Somogyi Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-30 / 230. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. SZEPTEMBER 30., PÉNTEK f Olvasással a néphülyítés ellen Stephen King szerint az olva­sás a gyógyír a politikusok néphülyítése ellen. 24.hu FELTÉVE, hogy nem politikai brosúrákat olvasgatsz. K.G. HÍREK Vidám óvodás őszköszöntő NAGYATÁD Egész hetes prog­rammal köszöntik az őszt a nagyatádi Napsugár óvoda kis lakói. Csalamádét készítettek, szilvalekvárt főztek, s a gyere­kek kóstolót is kaptak a múlt évi szilvalekvárral töltött sü- tikből. (Vendégül látták a Nyit- nikék ovisokat is a kóstolón, majd együtt játszottak, táncol­tak. Felavatták az óvodába új­onnan felvett kis „napsugara­kat”, akik ajándékba napsuga­ras pólót is kaptak. Gy. J. Szakmai tréningen az összeírok KAPOSVÁR Százharminc ösz- szeíró vesz részt azon a szak­mai felkészítésén, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal szervezett a népesség-össze­írás kapcsán. A mikrocenzus október elsejétől november 8-ig tart, mely a lakosság tíz százalékát érinti, az összeírás­ra kijelölt háztartások szep­tember 30-ig kapják meg az adaszolgáltatásra felkérő leve­let. Megyénkben 140 telepü­lést érint a mikrocenzus. H. M. Elköltöztek az életmentők KAPOSVÁR Birtokba vették új telephelyüket a Kaposvá­ri Önkéntes Tűzoltó és Élet­mentő Egyesület tagjai. A Pécsi utcai létesítményben most rendezik be a helyisé­geket, a fejlesztés közel 40 millió forintba került, s jövő szombaton adják át az épü­letet. Régi vágya teljesült a civil szervezetnek, melyet 1998-ban alapítottak, s je­lenleg 48-an vesznek részt a tevékenységében. H. M. Összefognak a lisztérzékenyek KAPOSVÁR Főzősuli indítá­sát készíti elő a lisztérzéke­nyek klubja. Erről az első őszi találkozójukon döntöttek, a 130 fős csapat új recepte­ket, a mindennapi étkezés­ben praktikusan használha­tó ötleteket kívánja megosz­tani a tagság körében. H. M. Gondoskodnak a karbantartásról KAPOSÚJLAK Visszametszet­ték a balesetveszélyes fákat, s rendbe teszik a Húskombinát Sportegyesület tavánál húzó­dó utat. Ehhez megrendeltek 20 tonna kavicsot. H. M. Napirendre kerül a déli elkerülő út új nyomvonala Sió: duzzasztó és híd V BALATON Hétszáz méternyi­vel a jelenlegitől délebbre épül az új duzzasztó Siófok­nál a Sió-csatornán, ez a vari­áció egy később ugyanott épü­lő új Sió-híd kivitelezését is gazdaságosabbá tenné - er­re a kompromisszumra jutott hosszas egyeztetés után a víz­ügy és a siófoki önkormány­zat. A város eredetileg ennél is délebbre szerette volna te­lepíteni a kiliti duzzasztómű­vet (teret engedve ezzel a Sión a vízi sportoknak a vízleeresz­tő zsilip és a duzzasztó közötti szakaszon), ám ez a változat is megfelel a városnak. Annál is inkább, mert a vízügy a koráb­bi elképzelésekkel ellentétben nem kér anyagi hozzájárulást a várostól a beruházáshoz. Mely része a 12 milliárd fo­rintos Sió-projektnek, ami új vízleeresztő és hajózási zsilip építésével jár, valamint a csa­torna partfalának megerősíté­sével, hogy az eddigieknél in­tenzívebb vízeresztésre is al­kalmas legyen. A siófoki képviselő-testület ülésén Csorba Ottó tanácsnok (Fidesz) arról beszélt: egy leen­dő új Sió-híd pillérei is részét képeznék az emiatt megerő­sített duzzasztóműnek, „már csak” a tervezett déli elkerü-. lő útnak egy új nyomvonalat találva a kormányzathoz kéne fordulni támogatásért, hogy a híd és az út ne a távoli, hanem a közeli jövőben valósulhas­son meg. Csorba pénzügyi bi­zottsági elnökként gratulált a város tárgyalódelegációjának azért, hogy végül mégsem kell anyagilag hozzájárulni a duz­zasztómű-áttelepítéshez. Emlékezetes, hogy az új Sió-hidra'és a Siófokot délről elkerülő tehermentesítő út el­ső, mintegy négyszáz méteres szakaszára már a kivitelezőt is megtalálták a Közgép Zrt.-ben, ám az Orbán Viktor miniszter- elnök és Simicska Lajos Köz­gép-vezér közötti „nagy össze- veszést” követően a kormány pénzhiányra hivatkozva lefúj­ta a beruházást. Akkor arról volt szó, hogy ez időt ad arra is: új nyomvonalat találjanak, hi­szen akadtak tiltakozók az út korábban elképzelt vonalveze­tése miatt. A siófoki testület minapi ülésén Lapos Gábor tanács­nok (Fidesz) bejelentette: a vá­rosfejlesztési bizottság rövide­sen napirendjére tűzi az erede­ti nyomvonal felülvizsgálatát. Fónai Imre Deutsch: biztosan öt százalék lesz az internetáfa SIÓFOK Jövőre tizennyolc, egy ével később a kormányzat szándékai szerint öt százalékra csökken az internetezés áfája - erről is beszélt a siófoki Internet Hungary konferencián Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos. Arról is szólt: Magyarország az első államok között lehet, ahol kiépülnek és megkezdik mű­ködésüket az ötödik generáci­ós (5G) mobilhálózatok. Csök­kenhet lassan az informatikus­hiány, Deutsch szerint ehhez a felnőttképzés és a felsőoktatás átalakítása is hozzájárulhat. A miniszterelnöki biztos hangsú­lyozta: a digitalizáció olyan visz- szafordíthatatlan, pozitív folya­mat, amelynek hatásai az élet minden területén megjelennek, s amely a gazdasági verseny, a fejlődés és a szociális jólét egyik legfőbb ható- és hajtóereje. F. l. Kigyulladt egy autó az udvaron SZÜLÖK Kigyulladt egy sze­mélygépkocsi az egyik családi ház udvarán. A lángokat a bar­csi egység kiérkezése előtt a szuloki önkéntes tűzoltó egye­sület egyik tagja sikeresen megfékezte. A tűz a motortér­ben keletkezett az indítást kö­vetően, a lángok lakóházat is veszélyeztették. H. M. Megköszönték Isten ajándékát a reformátusok Hálát adtak a termésért Négytagú banda lopta végig Marcalit KILITI-SÁGVÁR Az Úr ebben az esztendőben is megáldotta a termést, gazdagon nyújtotta ne­künk a föld terményeit. A ság- vári és kiliti reformátusok isten­tiszteleten adtak hálát a betaka­rításért. Tudjuk úgy szétosz­tani, hogy közülünk senki ne szenvedjen szükséget - hang­zott fel a kérés. Majd az igehir­detés arról az ószövetségi törté­netről szólt, amikor Jákobot ál­mában szólította meg az Atya és azt az ígéretet adta, hogy „tied lesz az a föld, amelyen fekszel”. Mire ő ilyen fogadalmat tett: ­bármit adsz nekem, a tizedét ne­ked adom. - Hálából, önzetlenül ajánlotta fel Istennek, hogy min­dig tudja, kitől kapta azt, amije van - húzta alá Bozsoki-Sólyom János lelkész prédikációjában. A gyülekezeti tagok gyümölcsö­ket és egyéb finomságokat rak­tak az úrasztalára mindkét he­lyen, mintegy hálaáldozatként a Teremtőnek. A felajánlásoknak ezúttal is a Magyar Máltai Sze­retetszolgálat siófoki tagintézmé­nyeinek lakói örülnek, akárcsak a kiliti nők által készített 120 ki­ló savanyúságnak. G. A. Készítik a savanyúságot KAPOSVÁR-MARCAU Négy fiatal, köztük két fiatalkorú ellen emelt vádat sorozatos lopás miatt a ka­posvári ügyészség. A két intéze­ti nevelt felnőtt társaikkal mar­cali házakat látogattak meg, az egyik helyről tűzifát, a másik­ról poharakat vittek magukkal. Egy önkormányzati ház ablakát téglával törték be, s onnan tévét loptak. Egy áruházban ruhákat vittek el fizetés nélkül, a kór­házban pedig háromszor is fel­törték a kávéautomatát, s elvit­ték belőle a pénzt. Egy telefon- fülkét is megpróbáltak kifoszta­ni, ám hiába próbálták felfeszí­teni a pénztárolót, nem jártak sikerrel. A banda a lopásokkal összesen 28 ezer forintot szere­zett. Az ügyészség az egyik fi­atalkorúval szemben próbára bocsátást, míg a másikkal javí­tóintézeti nevelés alkalmazását indítványozta. Az egyik felnőtt korú vádlott a lopások egy ré­szét intézeti szökése, illetve el­távozása ideje alatt követte el, vele szemben az ügyészség el­zárást, a felnőtt társánál pedig közérdekű munkát indítványo­zott a vádiratban. A. V. Miért nehéz elkapni a robbantót? Özönlenek a rendőrséghez a múlt heti, Teréz körúti robban­tással kapcsolatos bejelentések. A nyomravezetőnek tízmillió fo­rintot ajánlottak, ám eddig az ilyen bűncselekményre kitűzött vérdíjak a rendőrségnél marad­tak. De miért olyan nehéz lebuk­tatni egy robbantót és mik az in­dítékai? A HÉT TÉMÁJA Még mindig vannak titkai a koronának A Szent Korona a magyar ál­lamiság jelképe és Európa egyik legősibb, legkülönlegesebb mű­kincse. Most a Szent Korona Ku­tatócsoport új filmet forgatott ró­la. Az egyórás dokumentumfilm-' bői igazi érdekességek is kiderül­nek a koronáról, így például hogy kétbalkezes lakatosok miatt áll ferdén a kereszt. SZTORI Peller Anna örök szerelme Peller Anna és Lukács Miklós a lányuknak köszönhetik, hogy megnyerték a Nyerő páros ver­senyét. Annyira vágytak már arra, hogy újra kettesben tölt­hessenek egy kis időt, hogy sze­rintük ez a fajta élmény segített túllendülni a műsor során a ne­hézségeken. Ismerik az örök sze­relem titkát is. INTERJÚ Jolié nem kér gyerektartást Megrengette a világot a hin Angelina Jolié beadta a válóke­resetet, elválik Brad Pitt-től. A hat gyermek sorsa még bizony­talan. Jolié kérte a bíróságot, hogy Bradnek biztosítsanak lát­hatást, de a felügyeleti jogot ma­gának követeli. A színésznő vi­szont sem gyerek-, sem asszony­tartást nem kér. SZTÁRVILÁG Németh Lajos nyugdíjasnapjai Németh Lajos néhány hete va­lóban megkezdte a nyugdíjaséle­tét. A meteorológus most mindent bepótol, amire korábban nem volt ideje. Augusztus 31-én befejezte az aktív TV2-s szereplését, és né­hány nappal később már az Adri­ai-tenger hűs vizében áztatta ma­gát, nagyokat sétált a feleségével, Ágival. SZTÁRVILÁG

Next

/
Thumbnails
Contents