Somogyi Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-01 / 231. szám
.i . i'HftVi"il'-i • '• J-' U 1 ti MEGYEI KORKÉP 2016. OKTOBER 1., SZOMBAT FELUTES Blokkolja az észt „Az erőszakos propaganda blokkolja a gondolkodást” (Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát) FŐKÉPPEN azokét, akik nem is akarnak gondolkodni. F. I. HÍREK Festetics Városok Találkozója Csurgón CSŰR • Ö Dél Somogybán tartották az idén, hagyományosan Hévíz, Keszthely és Csurgó részvételével a Festetics Városok Találkozóját. A középiskolások helytörténeti vetélkedőjén a helyi Csokonai református gimnázium leánycsapata az első, míg a fiúké a 3. helyen végzett. Az intézményt alapító gróf Festetics György szobránál az iskolák, illetve a városok képviselői is koszorúztak a rendezvényen. G. A. A burgonya termesztéséről tanácskoztak 8ERZENC1 Burgonyás napra hívta a szakembereket pénteken a Solanum Kft. A burgonyatermesztés jelene és a piaci kilátásokon kívül a vetőburgonya szaporítás hazai helyzetéről is szó volt a tanácskozáson és a somogyudvarhelyi burgonyatárolót is megtekintették az érdeklődők. H. M. Az oktatás problémái is nehezítik az agrárszakképzést Kényelem nevelte gazdák ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY Soós Sándor, a Magyar Szántóverseny Egyesület elnöke nem látja túl fényesnek az agrárium, sem az ágazat alapjait elsajátító fiatalok jövőjét, lehetőségeit. A szakemberrel az országos, nemzetközi szántóversenyek idei zárófordulói kapcsán beszélgettünk. Állítását egy példával szemléltette: ma tízből hét diák megbukik a kertészeti üzemben a gyakorlati munkák során, mert egyszerűen nem vállalja a fizikai terhelést. Szerinte a ma még meglehetős szűk körű látásmód helyett ugyanakkor elengedhetetlenül nagy szükség volna a szélesebb kitekintésre.- A mezőgazdasággal foglalkozó fiatalok oktatásában, fejlődésében óriási szerepe van a gyakorlati munkának - mondta Soós Sándor, a Magyar Szántóverseny Egyesület elnöke. - Ám természetesen ez megfelelő elméleti alapok nélkül nem működhet. Soós Sándor szerint ugyanakkor azt az ellentmondást is kezelni kell valamilyen módon, hogy miközben a generációváltás az egész világon aktuális probléma a mezőgazdaságban, a mai fiatalság nemigen tudja, akarja elsajátítani a munka becsületét. - A mai fiatal társadalom mind szociális érzékenységben, mind pszichológiai alapokon teljesen más generáció Nincs könnyű dolga a fiatalnak, ha a földdel szeretne foglalkozni mint a háború utáni - mondta. - Őket már a kényelem nevelte, erősen kötődnek a laptopokhoz, okostelefonokhoz, bulikhoz, de azt is gondolom, hogy az alapokkal van baj, az oktatással, neveléssel. S ez már az iskola alsó tagozatában elkezdődik. A tanár-diák viszonynál kezdődnek a problémák, a mai diákok túl sok mindent megengednek maguknak. Az ugyanis jó dolog, hogy próbálunk közvetlen baráti viszonyt kialakítani a diákokkal, csak sajnos a fiatalok nagy része ennek következtében túllép egy határt. S ez óriási probléma. Hiányzik az életükből a jó értelemben vett pedagógiai szigor, s ez sajnos kihat nemcsak a tanulásra, de a munkájukra is. így aztán meglehetősen gyenge a színvonal. Azért merem ezt mondani, mert tanítok egyetemen, vizsgázatok is, s ezzel szembesülök. A tanári gárda pedig egyre öregebb, 20-30-40 éves tankönyvekből oktatnak olyasmiket, amiken már régen túlhaladt a szakma. Az például ma meg sem jelenik a tankönyvekben, miként működik az elektronizált alapú mezőgazdaság. Pedig ezt kellene tanítani sokkal több gyakorlati óraszámmal. Persze az is probléma, hogy számos helyen rendkívül elavult gépekkel dolgoznak, pedig a jövő nem ez. Ugyanakkor a mezőgazdaságot tanuló diákok jó része tulajdonképpen kényszerből tanulja azt, amit tanul. Mert nem nagyon van más lehetősége, ezt hozza a családi környezetből. Mindeközben azonban nem akarja vállalni a fizikai terhelést, nem akar a tűző napon dolgozni, tízből hét diák például megbukik a kertészeti üzemben a gyakorlati munkák során. Márkus Kata Meglegyen a nyereség Daoda Zoltán, az AGRO.bio Hungary Kft. szakmai igazgatója is meglehetősen borús képet festett az agrárium jövőjéről egy korábbi szakmai konferencián. Azt mondta: a képzés finoman szólva sem megfelelő a régi gazdageneráciőnál. Ugyan elindult a generációváltás. de hosszú idő még, amíg a megfelelő tudással, gondolkodásmóddal rendelkezők lesznek többségben. - Mert egyelőre sajnos még az extra profit hajhászása az elsődleges - mondta. - A termelők éves szinten gondolkoznak, a lényeg, hogy meglegyen a nyere ség. Ám azzal nem foglalkoznak, hogy milyen áron. mit kö vetnek el ennek érdekében a termőtalajaikkal. Fontos tehát a fiatal gazdákkal a kapcsolattartás, hiszen ők azok, akik számára lassan kitágul a világ. KÖZÉRDEKŰ TÁJÉKOZTATÁS Bíró Norbert lett a megyei közgyűlés új vezetője Somogybán SOMOGY Nyitva lesznek a kormányablakok: Somogy Az október 2-i népszavazás miatt Kaposváron a Kossuth téri Kormányablak munkatársai állnak az állampolgárok rendelkezésére, a Nagy Imre téri Kormányablak zárva tart. Az ideiglenes személyazonosító igazolvány kiállítására, valamint lakcímkártya pótlására a Kossuth téri Kormányablakban, a megye többi Kormányablakával megegyezően szombaton 8 óra és fél öt, vasárnap 8 és este 6 óra között lesz lehetőség. M. K. HIRDETÉS CSÍKY GURGt l Y SZÍNHÁZ lk* KAPOSVÁR HAVI MŰSOR 1.................... ........—.....--------------------------- ' '1 O KTÓBER 1. szombat 19.00 Shakespeare királynője Blaháné bérlet 4. kedd 14.00 A két Lotti E bérlet 19.30 Becsületbeli ügy Stúdióelőadás 15. szerda Nyílt nap! 19.30 Prah Stúdióelőadás 6. csütörtök 19.00 Shakespeare királynője Táncsics bérlet 7, péntek 19.00 Shakespeare királynője Noszlopy bérlet 8. szombat 15.00 Experidance - Gyöngyhajú lány Sportcsarnok 19.00 Experidance - Gyöngyhajú lány Sportcsarnok 19.00 Shakespeare királynője Uray bérlet 11. kedd 14.00 A két Lotti F bérlet 12. szerda 19.00 Figaro házassága Bérletszünet 14. péntek 19.00 Shakespeare királynője Kiss Manyi bérlet 15. szombat 19.00 Shakespeare királynője Déryné bérlet 19.30 Prah Stúdióelőadás 16. vasárnap 15.00 Shakespeare királynője Berzsenyi bérlet 18. kedd 14.00 A két Lotti G bérlet 19.30 S.Ö.R. Stúdióelőadás 19. szerda 14.00 A két Lotti H bérlet 20. csütörtök 14.00 A két Lotti K bérlet 25. kedd 14.00 A két Lotti L bérlet ' 17.00 „Arccal a földön a Huszadik Század!” Stúdíóelőadás 26. szerda 19.00 Shakespeare királynője Egyetemi bériét 27. csütörtök 19.00 Shakespeare királynője Erkel bérlet 28. péntek 19.30 Babett hazudik Stúdióelőadás Bemutató 29. szombat 19.30 Babett hazudik Stúdióelőadás www.csiky.hu Távol maradt a távozó elnök ► Folytatás az 1. oldalról KAPOSVÁR Jakó Gergely korábban személyesen adta át lemondó nyilatkozatát, amelyet az ülést vezető Bíró Norbert, addigi alelnök ismertetett, majd jó egészséget kívánt neki, és megköszönte korábbi munkáját. Mivel Jakó Gergely megvált az ön- kormányzati mandátumától is, a megüresedett képviselői helyére a Fidesz-KDNP somogyi választmánya a nagyatádi Kárpáti Lászlót delegálta a közgyűlésbe, hogy az új taggal bővülve a TOP feladatok ellátásában haladéktalanul intézkedni lehessen. A megyei közgyűlés elnöki posztjára Mészáros Miklós, a Somogy Megyei Top Projekt Bizottság alelnöke (Fidesz) tett javaslatot. Bíró Norbertét jelölte, azzal indokolva a döntést, hogy az addigi alelnök évtizedek óta tevékenykedik a megyei közéletben, valamint szakmai és politikai kompetenciája alkalmassá teszi a feladat ellátására. Karvalics Ottó, a Terület- fejlesztési Bizottság elnöke (Fidesz) vezetésével bonyolították le a szavazást. Ezt megelőzően azonban Bíró Norbert ismertette a programját.- Széthúzásra ne pazaroljuk az időt, hanem ragadjuk meg a lehetőséget a közös munkára, mert célunk a virágzó Somogy- ország megteremtése - mondta beszédében Bíró Norbert. - Az eddigi munka mit sem ér, ha félvállról vesszük. Somogy útja azoké, akik cselekednek: a rendelkezésre álló TOP-os forBíró Norbert lett a megyei közgyűlés új elnöke rásokkal, és a Horvátországgal közös, a határon átnyúló pályázatokkal az elkövetkező 10- 15 évben fejleszthető lesz Kaposvár, Belsó'-Somogy, a Drá- va-mente és a Balaton-part. Ebben a folyamatban a motor és a közvetítő szerepét szeretném játszani. Teszem ezt somogy- vári emberként, aki történelmi helyszínek levegőjét szívta be, és akit rabul ejtett az elődök nagysága. Az új elnök személyét titkos szavazással kellett eldönteni, ám váratlan probléma merült fel. Kolber István (DK) azt az észrevételt tette, hogy nem volt egyeztetés ennek módjáról, és törvényességi aggályokat feLevélben búcsúzott Jaké Gergely Nyugodt szívvel távozom, hiszen a területfejlesztési feladatok jó részét közösen elvégeztük. Teljes testi és lelki erőnlét kell annak, aki a megyei közgyűlést vezeti - idézte Bíró Norbert Jakó Gergely lemondó nyilatkozatát a közgyűlés előtt. A távozó sok sikert kívánt a somogyi településeknek, és megköszönte a közgyűlés tagjainak munkáját. „ A rendszerváltoztatás óta dolgozom a megye közéletében. Mint felelős polgár tettem a dolgomat, végeztem civilként Is közéleti munkát annak érdekében, hogy Somogy- ország ne csak lépést tartson hazánk más megyéivel, hanem előbbre jusson. A terület- fejlesztési feladatok nagy részét az önkormányzati hivatal apparátusával, valamint a tulajdonában lévő cégekkel közösen elindítottuk." Jakó Gergely 26 éve dolgozott Somogy közéletében, élenjárt az átalakításban. melynek eredményeként az intézményfenntartó megyékből területfejlesztők lettek. Kárpáti Lászlóval bővült a létszám dezett fel abban, hogy a szavazólapon csak Bíró Norbertre lehet voksolni, érvényes ellenszavazatot nem lehet leadni. Karvalics Ottó erre azt válaszolta, hogy megvan a lehetőség a nemre, például át lehet húzni a névet, vagy odaírni a papírra a nem szavazatot. Kolber István szerint azonban ez akkor érvénytelen szavazatnak minősülne. Végül a kifogást elfogadták, és a szünetben gyorsan elkészített új szavazólapokon már az igen, a nem és a tartózkodás is szerepelt, mint lehetőség. Végül a közgyűlés 14 igen szavazattal 4 ellenében megválasztotta Bíró Norbertét a Somogy Megyei Önkormányzat elnökének. A megüresedő alelnöki posztra a marcali Huszti Gábort (Fidesz) javasolták. Huszti Gábor korábban a területfejlesztési bizottság alelnökeként és a pénzügyi bizottság tagjaként dolgozott a közgyűlésben. 12 igen, három nem szavazattal és egy tartózkodással választották meg alel- nöknek. K. G.