Somogyi Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-29 / 229. szám
BELFOLD-KULFOLD y 2016. SZEPTEMBER 29., CSÜTÖRTÖK Kevés az etikai kódex a magyar cégek esetében Korrupció testközelből A hazai vállalatvezetők több mint fele tud olyan esetről, amikor korrumpálni próbálták egy hivatalos szerv ügyintézőjét. Korrupciós ajánlaton 12-18 százalékuk gondolkozna el. Hosszú távon pedig problémát okozhat, hogy a hazai cégek csak alig felének van etikai kódexe, míg nemzetközi viszonylatban ez meghaladja a 80 százalékot. Csejk Miklós miklos.csejk@mediaworks.hu BUDAPEST A magyar vállalatver zetők 54 százaléka tud legalább egy olyan esetről, amikor korrumpálni próbálták egy hivatalos szerv ügyintézőjét, ami kiugró a tavalyi és tavalyelőtti arányokhoz, amelyek még csak 24, illetve 30 százalékosak voltak. A cégvezetők 12-18 százaléka fogadna el, illetve mérlegelne egy korrupciós ajánlatot, 1,2 százalék pedig azonnal igent mondana a megvesztegetésre - derült ki az EY nemzetközi tanácsadó és könyvvizsgáló cég legutóbbi felméréséből, amelyet tegnap mutattak be Budapesten. A korrupció melegágya a pályáztatás, ahol az ajánlattevő sikeresen kínál fel kenőpénzt a kedvező bírálatért. A legnagyobb korrupciós kockázatot a raktározáshoz és a készletkiadáshoz társítják, ezt követi a beszerzési terület. A cégek fele egyébként nem alkalmaz beszerzési szabályzatot, sokan pedig a beszerzést nem pályázati úton bonyolítják, illetve ha igen, 70 százalékban akkor is egyszemélyi döntés születik. Etikai kódexek tekintetében is hiányosságok vannak. A magyarországi cégek 54 százalékának, míg nemzetközi méretekben a vállalkozások több mint 80 százalékának van etikai kódexe. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy az éves árbevételük 5-7 százalékát veszítik el a vállalkozások a korrupciós és adatvédelmi visz- szaélések következtében - derült ki a felmérésből. Fábián Lívia, az EY felelős üzleti működés szolgáltatások részlegének igazgatója és Biró Ferenc, az EY partnere szerint a cégvezetők továbbra sem ismerik fel az alapvető adatvédelmi és adatbiztonsági kockázatokat. A kis- és középvállalatok még a nagyvállalatoknál is kevesebb figyelmet fordítanak a kockázatok felmérésére, illetve a megelőzésre - tették hozzá. Az üzleti tanácsadást is nyújtó vállalat és az MKIK Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézete idén hatodik alkalommal mérte fel a magyar vállalatok esetében az átláthatóságot és a szabályoknak megfelelő működést, illetve a cégek korrupciós, valamint adatvédelmi kockázatait. A felmérésben 300, legalább 50 embert foglalkoztató vállalkozás vett részt. A válaszadók 4,3 százaléka mezőgazdasági cég volt, 33,3 százaléka ipari vállalkozás, 4,7 százaléka építőipari társaság, a fennmaradó része pedig valamilyen szolgáltatást nyújt. A felmérés szerint a cégvezetők 61 százaléka úgy véli: a kilépő kollégák sosem viszik magukkal a cég adatait, ezzel együtt a megkérdezettek 18 százaléka szerint az adatvédelem szemszögéből a legkockázatosabb az, hogy a kilépők elviszik, eltulajdonítják a vállalkozásról a legfontosabb információkat. Veszélyben a versenyképesség Idén is Svájc a világ legversenyképesebb állama a Világgazdasági Fórum tegnap megjelent felmérése szerint. Magyarország hat helyet rontva a 69. helyen áll a 138 országot tartalmazó listán. A kutatásban közreműködő Kopint-Tár- ki Konjunktúrakutató Intézet összefoglalója szerint a dobogós helyeken nem történt változás: Svájcot Szingapúr és az USA követi. A rangsor első harmadát nagyrészt európai országok és más OECD-tagálla- mok foglalják el, de előkelő helyen szerepelnek a gyorsan növekvő felzárkózó országok is, mint Kína (28.), India (39.) vagy Oroszország (43.). Pukli István távozik a Tanítanékból BUDAPEST Pukli István távozik a Tanítanék Mozgalomból, de tovább dolgozik az oktatásügyért - jelentette be maga a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjújában. A mozgalom a napokban csatlakozott a menedékkérők befogadása mellett állást foglaló szeptember 30-i demonstrációhoz. Pukli szerint ez nem jó irány, ezért távozott. MW Jeszenszky Gézát visszahívják BUDAPEST Visszahívják Jeszenszky Géza oslói nagykövetet, utódja Sikó Anna lesz, aki korábban Orbán Viktort is tanította angolra. Jeszenszky az Antall-kormány külügyminisztere volt, az első Fidesz-kor- mány idején a washingtoni követséget vezette. 2011 óta , Norvégia és Izland magyarországi nagyköveteként dolgozott, de 2014 októberében bejelentette távozását. MW Elhunyt Simon Peresz JERUZSÁLt Pénteken temetik Simon Pereszt, a 93 éves korában, szerda hajnalban elhunyt Nobel-békedíjas volt izraeli államelnököt. Barack Obama amerikai elnök már jelezte részvételét a temetésen. Az elsők között politikai ellenfele, Benjámin Netanjahu miniszterelnök nyilvánított részvétet. MW Javult a sérült rendőrnő állapota BUDAPEST A Teréz körúti robbantásban megsérült rendőrnőt felébresztették a mesterséges kómából, majd, mivel állapota javult, elhagyhatta az intenzív osztályt. A másik fontos fejlemény, hogy önként jelentkezett a rendőrségen az a nő, akit a robbantással kapcsolatban kerestek. Az ügyészségi felhívás ugyanis tanúkat keresett, különösen azt a nőt, aki a robbantás előtt pár másodperccel elsétált a rendőrjárőrök mellett. A rendőrség továbbra is vizsgálja, hogy volt-e társa a robbantónak, a kamerák felvételén ugyanis fel lehet fedezni egy gyanús férfit. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát jövő hétfőre hívták össze, hogy tájékozódjanak az aktuális nemzetbiztonsági ügyekben, köztük a Teréz körúti robbantásról. Mint ismeretes, a VI. kerületi Teréz körúton, a Király utcai kereszteződésben lévő egyik földszinti üzletnél szombat éjjel történt robbantás, amelyben két rendőr megsérült. A rendőrség nyilvánosságra hozta, hogy a feltételezett tettes körülbelül 170 centiméter magas, 20-25 év körüli, az elkövetéskor világos horgászkalapot, sötét vászondzsekit, kék farmernadrágot és fehér sportcipőt viselt. MW Oroszok lőhették le a maláj utasszállítót AMSZTERDAM Az oroszok felelősségét sejteti annak a Hollandia által vezetett vizsgálóbizottságnak a jelentése, amely a 2014 júliusában, Ukrajna fölött lelőtt maláj utasszállító tragédiáját elemezte. A ‘szerencsétlenségben 298-an haltak meg. A brit Guardian cikke szerint a jelentés azt állapította meg, hogy a maláj gépet egy Bük rakéta semmisítette meg, amelyet orosz lázadók által ellenőrzött területről, Snyizne város közeléből lőttek ki. A rakétarendszer az oroszországi Kurszknál állomásozó 53. légvédelmi osztagé volt, nem sokkal a tragédia előtt csempészték át a határon. A sejthetően Moszkva által is támogatott erők véletlenül lőtték le a civil gépet, azt ugyanis ukrán katonai szállítógépnek nézték. Mindezeket az ellenőrök amerikai műholdas megfigyelések és helyszíni beszámolók alapján állapították meg. Az nem derült ki, ki nyomta meg a rakétarendszeren a kilövőgombot, de az 53. légvédelmi osztag 20 orosz katonájának egyikét sejthetik mögötte. Az oroszok két éve tagadják, hogy közük lenne a civilek halálához, s olyan műholdas felvételt közöltek, amely szerint ukrán területről indították a rakétát. MW Ne feledje! "ormAl i 11 i'i i "otoso *sjtor 3*7. heti s/árható tony ere meny 0TOS: 5 millió Ft ió n HIRDETÉS Alig emelkedik itthon a tej felvásárlási ára BUDAPEST Magyarországon még nem nagyon érzékelhető a tej felvásárlási árának emelkedése, miközben az európai országokban ez a folyamat már tart, mondta el az Ml aktuális csatornán Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. A kiskereskedemi láncok külföldről hoznak be tejet A tárcavezető szerint itthon feszültséget okoz, hogy egyes kiskereskedelmi láncok alacsonyan tartják az átvételi áraikat. Ezenkívül aggályos az is, hogy a láncok külföldről hoznak be tejet, tejtermékeket, míg más országok a saját tejtermelőiket igyekeznek preferálni. Miközben jelentős mennyiségű áru érkezik így az országba importból, addig a magyar tejesgazdák egy része külföldre viszi a termékeit. Fazekas szerint ennek érdekében a tárgyalások mellett akár a demonstrációk is hasznosak lehetnek. Azt javasolta a gazdáknak, hogy nyugodtan' lépjenek fel a saját érdekükben, mert minden egyes akaratnyilvánítás közelebb visz a megoldáshoz, a minisztérium pedig a gazdák mellett áll. A KSH két héttel ezelőtti, legfrissebb felmérése szerint a tej felvásárlási ára idén júliusban óó forint per liter volt, ami egy év alatt 12 százalékos esést jelent. A felvásárlási ár 2015 decembere óta egyébként folyamatosan csökken. MW