Somogyi Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-29 / 229. szám
BALATON A turizmus új állami irányító szervezete, a Magyar Túrisztikai Ügynökség is egyetért a Fonyód és Badacsony közé tervezett második komp fontosságával. Ez is kiderül a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatójának válaszából, amit lapunk olvasói kérdésére adott. Hírportálunkon, a sonline.hu-n a „Mi legyen az újság” rovatunkban az olvasók, legutóbb a Balaton jövőjével kapcsolatban tehettek fel kérdéseket. Ezek közül a legnépszerűbbek egyike volt az, hogy lesz-e második komp a Balatonon?- Amint ismeretes, jelenleg zajlik a 300 milliárdos Ba- laton-fejlesztési csomag felülvizsgálata a források újrastrukturálása - válaszolta Kollár József Bahart-vezérigazga- tó. - Ennek keretében tárgyalásokat folytattam a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetőivel, amelynek során részletesen ismertettem fejlesztési elképzeléseinket. Örömmel tapasztaltam, hogy az MTÜ kiemelten fontos partnernek, meghatározó turisztikai szolgáltatónak tekinti cégünket. Minden fejlesztési cél tekintetében egyetértés alakult ki, így a Fonyód-Bada- csony kompjárat esetében is. A projekt megvalósulása Kollár József szerint a forrásokról szóló kormányzati és tulajdonosi döntéstől függ. Amennyiben még ebben az évben támogató döntés születik, akkor útjára indulhat a beruházás, amelynek részeként kialakításra kerül a két kompkikötő, kiépül a szükséges közlekedési infrastruktúra, a Bahart pedig beszerez két kombinált hajót, amelynek felső szintjén ötszáz fő befogadóképességű utasfedélzet található, alsó szintje pedig mintegy negyven gépkocsi szállítására alkalmas. A teljes projekt két-három évet vehet igénybe. Fónai Imre A hajók csak hétvégén járnak: már a menetrend is őszi a Balatonon Bár az idő még kellemes, a sok napsütés kirándulásra csábít, azonban ettől a héttől már őszi a menetrend a balatoni kompon; ez annyit jelent, hogy korábban indulnak a napi utolsó járatok. Október 23-ig Szántód felől 6.40 és 18.40 között, Tihany felől 7 és 19 óra között, negyven percenként közlekedik a komp. A menetrendi hajók számára is beköszöntött az ősz: ezen a héten járják utoljára hétköznap is Balatont. Október 3. és 23. között már csak hétvégen- te közlekednek. Adományt gyűjtött a hajózási társaság a rászoruló gyerekeknek Rászoruló gyerekeknek segít a balatoni hajózási társaság: dolgozói körében, valamint a hajós fesztiválon gyűjtött adományokat a Bahart, és az így ösz- szegyűlt teherautónyi játékot, gyermek- és felnőttruhát, cipőt, könyvet a siófoki Gondozási Központnak adták át a társaság munkatársai. Sárváriné Vörös Viktória intézményvezető-helyettes azt mondta: tagszervezeteik - a családsegítő, ifjúság- és gyermekjóléti szolgálat, valamint az idősgondozással foglalkozó központ és a városi hajléktalanszálló - valamelyikénél biztosan jó helyre kerülnek az adományok. Fónagy János államtitkár szerint nincs tervben a Bahart államosítása Nincs tervben a Balatoni Hajózási Zrt. visszaállamosítása. Ezt Fónagy János államtitkár válaszolta Kepli Lajos job- bikos parlamenti képviselő írásos kérdésére, aki arról érdeklődött: mi lesz a Bahart jövője annak tudatában, hogy jövőre a tulajdonos önkormányzatoknak 1,4 milliárd forint tőkeemelést kell végrehajtaniuk a cégben, amit nem biztos, hogy tudnak majd vállalni? Tervezi-e a kormány a vállalat állami tulajdonba vételét? Mi lesz a sorsa a kikötőknek? - tette fel a kérdést az ország- gyűlési képviselő. Fónagy János válaszában arra emlékeztet: a Bahart vagyongazdálkodását érintő kérdések a tulajdonos önkormányzatok hatáskörébe tartoznak. „Jelenleg nem áll rendelkezésemre olyan döntési javaslat. nem ismert előttem olyan kormányzati szándék, amely a zrt. önkormányzati részesedésének állam általi megszerzésére vonatkozna’- hangoztatta válaszában az államtitkár. Fónagy János arról is tájékoztatott válaszában, hogy folyamatban van a Balaton turisztikai fejlesztési koncepciójáról szóló kormányelőterjesztés előkészítése. Kitért rá, hogy a koncepció érinti a hajózási társaság működését is. B izonyosan a kormány áll a háttérben. Vagy az ellenzék. Nem lehettek mások az elkövetők, csak migránsok. ’ Kapkodom a fejem a teóriák hallatán, melyek nemcsak az internetes hozzászólásokban kapnak támogatást, de ismerőseim körében is népszerűek. A szakértők által leginkább valószínűsített verzió a magányos elkövetőről, akinek a rendőrséggel, de akár a járőrpárossal vagy egyik tagjával lehetett valami problémája, s ezért robbantott szombaton este a Terézvárosban, szinte elvész a komment- és hangorkánban. Helyette összeesküvés-elméletek tömkelegé látott napvilágot, melyek terjedéséhez, megerősödéséhez nagyban hozzájárult, hogy a hatóságok, melyek a tájékoztatásért felelnek, nagyjából mindent elrontottak. Azok után ugyanis, hogy egy több ember életének kioltására alkalmas bomba robbant Budapest bel városának közepén, nem fordulhatott volna elő, hogy a rendőrség cirka húsz órán keresztül nem mond semmit. Hogy az elkövetőt rögzítő videofelvételt, melytől a lakosság segítségét remélik, csak robbantás utáni második napon teszi közzé - ennyi idő Összeesküvés-elméletek tömkelegé látott napvilágot alatt kocsival a határok nélküli Európa bármely szegletébe el lehet jutni... De azzal kapcsolatban sem nyilvánult meg senki, hogy egyszeri kísérletről van csak szó, vagy várható folytatás, mire figyeljen az ember, milyen helyszíneket kerüljön el messzire, merre kószálhat biztonsággal. Helyette arról faggatták a szemtanúkat, hallottak-e Allah Akbar-kiáltásokat? Semmilyen jel nem mutat arra, hogy bármilyen összefüggés lenne a migránsválság és a szombati Teréz körúti robbantás között - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök kedden. Korrekt, egyenes mondat, mely ha megkésve is, de legalább elvarrt egy szálat. Melyet azonban a menekültkérdéssel kapcsolatos népszavazás kampányában igencsak aktív, önmagukat szakértőnek beállító politikai elkötelezettek addigra már igencsak bőszen legombolyítottak. A három legnépszerűbb verzióból tehát az egyik kilőve, a másik kettő pedig annyira abszurd, hogy elvileg cáfolatra sem méltó. Ám sajnos idáig jutottunk: a felfokozott pró és kontra propaganda eredménye, hogy egyáltalán felmerülhet, bármilyen politikai formáció egy jogi szempontból valójában teljesen érdektelen referendum érdekében képes lenne akár csak egy embernek az életét is kockára tenni. Több mint négy nappal a terézvárosi robbantás után az egyetlen, amit bizonyosan tudni lehet: valami nagyon félrement ebben az országban... Gazdag zsákmány a desedai évadzárón KAPOSVÁR Szinte mindenki fogott halat a hétvégi évadzáró versenyen a Desedán: ezúttal huszonnégyen indultak a megméretésen. A szokottnál korábban, az utolsó szeptemberi szombaton rendezték meg a programot, ahol a házigazdák több kategóriában hirdették meg a versengést, tudtuk meg hétfőn Rozs Tamástól, a Kaposvári Sporthorgász Egyesület irodavezetőjétől. A 24 résztvevő 39270 gramm halat fogott, amit a mérlegelés után visszaengedtek a tóba. Végeredmény: az úszós kategóriában Martin Gábor győzött, a gyermekeknél ifj. Martin Gábor, az ifjúságiban Bán Balázs végzett az élen, a hölgyeknél Horváth Jenőné, a felnőttek versengését Pamu- ki Gábor nyerte meg. A Dese- da amúgy néhány napon belül újabb izgalmas rendezvény helyszíne lesz, október második rendezik meg a VI. Daiwa csónakos pergető kupát. Melyre eddig több mint 46 páros nevezett be, a versenyidő hat órán át tart, a rajt a toponári halőrház előtti partszakaszon lesz, s a versenypályát a gáttól a répási öbölig terjedő vízterületen rendezik meg. H. NI. Áthajtott egy gázcsonkon a kombájn GADÁNY A napraforgó aratása közben kigyulladt egy kombájn: a kezelő a további tűz megelőzése érdekében a lehető leggyorsabban elhagyta a táblát, miközben áthajtott egy gázcsonkon. A marcali hivatásos tűzoltók eloltották a gép izzó részeit, biztonságos távolságba vontatták a járművet, s egy vízsugár védelme mellett megkezdték a letört gázcsonk földben lévő részének feltárását, majd megszüntették a gáz kiáramlását. A környező házak lakóit biztonságos távolságra kísérték a káreset helyszínétől: a szolgáltató munkatársai néhány óra alatt kijavították a hibát, s az öt lakó visszatérhetett az otthonába. H. M. Vasút-korszerűsítés: a nyári szünet után folytatódott a munka Éjjel is dolgozik az óriás géplánc BALATON Éjjel-nappal dolgozik az alépítményjavító óriás géplánc október 8-ig Szántód és Balatonszemes között. A nyári szünet után folytatódott a dél-balatoni vasút-korszerűsítés. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) arról tájékoztatott: az egy kilométer hosszú gépmonstrummal fokozott zajterheléssel járó munkákat végeznek, mégpedig éjjel-nappal. Előbb átépítik a vasúti pálya alépítményét, majd a sínek és a vasbeton aljak cseréjét végzik el. A munkálatokat csak feszültségmentes állapotban, teljes vágányzár mellett lehet elvégezni, a nemzetközi vonatok kerülő útirányon közleMonstrum a síneken: folytatódik a vasút felújítása a Balatonnál kednek, a belföldi vonatközlekedés autóbuszos vonatpótlással vehető igénybe. Időnként egy-egy út-, és gyalogosátjárót is lezárnak időlegesen a szakemberek. Útátjárózárra lehet számítani a következő két hétben Balatonszárszón és Balatonőszödnél. Szakaszosan lezárják a gyalogos átjárókat is október 8-ig, Balatonföld- vár, Balatonszárszó, Balaton- őszöd és Balatonszemes területén. Balatonszentgyörgyig a teljes vonallal 2018-ra végezhetnek az építők, a dél-balatoni fejlesztéshez csatlakozva tervezik már az északi parti szakaszt is, hogy megvalósulhasson a balatoni körvasút. F. I. Keresik a legszebb kistelepülést SOMOGY Az ország legszebb fekvésű faluját keresi az Ori^o. Az első fordulóban minden megye három-három jelöltet állíthatott, melyeket a megyei közgyűlések munkatársai, turisztikai szakemberei választottak ki. A versenyben részt vevő falvak fényképeket készítettek, amelyeket látva az olvasók voksolhatnak - október 2-án, vasárnap délelőtt tízig -, hogy kiderüljön, melyik falu nyeri a megyei legjobb címet. A verseny második fordulójába minden egyes megye legjobbja, azaz tizenkilenc falu kerül. Somogyból Gyugyot, Kapos- szerdahelyt és Kisbajomot javasolták, a közülük legtöbb szavazatot kapó jut a fináléba. A. V. 2016. SZEPTEMBER 29., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP Abszurdisztán Vas András andras.vas@mediaworks.hu