Somogyi Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-07 / 210. szám
2016. SZEPTEMBER 7., SZERDA KITEKINTŐ 11 A helikopterben ülő nunciusok egyfolytában imádkoztak a viharban A pápai küldöttség tagjait vitte Huszonöt éve, 1991-ben katonai helikopterek szállították a hazánkba látogató II. János Pál pápát és kíséretét. A rendhagyó feladatról, a rendkívüli biztonsági intézkedésekről, egy viharos utazás történetéről és egy különleges fotóról is beszélgettünk a vatikáni küldöttséget szállító egyik helikopter másodpilótájával. Molnár G. Attila attila.molnar.g@mediaworks.hu MAGYARORSZÁG - Nekünk a pápai küldöttség szállítása valójában már a tényleges dátumnál jóval korábban elkezdődött - emlékszik vissza a huszonöt évvel ezelőtti eseményekre a szolnoki bázisról repülő Aszalós Ferenc. - Ahhoz, hogy elláthassuk a feladatunkat, egy hatvan napos felkészítésen kellett részt vennünk. Valamennyi útvonalat elgyakoroltuk, végig jártuk. Minden mozzanatot alaposan átvettünk, minden célterületen le kellett szállni, hogy kiderüljön, miként férnek el a helikoptereink az adott helyen. Ezekre az információkra azért volt szükség, mert ha az éles út során valami nehézség támadt volna, akkor nagy jelentősége lett volna annak, mennyire ismerjük az adott helyszínt, illetve hogy pontosan tisztában legyünk az elvégzendő feladatokkal. Az utasok igazából észre sem vehették volna, hogy valami gondunk támadt. Aszalós Ferenc elmondja, amikor megérkezett Ferihegyre a II. János Pál pápát és kíséretét szállító gép, az akkori köz- társasági elnök, Göncz Árpád fogadta őket. A szolnoki katonai helikopterek természetesen már vártak rá. A díszbeszéd után átszállították őszentségét és a delegáció többi tagját Vi- segrádra. A vatikáni delegáció fogadásának idejére, nagyjából két óra hosszára egyébként ki is vonták a budapesti nemzetközi repteret a légi forgalomból.- A pápa és kísérete szállításában részt vevő összes gép egyébként a budaörsi reptéren éjszakázott - folytatja az egykori másodpilóta. - A legénység, a pilóták persze nem ott aludtak, hanem elhelyezték őket egy szállodába, a Duna-parton. Az pültek át, ahol a focipályát használták a landoláshoz. Ebből a városból azután Debrecenbe vezetett az útjuk. A pápai program a nagytemplomnál zajlott, míg Aszalós Ferencék a helikopterekkel a nagyeredi stadionban várakoztak, ahol kitették a katolikus egyházfőt és kíséretét. A cívis városból Budapestre tartó út aztán egy váratlan helyzetet tartogatott.- Én azon a helikopteren szolgáltam, amely a pápai nunciu- sokat szállította. Nekünk nagyjából egy perccel mindig előbb kellett leszállnunk, mint a pápai gépnek, hogy az utasaink az adott helyszínen fogadhassák az érkező egyházfőt. Nem sokkal azután, hogy felszálltunk Debrecenből, nagyon viharosra fordult az időjárás - idézi fel a történteket Aszalós Ferenc. - Két zivatarfelhő között kellett eljönnünk, mindkét oldalon erősen villámlott. Hátra sandítva láttam ám, hogy a gép hátuljában minden nuncius imádkozni kezdett. Esténként, az aznapi útjuk- ról hazatérve a budai vár közelében, egy Czakó úti futballpá- lyán szálltak le a helikopterek, s onnan is indultak másnap reggel, mivel a biztonsági pápamobilnak könnyű volt kijönni erre a területre. A budaörsi reptérről mindig ide szálltak át és oda tértek vissza. Egy alkalommal például egy Szombathelyig tarJá útra vitték innen a vatikáni delegáció tagjait. Aszalós Ferenc végül egy különleges fotó történetét is megosztotta lapunkkal.- Az utolsó napon aztán II. János Pál a delegációjának utaztatásában résztvevőkkel mind kezet fogott, ezt fotók is megörökítették - mutatja a máig becsben őrzött relikviát. - A pápát az alatt a néhány nap alatt nagyon jó és barátságos embernek ismertük meg. Örök emlék hát nekem ez a felvétel. De vajon könnyű lehetett megszervezni egy ilyen utazást? - tesszük fel a kérdést az egykori másodpilótának. Nos, természetesen mindent előre megszerveztek, tudjuk meg. Egyrészt a helikoptereken minden szükséges ellátás biztosítva volt, étkezés vagy éppen műholdas telefon is rendelkezésre állt. Rengeteg biztonsági ember biztosította az eseményt. A vendégek hoztak magukkal is a védelmüket szolgáló személyzetet, de a biztonságot mi, magyarok szavatoltuk. Külön volt egy gép, amelyet csak kommandósok használtak, akik a körzetet biztosították. Ez a gép mindig előbb szállt le, mint a többi, s később indult, mint a szállítógépek. Ők más útvonalon közlekedtek, mint a pápai delegáció tagjait szállító járművek. S persze megvoltak a szükséges forgatókönyvek arra az esetre, ha bármi baj történt volna, hogyan kellene megoldani a fellépő problémát. Saját őrsége volt a helikoptereknek és a személyzetre is kiemelten vigyáztak, éjjelente két óránként váltották az őrséget. A másnapi útvonalat este kilenc óra körül adták meg, addig szigorúan titkos volt, hogyan repülnek a következő napon. utasok szállítása MI-8-as helikopterekkel történt, amelyekhez két, teljes fegyverzettel felszerelt MI-24-es harci gép is csatlakozott, ha valami miatt szükségessé válna, hogy repülés közben megvédjék a II. János Pált és a pápai nun- ciusokat szállító többi gépet. A Szentatyát egy hétszemélyes gép szállította, míg az ugyanakkor másik helikopter tartalékként repült a kötelékben, ahogyan minden járműnek volt tartaléka. Arra az esetre, ha valami oknál fogva szükségessé válna valamelyik gép cseréje. Én azon a tizenhat személyes járművön teljesítettem másodpilótaként szolgálatot, amely a nunciuso- kat szállította. S hát a személyzet tagjaként Aszalós Ferencnek is volt bőven dolga azokban a napokban, hiszen a látogatás idején sűrű volt a program. Egy egész napos esemény részeként például jártak a pécs-po- gányi repülőtéren is, ahonnét csak este tértek , vissza a fővárosba a delegáció tagjaival. Aztán egy másik napon Má- riapócsra is elmentek, majd az ebédre Nyíregyházára reAszalós Ferenc ma is nagy becsben tartja a képet, amelyen épp II. János Pál pápa fog vele kezet III __ Ké sőbb újabb látogatás is volt- II. János Pál pápa később nem tartottak őszentségével még egyszer hazánkba látó- a nunciusok. Miután megér- gatott. Akkor is mi vittük őket keztünk, mi mehettünk vissza például Pannonhalmára - me Szentkirályszabadjára. A gép séli Aszalós Ferenc. - Az érke- a reptéren, mi egy szállodá- zésük utáni másnap megjött ban töltöttük az éjszakát. Más- egy nagyon barátságtalan időt nap megvolt az időpont, mihozó hidegfront, s akkor fel- kor kell Győrbe visszatérnünk, merült, hogy a rendőrök szál- Bent a városban szálltunk le, lítsák a küldöttséget külön ko- a Kis-Duna partjára. Olyan vi- csikkal, de végül úgy ítélték har volt. hogy hatszáz méteres meg az illetékesek, hogy sok- szintkülönbségekkel kellett re- kal biztonságosabb helikop- pülniük a helikoptereknek Feri- terrel menni, mint Győrből ko- hegyig, s a környéken minden csival feljutni Ferihegyre. Ak- egyéb légiforgalmat leállítot- kor én a pápai tartalékgépen tak - emlékezik vissza arra az voltam, mivel ez alkalommal utazásra Aszalós Ferenc. Narancsos pácban érteit, grillezett tarják mártással Hozzávalók a páchoz: 1 kávéskanál (kk) őrölt kömény, 1 kk citrombors, 1 kk római kömény, 1 kk bazsalikom, 1 kk oregánó, 1 kk koriander levél, 1/2 kk őrölt chili, olívaolaj, 1/2 citrom leve, reszelt citrom héj, narancslé, 5-6 gerezd fokhagyma Lépjünk ki a komfortzónánkból, vagyis grillezünk tarját, de kicsit másként, mint ahogyan szoktunk. A páchoz szükséges fűszereket és összetevőket egy nagyobb tálban összekeverem, és félreteszem. Öt-hat gerezd fokhagymát megtisztítok, majd nagyon vékony szeletekre vagdosom mindegyiket. Kevés olajon a fokhagymákat megpirítom, majd néhány narancskarikát is rájuk dobok, később pedig az egészet felöntöm narancslével. Amint már a narancsok kicsit megfonnyadtak, és már kellemesek az ilHegyvári Zoltán latok, akkor leveszem a tűzről az edényt, majd a narancsos, fokhagymás alapot a fűszerekhez öntöm. Gyakorlatilag kész a páclé, amibe belepakolom az ujjnyi vastagságúra szeletelt tarjákat. Egy napra hűtőbe tesszük őket, lélegzőfóliával lefedjük. Másnap, a grillezés előtt felteszünk burgonyákat héjastól főni, persze úgy, hogy a vizet alaposan megsózzuk. Míg forr a víz, puhul a burgonya, addig készítünk egy klassz mártást, amihez felhasználhatjuk a tarjákból le-levagdosott nyesedé- keket, narancsgerezdeket, kevés alaplevet és ízlés szerint fűszereket, amiket összeforralok. Amikor már kellően összeérnek az ízek, akkor leszűröm így készülnek a narancsos pácban érlelt tarják steakburgonyával a mártást, majd kevés tejszínnel állítom be az állagot. A burgonyákról, amikor már majdnem teljesen puhák, leöntöm a vizet, és azokat hosszirányban felvagdosom. A grill- rácsra pakolom a burgonyákat, sózom is őket, majd a tarjákat is feldobálom a rácsra. Ha marad még hely, akkor narancskarikákat is grillezek, majd minden összetevőt a sülésnek megfelelően meg-megforgatok. A húsok klasszul megpuhultak, finoman citrusos az ízviláguk, nagyon illenek hozzájuk a kívül ropogós, belül vajpuha burgonyák, na meg a mártás is. Más ez az étel, mint amit általában megszoktunk, de nagyon illik egy jó baráti beszélgetéshez, egy finom borhoz.