Somogyi Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-01 / 231. szám

2016. OKTOBER 1., SZOMBAT SPORT 15 Parázs csatát ígér az újvárosi vendégjáték Siófokon Nem volt szerencséjük a kaposváriaknak Strijben Pásztor ezüstérmes Újabb két pontért száll harcba a Csurgói KK KÉZILABDA NB I., NŐK Újabb rangadót játszik a Siófok KC, mely a Fehérvár legyőzése után az eddig háromból hármat nye­rő Dunaújvárost fogadja szom­baton, 18 órakor a Beszédes­ben. Az újvárosiak legnagyobb erénye, hogy remek második félidőket produkálnak, a Fe­hérvár és a Békéscsaba elleni meccseiket ekkor nyerték meg. A nyitó meccsen a második harminc percben az MTK-nak hazai pályán nyolc, míg újvá­rosban a Fehérvárnak szintén nyolc, míg a Békéscsabának ki­lenc gólt engedélyeztek. Remek mutató, egyértelműen a véde­kezés az, ami az élmezőnyben tartja az újvárosiakat. Az újvá­rosiak javára három meccsen 17 büntetőt, illetve 34 percnyi kiállítást ítéltek, csak össze­hasonlításként siófoki oldalon ezek a számok 7 büntető és 18 perc kiállítás. Amikor egy-egy csapat, illetve a helyezések közt apróságok döntenek, ez kissé soknak tűnik. Nem csak ezért várható pa­rázs összecsapás, hanem azért is, mert vélhetően nem felej­tették el a Balaton partján azt, amikor a legutóbbi szezonban az újvárosiak a Győrre „kigo­lyózták” az alapszakasz har­madik helyéről a Siófokot egy váratlan döntetlennel az alap­szakasz utolsó fordulójában. Ráadásul a Dunaújváros volt az, amelyik elütötte a Siófokot, pedig akár Németh Csilláék is ott lehettek volna az EHF kupa döntőjében. Nagyon sok bor­sot törtek tehát Zdravko Zov- ko edző tanítványai a siófoki­ak orra alá, lenne miért tör­leszteni. Remélhetőleg ezúttal sikerül. Keszthelyi Zoltán Az ukrajnai Strij városában rendezték a sebességi autó­modellezők ukrán GP-jét. A viadal kettes szorzójú Grand Slam-verseny is volt egyben, a sorozat záró eseménye. Kun Zoltán zoltan2.kun@mediaworks.hu AUTÓMODELLEZÉS Nyolc ország hatvannyolc versenyzője száz­nyolc sebességi autómodellel lépett pályára a minél jobb he­lyezések reményében. Magyar- országot a Kaposvári Textiles Modellező Klub két versenyző­je, Bogdán Endre és Nagy Zol­tán, valamint a gyöngyösi MSE két modellezője képviselte, ke­vés szerencsével.- Pásztor Róbert óriási le­hetőség előtt állt - nyilatkoz­ta a hazatérést követően Bog­dán Endre, a Kaposvári Texti­les MK örökös bajnoka. - Mi­nimális előnnyel vezette a 3,5 köbcentiméteres sport kategó­ria mezőnyét a világ- és Euró- pa-bajnok ukrán csapat veze­tője, Ihor Safjanik előtt. Ha si­került volna mögötte végezni, akkor a kaposvári versenyző lett volna a sorozat győztese. Ennek megfelelően az európai szövetség (FÉMA) költségén indulhatott volna egy ausztrá­liai versenykörúton. Bár ilyen előkelő helyen még nem állt ebben a sorozatban kaposvá­ri versenyző, sajnos mégsem sikerült a kitűzött célt elérni az ukrajnai erőpróbán. A via­dalon rendkívül változékony időben a hazai pálya előnye­it jobban kihasználó ukrán nyert, míg Pásztor Róbert az Ukrán GP ötödik helyén zárt kategóriájában. A kaposvári A kaposvári Pásztor Róbert ; számára sem úgy sikerült az ukrajnai verseny, ahogy * szerette volna, ennek • ellenére elismerésre méltó teljesítményt nyújtott ­versenyző a Grand Slam-so- rozatot ezüstérmesként fejez­te be. Vegyes érzésekkel lé­pett fel a dobogó második fo­kára, hiszen, ha egy kis sze­rencsével, egész éves mun­kája elnyerhette volna méltó jutalmát. A 2,5 köbcentimé­teres modellek versenyében egy gyöngyösi modellező mel­lett a kaposvári Nagy Zoltán­nak szoríthattunk. Előbbi ne­gyedik, az összetettben pedig második lett. Nagy Zoltán új egyéni csúccsal 265 km/h-val az ötödik helyen zárt, ezzel az eredménnyel pedig sikerült bekerülnie a világranglista el­ső húsz helyezettje közé, egé­szen pontosan a tizennegye­dik helyre. KÉZILABDA NB I., FÉRFIAK Szóm baton otthonában szerepel a Csurgói KK. Az a Mezőkövesdi KC lesz. A kiválóan védő csurgói kapust, Balogh Tibort kérdez­tük, az ellenfélről, az esélyekről.- Kemény mérkőzésre szá­mítok, mert nagyon erős baj­nokság alakult ki idén az NB I.-ben - mondta Balogh. - Nincs rájátszás, ezért minden mérkőzés élesben megy, és va­lamennyi együttes teljes erő­bedobással harcol a bajnoki pontokért. Ennek megfelelő­en a Mezőkövesd is a két pon­tért jön. Akárcsak nálunk, so­kan távoztak, és sokan érkez­tek a mezőkövesdi csapathoz, de a mag megmaradt. Talán nagy változás náluk, az hogy új vezetőedzőjük lett Molnár Ferenc személyében. Úgy gon­dolom, hogy egy erős kezdőso­ruk van, kemény védekezéssel és jó kapusokkal. Talán ami előnyünkre válhat, hogy a ven­dég cserepad nem olyan „hosz- szú”, mint a mienk. Nem tud­nak annyit változtatni, nálunk minden posztra van két azonos képességű játékos. Szélsőik so­kat indulnak, és próbálnak egyszerű indítás, illetve lero- hanás .gólokat lőni. Jó átlövők­kel rendelkeznek, így sokat lő­nek kapura távolról. Úgy gon­dolom, hogy ha a mi játékun­kat játsszuk, illetve jól véde­kezünk, és sikeresen elhárít­juk ezeket a távoli lövéseket, és nem lesz gond a visszafu- tássaí, akkor egy jó hangula­tú mérkőzésen nyerni tudunk. A meccset szombaton, 18 óra- kor rendezik a Sótonyi Lász­ló Sportcsarnokban. Előtte 16 órai kezdettel az ifik lépnek pá­lyára. Huszár Hajnalka Ötödik helyen zárt a Kasi csapata BIRKÓZÁS A diák és serdülő csa­patbajnokság után másnap az utánpótlás szabadfogású csa­patbajnokságon vett részt a Ka­posvári Sportközpont és Sport­iskola egyesülete. A Dorogi Vá­rosi Sportcsarnokban tizen­egy alakulat lépett szőnyegre. A Kaposvári Sportközpont és Sportiskola csapata a Szegedi VSE ellen a négy közé jutásért fontos győzelmet aratott, ezt kö­vetően az elődöntőben a - ké­sőbbi győztes - hazai együttes­től vereséget szenvedett. Ezúttal jobb volt a Vasas csapata a bronzéremért zajló mérkőzésen A bronzmeccset a Vasas SC csapatával vívták a kaposvári­ak, azonban ezúttal nem sike­rült legyőzni őket. A Kaposvá­ri Sportközpont és Sportiskola ezzel az előkelő ötödik helyen végzett. A kaposvári csapat tagjai: Háhn Csaba, Elek Richárd, Naji Dávid, Szekér Olivér, Jár­tás András, Aladics Gergő, Kajtán Olivér, Kecskeméti Ti- mót, Galambos Milán. A bir­kózókat Takács László vezető­edző és Kajtán László edző ké­szítették fel. Kun Z. Bíró Erik nyert a Virovitica és Barcs közti távon Jubiláltak a határfutók SZABADIDŐSPORT Huszonötö­dik alkalommal rendezték meg az Avermenn-Horváth Viroviti- ca-Barcs határfutó félmaraton versenyt.- A félmaraton távon hatvan- hárman, az 5,8 km-es távon hetvenhetén indultak Virovi- ticáról, illetve Terezino Poljé- ból - számolt be a viadalról la­punknak a rendezők képvise­letében Horváth Gábor barcsi sportreferens.- A félmaraton versenyen a férfiaknál a nagyatádi Bí­ró Erik (1:30.50) ért elsőként a barcsi célba, a pécsi Goszto- lya József (1:34.29) és a szintén pécsi Csörnyei Csaba (1:34.40) előtt. A női mezőnyben a pé­csi Csörnyei Csabáné (1:34.56) lett az első, a barcsi Szili-Hor- váth Ágnes (1:45.02) és a sely- lyei Molnár Péterné (2:02.24) előtt. A rövid távon a horvát Marino Bloundek (Virovitica 0:19.43) kiváló idővel lett az el­ső, Kolovics Tamást (Nagyka­nizsa 0:20.02) és Komlenovics Durót (Virovitica 0:20.19) meg­előzve. A versenyen köszöntöt­ték a legfiatalabb (Varga Vi­rág - Kaposvár, Göbölös Máté - Barcs) és a legidősebb (Kővári István, Pécs) versenyzőket. A barcsi Szív Egyesület tag­jai kerékpárral teljesítették a félmaraton távot. Kun Zoltán Több kategóriában hirdettek eredményt Kategória győztesek es so­mogyi eredmények - 21,3 km 2000 férfiak: 1. Pénzár Mar­cell (Bélavár), 2. Honfi Za­lán (Barcs), 3. Klement Ábel (Barcs). 1996-99.: 1. Bíró Erik (Nagyatád), 2. Petten- di István (Barcs), 3. Orsós Gá­bor (Berzence). 1986-95: fér­fiak: 1. Bajivic Vanja (Gom- je Bazje), 2. Györék Roland (Kaposvár), 3. Kozics László (Berzence). Nők: 1. Ana Anto- lic (Bukovica). 1976-85 férfi­ak: Barunac Miroslav (Viriviti- ca). Nők: 1. Szili-Horváth Ág­nes (Barcs), 2. Riklik Anett (Barcs), 3. Szinyákovics Ka­talin (Barcs). 1966-75 férfi­ak: 1. Csörnyei Csaba (Kom­ló), 2. Szerencsés Norbert (Kaposvár). Nők: 1. Csörnyei Csabáné (Komló), 2. Molnár Péterné (Sellye). 3. Kolozs- váriné Gibizer Beáta (Barcs). 1956-65: 1. Gosztolya Jó­zsef (Pécs), 2. Mártonka Fe­renc (Barcs), 3. Honfi Zsolt (Barcs). Nők 1. Kulicsné He­gedűs Etelka (Sellye). 1946 55 férfiak: 1. Schneider Pál (Pécs), 2.Virág Gyula (Kapos­vár). Nők: 1. Kresojevic Ana (Zagreb). 1945 férfiak: 1. Po- ronyi Gábor (Pécs). 5,8 km táv: 2000 férfiak: 1. Herceg Sebastian, 2. Paluska Péter (Barcs), 3. Németh Máté (Kaposvár). Nők; 1. Szeren­csés Mimi (Kaposvár). 1. Pén­zes Adél (Kaposvár), 1. Leukó Jázmin (Somogyjad), 1. Szöl- lősi Lili (Barcs), 2. Takács Pan­na (Kaposhomok), 3. Palus­ka Petra (Barcs). 1996-99. fér­fiak: 1. Marino Bloudek (Vi­rovitica), 2. Tárnái Bálint (Sá­voly), 3. Pammer Milán (Barcs). Nők: 1. Santi Doroteja (Slati- na). 1986-95 nők: 1. Perdiné Farkas Éva (Vízvár), 3, Császár Enikő (Barcs). 1976-85 férfi­ak: 1. Kerekes György (Kom­ló), 2. Leukó Gábor (Somogy- jád), 3. Bauer Roland (Barcs). Nők: ...3. Farkasné Dobnya Szil­via (Barcs). 1966-75 férfiak: 1. Kolovics Tamas (Nagykanizsa). Nők 1. Kiss Katalin (Vízvár), 2. Csillingh Erika (Barcs). 3. Major Henriett (Barcs). 1956-65 fér­fiak: l.Cindric Mariján (Viroviti­ca), ...3. Paluska Csaba (Barcs). Nők: 1. Hakszer Erika (Komló). ...3. Csizmők Józsefné (Barcs). 1945-56 férfiak: 1. Turnár Já­nos (Barcs). 1946-55 nők: 1. Farkas Józsefné (Vízvár). 1945. férfiak: 1. Kozjak Dragutín, 2. Szüts Miklós (Nagyatád). Kerékpároztak és kocogtak a barcsiak A kerékpározás mellett a futás is népszerű mozgásforma volt SZABADIDŐSPORT Az Európai Autómentes Nap keretében Barcson ismét kerékpároztak és futottak az „Ésszerű mobili­tás. Hatékony gazdaság” jegyé­ben. - Az aktív sportemberek az önkormányzat sportirodája szervezésében családi kerék­pártúrán kerekeztek a város északi részén 6,5 km-es távon - nyilatkozta Horváth Gábor barcsi sportreferens. - A fu­tást a Rekreációs Központ mel­lett, a forgalomtól elzárt terü­leten rendezték. Valamennyi résztvevő örömmel vehette át a teljesítést igazoló érmeket. Az időjárás megkegyelmezett a résztvevőknek, így kiváló han­gulatban csatlakozhattak az Európai Sport Hét programjai­hoz. A harmincnyolc induló kö- zözött Récsán Petra és Grosics Nóra volt a legfiatalabb. Az idő­sebb korosztályt Csokor József­né, Turnár Jánosné, Harasz- tia István képviselte. A 10 óra­kor kezdődő „Fut a Barcs” egy km-es kocogásra hatvanhétén neveztek be. Harasztia Csaba, Takács Katalin, valamint Vi- dák Attila voltak a legaktívab­bak, akik négy-négy fővel kép­viseltették családjukat. Kun Z.

Next

/
Thumbnails
Contents