgatója. Kiütéses győzelmének köszönhetően a csoportja élére lépett a Zsíroskönyér csapata Szalai is hétszer volt eredményes KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS A kispályás bajnokság elmúlt három játéknapjának mindegyikén volt hétgólos „mesterlövész” a játékosok között - adott tájékoztatást a kaposvári pont- vadászatról Böröczi Zoltán főszervező. -AB csoportban Szalai Norbert zörgette meg ennyiszer az ellenfél hálóját. Meglepetésre kikapott az eddig pontveszteség nélkül álló Pofára SE gárdája, így át kellett adniuk a listavezető pozíciót a Zsíroskönyér FC-nek. Tapogatózó játék után a Win-Team ragadta magához a kezdeményezést, majd háromgólos vezetést szerzett. A második játékrészben magára talált a Pofára SE, de fordítani nem tudott a remekül védekező ellenféllel szemben. A folytatásban kiegyenlített mérkőzésen, egyforma erők küzdelméből a szerencsésebb csapat került ki győztesen. A Superbody jobb helyzetkihasználásának köszönhetően szerezte meg a három bajnoki pontot. Az Alibi FC-Postás SE mérkőzésen végig az előbbi csapat dominált, a második félidőre kicsit kiengedtek, de így is magabiztosan nyertek, megőrizve harmadik helyezésüket a tabellán. Végig sportszerű keretek közt küzdöttek a csapatok, a Zsíroskönyér gárdájának nem okozott nagy nehézséget ellenfele ilyen arányú legyőzése sem. Szalai Norbert hét találattal járult hozzá csapata diadalához. Két ellentétes félidőt láthattunk az est utolsó mérkőzésén, az elsőben az Őrei, a másodikban a Kacsó- gép játszott jobban. Az első játékrész végére az Őrei háromgólos előnyre tett szert, a térfélcsere után hatékonyabban játszott az ellenfél, de egyenlíteniük nem sikerült. Kun Z. Hátrányba került a Pofára SE A kaposvári kispályás labdarúgó-bajnokság B csoportos eredményei: Pofára SE- Win-Team 2010 2-3: Super- body-lnvestment 5-3: Alibi FC-Postás SE 5-3; Zsirosko- nyér-Amatőrök 201111-2; Kacsógép-Orcí SC 2-3. A kaposvári kispályás labdarúgó-bajnokság B csoport állása: 1. Zsíroskönyér FC (21 pont), 2. Pofára SE (18), 3. Alibi FC (16), 4, WIN-Te- > ________________________ am 2010 (13), 5. Superbody (9), 6. Őrei SC (8), 7. Investment (6), 8. Kacsógép (4), 9. Postás SE (3), 10. Amatőrök 2011 (0), A következő forduló (október 25., kedd) párosítása -17.30 óra: Investment-Arnatőrök 2011.18.15 óra: Őrei SE-Su- perbody, 19 óra: Postás SE- Kacsógép. 19.45 óra: Win-Team 2010-Aíibi FC. 20.30 óra: Pofára SE-Zsírosköriyér FC. MEGYEI ÖREGFIU LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG A 6. forduló eredményei: Siófoki Bányász SE-Balaton- lelle 2-1; Balatonboglár-Tab 2-3; Fonyód-Balatonkereszt- úr 0-5. A Visz/Balatonszemes-Ba- latonszabadi mérkőzést (1-3) már korában lejátszották. Az élcsoport állása: 1. Bala- tonlelle 15 pont (36-8), 2. Siófoki Bányász SE 15 pont (21- 3), 3. Balatonszabadi 15 pont (22-6). A hétfői 7. forduló párosítása: Balatonszárszó-Balaton- boglár 15.30 órakor; Tab-Visz/ Balatonszemes 16.15 órakor; Balatonszabadi-Balatonlel- le 18- órakor; Siófoki Bányász SE-Fonyód 18 órakor, Balaton- keresztúr-Balatoni Vasas 18 órakor. MEGYEI NŐI FÉLPÁLYÁS LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzés pótlásán: Kaposvári Rákóczi BFLA-Barcs 5-0. Az élcsoport állása: 1. Kaposvári Rákóczi BFLA 15 pont (54-1), 2. Balatonszemes 10 pont (4-1), 3. Siófoki Bányász SE 9 pont (19-1). MEGYEI U15-ÖS LEÁNY FÉLPÁLYÁS LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG A 4. forduló eredményei: Csurgó-Csököly 7-0; Nagy- bajom-Kaposvölgye LUE 2-2; Nagyatád-Jíéthely 0-2. A Kaposvári Rákóczi BFLA-Barcs mérkőzést csütörtökön játsz- szák. A nyitó fordulóból elhalasztott mérkőzés pótlásán: Csurgó-Kaposvári Rákóczi BFLA 0-9. Az élcsoport állása: 1. Nagyatád 9 pont (19-4), 2. Kéthely 9 pont (6-7), 3. Barcs 7 pont (12- 3). Fenyő Gábor Pontra várva A lelkes öregfiúknál a Siófoki Bányász SE társulata eddig az összes fellépését megnyerte. Két másik Balaton-parti egylet, a Balatonboglár csapata és a Balatonszárszó együttese viszont rendre alulmaradt a fellépésein, vagyis még várnak az első pontjukra. Nem tudták ledolgozni Csurgón az ötgólnyi hátrányt az akadémisták Egy gól döntött a rangadón KÉZILABDA NB I./B NYUGATI CSOPORT, FÉRFIAK: CSURGÓI KK U23-NEMZETI KÉZILABDA AKADÉMIA 34-33 (19-14) Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok, vezette: Asztalos, Bár- kányi. A Csurgói KK U23 gólszerzői: Szkokén 9, Megyeri 5, Hanusz 3, Varjú 2, Füstös 4, Szabó 7, Géczi 1, Mátó 3. Edző: Bencze József. Nemzeti Kézilabda Akadémia: Szabó M., Nagy D. és Győri (kapusok) - Schäffer ó, Kerkovits 4, Török 5, Borzas 1, Csömör 1, Kovács M. 1, Pap Á. 2, Mikita 5, Gábor 8. Edző: Gyurka János. A junioroknál szabadnapos volt a NEKA csapata. A felnőtt bajnokság állása: 1. Dabas KC VSE (12), 2. Tatai AC (10), 3. PLER-Budapest (10), 4. Százhalombattai KE (10), 5. ETO-SZESE Győr (9), 6. Pécsi VSE (7), 7. Vecsés SE (6), 8. Csurgói KK U23 (5), 9. Balatonfüredi KSE U23 (4), 10. Nemzeti Kézilabda Akadémia (4), 11. Al- ba-MÁV-Előre (3), 12. Telekom Veszprém U23 (2), 13. Veszprémi KKFT Felsőörs (2), 14. Pénzügyőr SE (0). A junior bajnokság állása: 1. DabasKCVSE (10 pont), 2. Veszprémi KKFT Felsőörs (10), 3. PLER-Budapest (8), 4. Pécsi VSE (8), 5. ETO-SZESE Győr (ó), 6. Telekom Veszprém (6), 7. Nemzeti Kézilabda Akadémia (4), 8. Alba-MÁV-Előre (4), 9. Pénzügyőr SE (4), 10; Vecsés SE (2), 11. Százhalombattai KE (0), 12. Tatai AC (0). Kun Z. Mátó István (elöl) három góllal járult hozzá a csurgói győzelemhez Választanak Kiválasztó napokat rendeznek a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémián. Azokat a leányokat várják, akik 2002. január 1. és 2004. december 31. (játékos), valamint az 1999. január 1. - 2004. december 31. (kapus) között születtek. A fiúk közül a 2001. január 1. és 2003. december 31. között született kézilabdázók jelentkezhetnek. A leány kiválasztó napot 2016. november 5. (szombaton) 10-15 óra közt. a fiú kiválasztó napot 2016. október 30. (vasárnap) 11-14 óra közt rendezik a balatonboglári intézményben. Veretlenül vezet a Kaposvári ESE KÉZILABDA NB III. SOMOGY-ZALA- VAS MEGYEI CSOPORT, FÉRFIAK: SIÓFOKI KCSE-KUTASI NKC 28-22 (13-9) Siófok, munkacsarnok, vezette: Markhard, Nagyvizeli. Siófok KCSE: Sülé, Horváth B., Mata, Pintér 3, Pete, Losonc, Csőri 1, Szó'nyi 1, Varga K. 9, Kovács V. 1, Horváth R. 9, Pitz 3, Szappanos 1, Fiiszár, Geipl. Edző: id. Kiss Szilárd. Kutasi NKC: Bodó, Kovács Z., Kordély 4, Egyed 4, Csíkvár 5, Muschál 3, Akácsos 1, Nógrádi 5. Edző: Kovács Zoltán. BALATONBOGLÁRI SC- KAPOSVÁRI EGYETEMI SE 22-25 (12-14) Balatonboglár, Urányi János Sportcsarnok, vezette: Markhard, Nagyvizeli. Balatonboglári SC: Geren- di 4, Hunkár 2, Schmal P. 1, Schrauff, Lakatos 2, Hiczfelder 9, Héjjas 1, Bálint 1, Simon K. 2, Csorba, Hiczfelder T., Hiczfelder J. Játékos-edző: Hiczfelder János. Kaposvári Egyetemi SE: Újvári, Horváth I., Gelencsér 4, Péter 10, Mágó 5, Hilmer, Farkas 1, Kiss B. 2, Papp 1, Kovács K. 1, Pinke, Krebsz, Po- tó 1. Lőrincz. Játékos-edző: Péter Gergő. A felnőtt bajnokság állása: 1. Kaposvári Égyetemi SE (6 pont), 2. Máriaújfalui SE (4), 3. Siófok KCSE (3), 4. Letenye UKE (3), 5. Kutasi NKC (2), 6. Balatonboglári SC (2), 7. Vonyarcvashegy SE (2), 8. Eger- szegi KK (0). Kun Z