Somogyi Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-29 / 229. szám
Kell a második komp EGY PERCBEN Köztudott a korrupció Javult a sérült rendőr állapota BUDAPEST A Teréz körúti robbantásban megsérült rendőrnőt felébresztették a mesterséges kómából, majd, mivel állapota javult, elhagyhatta az intenzív osztályt. A másik fontos fejlemény, hogy önként jelentkezett a rendőrségen az a nő, akit a robbantással kapcsolatban kerestek. A tegnap délelőtti ügyészségi felhívás ugyanis tanúkat keresett, különösen azt a nőt, aki a robbantás előtt pár másodperccel elsétált a rendőrjárőrök mellett. A rendőrség továbbra is vizsgálja, hogy volt-e társa a robbantó- nak, a kamerák felvételén ugyanis fel lehet fedezni egy gyanús férfit. ► 7 MAGYARORSZAG A magyar vállalat- vezetők 54 százaléka tud legalább egy olyan esetről, amikor korrumpálni próbáltak egy hivatalos szerv ügyintézőit, ami kiugró a tavalyi és tavaly előtti arányokhoz, amelyek még csak 24, illetve 30 százalékosak voltak - derült ki az EY nemzetközi tanácsadó és könyvvizsgáló cég legutóbbi felmérésből, amit tegnap mutattak be. ► 7 Oroszok lőttek a maláj gépre AMSZTERDAM Az oroszok felelősségét sejteti annak a Hollandia által vezetett vizsgálóbizottságnak a jelentése, amely a 2014 júliusában, Ukrajna fölött lelőtt maláj utasszállító tragédiáját elemezte. A szerencsétlenségben 298-an haltak meg. Oroszbarát területről indult a lövés. ► 7 Jó reggelt! Belátható közelségbe kerülhetett a marsi kolóniák létrehozása. Az optimistának tűnő tervek szerint nyolc év múlva indulna útnak az első csapat, írta a hvg.hu. Mexikóban tartott előadást egy magán űrrepülési vállalat alapítója. Meglepő jövőképpel állt elő. Olyan Mars-rakéták készülő terveiről beszélt, melyek száz utast, és mellettük árut is képesek szállítani, ezzel pedig megkezdődhetne a vörös bolygó benépesítése. Az alapító földi körülmények között elő nagy kolóniákat képzelt a Marsra. Amikor a Föld és a Mars együttállása kedvező, indulhatnának a járatok, az első akár már 2024-ben. irány a Mars! Ott talán nem lesznek országok, határok és menekültek... K.G. TASZAR Kézigránáttal célba dobás, fegyveres váltófutás, katonai tereptan és mocsárjárás is szerepelt az országos haditorna verseny szerdai megyei döntőjén feladatként, s a vetélkedés mellett a katonai rendé- szek látványos bemutatót tartottak a fiataloknak. Tizenegy somogyi iskola 15 csapata mérte össze tudását álversenyen, amelynek ezúttal Taszár adott otthont. A kaposváriakon kívül Siófokról, Nagyatádról és Tabról is érkeztek. A cél a katonai pálya bemutatása, a fiatalok megismerhették a katonák mindennapjait. A szervezők hangsúlyozták: a megméretés alkalmával nagy hangsúlyt helyeztek a szabályok betartására, a fegyelemre és a csapatmunkára is. Horváth Jenő őrnagytól, a kaposvári toborzó és érdekvédelmi központ parancsnokától tudjuk: az országos haditorna verseny megyei fordulóját a kaposvári Eötvös Loránd műszaki szakközépiskola 1. sz. csapata nyerte. ► 6 FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS NE KOCKÁZTASSUK MAGYARORSZÁG JÖVŐJÉT! SZAVAZZUNK NEMMEL! OKTOBER 2 Előnyösebb pozícióban a dolgozók KAPOSVÁR Ahogy növekszik a munkaerőhiány, úgy javulnak a dolgozók tárgyalási pozíciói, s ez a szakszervezetek eredményességén is meglátszik már - állítja Svajda József, a Magyar Szakszervezeti Szövetség megyei vezetője. - A cégvezetők végre rádöbbentek: a munkaerőhiány hihetetlen méreteket öltött. ► 2 Kora őszi teniszvarázs Bogláron BALATONBOGLÁR Közel fél- százan - köztük amerikaiak -neveztek Bogláron a 25 ezer dollár összdíjazású BBTC Open férfi tenisz- versenyre, amely szombaton az egyes és a páros döntőjével zárul. Utána is nagyüzem lesz, hiszen ezzel párhuzamosan megkezdődik a BBTC Kupa, amelyen a legjobb magyar 16 éves leány teniszezőket szólítják majd pályára. F. G. 9 770865 912046 SZERKESZT ŐSÉG; E-mail: sonline@sonline.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 MA HOLNAP 25 25 Gomoly-, és fátyolfelhők zavarják a többórás napsütést. Marad a száraz, csapadékmentes idő. Tovább erősödik a nappali felmelegedés. ► 10 Boldog névnapot kívánunk Mihály nevű olvasóinknak!