Somogyi Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-05 / 208. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2016. SZEPTEMBER 5., HÉTFŐ fSl .0)1.0 ► Folytatás az 1. oldalról Híd a Balatonra: citromos és mentás kőröshegyi álmok KŐRÖSHEGY Hat éve nem engedik feledésbe merülni lapunk hajdani „rettegett” étteremkritikusának, özvegy Zimbabwei Kálmánnénak a nevét. Négyéves étteremjárása 2010-ben ért véget, a kőröshegyiek még abban az évben süteménysütő versenyt hirdettek a nevével a falunapjukon. Idén a huszonötödik falunapot tartották, ami ma már Híd a Balatonra Kulturális Fesztivál, hiszen a település büszke a falu déli végét átívelő sztráda- völgyhídra. Hagyomány az is - amellett, hogy a falunapi főzőverseny győztese vándorfakanalat, a sütisütőversenyé pedig vándorhabverőt vihet haza -, hogy lapunk és a Hídépítő Zrt. munkatársai alkotják a zsűrit, mely idén a korábbiakhoz képest kevesebb édes, több sós finomságot kóstolhatott. Kulisszatitok: még újrakósto- lásra is szükség volt ezúttal ahhoz, hogy a két, az elsőségért versenyben maradt édes sütemény Elkapkodták a Kötye-lángost között dönteni tudjunk: Azzal, hogy mindegyik az „álom” kategóriájába soroltatott, egyetértettünk. Végül Bózáné Kovács Zsuzsanna Citromos álma győzött Kovács Gyöngyi mentaleveles Hűsítő álma előtt, s Bartos Lász- lóné Diós rácsosa fért még a „dobogóra”. A sósak legjobbikának 2016-ban Major Béláné Kapros sajtos rúdja találtatott. F. l. KAPOSVÁR Szépségverseny, agárfuttatás, örökbefogadásra váró kutyák felvonulásán kívül vadászkutya-bemutató is kiegészítette a rendezvényt, melyre a megye távolabbi részeiből is vártak vendégeket. Digitális képek sokaságán örökítették meg a kedvenceket, szelfiző tinik egymás után fotók tucatjait készítették, s a Best Dog kaposvári kutyaiskola is bemutatót szervezett...- Szerintem szükség van arra, hogy minden gazda elvigye a négylábú kedvencét a kutyaiskolába - mondta a kaposvári Gelencsér György, egy gordon szetter boldog tulajdonosa. - Ez nem csak az állatoknak, hanem a tulajdonosoknak is lényeges. Fontos, hogy a kutya megfelelő módon szocializálódjon, s úgy gondolom, hogy az állatok nevelésére később is folyamatosan időt kell szakítani. A kutya nem egy tárgy, amit felteszünk a polcra, s akkor nyugalom van. Mindig tanítani, foglalkozni kell vele. Én is sok időt töltök a kutyámmal, mindennap sétálunk, s ahová csak lehet, elvisszük. Schleining Endre egy amerikai akitával jött el a rendezvényre. Azt mondta: egy kutya sok feladatot ró a gazdára. A felelős állattartás, a szakszerű gondoskodás szerencsére az utóbbi időben egyre inkább a figyelem középpontjába került. Erre szükség van, hiszen érezhetően nőtt a kutyatartók tábora.- Az utóbbi időben több szomorú történetet lehetett hallani kutyatámadásokról, de szerintem alapvetően a tulajdonosé a felelősség - hallottuk a rendezvényen egy másik látogatótól, aki hosszú ideje tart állatot, s meggyőződése, hogy a tisztességes viselkedés ezen a téren is alapkövetelmény. - Szerintem ha a kutyát nem tartják megfelelően, elmarad a Kis kutya, nagy kutya. Szép és különleges ebeket láthattunk a kaposvári kutyás fesztiválon nevelés, akkor sokszor tényleg csak idő kérdése, hogy mikor következik be a baj. Ezt meg lehet és meg kell előzni. Ezért szükség van arra, hogy normális keretek között, szakemberek segítségével megismerje és elsajátítsa az alapokat a kutya, s a tudást később is szinten kell tartani. Bizony minden kutyára és gazdára ráfér az oktatás. Látványos felvonulással vette kezdetét a kaposvári szu- per-eb fesztivál, melyet ötödik alkalommal rendeztek meg. Pallós Lászlóné, a megyei kino- lógiai egyesület titkárától tudjuk: közel 300-an vettek részt a fesztiválon, ahol számos elismerést adtak át. így Kaposvár legkisebb kutyájának egy chi- vavát választottak, a legszebb magyar fajtájú kutya címet egy fekete puli érdemelte ki, a legszebb hobbi vadászkutya az egyik gordon szetter lett, míg a megyeszékhely legszebb kutyája elismerést egy német juhász kapta. Harsányi Miklós NAGYBAJOM A reformáció 500. évfordulójára készülődve szervezett kirándulást a nagybajomi református gyülekezet Sárospatakra és környékére a közelmúltban. Az 50 tagú csoport (az óvodástól a 72 évesig) a négy nap során járt a magyar nyelvű Biblia szülőföldjén, Vizsolyban és Göncön. Megtekintették az Aggteleki cseppkőbarlangot, a pataki Rákóczi-várat, de útba ejtették a hercegkúti Naár (családi) Pincészetet, ahol finom hegyaljai borokat is kóstolhattak. A kirándulóknak Lillafüreden bepillantást engedtek a Ga- radnai pisztrángtenyésztésbe. Fejér István lelkipásztor arról is beszámolt, hogy az idén is megtartották a hagyományos ifjúsági angol bibliatáborukat az Acorncamps Alapítvány közreműködésével, 47 résztvevővel. Öten Angliából érkeztek és a fiatalok a legnagyobb szuperhőssel, Jézussal ismerkedhettek meg. Azt is megtudtuk, hogy Nagybajomba családokat és egyháztagokat vártak a gyülekezeti napra. Gyülekezeti nap kicsinek-nagynak A rendezvényen a főzőversenyt a Presbiterek csapata nyerte, a Pécsi Gospel Kórus koncertet adott. Kiállították a helyi hobbi-művészek féltve őrzött darabjait; Miskakancsó és gyűszű gyűjteményt, festett tojásokat, gobelineket, faesztergályos alkotásait, de horgolással, foltvarrással készült munkákat is. Az összejövetelen sokféle, vidám játékkal is múlatták az időt kicsik-nagyok, fiatalok és felnőttek. A záró táncházba az eklézsia zeneiskolájának néptánc tanára, Kristóf Dániel vezetésével moldvai táncokat sajátíthattak el a résztvevők. Gamos A. Üt a magyar nyelvű Biblia szülőföldjére Százegy rejtvényfejtő a versenyen S2ÁZEGY rejtvényfejtő érkezett az ország minden részéből a siófoki Nőklub első rejtvényfejtő versenyére. Siófok második legrégebbi civil szervezete, az ötvenhat éve alakult Nőklub tagságának is az egyik kedvenc időtöltése a rejtvényfejtés, versenyt azonban most először szerveztek. Több rejtvényfejtő klub létezik az országban, sok tag eljött ezekből is, de itt volt az országos egyesület elnöke is és nem győzte dicsérni a szervezést. A Vak Bottyán iskola éttermében a hangosítást a kulturális központ biztosította, a rendezvényre a Nőklub pályázati támogatást kapott az ön- kormányzattól. F. I. Eltűnt egy 18 éves kaposvári lány KAPOSVÁR Összefogtak a kaposváriak a közösségi oldalakon egy 18 éves lány megtalálásáért, Karolina egy péntek esti koncertet követően tűnt el. Egymást érik annak az adatlapnak a megosztásai, amit az Eltűnt emberekért-megoszt- hatod című Facebook-oldalon számolnak be róla, hogy eltűnt egy 18 esztendős kaposvári lány. Az írják, hogy a fiatal lakhelyéről a Miénk a Város fesztivál esti koncertjére ment, de azóta nem tudnak róla semmit, telefonja is ki van kapcsolva. Azóta a fesztivál hivatalos Facebook-oldala is megosztotta a lány eltűnéséről szóló hírt. Ezek alapján Vas Karolina utolsó tartózkodási helye Kaposvár főtere volt. Személyleírása: a 165 centiméter magas, 51 kilogrammos, vékony testalkatú, kék szemű, barna hajú lány utolsó ismert ruházataként fekete halásznadrágot, szürke felsőt és fekete sportcipőt viselt. Aki tud róla valamit, hívja a rendőrséget. Sz.T. HIRDETÉS Mi legyen az újságban Ne csak olvassa, szerkessze is a Somogyi Hírlapot! _____ E lindult a szavazás az Önök által ajánlott témákra, kattintson: S0NLINE.HU! Az első témákra már lehet szavazni, de továbbra is várjuk ötleteiket, javaslataikat, arra, hogy miről írjon a Somogyi Hírlap. Keresse a SONLINE.HU hírportálon a Hearken közönség által vezérelt platformot. Részletek: SONLINE.HU