Somogyi Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-13 / 241. szám
2016. OKTÓBER 13., CSÜTÖRTÖK és fél év javítóintézeti nevelésre ítélte. A verdikt ellen csak az első- rendű fellebbezett, s védője a másodfokú tárgyaláson ugyan elismerte, megalapozottan ítélték el védencét, túl súlyosnak találta a három év javítót. Az ügyész viszont azzal érvelt, a folytatólagosság, valamint a | Javítóintézetbe küldtek a társát terrorizáló fiatalt halmazat miatt reális a büntetés. A törvényszék tanácsa - aki előtt az utolsó szó jogán a vádlott kínjában nevetgélve semmivel sem tudta megindokolni, miért érdemelne rövi- debb idejű javítót - azonban a járásbírósággal értett egyet, s helybenhagyta annak ítéletét. A verdikt jogerős. Nemcsak zsebpénzét szedte el két társa a kaposvári Zita gyerekotthonban élő 15 éves lánynak, hanem arra is rákényszerítették, hogy egy süteményért szexeljen egy felnőtt férfival. Vas András andras.vas@mediaworks.hu KAPOSVÁR Helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, és három évre javítóintézetbe küldte a Kaposvári Törvényszék tanácsa azt a 18 éves lányt, aki társával folyamatosan megfélemlített-zsarolt egy 15 esztendős intézeti lányt, akit arra is rákényszerítettek, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen egy felnőtt férfivel. A két fiatalkorú vádlott és áldozatuk a kaposvári Zita nevelőotthonban éltek, ahol a tizenöt éves sértettet állandóan rettegésben tartották: rendszeresen fenyegették, állandóan üvöltöztek vele, s elvették a zsebpénzét. Két éve októberben ráadásul az elsőrendű vádlott arra kényszerítette a 15 esztendős lányt, hogy szexeljen egy felnőtt férfivel, cserébe adtak neki egy kétszáz forintos süteményt. Amikor lebuktak, a 18 éves lány először mindenben elismerte bűnösségét, később viszont állította, a rendőrségi kihallgatáson be volt drogozva, így nem tudta, mit beszél, ezért akármit mondtak neki a rendőrök, rábólintott. A két vádlott ellen az ügyészség folytatólagos kényszerítés, folytatólagos zsarolás és kerítés miatt emelt vádat, s bár a lányok tagadtak, a bíróság - a diáktársak és a pedagógusok tanúvallomásai alapján is - bizonyítottnak látta bűnösségüket: az elsőrendű vádlottat három, a másodrendűt két Külföldön futtatta fia barátnőit a nemesvidi férfi Három év börtönre ítélt kerítés és más bűncselekmények miatt a marcali bíróság egy nemesvidi férfit, élettársa pedig pénzbüntetést kapott. A vád szerint az elsőrendű vádlott férfi rábírta élettársa két fiának barátnőit, valamint azok egy nőismerősét, hogy Ausztriában és Németországban különböző éjszakai klubokban, illetve magánházaknál prostituáltként dolgozzanak. Mivel egyikük még nem töltötte be tizennyolcaik életévét, a férfi más nevére szóló személyi igazolványt is adott neki. A lányok 2012. decembertől 2013. márciusig dolgoztak külföldön, s bár többször megpróbáltak hazatérni, a vádlottak rendre bántalmazták őket. s így maradni kényszerültek, keresetük jelentős részét pedig az elsőrendű vádlott elvette tőlük. A marcali bíróság ítélete ellen az ügyészség súlyosbításért fellebbezett, s kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását, utóbbit viszont a járásbíróság elutasította. A per a Kaposvári Törvényszéken folytatódik. A. V. MEGYEI KÖRKÉP j Nyilvánosságért kiált! Márkus Kata kata.markus@mediaworks.hu A zt mondja a Nébih, hogy mivel nem céljuk a megszégyenítés, kizárólag a pozitív példákat teszik közzé a főzőkonyhák tesztelése során tapasztalataik közül. Azokat is csak akkor, ha az érintettek hozzájárulnak. Meg azt is mondják, hogy a programnak nagyon kedvező a fogadtatása. A főzőkonyhák üzemeltetői körében minden bizonynyal. Ők nyilván örülnek. Ha elégtelent kaptak és nem került nyilvánosságra, akkor azért, ha meg jó osztályzatot kaptak, s azt ország-világ láthatja, akkor meg azért. Én meg annak örülnék - bár nem vagyok a mindenáron szankcionálás híve -, ha lennének olyan területek, ahol bizony nincs bocsánatos bűn. Mondjuk ilyen lenne több más terület mellett a közétkezteHa nem akar éhezni egész nap, esetleg üres kenyéren élni, akkor megeszi, amit elé raknak. Készüljön is az bármiből tés is. S nem csak azért mondom ezt, mert már Hippokra- tész is megmondta: „A táplálékod legyen az orvosságod!” Hanem mert ha silány alapanyagból, nem megfelelő higiénés körülmények között készülnek az ételek mondjuk az óvodák, iskolák, szociális intézmények konyháin, akkor bizony, bár szépíthetjük a dolgot, de a legkiszolgáltatottabbak kai tesszük ezt. Mondjuk egy középiskolás már könnyebben megteszi, hogy feltépi a hűtő ajtaját, amikor kettőkor-háromkor hazaér az iskolából. Persze jegyezzük meg gyorsan, ez sem egészséges. Ám mit tehet egy óvodás kisgyerek, amikor reggeltől délutánig az oviban van, jó ha ötre hazaér szüleivel? Ha nem akar éhezni egész nap, esetleg üres kenyéren élni, akkor megeszi, amit elé raknak. Készüljön is az bármiből. S ezt kihasználni, megelégedni az olcsóbbal, a silányabbal, az bizony minimum nyilvánosságot érdemel. És hát van itt egy mára 200 ezressé duzzadt réteg, akik csak az iskolában, oviban jut(ná)nak elegendő és megfelelő minőségűi?) élelemhez .... M ár a századelőn is a somogyiak egészségéért tett KAPOSVÁR Somogy vármegye tisztifőorvosa születésének 160. és halálának 100. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést a Kaposi Mór Oktató Kórház Rumi György konferenciatermében. Szap- lonczay Manó járási tisztifőorvosként, majd a marcali kórház alapító-igazgatójaként, ezt követően pedig megyei tisztifőorvosként is elévülhetetlen érdemeket szerzett a kaposvári kórház fejlesztésében, a megye lakossága egészségügyi helyzetének javításában. Az emlékülésen Varga István könyvtáros, helytörténeti kutató elevenítette föl Szap- lonczay életét és munkásságát. Márkus Kata Tanárok éjszakája, óvodapedagógusok napja a megyei múzeumban Nívós oktatásra szövetkeznek Szenna és a kaposvári múzeum új lehetőségeit mutatták be Áradó víz elől menekítették az embereket SOMOGY Egy megyei, nyolc járási és öt települési mentőcsoport gyakorlata zajlott Somogybán, s további 35 települési mentőcsoport 345 tagja szerzett alapvető vízkár-elhárítási minősítést. A felkészítés Marcaliban a köteles polgári védelmi szervezet lakosságvédelmi, logisztikai, műszaki és kárfelszámoló egységeinek képzésével indult. A mentő- csoport tagjai alapvető vízkár-elhárítási feladatokat ismételték át. Sávolyon a marcali járás Berzsenyi Mentőcsoportjának éves katasztrófavédelmi és honvédelmi felkészítését tartották. Siófokon azt gyakorolták, hogy elárasztott területekről hogyan menekítsék ki az embereket: a a mélyebben fekvő ingaüanré- szek veszélybe kerültek. A munkálatokba a környékbeli mentő- csoportok is bekapcsolódtak, s a barcsi, a nagyatádi, a csurgói és a kaposvári járásban is gyakorlatot tartottak. H. M. KAPOSVÁR Tanárok és óvodapedagógusok napját tartott közös programként a Rippl-Rónai Múzeum és a Szennai Skanzen a Múzeumok Őszi Fesztiváljának keretében. A megyei múzeumi szakemberek rövid előadásokkal, workshopokkal irányították rá a figyelmet a múzeumi foglalkozások előnyeire, a helyi jó gyakorlatra.- Olyan programok lehetőségét nyújtjuk, amelyek során a gyerekek nemcsak tanulhatnak, hanem jól is érezhetik magukat - mondta Bodó Alexandra múzeumpedagógus. - Az iskolákban könyvekből igyekeznek a fejükbe csöpögtetni a tudást, ám a múzeumpedagógiai foglalkozásokon kézzelfogható módon szerezhetnek élményeket, beleláthatnak abba, ami a tankönyvek mögött van. De ehhez az kell, hogy a tanároknak legyenek ismereteik a múzeumi programokról, és ennek alapján hozzák is el a diákokat. A tanárok és óvodapedagógusok napján a megyei és a marcali múzeum, valamint a szennai skanzen is bemutatta tevékenységét, a foglalkozásaik és szolgáltatásaik előnyeit. Szó esett a múzeumi táboroztatás előnyeiről, hiszen a Desedai Fekete István Látogatóközpont és Ripp-Rónai Megyei Múzeum várja a gyermekeket, akik a régészettel, vagy a desedai hajózással is megismerkedhetnek. Az összejövetel résztSarkadi Kiss János is fellépett vevői információkat kaptak arról is, hogy milyen pályázatokban tudnak együttműködni. A szakmai párbeszéd mellett helyet kapott a kultúra is a Csiky Gergely Színház művészeinek felolvasó estjén. K.G. Az elnyomás tankjának tartják KAPOSVÁR Nem a szabadságot, hanem az elnyomást jelképezi a Fő utcán felállított T34-es tank, erről tartottak sajtótájékoztatót a Jobbik helyi képviselői, Mi- háldinecz Gábor, Kiss Tamás és Takács Richárd. Állításuk szerint áthallásos a megemlékezés ezen formája, mert ez a fajta harckocsi a szovjet vörös terror és kommunizmus szimbóluma. Ezekkel a tankokkal verték le az 56-os forradalmat, és T34-es- eken érkeztek a szovjet marta- lócok, akik nők tömegeit erőszakolták meg Európában, szögezték le. Helytörténeti visszaemlékezésekből is idéztek, miszerint Kaposváron is a taszári laktanyából érkező T34-esek vették át az uralmat november 4-e után. A mai gyermekek örülhetnek az utcai látványosságnak, de a túlélő idősekben kellemetlen emlékeket kelthet a tank, ezért nem helyeslik, hogy közszemlére tették. K.G. i Szexe olcsóJK sutié I«/